Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-10-05 / 232. szám
Biztosítsd családod jövőjét, taharéhos Miért nem teljesíti tervét a Szekszárdi Magasépítő? Erről beszéljenek népnevelőink ... Ahol jól érvelnek népnevelőink, úgy, hogy azzal közel jussanak az egyen életéhez is ott az eredmény nem marad el. Dajka Miklósné szekszárdi MNDSZ nőnevelő. Bencze János 7 holdas parasztnál nem elégedett meg a 300 forintos jegyzéssel, hanem a megbeszélések 6orán a békekérdést. a családon belül is megvitatva elérte, hogy Bencze János 600 forintra emelte fel jegyzését. A következőket mondotta: Egy fiamat elvesztettem a fasiszta háborúban, nem akarok háborút, gyermekeim és unokáim szebb, boldogabb jövőjéért jegyzem a 600 forintot. * Győrén üzv. Ledneczki Ferencné. aki egyénileg dolgozó parasztass/ony és kél gyermeke van. mikor elmentek hozzá a népnevelők, csak 1(K) forintot akart jegyezni Mikor Pál elv társ nő, MNDSZ-Htkár elbeszélgetett vele bővehhen és alaposan, utána elment a tanácshoz és 200 forintra emelte jegyzését ezeket mondva: — Most már látom, hogy kevés az a 100 forint amit eddig jegy zen i akartam, a fiam is azt írla a bonyhádi kollégiumból, hogy támogassam államunkat, meri ez a miénk, a mi jövőnket építjük, I,z^>rl jegyeztem 200 forintot, hogy minél több gyermeknek jusson kollégium az öléves terv még több traktort és műtrágyát adjon a falunak. * Gulyás Sándorné paksi MNDSZ ü gyoczrlő a következőképpen agitál: — Nikiink a muliban nem jutóit más. csak robot és szenvedés, nem becsültek bennünket semnvre sem Pin egy szegény munkásnsszonv. ma a nép államában a paksi szociális otthon vezetője 'tehetek. Leányaimat iskoláztathatom, ami a múltban egy szegény asszonynak eszébe sem juthatott. Ezért jegyzek 400 forintot, ezért kérek minden asszonytársat r példát is felhozva, hogy sikerre tudjuk vinni a Második Béke kölcsön jegyzést, a béke ügyé!. Vállalásaik túlteljesítésével készülnek az Útfenntartó dolgozói november 7-re fi C- e§yre leadott báze aársáia után 50, a Móricéért 25 forinlBS vásárlási utalványt kap Élgaza parasztságán)! Dolgozó parasztságunk szeptember 24-ig 75 forintos vásárlási utalványt kapott minden mázsa C-jegyre be. adót kenyérgabona után. Varrnak dolgozó parasztok, akik nem használták ki ez a megfelelő alkalmat és még mindig nem adták be felesleges gabonájukat C-jegyTe. Kormányzatunk még ezeknek a dolgozó parasztoknak is nagy segítséget nyújt, bogy a most beadott C-jegyes kenyérgabona után 50 forintos vásárlási utalványt ad a földmüvesszövetkezet útján. Amiért a dolgozó parasztság különböző textilárut és ruhaanyagot vásárolhat. Dolgozó parasztságunk hasonló kedvezményekben részesül a kukorica beadási kötelezettségének túlteljesítésénél is. Minden mázsa C-jegyre beadott kukorica után 25 forintos vásárlási utalványt kap. Ez a kedvezmény még 10 forinttal emelkedik azoknak a dolgozó parasztoknak akik szállítási szerződést kötnek kukoricára, ami azt jeleni i, hogy mázsánként 35 forintos C-utal- ványt kapnak, amire ugyancsak különböző textilárut és lábbelit vásárolhatnak. Szél Mihály decsi 8 holdas középparaszt is 5 mázsa kukoricát adott 'c beadási kötelezettségének teljesítésére. Ebből 250 kilót C jegyre adott, amiért tcxtilvásárlási utalványt kapott és kislányának ruhaneműt vásárolt. Ugyancsak jó példát mutat Váradi Jánosné tolnai parasztasszony, aki beadási kötelezettségén felül 25 kiló kukoricát adott Ic C-jegyre és a kapott vásárlási utalványra unokájának vásárolt téli meleg ruhaneműt. Dói hozó parasztságunk versenyben a Második Békekölcsön sikeréért ötéves tervünk végrehajtásában gyorsan haladunk előre, nagy sikereket érünk el úgy az iparban, mint a mezőgazdaságban, népünk jólétének kultúrájának emelésében. Ezek a si kerek nem magúktól hullanak az ölünkbe, népünk kemény harcokban, odaadó munkával vívja ki őket, A Szekszárdi Magasépítő Vállaiat dolgozói is eddigi eredményeiket ke mény és szívós munkával vívták ki. Eredményeiken nem pihennek