Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-10-25 / 249. szám
4 NAPLÓ GL IOBER 25 4 szekszárdi úttörők megálltak helyüket «I vasárnapi gyapotszedésben Az eflmuÄ vasárnap mifi begy 25 szekszárdi vállalat és tömegszervezH dolgozói vertbe ki részét a gy apói Szedést munkálatokból. Az Állami Gazdaságok Megyei Központja 'kiértékel!!e a gyápotszedó munkások eredményét. Az eredmények azt tükrözik vissza, hogy legtöbb dolgozó becsülettel eleget tett! a vállalt kötelezettségének és jó eredményt ért el a gyapölszedésben. Gsapláros Lajosné. a népboH dől- dozója 28,35 kiló gyapotot szedett és ezzel az eredményével elnyelte a „legjobb gyapotszedő“ címet a közel 500 fő közül. Bőlényi István, a jegyzőközpont dolgozója 27.75 kiló, Csapó János 22 kiló, Szabó József szintén a JegyzőTöbb, mint száz úttörő ment ki önként gyapotot szedni és 11.6 kilós szedési átlagot értek el annak ellenére, hogy számos olyan pajtás is volt köztük, aki álig látszott ki a gyapotból és csak 8—10—-12 évesek voltak. A szekszárdi úttörők a nagy létszámuk ellenére, gyapotszedési eredményükkel elkerültek mintegy A Nagy Októberi Szocialista. Forradalom 34. évfordulójára megyénk dolgozói is lelkesen vállalják, hogy munkaterületükön nagyobb, hatalma, sabb eredményeket érnek el. Ipari dolgozóink példamutatásain fellelké- eedve egyre több állami gazdaság, tszcs, de egyéni dolgozó parasztok is vállalásnkkal mutatják még, hogy ennek a napnak nagy jelentőségét megértették. Nemcsak iparunk és mezőgazdar-á gunk dolgozói érezték át ennek jelentőségét. hanem hivatali dolgozóink is. így például a Székszárd járási tanács dolgozói az alábbi munkaiéi, ajánlást tették: A pénzügyi osztály gazdasági csoportja vállalta, hogy 1951 december 1-ig elkészítik ésiz- szefűsítési javaslatukat, mely országos viszonylatra szól: a háztartási kartotékok rovatainak megváltoztatása és egyes kezelési lapok összevonásával (egyszerűsítésével) kapcsolatban. Ezenkívül a bonyhádi járás tanácsának gazdasági csoportját versenyre hívta ki, hogy az év végén hite túllépés nélkül, megtakarítással fognak zárná. Az oktatási csoport vállalta, hogy az általános iskola e1- ső osztályában az írás-, olvasástanífás új hangoztató módszerét november 7- ig megismertetik valamennyi első- osztály nevelőjével. Vállalták, hogy A megyei tanács VB I. pénzügyi Osztállyá kezdő könyvelők részére alapfokú könyvelői tanfolyamot indít. A tanfolyam időtartama 4 hónap, heti 2x3 óta. A lanfcriyámot Szekszárdon és Dombóváron szándékozunk megtartani. A tanfolyamra .jelentkezhetnek: vállalatok. kisipari termelőszövetkezetek dolgozói, vagy akár magánszemélyek is, központ dolgozója 21.50 kiló. Hatász István, a népbolt dolgozója 22.25 kiló, Szíícs József, az ÁMK dolgozója 19.90 kiló. Rakó József szintén az ÁMK dolgozója 19.75 kiló gyapotot szedlek. Több vállalatnál és lömcgszerve- zetnél az átlagteljesítmények terén is igen jó eredményék szüléitek még. A jegyzőközpont 3 tagú brigádja 18 3 kiló átlagos teljesítménnyel zárl-a be a napot. Az ÁVK-SZ 33 főből álló brigádja áltagosan 13.2 kiló, az ÁMK 27 dolgozója áltagosan 12.6 kiló gyaper t'ót szedett. A népbolt dolgozói közül, akik rész! vettek a gyapotszedésben, 25-en átlagosan 11 kiló gyapotot szedtek. 