Tolnai Napló, 1952. január-június (9. évfolyam, 1-150. szám)

1952-03-07 / 56. szám

1MJ MARCH'S 1 NAPLÓ A fejlődé?* jobb munkát követel a bátai pártszervezettől is Nem bontakozhat ki jó munka, ahol a párttitkár nem mutat példát Az ailidpszervezet legfelsőbb az-erve a tag-gyűjés. Egy pártszervezet egész munkájának hu tükre ís .C\gíy ültül. P\x erős pártszervezeiet harcos, a párt további erősítését, valamint a terme (és fokozatos emelését elősegítő tag­gyűlések jellemzik. Különösen most döntő ez a kérdés xndkoT országiunk dolgozó népe szeretett vezérünk, Rá­kosi elvíárs születésnap ja méltó meg­ünneplésére készül. A bálái alapszórvezet vezetősége tgégis lebecsülj a taggyűlés jó meg szervezését Az ilyen példa nyomán nem csoda, ha a hátai alapszórvezet tagságának jelentős része nem érti a taggyűlések fontosságát és éppen ezért nem js vesz részt a taggyűlése­ken. Most is az elég szép számú párt. tagoknak mintegy 10 százaléka volt jelen. Ez visszavezethető a tagok közötti politikai munka hiányosságai és a szervezetlenség mellett arra. is, hogy Szabó János elvtárs, a párltit kár nem 'készül fel a taggyűlésre. Feltételezhető, hogy ez nemcsak most történt meg, hanem előbb is Amilyen a taggyűlés előkészítése, term*szele­sen olyan a taggyűlés is. A titkár elv társ beszámolója sem segítette ele, hogy a párttagok vitát kezdhettek volna- Először is ismer­tetnie kellett volna, hogy a község dolgozói milyen eredményeket értek el a kommunisták példamutatása, ve­zetése nyomán a Rákosi elvtárs szü­letésnapja tiszteletére indult ver senymozgalomban. Ezen a gyűlésen kellett volna irányt mutatni a párt­tagoknak hogy mit kéül cselekedniük azért; hogy e nagyszerű mozgalom még jobban kiszélesedjen. Elhisszük, hogy nehéz lehetett er­ről beszélni. -Amint közben megtud­juk, éppen nem a párübagok azok, akik élenjárnak, akár a vállalások­ban, akár a teljesítésben. Jórészük sájnos követ] Szabó János párttitkár elv társ rossz példáját, akit kártérítés, re kötelezeti a tanács begyűjtési ■hátralékai miatL ;l Tag- és tagjelöltfelvétel hegyeit inkább kizárásra javasolt egy néhány elv társat, akikről azt sem tudja mi­óta párttagok, és miért nem jönnek a pártba. Tehát nem beszélgetett el verjük és a népnevelőket sem mozgó­sította, hogy ezeket az elvtársikat még külön .is, jól felkészülve látogas­sák meg. Megelégedett azzai, hogy ezek az elvtársak évek óta. nem fiz-e. tik tagdijukat. Há személyesen is beszélgetett volna velük, megismerte volna őket és problémáikat, törődött volna velük, nem' történi volna ilyen hosszú mulasztás részükről.. De egy úttal biztos adatokat tudott volna ad nf arról, hogy tudatos ellenségről van-e szó személyükben, vagy csak megtévesztett félrevezetett emberek, akiknek nevelésére még nagyobb gon. dot kell fordítani a pártszervezet ve zetőségének é3 tagjainak, Kizárásra csak azután kerülhet sor, ha minden kétséget kizáróan megállapítják, hogy befurakodott ellenségről vagy javíthatatlanról varr szó. Ezt azonban csak akkor tudják he­lyesen végrehajtani, ha az eddigi ok. tartási mu.nkábün gyökeres változást hajtanak végire. Járjon élen a tanulás, ban is a titkár elvtárs vezetésével valamennyi vezetőségi tag, ami bi­zony eddig nem történt meg, hisz- csak egy kettő tanul belőlük rend­szeresen, de a titkár elvtárs maga nem Nem, támaszkodik cr pártszervezet « becsü­letes pártonkivüli dói gosó parasztokra* Pedig' vannak olyanok, akik már íava% is bebizonyították, hogy pár­tunk és egész népünk ügyét lelkesen támogatják. Sok olyan volt, akik 200 százalékon, felül teljesítették álla­munkkal