Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-11-22 / 272. szám
TOU1A1 W m, pro \ VILÁG PROLETÁRJA!EGYESÜLJETEK! ■--------------------------------------------------------------------------------------s A MAI SZAMBÁN: Fokozódik az egyiptomi nép ellenállása az angol agrcsz. szióval szembem (2. o.) — A nemzetközi békemozgrtom hírei (2. o.) — Róma dolgozói tiltakoznak az Északatlanti Szövetség római tanácskozása* ellen. (2. o.) — Az új pártvezet őségek felelősek a népnevelő-értekezletek megtartásáért és ezért, bogy azok betöltsék szerepüket. (3. o.) Ne hagyjuk, hogy megyénk az utolsók között legyen a begyűjtési versenyben. (4. o.) ÖíífÉf^iWíli VIII. ÉVFOLYAM, 272. SZÁM »iiww i—■M— ■■'■"'I i »iiinTfn im-----LS I TÖRTÜK. SEK TmmMm NOVLMBER 22 A* nj pártvezetőség előre lendíti a pártszervezet munkáját Pártunk Központi Vezetőségének pártvezetőségek új jáválasztásá. — hozott határozata végrehaj. jának befejezésénél járunk. Sok. er párttag választotta meg azokat vezetőket, akik a pártszervezetek én, a párttagság segítségével —- széles dolgozó tömegekre tá- iszkodva diadalra viszik pártunk lkitűzését. E vezetőségválasztás gy jelentősége abban van, hogy egész párttagság, — sőt ezen Imenően — az egész dolgozó nép lasztotta az új vezetőket. Az új zetőségi tagoknak most még fo- izottabban kell érezni, hogy ott 1 mellettünk az egész tagság, az ész dolgozó nép és minden erekkel segíteni fogják munlcáju. .t. Nincs büszkébb tudat annál, hogy y ország dolgozó népének harca, gya, békéje, függ tőlem is. Az, így az én munkám is —, ha jól tígozom, — közelebb hozza, a ,rva várt szocialista társadalom egvalósítását. Nem érhet senkit .gyobb megtiszteltetés, mint Lett—Sztálin nagy pártjának, a olsevik Párt nyomdokain haladó agyar Dolgozók Pártja alapszer- vezetöjének lenni. „Népi demo- ácinákban minden funkció meg- iztelietés, de a pártmegbízatás a gmegtisztelobh“ — mondotta Ko. ics elvtárs. Ez a megtisztelő meg. zatás kötelességet ró minden irtvezetőségi tagra. Várakozással hintenek a dolgozók az új veze- ség munkája elé, mert érzik, hogy agy lépésekkel fogja előrevinni irosaink, községeink, üzemeink, lami gazdaságaink, tszcs-ink, gép- lomásaink, hivatalaink munkáját. Ahhoz, hogy az új vezetőség a >megek várakozásait kielégítse, ogy a pártszervezet munkáját egjavítsa, jó és lelkiismeretes unkát kell végezni. Első és leg- mtosabb, hogy a vezetőség rendieresen, hetenként egyszer vezetődi ülést tartson. A vezetőségi 'ésre minden esei-ben előre elkeltett tervvel és napirenddel kell tenni. Itt a titkár elvtárs tartson eszámolót az elmúlt hét munkáiról, értékelje ki az előző héten ozott határozatok végrehajtását. L vezetőség többi tagja is itt szá- loljon be a végzett munkáról. Ez. tán a titkár elvtárs ismertesse az j feladatokat- A vezetőség többi agja szóljon hozzá és hozzászólá- aikkal egészítsék azt ki. Legyenek .atározati javaslatok. Végül a ha- ározatok elfogadása és azok fel- isztása, hogy a vezetőség melyik agja, melyik határozat végrehaj. ásáért felelős. A taggyűlés az alapszerv legfel_ több fóruma, ahol a tagoknak jo- ?.uk van javaslattal, bírálattal élni i pártszervezet vezetősége felé. Ezért igen fontos, hogy a tagság ?.iöre tudja a napirendi pontokat, — amelyet értekezleten megbeszélve a bizalmiakon keresztül kiviszünk a