Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-11-21 / 271. szám
a tM1 NOVEMBER 21 NAPLÓ pírt és pARtéphés * ■" ■' ■ " ’ -----------A párttagság előiskolája a tagjeloltscg párttagság előiskolája a tag- felöltaóg. A tagjelöllség célja: lehetőséget adrrí annak, aki a párt tagja akar lenni, hogy megismer kedjék programjával, Szervezeti Szabályzatával, politikájával. s hog}’ a pártnak módja legyen meg- . győződni a jelöli hűségéről a part és a népi demokrácia iránt ■ (M.DP Szervezeti Szabályzatából.) A. immikásosztálv, a dolgozó tömegek politikailag legönludatosabb, mim kábám legkiválóbb képviselőinek pár tank tagjelöl!jelnek sorába történő emelésével, a párttagság ellőiskolájába kerülnek. Ebben az főiskolában, a tagjelöltek sorában kell elsajátítaniok azokat az elméleli ismereteket és gyakorlati harci tapasztalatokat, amelyek alapján a párt tagjaivá válhatnak. A tagjelöltség ideje a!atI méltóvá keli válni a párttagság elnyerésére. Ez alatt az idő alatt tanulni és dolgozni krII annak, akii a párt tagja akar lenni.. Így lehet lemérni, hogy ki veszi komolyan a párttagság elnyerésének kérdését. Meg kell ismerkedni a párt programjával, Szervezeti Szabályzatával, politikájával. Fon'os, lényegbevágó elvi követelmények ezek. A program ismerete teszi képessé a párt tagság főiskolájába kerülőket arra, hogy büszkén vállalják a pártol magukénak. A Párt Szervezeti Szabályzatéinak tanulmányozásával, pártunk belső rendjével, felépítésével lehet megismerkedni. A tagjelölt, aki megismerte pártunk politikáját, tudatosan vállalja a reá báruló kötelezeltiségckel, a harcot a párt politikájának megvalósításáért. Amilyen mértekben halad előre a tagjelölt a program, a párt politikájának meg ismerésében és a tanulásban, amilyen mértékben magáévá leszi a tanultakat és azt gyakorlati munkájával igazolja, olyan mértékben válik lehetővé a párt vezetői, tagjai számára a tagjelölt megismerése. he cszmei-polüikai ismeretek elsajátításán, a tagjelölt gyakorlati munkáján keresztül mutatkozik meg pártunk és népköztársaságunk iránti hűsége. Szervezeti Szabályzatunk tehát világosan. irán yUnulalóan megfelel arra a kérdésre, hogy mi a tagjelöllség cs annak célja. De megfelel a Szervezeti Szabályzat a tagjelöltek jogaira, kötelességeire, a tag- és tagjelöltek közötti különbségre is: „A tagjelölt kötelességei és jogai azonosak a tagok kötelességeivel és jogaival, mégis azzal a különbséggel, hogy a tagjelöltek tanácskozó, de nem szavazati joggal vesznek részt a pártszervezet taggyűlésén és értekezletén és hogy a pártbizottságba és a párt egyéb vezető szerveibe nem választhatót:.“ Ebből világosan látszik, hogy a párttagok és tagjelöltek között a kötelességei illetően nincsen különbség. A jogok tekintetében az alapvető különbség ott van, hogy a tagjelöltnek választó és választható joga nincsen. Érdemes kicsi! alaposabban szemügyre venni azokat a kötelességeket, amelyeket a párttagság elitiskolájába került tagjelöltekkel szemben pártunk felállít. A tagjelölt kötelessége bebizonyítani, hogy a kommunisták alapvető tulajdonságával rendelkezik, szavai és tettei között nines különbség. Amit mond, aszerint cselekszik. Harcol a párt írásban lefektetett. szóban elmondott programjáért, célkitűzéseinek megvalósításáért. Öntudatos, áldozatkész munkával bizonyítja be a párt. a munkásosztály, a dolgozó nép iránti hűségét. A párthoz való tarlozan dósága mérőeszköze az a munka és gyakorlati eredmény, amit személyes harccal kivív. Az állandóan fokozódó követelmények között a párttagság élői »kólájában az 3 tagjelölt állja meg a helyét, aki szakada'lanu! fejleszti politikai tudását, emeli általános műveltségét, elsajátítja a marxizmiis-lcniniznuis alapvető. tan fiúsait. Az elmélet elsajátításán keresztül válik a tagjelölt széíes látókörrel, nagy felkészültséggel rendelkező kommuuislává, aki méltó a ícnini-sztáüni típusú párt tagságára. A; elmélet segít hozzá a napi gyakorlati feladatok jobb megoldásához. 