szembeni kötelezettségeiket. Ha foglalkoztak volna velük. jóié szűk a pártszervezet oszlopaivá vált volna. A vállalások terén is inkább a tanács jár . elől jó példával, mint a pártszervezet. Több. mint 30 olyan dolgozó paraszt van, akik eredménye­sen bekapcsolódtak a Rákosi ©Ívtárs születésnapjára indult mozgalomba, mert már teljesítették is vállalásai­kat. Többek között Vince Jánosné ta­nácstag vállalta, hogy a nagy napra félévi adóját, tojás- és baromíibeadá­sát rendezi és ezt már teljesítette ;s. Úgyszintén Mex József. Szűcs Ist­ván, Pirisg. Miháiyné és még lehetne sorolni tovább, akik vállalásaikat tel. jesitétték. Ezekkel a becsületes jól dolgozó parasztokkal foglalkozzon többet a pártvetzetőség, építsen ki belőlük akrívaháiózatot s szilárd tá maszává válhatnak a pá r tszervözetek• nek. A most lefolyt taggyűlésnek az lett volna a legfontosabb feladata, hogy ezeket á komoly kezdeményezéseket kisaél'ésd'üse és fokozatosan serkent­se a párttagokat példamutatásra. — Megszabja a pártépítés feladatait és a tavaszi munkálatok, a begyűjtési fontos munkáinak jó elvégzését. — Mindezt pedig összekötve és egybe­kapcsolva népünk szeretett vezéré­nek születésnapjára való készülődés sei. Mindezt csak úgy érheti el a párt­szervezet, ha sürgősen megjavítja a pártmunkát és következetesen biz­tosítja a párt egészséges fejlődését a kommunisták pé'damutatását. Ak. kor a párttagok kivétel nélkül meg­jelennek a taggyűléseken, s javasla. iáikkal kezdeményezésükkel segítik, pártunk célkitűzéseit Bátán is sike­resen végrehajtani. „Ezt köszönhetem a Szovjetuniónak,' rímmel irodalmi pályázatot hirdet a megyei tanár» végrelia jtöbizoi tsága Felszabadulásunk hetedik évfonlu lójának tiszteletére a párt Irányítása mellett a Tolnai Napló javaslatára a Megyei Tanács Végreha jtöbfzothsaga a tömegszerveretekket és a szakszerve­zetekkel együttműködve Irodalmi ;»i Ivázatot hirtlet: „EZT KÖSZÖNHETTEM A SZOVJETUNIÓNAK“ címmel. Az irodalmi pályzat célja; hogy méltóképpen jusson kifejezésre Tol na megye dolgozóinak szereteie, le­hetőleg személyes élménye, felsza­badítónk, a Szovjetunió és a világ­béke első harcosa, Sztálin elvtárs iránt. A pályázatba beküldött művek. Februárban országos első lelt a Bonyhádi Cipőgyár A Bonyhádi Cipőgyárban a felajánlások teljesítése az utóbbi napokban meg nagyobb méreteket öltött, mint eddig. Február havi kiértékeléskor az ország cipőgyárai közül az első helyezést érték el. A ter­melés emelkedése melleit nagy gondot: fordítottak a minőség javítására, aminek eredménye az lett, hogy minőségi termelésük naponként emelkedik. Az elért eredményeket naponta ismertetik a dol­gozókká!. A. vállalatnál olyan versenyszellem ala­kult ki, mely biztosítja :tz elért eredmények megtar­tását,. sőt azok fokozását is. Az üzem dolgozóinak az u szándéka, hogy az első helyezési továbbra is meg tudják tartani, hogy az él­üzem címet a jelvénnyel együtt meg tudják szerezni. Az üzemben kisgyülésekert. röpgyűlóseken ismertetik a dolgozókkal az elért ered­ményeket. Ezeken a kis gyű" léseken helyszínen megbe­szélik a munkában felme­rülő problémákat és a hiá­nyosságokat, közös elvtársi segítséggel kijavítják, hogy vállalásaik teljesítésében semmi zavar ne akadályoz za őket. A műszaki dolgozók, ha­sonlóan a fizikai dolgozók­hoz, szocialista kötelezett­ségeket vállaltak március 9-e tiszteletére. Kemény csatát vívnak, hogy a dol­gozóknak biztosítani ludiák a vállaláshoz szükséges műszaki feltételeket- Ebben a munkában a művezetők között Kiss Fazekas Pál jár elöl jó példával. tékelést napomként