Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-03-14 / 62. szám

h mi MÁRCIUS 14 HAHÓ PA R T ÉS PAR TE Pl TÉS ^ Jobb pártellenőrxéssél javítják meg munkájukat a gyöoki Vörös Csillag komtmmistái j: .„A legnagyobb nehézségeket * szövet­• kezetekben — mondotta Rákosi elv­társ a Központi Vezetőség november "AO i ülésén tartott beszámolójában — : cíe hozzátehetjük az áltatni gazdasá­gokban, gépállomásokon és az ipar. lián is, a rossz munkafegyelem, pön tosabban a mu nk af egy elein ineg.a/u* iása, okozta. Ez mutatkozott meg a . gyötiki Vörös Csillag termelőszövtdkezefben =3 a ta­valyi évben. Elsősorban a vezetők erélytelen «égé miatt — csak a tagság egy része járt rendszeresen dolgozni sok tolt a „papiros-tag'4, akik egyáltalán ocm, vagy csak néha. napján jelentek meg a közös munkában. sót olyan esetek is előfordullak, hogy ft. Molnár Mihály munkacsapat vezető példája nyomán az egész m tin kacs a pat kukóricakapálás helyett nem is egyszer a fa alatt Missel!. Horváth József bognár egv ke.rékküKö! f! napig készített. Természetesen, a munkaegy­ség beírásánál is a napokat nézték, nem az elvégzett munkát. De ezt le heteit elmondani a kovácsokról is. Megjátszott ez az évvégi-' elszámoló sou is, amely nem a legjobb, volt, hi­szen jó darab kukorica nem lett ren. de.sen megmunkálva. Az elszámolás azonban mégsem volt olyan rossz, mint ahogy a Nagy .lánosné félék hí- resztelték, akinek például 22 mimka- egysége volt. Összeszámolva mindent, így is közel 18 forint jutóit egy egy ©égre. De az is ő rajta esett meg. hogy fejadagját eladta Legnagyobb hiba azonban u volt, hogy a pártszervezet nem állt a hely ti el magaslatán; A vezetők elszakadva a pártta­goktól, nem tudták helyesen moz­gósítani az egész csoport tagságát * munkákra. Természetesen az ok­tatási munka is aludt. Formális volt. Vincze György. vo-'t párttitkárral az élen, a párívezeíöség élnézte, hogy a csoportban nr- legyen eillenorzöbizdttság. Pedig voltait olyan tagok, "mini"'Sebők János, Beds Ignác, Gulyás János, Győré Vincénc és még főbben, akik magukénak érezték a Csoportot'és állandóan dolgoztak. Ne- ’.k-ik és a hozzájuk hason’óknak kö­szönhetjük az elért jó eredményeket. Megtanulták a gyönki termelőszö retkezetben, hogy mit jelent az erős pártszervezet, most látják, amikor az áj.pártvezetöség megválasztása után a párt kezébe vette a csoport ügyét. Rákosi elvtárs születésnapjára való készülés. láza.; napjaiban a verseny, szellem is kialakult a politikai okta­tás megjavítása nyomán. Az eredmény: a vetőmagvak meg­tisztítása, a gépek rendbehozva. készen állnak, hogy a jól meg* munkált földbe a járásban is első­ként vessenek el. Hegyi Sándor elvtárs párttitkár ve­zetésevéi a vezetőség sarkára állt és negfflaititoHák a párfcsoportolkat. Olyanokat választottak pártcsoport bizalmiaknak, mint Győri Díván, Gál János elvtársak, akik nemcsak s párt munkában, de termelésben és kitün­tették magukat. Szinte. újjávarázsoJódott a csoport- vezetőség is, amióta Bácsi Sáudörné az elnök, aki a múlt évben is 250 mukaegységen felii teljesít Tt. Jegy zőkünyvii-eg átadlak a brigádoknak a töldéki-l. és a csoport már most szi­gorúan ellenőrzi munkájukat.' A párl- szcrvi zei vczeiö.