20 szekszárdi felnőttekből álló gyapotszedő brigádot. Az értékelés nemcsak a jó munkát tükrözi vissza, hanem szemléltetően megmutatja azt is, hogy mély vállalat! dolgozói értek el leggyengébb eredményt. A Terményforgaihni Vállalatnak a várdombi állami gazdaságban dolgozó Rizsányi brigádja szinte ne. két községbon dolgozók iskoláját szerveznék, s a járás területén öt alapismereti tan-folyamot indítanak be. A pénzügyi osztály vizsgálati csoportja vállalta, hogy 1951 december 31-ig beütemezett 122 fö 1 dműveisszövetkezetri vizsgálatot december 2Hg, Sztálin elvtárs születésnapjáig elvégzik, hogry ezzel is nagyobb segítséget adjanak a szövetkezetek munkájához. Az egyenesadó csoport versenyre hívja lei a járási tanács begyűjtési osztályát azzal, hogy az 1951. évi be. vételi tervét november 7-ig 94 százalékban, december 21-ig az emberiség jótevőjének, Sztálin elvtárs születésnapjára 100 százalékban teljesítik. A csoport vállalja., hogy az eredményesebb adóbehajtás érdekében személyes közreműködésükkel javítják az önkéntes befizetési készséget. Az egészségügyi csoport vállalta, hogy november 7.ig a járás területén lévő üzemi konyhákat és munkásszállókat felülvizsgál ja, a még észlelhető egészségügyi h.iányosságo kát az adott lehetőség határain belül kiküszöbölik. E vállalások maradéktalan teljesí lése érdekében ezenkívül sok dolgo zó egyéni felajánlást is tett, párosversenyre lépték egymással. Egyéni felajánlásaikban vállalták, hogy a most bekerült új dolgozókat szakmailag képezik és munkájukhoz minden segítséget megadnak. akik a könyvelés alapfogalmait el akarják sajátítani. A szekszárdi tanfolyamra a megyéi tanács pénzügyi osztályán, II. emelel 43. szánni szobában, a dombóvári tanfolyamra a járási tanács pénzügyi osztályán tehet jelentkezni. Az esetleges felvilágosítás: a jelentkezéskor megkaphatják Jelentkezni 1951 október 31-ig lehel. vélségessé tette magát eredményével. Ebbén a brigádban 7-éh voltak és 1.8 kiló gyapotot szedtek átlagosan. Ez a brigád példát vehelell volna a szekszárdi úttörőktől, akik fiatalságuk ellenére is fejenként Mibb, mint ötszörannyi gyapotot szedtek. Ez az eredmény megmutatja, hogy' a Rizsányi munkacsoport 7 tagja nem azzal a céllal ment ki a várdombi állami gazdaságba, hogy elősegítsék a gyapot sikeres betakarítását, hanem azért, meri ezt a napot „vikend-szerű“ kirándulásnak tartották, és Szerintük alkalom ádódot-t arra, hogy azt mondhassák: ,,Mi is kivettük részünket az állami gazdaság gvapotsizedésd munkálataiból.