mennyi­ségileg és minőségileg el­végzik. A versenytábtákon a dolgozók javaslata óta ott szerepel a legjobb mes­ter neve is, aki hozzájárult i dolgozók vállalásainak teljesítéséhez. Az üzemi hangos beszélő is nagyban hozzájárult a verseny nyil- vánosit ásóhoz. Az aljaüzemi dolgozók kettő kivételével felajánlásukat már túltel­jesítették. A tüzödében. vál­lalását a felajánlók 97 szá­zaléka teljesítette, A glo­bális vcrsenyvállólást már túlteljesítették. A vállalá­sok teljesítésében élemátír­nak Illés Rozália, Schapf Éva, Hesz Adóm, Teleki István és Tóth József. Az éves terv . teljesítésében az első Landherr Mária, március 3-án július 2-i tervét teljesítette. A verseny nyilvánossága jó volt az üzemben, De az utóbbi időben a dob gőzök kívánságára ezen jer Vitattak és még lökéi éle­sebbé tették. A.zóta a kiér­Szőke Jánosné június 19-:, Schmieder Borbála június 3-i, Bandi József április 24~i, Fenyves: Gvörgyné április 23 i tervét teljesíted ték március 23'án. A. brr gádmozgalom az üzem szé­pen fejlődik, ezidáig 36 brigád dolgozik, ezek közül 20 brigád 120 százalék fö­lött teljesít.. Legjobb brigád az Uj Élet, aki 140 száza­lékos tervteljesítést éri el. Az aljaüzemben a Dimitrov brigád, mely csupa női. do1­gőzökből áll. 13(1 szózaté kos teljesítményt értek el- Ilyen és hasonló szép eredményekkel készülnek megünnepelni Rákosi , ehr társ 60. születésnapját « Bonyhádi Cipőgyár dolgo­zói. Lelkes munkával akar jók elérni azt, hogy élüzerrr iné avathassák üzemükéi, ami meg is valósul, hisz az üzem dolgozói ezt akarják. ezt bizonyítják már eddig elért eredményeikkel. Túlteljesítjük a minisztertanács határozatát: Dabi József szekszárdi dolgozó paraszt két. holdon tart egy számosállatot Dabi József Saekszárdon Remete u. 58 szám alatt lakik. 49 éves, szegény családból származik. Ä felszabadulás után 10 kataszteri hold földet ka­pott, amelyen jelenleg gazdálkodik. Ha megnézzük a gazdaságát, házköi- nyékét, az első meglátásra meggyő ződünk arról,. hogy jó gazdával ál­lunk szemben. Dabi József a városi tanács tagja kiérdemelte jó munka javai, hogy mint tanácstag képvisel­je 3. dolgozó parasztság érdekeit. Bebizonyította, méltó, a dolgozó nép bizalmára- Ezt bizonyítja a múlt évi beadási kötelezettségének teljesítése, amelyben példát mutatott dolgozó pa raszttársai előtt. Ehhez járulnak még kezdeményezései, javaslatai, az idei begyűjtési terv túlteljesítése is. A városi tanácsházán megtartott gazdanap alkalmával felvetődött az •a kérdés, hogy Szekszárd város terü­letén a dolgozó parasztság jószágáL ioraánya igen kevés és ezért nem tudják teljesíteni beadási Kötelezett­ségüket. Dabi József dolgozó - paraszt elgondolkodott a minisztertanács ha­tározatán, mely megszabja kétéves állattenyésztési tervünkét, mely előír ja, hogy 1952. év végére 2.8 katasz­teri holdra minden egyes dolgozó pa­rasztnak egy számosállatot keid tar tani. Arra a megállapításra jutott, hogy ez a terv könnyen megvalósít­ható, sőt túl is lehet teljesíteni. — Ezért elhatározta, hog.v egy mozgal­mat fog beindítani, s a 2.8 kataszteri holdra tartandó számos állat helyeit bevezeti, hogy 2 kataszteri hojdra tart egy számosállatot. Dabi 'József- dogozó paraszt elha­tározását megvalósította. Jószágot vett és jelenleg 2 kataszteri holdra 1.2 számosállat esik. Ezen keresztül bebizonyítja azt, hogy jó gazdáiké dússal az előírtnál több jószágot tud eltartani és ezeknek biztosítja a kel­lő tak ármány ellátást is. Dabi János­nak e kezdeményezéséhez - többen csatlakoztak, így Kocza Pál, Bethlen Gábor utca 42 szám alatti 8 holdas dolgozó