tagság elé. Ha ez így lesz, akkor a taggyűlés aktívan folyik le. A párt előtt álló feladatok el. végzésében is aktívan fognak bekapcsolódni akkor, ha a titkári beszámoló konkrét, helyi tényeken épül fel, azokat politikailag alá is támassza. Ezért alapvető feladat, hogy a titkár elvtárs a taggyűlésre felkészülve menjen. A következő taggyűlés anyagát már a taggyűlés után, azonnal kezdje meg gyűjteni. A határozatok az elfogadás után minden párttag számára kőtelezők. A pártmunkának szerves része az oktatás. Éppen ezért méltó helyet kell biztosítani számára, Már most állapítsa meg minden alapszerve. ze{, hogy melyik lesz az a nap, amelyen az oktatás folyik. Ez a nap is rendszeres legyen és állandó, ezt semmi meg nem változtathatja. Az oktatás minden párttag mámára kötelező. Csak az tud jó munkál végezni, aki magáévá teszi pártunk forradalmi elméletét, a marxi-lenini elméletet. A politikai oktatás mellett igen fontos a szakmai képzés, különösen üzemeink' ben, de mezőgazdaságunkban is. A fejlett technikát csak szakmailag képzett emberek tudják megfelelően alkalmazni. Mindezek mellett a gazdasági fejlődésünk követelményképpen állítja elénk, hogy több és jobb szakembert neveljünk ki, akik a szovjet emberek példája nyomán harcolnak az újért, annak megvalósításáért, mert a fejlődésnek ez az egyik mozgató ereje, amivel a több- és jobbtermelést tudjuk biztosítani. A párlmunkc megkívánja, hogy a vezetőség összességében és egyenként is tisztában legyen azzal a feladattal, amit funkciója, megbízatása reá hárít. Most, hogy minden vezetőség tisztában legyen feladatkörével, egyes re- szortfelelősök munkáját ismertetjük. Az elnök képviseli a pártszervezetet a tömegszervezetek fele. Ö elnököl vezetőségi gyűléseken. A taggyűléseken ügyel arra, hogy azok pártszerű keretek között folyjanak le. Majd egyéb ünnepségeken és értekezleten az elnöki teendőket ö végzi el. Az üléseket megnyitja, a napirendi pontokat felsorolja és a tagság elé bocsátja azokat elfogadás végett. Az üléseket bezárja. Titkár, aki az egész vezetőség és párttagság munkáját összefogja, irányítja. A széles dolgozó tömegeket mozgósítja a párttagságon keresztül a feladatok megoldására. Mozgósítja a párttagságot a felsőbb pártszervezetek és kormányhatáro. zatok megtartására és végrehajtására. Például üzemekben tervteljesítés, úgyszintén a mezőgazdaságban a beadás, vetés, szántás elvég, zésére mozgósít. A titkár feladata, hogy az összes tömegszervezeti vezetőségeket összefogja, irányítsa, ellenőrizze a feladatok elvégzésében, Irányítja és ellenőrzi a tanács munkáját, különösen a végrehajtó bizottsággal tartja a kapcsolatot és azt a pártszervezettel együtt segítse is a munkában. Lényegében az ö irányításával hajtja végre a párt- szervezet a párt_ és kormányhatározatokat. A mindennapi kérdések megoldására az összes tömegszervezetet összefogja, időnként beszámoltatja őket munkájukról és megadja az új, további feladatokat, így tehát az egész üzem, község, tszcs és állami gazdaság politikai és gazdasági termelő munkáját irányítja és mindezekért felelős is. A szervező mindenkor a pártlit. kár helyettese. A taggyűléssel kap. csolafos szervezeti kérdések megoldása, minden- gyűlés szervezeti előkészítése az ő feladata. A tag- és tagjelöltekkel való foglalkozás és ennek irányítása, a pártbizalmiak összefogása. A DISZ állandó tá. mogatása és ellenőrzése, irányítása, a tömegszervezetekkel való kapcso. 