meg, hanem mindinkább fokozzák, hogy bebizonyítsák, követik Pártunk útmutatását és többtermeléssel liarcolnak őtéves tervünk sikeres megvalósításáért. De nemcsak a termelésben harcolnak, hanem munkájukat összekapcsolják a Második Békekölcsön jegyzésével, amely az ötéves tervünk sikerét és a dolgozók jobb életét szolgálja. Máié János sztahanovista Äus brigád, amely a termelésben is 195 százalékos teljesítménnyel jár az élen, de helytáll a békekölcsön-jegyzésben, 600 forintos átlageredménnyel. A jegyzésben példát mutatnak a kommunisták. Károly József igazgató 4000 forintot jegyzett, Szűcs György ÜB-titkár 950 forintos fizetése mellett 1500 forintot, Prokos József 2030 forintot jegyzett. Sárközi János 1000, Buzi 1 István DlSZ-fiatal, rakodómunkás 800 forintot, H. Szabó János kőműves iparostanuló 1 forintos órabér mellett 400 forintot jegyzett. Újabb és ú*abb kimagasló te’iesítményekfeel teszik nívósabbá a békekölcsön nap i-a.it a Magasépítő Vállalat dolgozói. Krepsz György ács-brigád teljesítőié _ nye 240 százalék, Bakos Márton ács- brigádé 196 százalék. Kardos Henrik állványozó brigádé 219 százalék, de így sorolhatnánk a többi brigádokat is, akik szintén jó teljesítményt értek el. A dolgozók munkaközben írják alá a békekölcsön íveit és így bizonyítják be, hogy nemcsak óhajtják a. békét, hanem kiállnak mellette Ezideig már 145.500 forintot jegyzett 352 dolgozó, 413 forintos átlageredménnyel. Jól harcol a szakszervezeti ku'túrhrpd, ».mely minden fellépésekor nagy sikert aratott. A békekölcsön-jegyzés migemdulásakor színdarabot, táncokat tanultak be, amelyekkel szórakoztatták az építkezés dolgozóit és csasz- tuská'kon keresztül megdicsérték a jegyzésben élenjárókat és megbírálták a lemaradókat. Sok olyan jó kul- túrosa van a szakszervezetnek, mint Szentgyörgyi Kálmán csasztuskafele- Iós, László Ilona tánccsoport-í.'Idős, De jó szervező Piros Ferenc kultúr- felelös is, aki jó munkájával segíti a munkát. Most a lelkes fiatalok újabb munkába fogtak, népnevelni járnak munka után falura. A jó munkának itt is meg van az eredménye, mert sok dolgozó parasztot felvilágosító munkával meggyőznek a békekölcsön jelentőségéről és fontosságáról. A szép eredmények mellett azonban sok hibát tapasztaJliafunk, ami abból adódik, hogy a vállalat egyes dolgokat másodrendű kérdés nek tekint, így például a tervteljesítést. A termelés, a terv teljesítése harci feladat, ahol ezt nem értik meg ott múlhatatlan súlyos hibák keletkeznek. A Magasépítő Vállalat hó napok óta elmarad a terv mögött. Ha megkérdezünk a vezetőség részéről valakit, siránkoznak, hogy nincsen munkaerő és ez akadályozza a tervteljesítést. Pedig valójában az elmaradást nem ez, hanem elsősorban a munka rossz megszervezése magya rázza és' ebből adódik elő, hogy a vállalatnak 163 dolgozója 100 százalékon alul teljesít. Akarva, vagy akaratlanul, az ellenség munkáját segítik elő. Az anyagellátás sem jó, mert azt mondják, hogy nincsen kocsi szállításra, pedig a kocsi megvan, csak kijavításra vár. De hiba az is, hogy a népnevelők üzeMég pár bél választ el bennünket a pártvezetőségek újjáválasz.tása napjától. Erre a nagy napra üzemeink dolgozói, a dolgozó parasztokkal karöltve, vállalásokat tesznek eredményeik állandó növelésére. De nagyjelentőségű dolgozó népünk népünk számára november 7-e, az Októberi Szocialista Forradalom nagy. ünnepe is, amelyet egvbekapcsolnak a terme lés fokozásával. A Szekszárdi útfenntartó Vállalat dolgozói is nagy lelkesedéssel készü'- nek a munkásosztály nagy ünnepére. A dolgozók között új jelszó terjedt el: Jovenilíer 7-re ííishh válMáself, íijahh ieijesíiéser. Az útfenntartó Vállalat dolgozói ed dig is 96,6 százaléka a vállalások túlteljesítésével készül e nagy napra. Szinte percek alatt születnek az eredmények a körzetekben. A szta- hánovisták, a vállalat büszkeségei példát mutatnak a teljesítésben. Vállalták, hogy állandóan 170 százalékot teljesítenek. Jó munkaszervezéssel elérték, hogy