“ A Rizsányi munkacsoport nem teljesítette a gyapotszedési normáját, még csak megközelítő eredményt sem ért el. Annál jobb eredményt értek él a Rizsányi csoport tagjai a borivászat terén. Az Aljáim i Gazdaságok Megyei Központjának jelentése szerint a Rizsányi csoport 7 tagja mintegy 4 óra leforgása alatt 18 liter bor ,,megóvását teljesítette“. Ezen a téren jóval túlleljesítéítck a normái. PARTHIREK Értesítjük a felsőfokú és a közép* káderképző tanfolyam hallgatókat, hogy október 26-án, pénteken délelőtt 9 órakor a Bolsevik Párt Történetét tanulmányozó elvtársak részére előadást tartunk. Az előadás a Bolsevik Tárt története első fejezetéről szól. Előadó: Somi Benjámin elvtárs, a Megyéi Előadó Iroda tagja. Előadást tartunk a felsőfokú és középkáderképző tanfolyam hallgatóknak október 27-én, szombaton délelőtt 9 órakor, Az előadás címe: „Miért tanulraányozznk a kapitalizmus politikai gazdaságtanát* és „Marxi értékelmélet néhány fő kérdése“. Az előadást központi előadó tartja. Mivel az előadások az anyag tanulmányozásához mind a két szakon elengedhetetlenül fontosak, így az elvtársak feltétlenül vegyenek részt az előadásokon, úgy a középkáder, mint a felsőkáder tanfolyam hallgatói. Felhívjuk figyelmét a járásokban dolgozó elvtársaknak, hogy az előadásokra a járásokból is jöjjenek be. Pártoktatók Háza. HÍREK CSÜTÖRTÖK, OKTÓBER 25 ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: tl/1. sz. Áll. gvőgvszerfár. NÉVNAP: Vilma. — IDŐJÁRÁSJELENTÉS, Várható időjárás csütörtök estig: Erősen felhős, idő, néhány helyen, főként az ország déli felében, kisebb esővel. Mérsékelt, délkélteti-kele!ti szél. A hőmérséklet egy.két fokkal csökken. — Várható hőmérsékleti értékek az ország területére, csütörtök réggel 6—9, délben 16 18 fok között. — Székszárd városi népművelési osztály á szekszárdi általános fiúiskola épületében november 5-ével ingyenes számolási és helyesírási fanfolyamo't indít. Jelentkezni lehet a városi tanács 8-as számú szobájában. — Ismeretterjesztő előadás lesz az „öléves tervről“ Szekszárdon, á Kál- vin-téri iskolában 25-én, ésie 7 órakor“, mélyre szeretettel meghívjuk a város dolgozóit. Az előadás műsorral lesz egybekötve. M O Z i Szabad Ifjúság: VIHAR GRÚZIÁBAN. Akciós jegy érvényes! Előadások kezdeté vasár- és ünnepnap 4. 6 és 8 órakor, hétköznap: 6 és S órakor. A legértékesebb eredményt a szekszárdi úttörők érték el. A szekszárdi járási tanács dolgozóinak munkaielajánlása november 7 tiszteletére Könyvelői tanfolyam indul Dombóváron és Szekszárdon Nagy lelkesedéssel folyt le a Szülői Munkaközösség tolnamegyei ankétja Pedagógusok, szülői munkáközös. eégi elnökök, tagok, több, mint háromszázan jelentek meg Szekszárdon az általános leányiskolában a „csatád és iskola“ jelige alatt megtartott me gye: ankétem, Ez a lelkes gyűlés is bizonyítja, hogy a mi megyénkben is érzik a dogozók, hogy a jobb tanu'á sí eredmények elérésének az össze- fogás és áldozatkészség, a fokozottabb közösségi munka a titka. Hunyadi Károly, a megyei tan/ic9 oktatási osztályának vezetője üdvözölte a megjelent pedagógusokat, a szülői munkaközösségek elnökeit és tagjait, javasolta, hogy elnöknek * á lasezák meg Prantner Józsefnét, a?j MNDSZ megyei titkárát, amit az an két nagy tapssal el is fogadott. Pnnt- ner Józseféé javaslatot tell a 12 tagú sógre, akik között vojt Me gyeri Erzsébet, az MNDSZ Országos Központjának küldöttje, az ankét előadója. Megyeri Erzsébet előadásában hangsúlyozta, hogy a béke megvédése, o