3z egyre nagyobb és felelősségiéije- s-ebb pár'.fóladat ellátásához A tagjelöltnek, miközben állandóan fejleszti elméleti tudását és végzi gyakorlati nuinkáját, meg kell védenie a pártot áz ellenség minden Iá-, mndásával szemben. A munkahelyén a családi, haráln körben, bárhol, ne kell leplezni, vissza kell utasítania minden olyan kísérletet, amely a párt ellen irányul. Amilyen- izzó lelkesedéssel szereli a pártot, ugyanolyan gyűlölettel kell szembefordulnia apárt minden rendű és rangú ellenségeivel szemben. A politikailag képzett, a gyakorlati munkában jártas, harcos tagjelölt tudatosan, önként vállalja a párt belső rendjéből következő fegyelmet és a párthatározatok végrehajtását. Tudásának elmélyítésével, gyakorlati munkájával szüntelenül és eredményesen erősíti kapcsolatai' a pártunkon kívülálló, széles dolgozó tömegekkel. A párt politikájának megmagyarázásával, a dolgozó tömegek felvilágosításával, a párt igazi tényleges képviselője a tagjelölt. A lő megek barátjának, tanácsadójának kell lennie, hogy személyén keresztül a pártot szeressék, tiszteljék, becsüljék egyre jobban a környezetében elő dolgozó tömegek. A tagjelölt kötelessége, hogy .személyes példával, fegyelmezettségével vezesse rá dolgozótársait a szocializmus érdekében végzendő nagyobb munkateljesítmények elérésének fontosságára. Soha égj Munkásosz'ályunk fokozottabb zsir- cl'.álásának biztosítása érdekében (el kell figyelnünk arra a veszélyre, ami a baromfi-begyűjtés terén mutatkozik: a beadásra kötelezett gazdák túlsúlyban sovány baromfival teljesítik kötelezettségüket. Ez igen nagy hiba, meri ezáltal a Iyiikáltornanyun- kal csökkentik, amely azt a követ kezűiényl vonhatja maga után, hogy a még hátralévő időben a tojásbeadási kötelezettségüket nem fogják tudni teljesíteni ezek a gazdák. Ez a következő évre is kihatna, mert az állattenyésztési tervünk szerint nehézségek lennének a lojásbegyüjtésnnél. Már több esetben felhívtuk a gazdák figyelmét arra, hogy a lcgeré’.yesebben járunk el azokkal szemben, akik beadási kötelezettségüknek határidőre nem tesznek eleget. A bíróság már jónéhány dolgozó parasztot elítélt, mert a beadási kötelezettségének határidőre nem tett eleget és ráadásul feketézőit terményeivel. Radványi Lajos 9 holdas mucsfai gazda például -1 hónapi börtönt, 40« forint pénzbüntetést kapott, mert a tejbeadási és kukoricabe adási kötelezettségének nem tett eleget, ugyanakkor tengeri felidézéssel foglalkozott. A beadási kötelezettség teljesítését törvény írja elő, aki tehát a, teljesítést „A kulá-kokkal vagy spekulánsakkal szemben fokozni kell az éberséget. mert abban a pillanatban, amikor velük szemben lanyhult az éberség, azonnal működésbe lépnek és nem egyszer jelentékeny károkat okoznak a népi demokráciánknak, úgy mező- gazdasági szempontból, mint a közellátás vonalán...“ — mondotta Rákosi elvtárs kongresszusi beszédében. Varga János volt hentes-segéd igen jói értette a sertés és növendék borjúnak engedély nélküli levágását Felsőnyéken. A kalákákkal rendszeresen tartotta a kapcsolatot, akik minden szempontot megadtak számára. hogy a népi demokráciánknak árthassanak. A múlt évben egy borpillanatig «ein «zabad elfelejtkeznie arról, hogy a legnagyobb erő, amivel a dolgozó tömegekre hatni lehet, a személyes példa- mutatás ereje. A régi teíljesítinényekel megdöntő, sokszorosan felülmúló új kezdem é nyezések élére állni, annak elérésében példát mutatni, ez