1 at fenntartása. Feladatkörébe tartozik minden megoldásra váró feladat szervezeti előkészítése. Párt- demokrácia felett őrködik. Ágit. prop. felelős minden agitá. ciós és propagandamunka az ő hatáskörébe tartozik. A népnevelők irányítása, azok politikai nevelése, agitációs érvekkel való ellátása, a népnevelőkkel való rendszeres foglalkozás, azok beszámoltatása és mozgatása. Népnevelőértekezletek megtartása, vagy a népnevelő- felelős előkészítése. A sajtó terjesztése és annak népszerűsítése. A szemléltető agitáció, faliújság, pia kátok és röplapok felhasználása, írásos agitációs anyag készítésé és terjesztése, kisgyűlésekre előadó biztosítása. Az oktatási munka is hozzátartozik. Szemináriumok, tanulókörök szervezése, azok számára előadók biztosítása. Az előadások ellenőrzése, tanulás eMenőrzé- se. A propagandisták összefogása. A pártoktatás mellett a tömegszer. vezetek oktatását is ellenőriznie kell és ezekre is előadókat biztosítani. Útmutatásával segítse azok munkáját. Igen fontos terület a kultúrterület. Ide tartozik a kul- túrotthonok munkája. Színjátszó- csoportok, kultúrbrigádok, fánccso. portok, ének- és zenekarok. Mozi, könyvtár munkája. Fontos feladat a tömegoktatás megszervezése (Szabad Föld Téli Esték, tudományos előadások). Ezek megszervezése, ellenőrzése és megtartásának biztosítása. Feladata közé tartozik még a közoktatás is. Az iskolák ellenőrzése, a szülői munkaközösség segítése, ellenőrzése, támogatá. sä. Az ágit. propos feladata össze, fogni és irányítani a kulturális életet. A gazdaságvezető feladatköre a tagsági díjak kezelése, az elszámolás, tagnyilvántartás vezetése, az összes gazdasági ügyek vezetése. Ide tartozik a pártház tisztántartása, szépítése, dekorálása. Folyóiratok, brosúrák árának beszedése és felsőbb pártszervezetek felé küldése. Az összes anyagi ügyek kezelése. Nagyobb pártszervezeteknél, ahol 5 vezetőségi tagnál több van, ott a helyi adottságoknak megfelelően kell őket beállítani. Például termelési felelőst, aki a termelés zavartalanságáért, a termelékenység eme. léséért dolgozik. Versenyeket szervez, azokat kiértékeli. Ahol ifjúsági és nőnevelő is van, ott a saját t.ömegszervezetének nevelésével és támogatásával, patronálásával foglalkozik. A pártszervezet minden tagjának, így a vezetőség és elsősorban annak minden tagjának állandóan foglalkozni kell a termeléssel. Üzemekben a termelés emelésével, a versenymozgalmak megindításával, kiértékelésével, a munkafegyelem megszilárdításával, a munkaversenyek fokozásával és népszerűsítésével. A pártszervezet vezetőségének, az egész pártszervezetnek alá kell támasztani a szakmai vezetést. Biztosítani kell mindenütt az egyszemélyi vezetést és ezen keresztül az egyéni felelősséget is. A pórtvezetőségnek biztosítani kell a zavartalan termelést és a többtermelést.