szocializmus felépítése hazánkban Q ziilöi munkaközösségek harcától is {tigg. Elmondotta, hogy új, felemeli ötéves tervünknek annyi mérnökre lesz szüksége 1954-ben, mint ámeny. nyi. tervünk első évében összeseit volt. A hozzászólások visszatükrözték azt a hatalmas munkát, mélyet -ztnői munkaközösségeink végeztek az el mull évben az iskola és a szülői ház közötti kapcsolat szorosabbá téléie érdekében. A duna földvári Szülői Munkaközösség elnöke e’mnndoitn. °gyan segítik az iskola munka jót o. Szülői Munkaközösség tagjai anyagilag és erkölcsileg is. Tantermeket hoztak rendbe, az úttörők táborozó' sát segítették anyagilag, s állandóan kapcsolatot tartanak fent az iskola igazgatóságával, s ha bármilyen nehézsége van az iskolánálc, a Szülői Munkaközösség mindenült ott van és segít. Vállalta a dunaföldvári munka- közösség, hogy Sztálin elvtárs születésnapjára. december 21_re a félig kész sportpálvát befejezik. Végezetül Hunyadi e.lvtárs ésPrant- ner Józsefné hozzászólásaival fejezó- dötj be az ankét, me vnek sikeréhez nagyban hozzájárult a. megyei tanács oktatási osztálya dolgozóinak lelkes, odaadó, szervező munkája, valamint a síel;szárúi gimnázium és az úttörők kult.útmüsoía. mellyel a ttléyjéientp két köszöntötték. Csak küzdelem után győzött a vendégcsapat Sióagárd—iSfflfo Kendergyár 2:0 (1:0) Sióagárd nyerte a sárközi csoport bajnokságát A vasárnap lejátszott Siőagárd—Kendergyár mérkőzéssel befejeződtek a sárközi csoportban is a bajnoki küzdelmek. Vasárnapi győzelme révén a bajnoki címet a sióágárdí együttes nyerté el, amely mindössze Őcsényben szenvedett pontveszteségéf az őesényi Törekvéssel szemben. A Sz, Meteor taftáíékésapatá lett a második. mivel Sióagárdon vereségét szenvedett, Szekszárdon pedig pontot vesztett az Építőkkel szemben. Az őesényi Törekvés kötött ki a harmadik helyen. Meglepetés az Építők tar- talékcsapatának gyenge helyezése. A bajnoki tabella a kővetkező végeredményt mutatja : 1. Sióagárd b 5 1 0 11 17: 5 2. Sz. Meteor í» 4 1 1 9 27: 3 5. Ocsény ö 4 i 1 9 12: 7 4. Palánk '13 — 3 6 7:17 5. Sz. Építők fi 1 2 3 4 10:11 6. Decs hl — 5 2 10:22 7. Kéndérgyár h — — 5 1 3:19 8. Alsónána Iőrölve A Bonyhádi Vasas II. lelépte a Sz. Meteort Bonyhádi Vasas 11.—Sí. Vörös Meteor 6:2 (2:1) Bonyhád, 600 néző, vezette: Kovács. A mérkőzés enyhe szekszárdi fölénnyel kezdődik. Később a Vasas játékosok vették át az irányítást és a .23. percben megszületett a hazaiak vezető gólja, amelyet Solti juttatott a hálóba, 1:0. Kezdés után újból Konyhád veszi kezébe áz irányítást és a jobb- szélen elfutó Vészeli gólt lő, 2:0. A 53. petebén hatalmas kavarodás a bonyhádi kapu előtt, amelyből a vendégek középcsa- tárá szépít, 2:t. Az első félidő hátralévő része eseménytelenül telik el. A ff. félidőben azonnal a hazai csapat lép fel támadólag és már a 3. percben megszerzi a vezetést Solti lövéséből; 3:1. lükkor a szekszárdi csapat támadósora szórványos támadásokkal kísérletezik. A Vasas védelem azonban biztosan hárítja az erőtlen támadásokat. A félidő 18, percében Németh 18 méteres szabadrúgása jut a hálóba, 4:1. Újból Vasas támadásokkal indul el a játék és Németh labdáját nem tudja a vendegek kapusa védeni, 5:1. Majd egv veszélytelennek látszó szekszárdi támadásból megszületik a Meteor 2-ik gólja. 