paraszt, Kálói Imre 8 holdas dolgozó paraszt, Köles Sándor 12 hol das középpara&zt. Ezek a gazdák ma­gukévá tették a minisztertanács haté rozatát, azt túlteljesítve mutatnak pél­dát dolgozó par asz t tá rsaikn ak és felkérik hogy minden dolgozó pa­raszt ehhez a mozgalomhoz csatlakoz­zon. Ezek a gazdák nemcsak a7 állat te. nyésztésben hanem a növénytermesz­tés terén. is példát mutatnak. Elmond, ják, hogy Rákosi elvtárs születésnap­jának tiszteletére az . apró magvakat elvetik, amihez a talajt máris elő. készítették. Alkalmazzák a kukoricá­nál a pótbeporzást. Dabi József 4 ka­taszteri holdon négyzetesen veti el kukoricáját. A kukoricát háromszor kapálják kézi erővel, hatszor pedig iókapázzák, amellyel elősegítik a ta­laj gyomtaianl fását és a nedvesség tárolását. Ezenkívül példát mutatnak a szerződtetett vetések termesztésére is és az előirt százalékon felül ve­tettek szerződött növényeket, A jó­szág-állománynak a takarmányszük ségletet másodvetésű növények terme­lésével is akarják biztosítani. Be. adási kötelezetiségü-ket határidő előtt fogják teljesíteni, amire bizonyíték az, hogy I. negyedévi tervüket ezidéig 150 százalékban teljesítették. A sike­res végrehajtás érdekében kihívták egymást hős solle járatú versenyre mind a talaj, mind a növényápolási munkák időelőtti elvégzésére, a be­jt éi»s?Avű*í*o!r yv«rt»*»*» Páris (MTI): A romainvilleiUCLAF vegyipari üzem kétezer dolgozója sztrájkba lépett. Húsz százalék bér­emelést követelnek. A7 északfranciaországi Róst-Waren- din egv tárnájában 130 bányász bér- sztrájkot folytat a tárna mélyén. Az északfranciaországi Beautor. nagy acéL és lemezgyárának 1200 dolgozója immár huszadik napja sztrájkol béremelési követelésének támogatására. A .gyárat rohamrend­őrség szállta még, \ Kedden az égész környék dolgozói szolidaritási sztrájk­ba léptek. adási terv túlteljesítésére és verseny­re hívják ki. a. megye területén lévő dolgozó parasztokat ennek végrehaj­tására és felhívják, őket csatlakoz­zanak a^ állattenyésztési mozgalom felfejlesztéséhez., melyet ők indítot­tak el. k felszabadulás uagv élményének megmutatása mellett Igyekezzenek úgy megoldani ezt a kérdést, hogy ugyan­akkor a jelen béke harcának felad» Iával hozzák összefüggésbe. Pályázhat bárki olyan, akinek már jelent meg müve, olyan, aki most szerepel elő szőr. Várjuk as. üzemek dolgozói, 11» faijaink mellett a dolgozó asszonyok, a város és falvak hói adó értelmiségé, nek Irodalmi hangját, újakét, és ré­giekét egyaránt. Pályázhatnak olyan miivel, amelyet szerzőjük önállóan írt. pályázhatnak irodalmi körök más kollektívák (Például tantestük tekj. Várjuk knltűrwtthofodnk kezd* menye zését. Pályázzanak « megy*- Ind Munkaközösségének tagjai. A pályázatot báróm ttr-ületrr írjak ki: próza, vers, jelenet. v Prózában: A terjedelem leg- I » alább két és Vél gépeli oldal 'e- gyen. ezen belül nincs megkötés, 1 —■ hét elbeszélés, leírás, élmény, stb. Versben 5—10 szakasz, n pá házat céljában meghatározot­tak szerint. m Jelenet: Legalább 4 gépért * oldal, amely egyformán tör­ténhet a múltban vagy ma. Lényeg a-r hogy kifejezze népünk előrehala­dását, törekvéseit, amelyhez lehető séget a Szovjetunió adott A pályaművek értékelését a megye legjobb kulturális erőiből, írókbőL köllfthből álló bírálóbizottság fogja értékelni, amely a tanács népmüve lesi osztályán keresztül rljattsíp értékeléséi valamennyi részivevőhöz. A Tolnai Napló a legjobbnak »téli három első pályaművet esetenként közölni lógja, illetve népszerűsítésük rül és felitnszn ál ásukr ól a népműve­lési osztályon keresztül