-cge 'állandóan . segíti a csoport vezíőségél. Ennek nyomán ezévben ki akarják köszörülni a csór hát. Nag> szükség js van erre, érzi a pártszervezet. Tőlük függ az, hogv Gyönkön is végleg győzzön a nagy­üzemi gazdálkodás és termelőszövet kezeti község legyen. A kívülá ló dől gozó parasztok éberen figyelik a cső- port munkáját, a jó eredmények őket is megindítják a jobb, a szebb életet adó közös gazdálkodás felé. •A pártszervezet vezetősége és tag­jai fel is készültek a csoport vezető­ségével és tagjaival a nagy harc si­keres megvívására. Á munkafegyelem megszilárdítása a németkéri Ságvári tsz tagjaira is vonatkozik , Németbérch a Ságvári Étidre terme. JöszÖvetkezet tagjai már a téli hóna púkban jó! felkészültek a tavaszi munkákra, vetőmagvaik'at kiíisztíto 1 - tűk és 94 százalék tisztasági arányú az összes elvetendő vetőmag mennyi ségük. A tisztasági arány mellett nagy gondot fordítottak az előcsiráz- t a t ásni is'és szintén 98 százalék csira, képességű -vetőmaggal várják a tava­szi vetés!. A téti felkészülések mellett azonban igen nagy a visszahanyátfás a tava szí vetés lerén, mert ezidéig nem ve­tett a csoport .semmit és még a trá­gya ki 11 ordássai c lm a ra diák. az elmaradás tnögöli az ellenség; kezet kelt keresni» A tsz bői két héttel ezelőtt záriak ki egy befurakodott kulákot, ahova a szálak visszavezetnek. Ambak János kulák a fogatosoknái volt beosztva és meglátszik a külúk aknamunkája a fegyelem megszilárdításánál is. A tsz területén a kulákcseníete eiíávo- lítása óta egyes elvtársak és Dz-lagoi? is nem, hogy megszilárdítanák n munkafegyelmet, hanem, saját magúk felborítják a rendet és keresztezik a vezetőség határozatát,, egyben; a tér 'vek végrehajtását. ilyen Balogh István fogatos cso­portvezető, aki pärtbizalmi szere­pet tölt he a tsz-nél, és nem mu­tat példa í dolgozótársainak, ha­nem önkényesen intézkedik, fel­«-■mwnw.1 !■ i>iiMW*M'jium»c»«iiwiw extern ÍX­rúgja a vezetőség stasitmit V vezetőség határozatot hozott : karmáin takarékosságra, hogy jószág­állományukat fejleszteni tudják és a tavaszi munkák sikeres és idő előtti befejezésére a trágyahordás haladék, tálán végrehajtására. Ezt a határo­zatot Balogh István megmásította és a határozat ellenére megkezdto a.szé­nakazlat, meCy tartaléknak vak meg­hagyva a sertésállomány számára. Azonban a trágyahordástól elvont négy fogatot és Paksra a piacra és a malomba küldte. Míg trágya hordás maradt és még egy pár ember tétlenül várta a kocsikat trágyát hordani. Társaként meg lehet említeni Bí­ró Istvánt, a takarmány őst, aki segíti őt ebben a tevékenységé­ben. De emellett még a tsz tagsá­gát a vezetőség dien próbálja han­golni, mindkét f egy elemi azt tó tsz tag­A pártszervezet vezetőségének és a tsz igazgatóságának oda kel! hatni, hogy a munkafegyelem megszilárdító sának érdekében. a ■ legszigorúbban lépjen fel az ilyen rendbontókkal szemben, A vezetőség hasson oda, hogy min­den fégyeCemlázitöt a legszigorúbban számoljon fel és hasson oda, hogy a tavaszi munkák lemaradását a leérő, videbb jdu alatt hozza be. Budai Lászíóoé a teogeliei Petőfi tagja nagy gondot fordít a háztáji gazdálkodásra A tengelici Petőfi termelőszövetke­zetben egyre nagyobb hasznot hoz az állattenyésztés. Ezeket az eredménye két látják a termelőszövetkezet .1-a.g- iai is és ezért egyre nagyobb; gondot fordítanak a háztáji . gazdál­kodásra. Tudják azt hogy ezzel je tentősen növelik jövedelmüket; anter iyéfc a- munkateijesítmenv után értek el, A termelőszövetkezet egyik tagja. Budai Lászlóné például tavaly Sí csibét és tyúkot, Ifi kacsá t, egy anya, disznót, négy süldőt és egy tehenet n-evelt fe! háztáji gazdálkodásában. Budai Lászlódé a jó háztáji gazdál­kodás, valamint négy gyermeke mel­leit. kivette részét u szővetkezet"mun­káiból is. Munkáját as elérj SS mun­kaegység bizonyítja. Budai, Lászlón;’ tudja, hogy miilyen sok haszonhoz juttatja a háztáji gazdálkodás is és ezért, az idén 00 darab csirkéi., tyű kot, l«í kacsát, egv disznót nevel a szaporulatávái, azonkívül. 