- Állandóan és következetesen harcolni kell az osztályellenség és mindenféle itfmaradt kapital ista ellenséges elemek ellen. Le kell leplezni ezeket és eltávolítani, ártalmatlanná tenni. Meg kell gyűlöltétől a becsületes dolgozókkal a kulákokat, a nép ellenségeit, fel kell világosítani őket, hogy ok is állandóan harcoljanak a kártevők ellen. A pártszervezet csak ak- kor tudja maradéktalanul végrehajtani a feladatokat, ha a dolgozók legszélesebb rétegeit bevor;ja a munkába. Ha mozgósítja az egész falu, üzem, tszcs, állami gazdaság, gépállomás dolgozóit. A mozgósítás azonban csak akkor lesz sikeres és annál eredményesebb, mir él többet foglalkozunk párttagjainkkal és a pártonkivüli tömegekké. Tanítani, nevelni kell ezeket w dolgozókat. Minél többet tudunk megnevelni, öntudatosabbá tenni, annál könnyebben tudjuk megvalósítani azokat a feladatokat, amelyeket a szocializmus építése, ötéves tervünk teljesítése feladatul elénk tűzött. Ha egy helyen, a 'a- luban több alapszervezet működik, akkor feltétlenül össze kell han- golniok a munkát. Ez pedig csak akkor fog sikerülni, ha szoros kapcsolatot tartanak fenn egymással. Havonta egyszer, vagv ha a felada* tok úgy kívánják, többször is tart. sanak összevont vezetőségi ölért, így aztán tervszerű munkával diadalra visszük pártunk politikáját és célkitűzéseitKovács László MDP MB ágit. prop. oszt. A tamási állami gazdaság elmaradt az őszi munkálatokkal — mégsem vonják felelősségre a munkafegyelem fazítóit Rákosi eivlárs a tatabányai bá nyászértekezleíen világosan felhívta a figyelmünket a mezőgazdaság terén fennálló hibákra. ,.A munkafegyelem megszilárdítása és a mulasztók szigorú felelősségrevonása“ — ezek azok a feladatok, amelyekre Rákosi elvtárs szavai szerint nagy súSyl kell fektetnünk. Különösen állami gazdaságainkban vannak ezen a téren igen na.gy hibák, amelyeket sürgősen ki kell küszöbölnünk az ötéves tervünk sikere érdekében. Állami gazdaságainknak is nagy szükség van arra, mint ahogy azt Rákosi elvtárs mondotta, hogy • kifejlődjék és meg erősödjék az öntudatnak, a fegyelemnek az a légköre, amely a hanyagokat, a lustákat, a lógosokai magáié1 meg bélyegzi, amely nem elnéző, nem türelmes, nem passzív a munkafegyelem megsértőivel és az országépítés zavaróival szemben". Ha Rákosi elvtárs szavainak tartalmát boncolgatjuk, nyugodtan mondhatjuk; Nem szabad elnéznünk a legkisebb hibák felett sem állami gazdaságainkban, mert rendszerint az ilyenekből erednek a súlyosabb mulasztások, amelyek több ezer forintos károkat jelentenek népgazdaságunknak“. Ennek ellenére több állami gazdaságban liberális módon kezelik a mulasztók felelősségrevóná- sát és csodálkoznak a vezetők, hogy nem folynak rendes kerékvágásban a munkálatok; elmaradás van a gya- pofszedésnél, az őszi vetésnél, a betakarításnál és így tovább sorolhatnánk a lemaradás formáit. A gazdaságvezetők és egyéb felelős személyek rendszerint abba a jóhiszeműen ringatják magukat, hogy „mi mindent megtettünk a munkálatok időbeni elvégzésének érdekében“ és ugyanakkor csodálkoznak; „Hogy lehet mégis lemaradás, visszaesés a munkálatokban“. Az ilyen helytelen nézetekre a tanús állami gazdaság példája csak egy a sok közül, de az is elegendő alihoz, hogy világosan lássuk a lemaradás valóságos okait. A tamási állami gazdaságban, amint a példák bizonyítják, a felelősségrevonás egy mefllékkérdés, ami abból áll, hogy a látszat kedvéért lesznek, ugyan lépéseket ennek érdekében, de az eredményre már nem kíváncsiak. A politikai helyettes szavai szerint Ma- gyarkesziben mintegy 7 dolgozónak kiadtak előlegként a gyapotszedési munkálatoknál vásárlási utalvány;, de utáni' nem mentek dolgozni a gazdaságba. .