5:2. Az utolsó gólt az utolsó percekben Solti szerzi BÍRÁLAT. A szekszárdi Meteor az első gól beküRása után kapkodva játszott cs ezt a kapkodást használta ki a helyi csapat és különösen a II. félidőben domborodott ki a fölénye. Tíz a mérkőzés is meg- inufatia, hogy n bonyhádi Vasas milyen kitűnő utánpótlással rendelkezik, jók voltak: Veszeti, Pálos, Szárny, illetve Major cs Babits. Csak a második félidőben tudta megfordítani az eredményt a hazai csapat Paksi ÁMG—Tamási Dózsa 4:2 (1:2) Vasárnap a Tamási tiózía Pakson szere pelt: A megyei bajnokság újoncának a játéka nem okozott csalódást. Az első félidőben egyénlő ellenfelekét láttunk, sőt a vendégek a kínálkozó helyzeteket jobban ki tudták használni. így jutottak 2:0-as vezetéshez. A félidő befejezése elölt azonban hazaiaknak sikerült szépíteniük. A II. félidőben kiütközött a paksiak nagyobb rutinja és sikerült megfordítaniok a vesztésré álló mérkőzést. A mérkőzés azt mutatta, _ hogy az újonc tamásiak nem fognak szégyent váltani a jövő évi megyei bajnokságok során. Paks is úgy látszik — már most megkezdte előkészületeit a következő bajnoki szezonra, hogy ne kelljen egy idényen át a kieséstől rettegnie. Befejeződött a dunaföldvári Béke Kupa E hó 14-én befejeződött a dunaföldvári Béke Kupa bajnokság. A nagy érdeklődéssel kísért mérkőzések után a Cipész Szövetkezet csapata nyerte meg a büszke bajnoki címet. _ , A bajnokság megszervezésében és lebonyolításában a két sportintéző. Juhász István és Hodász Gyülá tevékenykedtek- Amiért ezt. a bajnokságot plindítóltük, célunkat elértük. Sikerült többi mint 150 labdarúgót megmozgatnunk és rajtuk keresztül még sok érdeklődőt. Ugv tudjuk, hogy fhfegyénkbén kévés ilyen bajnokságot szervezlek még. A Béke harcosainak egy- bekovácsolását. célozta e bajnokság és ezt löbb Helyén is ín ég lehelne valósítani. A bajnokság zökkenő-mentes lebonyolítása nemcsak a mi érdemünk, hatiém válámeny- nyi szervezel sportfelelősé, kik legnagyobb megértéssel karolták fed elgondolásainkat, megértették a mögötte rejlő céh. A Béke Kupa bajnokságát a Cipész Szöv. nybi-fé még, kikftek csapáidban elég sok ..öreg“ játékos szerepelt. Az elején Úgy látszott. hogy a Textiles és a DDSK II. az esélyes. A második és a harmadik helyezett csapat nein képvisel kisebb játékerőt, amit a minimális pontkülöfibséí is mutál. A többi csapai közül a DISZ csak egy mér-, kőzésen játszóit négyöt, a K1ÓSZ viszont igen nehezen adla meg magát veszteit mérkőzésein. A Honvédség játékosai a bajnokság elején nem a legnagyobb sikerrel szerepeltek, de aztán erősen féljavulták. Iz UT. NV. csapatának -sportszerűségére jellemző, hogy bár elhelyezték őket közben Kömlődre, mégis visszajöttek lejátszani mérkőzésüket. A legspóriszerűbb csapat a Textiles volt. csak pillanatnyi megtorpanás vetélte vissza őket a második helyre. A bajnokság végeredménye: t. Cipész Szót. 7 