1. tehenet; A háztáji gazdálkodásomat azért is növelem, hogy beadási kötelezettsé­gemet túlteljesíthessem — mondja. — A '•'rm.eiőszövetkezet. munkájából eb­ben. az évben is kiveszem a része­met, Azon fogok igyekezni, hogy meglcétszerezzem tavalyi 0 redménye- met. Azt hiszem, ezt cl is tudom érni, mert már az idén a simításnál és a kertészeti munkákban- 30 munka­egységet szereztem. A háztáji gazdál­kodás azárt is fontos és eredményes, ■mert a tavalyi évben teljesen abbén fedeztem a házi kottáig eke: Btfdai .Lászlóné tehát, nem csupán fíz elért munkaegységek utáni -jőve-, delem re számít, háztáji -cjazdáíkodásá- hó’ is jövedelemre ak-ac szert lenni. Példáját minden tevinelpszövetkczeU tag követheti. Egy bolgár pitrtszervezel a irrvtrljrsíl ásárl A Bolgár Kommunista Pártnak n kardzsali dohánygyárban működő pártszervezete rendszeresen íoglaíko- z'ik a munlcafegye.em, a minőség és önköltségcsökkentés kérdéseivel. Az idei .első'taggyűlés a munka fegye­lemmel és a normamegállapüásó'klcal foglalkozott. A javaslatok és fe'lszóia. fások sokban hozzájárultak a feladó­tok megoldásához, az • igazolatlan tá­volmaradások megszüntetéséit.:í és a ■te rv egyenletes teljesitésénez. Az egyenletes - tervteljesítés érdekében egy- és tíznapos grafikonokat koszi tettek. A tervek megvitatásában va'la mennyi munkás résztvett, ami egyik biztosítéka a ' terv teljesítésének. A gyártvezetőség rcmlszeieseu be számol a pártvezeíö,ségnek a terv telejsí lésről. A hibák felfedése le­hetővé teszi az azonnali pstézke (léseket. A pártvezetőség tagjai közvetlenül is kapcsolatban van •vak a dolgozókkal. Majdnem min­den nap bejárják a műhelyeket, ellenőrzik a párthatározatok tel­jesítését. Nagy Ügyeimet szentel párt szer­vezel a politikai felvilágosító, mun kának. Az agitátorok .tekintélyes, ki váló dolgozók, akik leltelek-:’! mulat nalí példát a nuirikaversenviun. A 42 ag; 1 átor közül 21- pártíag-'-és "i8 pár- Ion kívüli. \ népnevetek elnte.Vtt és politikai feIkészii 1 i ségé? 1 ek . •;:-;Nősére 11£o mhőnapos l an f oí■ y a m ól - •:; 9; {o t i a k. Pár hónappal czelőU néhány unni kas o'vmodon nöyejto tv Ije.úlménvé! hogy az a minőség rovására ment, Az agitátorok ekkor konkrét péi dákon mutatták meg vs dolgo­zóknak, milyen karos ez az eljá­rás. Az eredmény nem is maradt el. a munka minősége rövidesen jelentősen megjavult. Jelentős sK kereket hozott a felvilágosító mun­ka a munkafegyelem téréit is, mert az igazolatlan mulasztások, csaknem teljesen megszűntek. A pártszervezet munkájába/: igen fontos szerepe van á szem’éltető ági lációnak. V plakátok és feliratok a termelékenység emelésére, a minőség javítására, éberségre, a békehíre fo­kozására és a bolgár-szovjci barátság erősítésére hívják te u do’ -;?.ókat. A mif.ikavp.rMmj ered;nciiv ci minden nap láthatók u verseny tábtákoo. A verseny élénkebbé lé- ttíciiez felhasználják a ráíí ót is. amelyen kérésziül gyakran szó • •ólnak be. a munka állásáról A rádióban politikai cikkeket és le- szélieket u feíolTysnnk, A kardzsi: ‘; tlo!iai:>gyúr purísz . 'ezitc ju munkajáfuk íuC.a.jdoníthaló, hogy a munkások kivétel nélkül részt vssznek a szoc.’a.'jsín ver.s'-ny.ben és köte’ezettségct v ádiénak .,. tervek ua. táridő elő!’.i .Telje«!lésére. 1 Készüljünk fel a járási levelezői értekezletekre A lig egy hónapja múlt el annak, hogy'" pártunk központi lapja: a Szabad Nép fennállásának 10. év­fordulója alkalmából értekezletre hív­ta össze a magyar sajtó levelezőit az egész ország területéről. Ezen az ér­tekezleten levelezőink legjobbjai vet­ték részt, megtárgyalták az eredmé­nyeket és a további feladatokat me lyuk szorosabbra fűzik: a dolgozó nép kapcsolatát a levelezőkön keresztül a párttá.'