gondoskodik. A pályázat határideje április 3. Ekkorra kell a müveket a Tolnát Napin szerkesztőségének elmére he.fcüi deni. A bírálóbizottság a szerzőket április 5 és április 30 között értesíti Minden pályázati csoportban lesz pl ső, második, harmadik díj, amely, ben 1000 forint kerül a nyertes mű­vek szerzői vagy szerzőcsoportjai kö­zött felosztásra, jutalmazásra. Emel­lett könyvjutalmak, emléklapok éo dicsérő oklevelek lesznek kiosztva; Felhívjuk a megye kulhirmunkásaií. fiatal és eégehbi íróit, műveikkel emeljék pályázatunk színvonalát, mely csupán kezdet, első lépés azon az úton, amelynek célja összefogni íróinkat, költőinket a békéért folyó hare érdekében. Kiszélesíteni azok Iá borát, akik az irodalmon keresztül segítik a békeliareot TESZLEK VENCEL VB-eünök h. H. .4 *»ötjei mintára here*eteti i Gépek seregszemléje nogybom hozxájéru), hogy tervünket ismét jól teljesíthessük A dalmandi gépállomás tavaly az ország legjobb gépállomásai kozott volt. Jó eredményeit nagyban előse­gítette a gépek egész évi jó karban­tartása, a, hibák megelőzése. A téli gépjavításra az idén is nagy gondot fordított a gépállomás, a szov­jet mintára szervezi'! brigádokkal. A javítási idény alatt 34 erőgépet, 21 ekét, 14 tárcsát, 24 vetőgépet javított ki annak ellenére, hogy egyes alkatrészek hiányoztak A gépállomás ^Rákosi elvtárs szüle­tésnapja tiszteletére folyó verseny, szakaszban határidő előtt fejezte he a gépjavítást. A gépek tavaszi sereg­szemléjét március 4-én tartották meg a dalmandi gépállomáson. Előbb az erőgépeket vizsgálta felül a bizottság, .majd a? ekéken nézte meg. Megállapították, hogy a gépeket, de különösen az ekéket iól kija­vították. s ezért az ekejavító bri gádot, valamint annak vezetőjét Horváth Lászlót aki az eke automata kapcsoló szerkezeté­nél saját újítását is alkalmazta megdicsérték. • A gépjavítás pozitív értékelése elle­nére a bizottság megállapította, hogy egyes javítást felületesen végeztek ■• így elsősorban a- tárcsa javító brigád, amely az ekeja víiókkal volt verseny­ben, csak mennyiségi munkára töre­kedett, s iöbbszőr az első helyre is került a kiértékelésnél. Pedig a 14 tárcsára egyáltalán nein, vagy rosszul szerelte fel sárkaparót. A vetőgépek javításánál ss hanyag munkát végzett a brigád, sőt több gép csövét ki sem javította. A bizottság az egyszemélyi felelősség elve alapján a brigádveze- töt, Takács Istvánt, valamint a minő­ségi ellenőr fegyelmi büntetését java­solta. A téli időszakban a gépállomás nemcsak n gépek javítását végezte, hanem az éves terv felbontását Is. A brigádokon kívül egyénekre is felbon­tották a tervet és azt üzemi érteke/, leteken ismertették. A gépállomás !?r ve a termelőszövetkezetek tervén alá.) ----1 C ­- *' . A vezetőség a tszcs elnökökkel megbeszélte égé.•>*. évi munkájukat, szerződést kötöttek s a megjelöli valamennyi munkát határidőre végzik el. A tél folyamán átszer­vezték a brigádokat is, létszámú kát 10—12 főre emelték, s a bri gáti vezetők a legjobb traktorosok közül kerültek ki. Közöttük van Keppel Ferenc, aki jé munkájáért a munkaér dem rend má­sodik fokozatát kapta jutáimul, -lé brigádvezető lett Právics István A, aki Tolna megye legjobb traktorosa: közé fartő zik, Miklós Józsc-f, a dalmaudi gépállo­más helyettes vezetője a tavaszi se­regszemlét kiértékelve, rámutatott. -A bizottság által észlelt hibák nem sú­lyosak, de tervünk teljesítésében aka­dályozhattak volna. A szovjet miatárs is bevezetett seregszemle nagy segít­séget nyújtott ahhoz, hogy az idén is mét a legjobbak között tehessünk

Next

/
Thumbnails
Contents