b — 1 19:10 12 2. Textiles 7 5 t t »4:12 1t 3. nrtSK n. : t 2 t A: r io 4. Honvédség 7 3 13 16:17 7 5. uf. Nv. 7 7 13 13:21 7 f>. KIOSZ 7 2 i 4 11:17 5 7. DISZ T 2 - 5 13:23 4 fi BEK NV. . Visszalépett Atnint a tabellából is Mtszik. a legegysé- irOsobb csapat a DDSK II csapata volt Meglátszik hogy valamennyien gvaktlrloi- tnk. összeszokottak. A balszerencse miatl kerültek a 3. helvre. Remélik. hogv a tavaszkor meginduld bajnokságban jobb he lyözósl fognak elérni. & Meg kell álláfiltnhúnk. hogy a tunaföld váriak jé munkál végezlek fink lolpamF- vvei község tanulhatna a földváriaktól, hisz megyénkben nem egy község van ih kedvező helyzetben, mint Dunaföldvár Székszárd, Dombóvár, ahol ólv sok üzem vau, ilyen kezdeménvés nem véli, pedig igen ráférne e községekben is egy effajta városi bajnokság megrendezése. Bizonyara az utánpótlás kérdése is eldől egy-egv bajnokság befejezése lilán. Dunaföldvár sem dúskál kiváló labdarúgókkal, de az utánpótlását meg fogja kapni községében. Az MílK próbázások problémáját is megoldották a földváriak. A sportót földva- roil felkarolták s ezt az illetékesek is tudomásul veszik és régóta vajúdó sportpálya kérdést végre rendezni fogják és lehetőséget adnak a fiatalságnak nemcsak a labdarugókra, hanem n többi sportág ű zésére is! i Földváriak ezt megérdemlik! SPORTKÖRI HÍREK Az elmúlt vasárnap a hőgyészi állami gazdaság sportköre két győzelmet aratott. Labda rúgórsápátá Dombóváron a Postás ti.-őt 5:i arányban győzte le és ezzel meg- s/ÉrczIe a megyéi bajnokságba való osztály ozn mérkőzésié vnlb jogosultságát. Áz asztalitenisz csapata (férfi) a Nágy- mányoki Bányász II. csapata ellen 10:3 arányban gyözédelmeskedett. A csapat tag jai tvompn, Endre. Tihanyi és Bogár. KAPOSVÁROTT E11ÖS MEZŐNY HARCOLT A DÓZSA ÖKÖLVÍVÓ BAJNOKSÁGÁN Október 19—2f-ig, három napon át több, mint 40 )>ár ökölvívó küzdött a Dózsa országos ökölvívoverseuy ért a „Dózsa-bajno- kn‘‘ hímért. A szekszárdi Dózsa öklöző!: Kuhurésik. Török. Égje, Dajka és Tokaji a legjobb tudásukkal vetlek fel a harcol, de a sorsolás reájuk nézve igen nehéz volt mivel a pesti és kaposvári ökliizőkke! kellőit már az első menetben összecsapniuk. Így valamennyink kemény és izgalmas mérkőzés utáu pontozással kaptak ki. Dajka Várhelyi., löl csak minimális pontkülönbséggel kapóit ki. November 4-én Szekszárdon fognak vendégszerepelni a pécsi Dózsa ükliizói. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: PÁLINKÁS GYÖRGT Felelős kiadó: K I R III LÁSZLÓ Szerkesztőség telefonsziimn • 22 tű Kiadóhivatal telefnnszámn: 20 10 M. N B. egvsznm'nS7:im 936.371-“-ft. Előfizetési díj: havi 11— forint. Pécsi Szikra nvoinda FéeS. Miinkáesv Miliálv utca 19. ss. Telefon: 20 27. A nyomdáért felel: MELLES REZSŐ A sárközi csoport utolsó mérkőzését Szek- szárdon bonyolították le fjt'eiubach játékvezetése mellett. A, mérkőzésen 600 néző jelent meg, érdeklődéssel várva, sikcríll-é a vendégeknek kiharcolniuk a csoport bajnokságát. Igen sokan jöttek el Sióagárdról is, bizonyítva azt, hogy a megyei és járási bajnokság rendszeré a mégyé fálváit is