tagjelöltjeinknek, párttagjainkkal együtt egyik legra- gvogóbb kommunista köt élességé. A párttagjelöltek soraiba emelt elvtársainknak joguk van a párt politikai és szervezeti kérdéseinek megvitatásában részi-ven ni. Joguk van megjelen ni a pártszervezet taggyűlésein, értekezletein és pártszerű bírálattal, önbi- rálattal a párt munkáját elősegí'eni. A tagjelölteknek széles lehetőségük van arra, hogy kezdeményezésekkel, javaslatokkal segítsék elő pártszervezetünk jobb munkáját, az egész párt tevékenységének megjavítását. A párélet, annak különböző megnyilvánulásai, széles lehetőségeket biztosítanak a tagjelölteknek, hogy a tagokkal együtt, egymás! segítve, kifejthessék képességeiket, feliszínre hozzák bármilyen irányú tehetségüket. A tagjelölteknek munkájúkkal, példamutató magatarásukkal kell bebizo- nyítaniok,,hogy érdemesek a párt tagságára, érdemesek arra, hogy a munkásosztály élcsapatához tartozzanak. elmulasztja, az a törvény ellen vét, akikkel szemben kormányzatunk a legszigorúbban jár el. Nagy figyelemmel kell kísérnünk a ÍO. számú törvényerejű rendelet értelmében a minőségi követelmények betartását a hízott baromfinak Ez esetben, eltekintve a súlyhatártól, csak jómi-nős-égű árul vehetnek ál a földmű vesszővé tkezelek. Tudatosítani kell azt is a dolgozó parasztsággal, hogy a 3 holdon felüli termelőnél feltétlen bekell tartani azt a szabályt, hogy 40 százalék sorvánv baromfi és 00 százalék hízott baromfit köteles beadni. Vannak olyan termelők, akik spekulálnak és a kövér baromfit a szabadpiacon magas áron értékesítik, ugyanakkor a földművesszövetkezetnek sovány, selejt baromfit adnak át. Ennek figyelembevételével harcoljanak községi tanácsaink azért, hogv minél több hízott baromfit gyűjtsenek be és ezen keresztül segítsék elő a városi dolgozók élelmiszer ellátásának zavartalan biztosítását. Mindez a mun- kás-paraszt szövetség megerősödéséi jelenti. Hanti György Megyei Baromfiipari Kirendeltség, begyűjtési előadó. jút vágott engedély nélkül és azt kimérte. Ezért a cselekedetéért a bí- ióság kéthónapi börtönre ítélte. Ezzel azonban nem elégedett meg. hanem tovább spekulált, és ez év augusztusában újból egy borjút vágott engedély nélkül, busát pedig szintén feketén kimérte. A dolgozó parasztság ébersége azonban leleplezte és megfelelő helyre juttatta. A megyei bíróság büntető tanácsa a közellátás érdekéi veszélyeztető büntette miatt egy évi börtönre ítélte. mint főbüntetésre, mellékbüntetésként pedig 8 évig tartó időre a politikai jogok használatától tiltotta el és ezenkívül 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Fordítsunk nagy gondot a baromíibegyüjtésnél a minőségre Egyévi hörlcnre ítélte a bíróság Varga Jánost feketevágásért Tolna község népnevelői elfogadták a faddiak versenyfelhívását Tolna népnevelői közös elhatározással csatlakoztak ahhoz a harchoz, melyet a faddiak versenyfelhívása indított cl. Pártunk 11. Kongresszusa hatalmas feladatai közé tartozik a sajtón keresztüli népnevelés fokozása, valamint a párt és a dolgozó tömegek közötti kapcsolat szorosabbá tétele. A békénkért való szilárd és eSysé ges kiállás hatalmas fegyvere a dolgozók állandó kapcsolata a párttal. A Szovjetunió iránti szeretet fokozása a háborús gyujftogatókkal szembeni gyűlölet ébrentartása, az állandó és rendszeres fejlődés hathatós eszköze a szabad magyar sajtó. Tolna népnevelői a versenyfelhívást magukévá tették és vállalták, hogy november 15 és december 15 között 1«« új előfizetőt szerre ének he a Megyei Bizottság lapja, i tolnai Napló előfizetői közé. A sajtón keresztül a több tudásért» kultúránkért! HÁHN LÁSZLÓ párt titkár LINK LSTVAN.nl tanács nevében CSEH JÚLIA MNDSZ nevében SOMFAI KERENG