. Ez alatt a rövid idő aéatt nagy fejlődés mutatkozott leve’.ezö- raozgalmunkban. így megyénkben is egyre inkább növekszik a levelezők tábora, egyre több dolgozó paraszt, munkás, értelmiségi férfi, nő és ifi érzi át azt, hogy mit jelent á kom­munista sajtó levelezőjének, a köz- vélemény parancsnokának lenni. Le­velezési mozga lmink az Országos Le­velező Konferencia óta nemcsak mennyiségileg ért el eredményt, de hata-hnas fejlődés mutatkozik a leve lek minőségében is, ami annak tud­ható be, hogy küldötteink, akik részt- vettek az országos konferencián be­váltották ígéretüket és fel világosítót ták dolgozó társaikat az ott tapasz taitakrói. ■ Eddigi eredményeinknél azonban nem szabad megadnunk, fejlődésünk újabb feladatokat ró levelező kikre is Nap, mint nap merülnek fel levelező­ink előtt olyan prob'émák, amelyeket nem látnak tisztán, vagy nem. m~- .-••• azt leveleiken keresztüli nyüváno-ss-ág. ra hozni, félve attól, hogy az eset nyilvánosságra hozása esetén bántó das fogja őket érni. Éppen azért, hogy az ilyen eseteket megelőzzük, levelezőinket . mindig pontosan tájé koz tatjuk de időnként szükségesnek tartjuk járási teveütsö órte&egietefc megtartását, A járási értekezleteken aibesaéi jük a felmerült hiányosságokat. és a további feladatokat és meg fogjuk adni a le vele zókörök megalakításé­hoz szükséges szempontokat A 1« veleeökörök megalakítása annál « inkább fontos, mert azon keresztül az eddiginél még szorosabbra tudjuk fűzni a sajtó és a levelezők közötti kapcsolatot. Ezek a .ieveéezökörök. azonban nemcsak arra lesznek hiva­tottak, hogy a megyei sajtó levele­zőit fogják össze, de egybe keh fog. nunk a kominuniista sajtó ősezes iik- gvei levelezőit. Hivatottak lesmeí-. arra, hogy a levelezők közösen magi. tárgyalják eredményeiilcet, hiányossá gaikat, prob'émáfkat és azon keret«. tül az eddiginél jobb és frissebb tudó sításokat küldjenek a sajtó szerkesz. tőségeinek. Március hó BB-án. a szék sz-árdí járásban fogjuk megtaititóá a.r első járási levelező értekezletet, melyre minden levelezőt szeretette! vár szerkesztőségünk. A többi járá soicbcin az április hónap folyamáé fogunk tartani járási értekezleteket, aho! ugyancsak az első értekezÜéé anyagához hasonlóan, fogjuk a don­gókat megtárgyfulnd, kibővítve a'z*. újabb tapasztalatokkal, mélyeket a szekszárdi járásban rnegtartóü levele- zésd értekezlet fog nyújtani szú,, munfcra. L evelezőink tehát készüljenek téri erre a napra, hogy konikrátan rámutathassanak a levelezési mun kában fennálló hiányosságok meäßett az eredményekre és meg tudjuk s®ab ni az Országos Levelező Konferencia útmutatásai alapján levelező moz­galmunk további föladatait.. Hz imgszmsei lenács mezealmat indilglt az istiiepiiési terv iilselőlli leljesitÉséérl A muH évi jó termés lehetővé tet­te. hogy dolgozó parasztságunk jóval több terményt beszolgáltassa.