Áruikor megkérdezték Kovács István eh'társat, a gazdaság politikai helyettesét, hogy mit tellek ennek a 7 dolgozónak a felelősségre vonása terén, ezt válaszolta: „Megmondtuk a magyarkeszi VB-elnőknek, hogy azokat, akik nem teljesítették a szerződés pontjait, adják ál a rendőrségnek. Hogy á!adták-e, vagy nem, azt már mi nem tudjuk.“ A gaz-daság vezetősége tehát megelégedett azzal, hogy „megmondták VB-eínöknek“, 'ahelyett, hogy nyomban utána jártak volna illetékes helyeken a szigorú felelősségi-evonásnak. Amint a gazdaságvezeíő politikai helyettese és a gazdaság több vezető embere mondja; „Semmi bajunk sem lenne, ha azok a dolgozók, akike; leszerződtettünk, járnának rendesen dolgozni“. Hogy a szerződött munkások nem járnak rendesen dolgozni és hogy nincs elég munkaerő, az abból ad<kiik, hogy a gazdaság vezetősége nem járt el megfelelő szigorral a szerződés megszegőivel szemben, nem élt ezzel a lehetőséggel: a szerződés kötelezi a gazdaságot is és a dolgozót is a szerződés pontjai betartására. A gazdaságban nincs szigorú munkafegyelem és ebből adódóit az is, hogy. hanyagság következtében 1 mázsa gyapot elégett a szárítóban. A munkafegyelem meglaznlásánál nagy szerepe van annak, hogy nincs személyes peldsimita’ás. Fényes bizonyíték erre az. hogy az üzemi bizottság titkárával, Csörgő Jenő kocsis-brigádvezetővel fordult eiő az, hogy az árpavetőmagnak csak felét vetették bele a földbe és mégegy- szer kellett azt a területet vetni. Csörgő Jenő brigádvezető léiére a vezetőgép után járt, holott megvoltak az arra alkalmas női munkások. Mi ez, ha nem lábbal tiprása a felelősség- teljes munkának és a szilárd munka- fegyelemnek? Csörgő Jenőnek, mint ÜB-tükárnak szerveznie kellene a munkaversenyt és ehelyett ráadásul rossz példái mulat. Mindezért elsősorban a gazdaság kommunistái a felelősek, meri nekik kell elsőnek észrevenni az ilyen hibákat és odahalni azok kiküszöböléséhez. A Tolnai Selyemfonó DISZ versenyvállalása december 21-re. Mi, a Tolnai Selyemíonógyár íijútnunkasai, akik át- éreztük, hogy ötéves tervünk idő előtti végrehajtása minden ifjúmunkásnak legfontosabb és egyben a legszebb kötelessége. November 7 tiszteletére tett vállalásunkat teljesítettük, de nem állunk meg, mert tudjuk, hogy a versenyt tovább kell fokoznunk. Közeledik december 21, Sztálin elvtárs 72, születésnapja. Ezért úgy érezzük, hogy ezt a napot úgy tudjuk 'egszebben megünnepelni, ha évi tervünket idő előtt befejezzük. Ezért elhatároztuk a következőket: December 2í-íg minden ifjúmunkás teljesíteni fogja 1951. évi tervét és aki már előbb teljesítette, harcolni fog, hogy az 1952. évi tervét is jól teljesítse Továbbfejlesztjük a Nazarova-mozgalmat, hogy egyetlen ifjúmunkás se maradjon ki a mozgalomból. December 21_re a munkaiegyelem terén fennálló lazaságokat megszüntetjük és DISZ vezetőségi és taggyűlésen foglalkozunk azokkal, akik a munkafegyelmet rontják. Elmélyítjük a szervezeti életet és a meg kívülálló üzemünkben lévő fiatalokat beszervezzük a DlSZ-szerve- zetbe. Az anyagtakarékosság terén éberek leszünk. Fentiek ak-p'rt kérjük megyénk üzemi DlSZ-szer- vezeteít. hogy csatlakozzanak a versenykihíváshoz. A Tolnai Selyemíonógyár DÍSZ-szervezete nevében! BOZSI FERENC KERESZTES MARÍA párttítkár DISZ-titkár SCHUSZTER KATALIN WITHNER ÉVA DISZ-tag DISZ-tag