a népnevelők nevében MRAUCSIK JÓZSEF prop. felelős BORSI FERENCNÉ Selyemgyár nevében MOZOLAI JÓZSEFXI. Textilgyár nevében ßz állami gazdasági brigádvezetök, monkacsapatvezelők és a Ili. helyettesek szerepe a mezőgazdasági versenymozgalomban Felemelt ötéves tervünk nagy követelményeket támaszt a mezőgazdaság vezetőivel szemben. Nagv ütemben fejlődnek a7 állami gazdaságaink. Állami gazdaságokban már tért hódi. lőtt az új technika, ami acz eddiginél sokkal magosabb szaktudást, fegyelmezettebb és szervezetebb munkát, követe). Ezért hárulinak nagy feladatok a brigádvezetőkre, munkacsapatve-ze- tőkre és a,z állami gazdaságok vezetőinek III. helyetteseire. Brigádvezetők és a munkacsapatve- zetők a gazdaság nagyon fontos emberei, mert hiába jönnének felülről a legszebb, Legbaszino'sabb utasítások, ha nem lenne, - aki ezeknek a végrehajtásáért harcolna. A brigádvezetők közvetlenül szervezik, irányítják és ellenőrzik a termelést. A gazdaságok vezetői szakadatlanul gondoskodjanak arról, hogy ezek a , parancsnokok“ teljesíthessék is a rájuk bízott komoly feladatokat. Nagy segítséget kapnak ők mindenütt a gazdaságok üze-mi pártszervezeteitől és épp az a segítség az, ami lelkesedéssel tölti meg őket és fáradtsá goi. ne-m ismerő módon igyekeznek végrehajtani a gazdaság tervének rájuk eső részét. Érzik, hogy felelősek a tervért, a terv teljesítéséért, de felelősek a munkaerők és a gépek helyes kihasználásáért is. Ezen feladatok megoldásában brigádokon és munkacsapatokon belül döntő szerepe van a dolgozók szocialista munka- versenyében. A brigádvezetők, a mun. kacsap-atvezetők, akik felelősek a rájuk eső terv végrehajtásáért, egyben felelősek /a verseny-mozgalom szervezéséért is. Ezen a téren ma már nagy számban vannak kiváló brigádvezetők, munkac-sa-p-atvezetők, akik személyes példamutatásukkal élére álltak a verseny szervezésének. Sokan vannak olyanok is. akik még nem látják világosa,n s-aját feladataikat, elválasztják egymástól a termelést és a versenyt.. Úgy látják, hogy nekik kevés tennivalójuk van a verseny szervező, sében. Mi » brigádvezetők, munkacs-apatve- zető-k és az igazgatók III. helyetteseinek szerepük a mezőgazda-sági verseny mozgalomban? Elsősorban az, hogy a saját mindennapi vezető munkájuk megjavításó.val Segítsék elő a dolgozók versenylendületének teljes, zavartalan kibontakozását. Úgy kell, hogy irányítsák a versenyt, hogy az szolgálja minden es-etben a tervek teljesítését. Brigádokon belül minden brigádvezető legyen a verseny tevékeny szervezője. A verseny gazdája minden gazdaságba,n az ÜB é-s a III. helyettes. De a brigádvezető sem elégedhet meg a-zza-l, hogy egyszerűen csak tudomásul veszi, bogy a brigád, ja milyen szocialista kötelezettséget válila-lt. A brigád vezetőjének magá* n-ak is irányítania kell ezeket a felajánlásokat. Magyarázza meg az irányítása alatt dolgozóknak, hogy mi a gazdaság legfontosabb feladata. Mulassák meg, hogy hol kell elsősorban javítani a munkán. Ha erre minden egyes brigádvezelő nagyobb gondot fordít, akkor a tervek teljesítése érdekében tett munkavállalások minden esetben megvalósulnak. A vállalások csak. a verseny kezdetét jelentik. Ellaposodik a verseny, ha teljesítéseiket a brigádvezetők, munkacsapatvezetők és a gazdaságok vezetőinek III. helyettesei nem ellenőrzik rendszeresen. A g<izdaságok ve_ zélőinek III. helyeiteSei gondoslod- janak a vet'Seny eredmények nyilvántartásáról és emellett sosem feledkezzenek meg a versenyben élenjárók népszerűsítéséről. Működjenek állandóan együtt szorosan az üzemi pártszervezettel és az ÜB-vel. gazdaságok vezetőinek III. helyettesei legye, nek a dolgozók közt az elvtársi se- gé.ynyujtásnak, a munkamódszerái- adás-i