«, mint az 1950..es évben. Ennek nem maradt cl az eredménye sem. Rákosi eivtárs november 80-án, a Magyar Dolgozók Parija Központi Vezetőségének ülé­sén bejelenthette a jegyrendszer' meg­születéséi és a mezőgazdasági termé nvek szabadforgalmának a bevezető sét. Ettől kezdve élelmiszersriikségle-' teil minden dolgozó szabadna, kor­látlanul megvásárolhatta és minden dolgozó paraszt beadási köíemzettsé j gének ■ teljesítésé után, fennmaradó •feleslegét szabadon értékesíthette. Csupán a hús- és zsírkorlátozás nem lett megszüntetve, do Rákosi eivtárs kilátásba hegyezte, hogy a begyűjtés töl függően előreláthatólag február végén felszabadul. A lehetősé’41< azon ban megadták azt, hogy már február 18-án megszüntethettük a zsír. és hűs- jegveket és bevezethettük a szabad forgalmat ezen a téren is. Dolgozó parasztságünknak most az a feladata, hogy sertés és vá­gómarha beadási kötelezettségének eleget tegyen, hogy ezzel még in­kább meg legyen a biztosíték a hús- és zsírkorlátozás megszűrt, tetéséhez. Azonban, az tapasztalható,, hogy ezen a téren lemaradás mutatkozik» Aofe helyen a tanácsok sem kezelik döriíö feladatként ezt a kérdést és ezért tnr taíkozik a lemaradás. Azért, hogy a sertés- éf> vágómarha begyűjtés maradéktalanul telje- sítr# legyen, a*; Iregszesnesel ta­nács Magyar József tanáeselnöSh Irányításával mozgalmat hulítoti,, hogy a pótbeadást tervet janii» ÍME a helyett júniusi lőre tiőjeíMf- tik. Egyben, felhívják a megye községei? is, hogy csatlakozzanak mozgalma^ hoz s ezzel segítsék elő dolgozóink minél jobb élelemellátásáf. Ezek mel­lett a feltételek mellett Kurd község Is Cflaüakocott ehhea a felhíváshoz és egyben vállalták., hogy vágómarha tervüket aprlllfe üó-ra teljeslttfk, A döhrőkőzi tanács nem fordít «lég gondot erre a kérdésre s itt Kovács Ferenc, a földművesszövetkezet á'laK felelőse telte magáévá az iregszem- eseiek kezdeményezését, s vállalta., hogy’ félévi marha begyűjtési tervét 200 százalékban teljesíti április 30-ra. Községi tanácsainknak magukévá Iteí- tenniük ezt a kezdéményezést, bog-, ezzel népgazdaságunk fejlesztésé! eáE segítsék. Miért nem biztosítják iw alkatrészeket a Gépjavító Vállalatnál ? A traktorok döbörgésétől hangos a Tolna megyei Gépjavító Vállalat ud­vara. Kipirult arcú . müMkás-ok dol­goznak, kemény csalót vívnak válla l'ásaik- tefjesítéséért. A javító telep dolgozói március (Lén reggel lelkes hangulatú röpgyölést tartottak, Ezen a gyűlésen elhatározták hogy f>—7 cs 8-án Ráko-síaiapokai tartannak. Ezeken, a napokon túl akarjak szár­nyaiéi eddigi elért eredményeiket, olyan teljesítményt akarnak elérni, ame-Lvel melóképpen meg Ludjilí üt:.. npi>emi március ‘J ét, -népünk vezéré­nek. Rákos] -eivtársaák GO. szüielé-- napját. A dolgozók nem mindannyi­an tudják szociális'''i. kötelezettség vállalásaikht teljesíteni. Mi ennek az oka* Kérdésünkre 0. javitórnűheiy part;.:,dcá:. a ehuűTtdja, heg-y az egves traktor a -katrészeket nem -t’udték idő. Len megkap:::. Lényucáhon ez ob jelki ív o-k, mc,y miatt. « á; a:úsr:ikat a váila-'ev- do!g.-vó< nem nettók 'm;>> síteni. Péüadate a váklolat veáetd9éaéihek az, hogv nézzen a ersürgősebberi az­után, hogy mi okozz« *z egyes »ífe*t*és*®k elraa adásét. mi okozza azk hogy 6. dolgozok nagy része nem tudta, valóra váltani szív cifliásta kötelezettségét. Meg keS tá­laim mi okozza azt., hogy j&'en-ték-te len filkatrészek el-maraxkiolt, ami vi: szőni még,is tonlos, hiszen egy ki sebb alkatról kellene egy Iraifcterhe* és önnek hiányában a tervet near tudják teljesíteni. Jó volrt'a, ha. utá nanéznének * felettrs szervek:, bogv nem egyes bürokratikus intézkedések segítségéve! BÍcédályozEK,k.s : izonyos szeméVeí;: <rz‘. hogy véiSaásS: dói gozoi tenrükeh váSalá-Sttksi t&i&sftsal tudják. 4 jav iló telep :/cyi/.ki>:w "agy versenyezve ..^uc r^alieui. C7t bi'.onvítják k , ,-lüinfinysk. hagy a g<rai ií?ty dói»;}otti i«rvúfer& /-u ^ídzoféltra iplfUsitetWe Hftmn. k’ • v te.-’ tu--His - -ér..** ■•-. - h»- cjesziők Is. '■■ ■ =rös.iu tema ■ -u- ter- eiik te! jeskésé tea: ■•«•Cä»*fy dolgozói.

Next

/
Thumbnails
Contents