megmozgatta és egészséges fejlődés van indulóban. A két csapat a következő felállításban kezdett: Sióágárd: Pesti Gvcnúsz, Páli, Fekete — Mocsári. Sági — Malinger, Nagy, Grcnusz II., Szilágyi, Tóthi — Kendergyár: Újhegyi — Kriván, Vékony, Juhász — Nagy, Tóth, Katiik. Csatlós, Hegedűs L, Hegedűs II,, Hámori. Azonnal a vendégcsapat veszi a kezébe a játék irán7rítá-sát és támadásait sorra vezeti a kendergyári kapu ellen, azonban a góllövési kísérletek meghiúsulnak a kender- gyári védelme. Erős az iram, kemény a játék. A 20.' percben Szilágyi lövgse. a felső kapufái érintve kerül kapu fölé. A 22. percben esik a félidő egyetlen gólja. A belsőhármas összjáléka után kavarodás támad a kendergyári kajm előtt és Nagy megtalálja a rést. 1:0. I ovábbrn is a vendégcsapat marad támadásban, de újabb .eredményt nein ind elérni. A TJ. félidőben kiegytnsúly pzottubb lesz a játék. Most is inkább a' vendégek a kezdeményezek. de időnként kénytelenek a teret átengedni a hazaiaknak is. 'többször volna alkalma cgvcnliíeni Hegedűsnek- de lövései cclf téveseiének. Az ulölsó negyedórában ismét a vendégek kerekednek felül. A 33. percebn Tóth labdája hálót ie érint, a játékvezető azonban nem látta bent a labdát és nem ítél gólt. A mérkőzés utolsó perceiben esik a második gól. A jobbszárny támadása után ismét Nagy gurítja a labdát a jobb alsó sarokba, 2:0. BIRaLAT. A két csapat erős iramú mérkőzést vívott és á vendegek ebben az arányban megérdemelten győztek. Sióágárd^ csapatában van 1--2 egészen jóképességű játékos, Jók voltak: Grenuzs, Nagy, Malinger, Tóth, illetve Újhegyi és Hegedűs. Sz. Épilőfc—Tolnai Honvéd 10:0 (2:0) Szekszárd, 800 néző. Barátságos. Vezette: Szemző. — Az Építők már most megkezdte készülődését a következő bajnoki idényre és az edzőmérkőzésen egy egész sereg játékost próbált ki. A csapat az I. félidőben a következő felállításban játszott: Wittner — Balogh I., Hermann. Korsós — Vigh, Czlfáky — Ellermanii, Prőbajátékos I., Próba játékos' fi.. Próbajátékos 111., Próbajátékos IV. Az első félidő nagyon lanyha iramban telt él. A mérkőzés barátságos jellege nagyon reányomta bélyegét a mérkőzésre. A csapat könnyen vette a mérkőzést és a tetejébe nem is ment a játék a fiúknak. Ebben a játékrészben az ügyesen mozgó középésatár lőtt gólt a 25. és 29. percben. A II. félidőben helyet kapott a csapatKar» Tlal/vrli T pr Tnó FVilron a Tál plc TPR/VlPIl már élénkebb játék alakult ki és potyogtak a gólok. A 10. percben a vendégek középhátvédje szépen szerelte az Építők támadását és aztán a saját kapujának jobb- sarkába gurította a labdát. Ezután a Wü- zépesatár 4. Czirákv 2 és Ellerriiami góljaival végeredményben 10:0-ra győzött a csapat. BÍRÁLAT. A próba játékosok közül a kö- zépesntár játéka tetszett a legjobban. bár gyorsasága még kívánnivalót hagy hátra. Az Építők nagyon lanyhán vette a mérkőzést és látszott, hogy a rsapnf nincsen formában. Különösen a fedezetektől láttunk rengeteg rossz leadást, keresztlabdát egyet sem, annál gyakrabban egv-cgy szárnynak az erőltetését. A vendégek jó edzőtársnnlc bizonyultak.