mozgalomnak, valamint az újító mozgalomnak az előre! emdí tői. Gazdaságaink vezetői nagyon szeretnék, ha gazdaságuk egyre több éimunkással é-s sztahanovistával dicsekedhetne. Ennek érdekében az elmaradt dolgozókkal mégsem fogíal- koz-mak kel-’ően. Ennek az eredménye, hogy megyénkben mindössze Le- perdpuszlán, Gerjenben, AlS’ólepercten, Fürgédén és Gvapapusztán van egy- egy munkaérdemrendes dolgozó. Ahhoz, hogy a jövőben minden gazdaság büszkén dicsekedhessen sztahanovistáivá!, sokkal nagyobb fegyelmet, ke-’j szentelni minden gazdaságban a munkások nevelésével. Ezt azok a dolgozók követelik meg, akik vállalásokat tettek é-s a<z>t teljesíteni is akarják, hogy ezen keresztül kiérde- mellhessek ezt a komoly elismerést. A fegyelmezetlenségek folytán sok es-etben a dolgozó nem bírja a vállalását teljesíteni. így van ez Ger jenben, ahol a dolgozók vállalást tettek a gyapolszüret mielőbbi befejezésére, de vasárnap nem tudták munkaerejüket rendesen kihasználni, mert nem volt aki a gyapotföIdeken helyesen szervezte volna a munkát és a versenyt. Az igazgató helyettese. Győri István, akinek elsőrendű feladata lett, volna a vasárnapi munka megszervezése, hajtóvadászatot rendezett, nem gondolva arra. hogy munkáshiány mi- alt még a gyapot-szárítónak is le kelleti állnia. A munka-felajánlások teljesítéséért vívott harcon és a mun-kaverséoy szervezéséért folytatott harcon kívül nagy súlyt kelti fektetni a gazdaságok III- helyetteseinek az újítómozgalom elterjesztésére is, mert a földművelésügyi miniszter rendeletben szabályozta, hogy a gazdaság vezetőinek III. helyettesei kötelesek támogatni az újítók és az és-zsz-e-rűsítők mozgalmát, fel kell, hogy karolják a dolgozók kezdeményezéseit, újításait és a Gazda-mozgalom oly bőségesen áradó ötleteit. Ha lelkiismeretesen foglalkoznak a javaslatokkal, a dolgozók nagyobb kedvvel kezdeményeznek., versenyeznek, mert ezer és ezer em. bér fogadta meg megyénkben is népünk szeretett vezérének, Rákosj elv- társnak, hogy teljes erővel harcol az előttünk álló fe-’adatok megvalósításáért. A mezőgazdaság előtt ál-’ó hatalma? feladatok teljesítéséne-k sikere, mint azt tudjuk, vég-ső fokon az egyes állami gazdaságoktól nagymértékben függ. Épp ezért brigádvezetők, munkacsapatvezetők és a III. helyettesek kapcsolódjanak bele még nagyobb odaadással a7 évi tervek túlteljesítő, séért tett felajánlások mozgalmába. Versenyezzenek a brigádvezetök is, hogy megszerezhessék a legjobb brigád vezetője címet, érezzék ál, hogy felelős-eb a párt előtt az évi terv marad é ktailan tel jesít-éséérf. Kemény Ibfaán A városi tisziiorvosi Hivatal közleménye a m ba for<ia I om e 11 en őrzésé rő I Az előforduló gomba-mérgezésekre való tekintettel, az egészségügyi mi. niszter a gombaforgalom fokozott ellenőrzéséi rendelte el. A nyílt piacokon és üzletekben kizárólag a helyileg ismert gombafajtákat lehet árusítani. jy szekszárdi piacon a gombát kizárólag a piaci beton-asztalok előtt szabad árusítani. A. nem kijelölt helyen árusított g-ombát elkobozzák. Házalni gombával nem szabad. A g-ombaárusítására kijelölt kereskedéseket. vagy üzleteket, rendelet arra kötelezi, hogy az árusított gom. ba származását „bevásárlási forgását“ ; vásárlási jegyzékkel igazolja. A megvásárolt gombát mielőtt elkészítjük. • legalább kétszer forrázzuk 1-e és l-evét le kell szűrni. Ennek a rendeletnek, nem az a célja, hogy a nép élel-me■ zés-e terén a fontos szerepet játszó gomba fogyaszt ást akadályozza, hanem- a fogyasztó közönséget a gomba fo• gyász tusával járó mérgezésektől meg- védj-e. A gombáik: ellenőrzését a hatósági- orvosok a közeljövőben minden piaci- napon zavartalanul ellenőrzik. Dr. Major György városi tisztiorvos.