vállalásaikat nemcsak te1, fesítik, hanem azokat jóval túl is szárnyalják. így születtek ezek a kiváló eredmények: Bandi Mihály 234, Tóth János 209, Ambrus Ferenc 208, Szabó József 201 százalékot teljesítettek, A sztahánovisták szép eredményei nyomán egyre jobban fokozódnak a teljesítmények a dolgozók között is. Nagy Lajos, aki 180 százalékos teljesítést vállalt, a munka helyes irányításával és megszervezésével vállalását 262 százalékra teljesítette, Tekonyi József vállalása 170 százalék volt és teljesített 227 százalékot. Szabó Ferenc vállalása 130 százalék, men belül nem végeznek jó felvilágosító munkát. Ezért adódik elő az, hogy a népnevelők nem érvekkel próbálják megmagyarázni a békekölcsön-jegyzés fontosságát. így fordult elő az, hogy Tanner Ferenc kőműves, aki jól keres maga is és a felesége is, a népnevelőket így fogadta: — Engem ne főzzetek meg. úgysem jegyzek békekölcsönt. — Ezek a hibák legelőször is a Párt és a vállalat vezetőségének gyengeségéből adódnak. Ezeket a hibákat végre a sok bírálat után gyökeresen számolják fe\ hozzanak javaslatot és határozatokat. Javítsák meg a kocsikat, hogy a fuvarozás ne legyen probléma, beszélgessenek el a 100 százalékon alul teljesítő dolgozókkal. A népnevelők feladata pedig az, hogv eddiginél még sokkal jobban tanuljanak s így végezzenek népnevelő munkát, hogy ne legyen egyetlen dolgozó sem, aki munkája mellett példás jegyzésével ne segítené ötéves tervünk megvalósítását, ezen keresztül saját jobblé- ténsk és békénknek biztosítását. ezt a vállalását 248 százalékra teljesítette. Romsíts István vállalta, hogy 126 százalékos teljesítményt ér el, s vállalását jóval túlteljesítette, mert 205 százalékot teljesített. Ugyancsak szép eredményt értek el a váraljai kőbányában is. Tomajka János, akinek vállalása 160 százalék, teljesített 204 százalékot, Sipos Mihály 160 szá zalékot vállalt, 194 százalékot ért el. Ezeknek a kiváló teljesítménynek nyomán állandóan növekedik a vállalati teljesítmény. A legutóbbi kiértékelésnél 157 százalékos átlagteljesítményt értek el. Jó szervezéssel és felvilágosító munkával segíti elő Joó András üzemi párttitkár az agitációt, akit jó munkája révén választották meg a dolgozók üzemi párttitkárnak. 8 M ásodik Békéi ölesön jegyzése az első napokban nagy lendülettel indult be. A dolgozók tudták, hogy az ő fillérjeidből már eddig is sok minden megvalósult, Jó példával járt elől Joó András párttitkár, aki 1000 forintot jegyzett. A vezetőség tagjai havi fizetésüket jegyezték. Ez a lendület azonban visszáséit, mert ezideig 422 dolgozó 98.S00 forintot jegyzett. Ennek az az oka, hogy a népnevelők nem végeztek kellő felvilágosító munkát. Ezeket a hibákat sürgősen számolja fel a pártvezetőség és igyekezzen a népnevelőknek olyan szempontokat adni, olyan agitációs érveket, ami a népnevelők munkáját elősegíti, hogy ezáltal dolgozó népünk megértse a békekölcsön jelentőségét, fontosságát. Az útfenntartó Vállalat dolgozó a termelésben hatalmas eredményeket érnek el. Bizonyítsák be a békekölcsönjegyzésben is, hogy szilárdan kiállnak a szocializmus építése mellett és a béke megvédésének hű harcosai. Pártunk és kormányunk által kibocsátott Második Békekölcsön jegyzése egy újabb népszavazás dolgozó népünk részéről. Látják dolgozóink, hogy már az első békékölcsönjegyzésből is sok visszakerült városra és falura egyaránt. Ezért jegyez lelkesen dolgozó n'épünk most is, a Második Békekö’csönből. Ezért jegyeztem én is 700 forintot, mert fúlom, hogy dolgozó népünk lilioma, pártunk irányítása mellett mind a mi javunkra használja fel ezeket az összegeket. A mi épülő és egyre szépülő országunkból ma már nem hordják ki külföldre, mint régen, az úri bitangok dáridózni a dolgozó nép pénzét. hanem épülnek új utak. kultúr- házak, traktorok és villanyfény önti el az eddig éjszakánként sötétbe boruló falvainkat. Gépállomásaink, állami gazdaságaink és erdőgazdaságaink -dolgozói lelkesen, versenyben jegyzik a Második Békekölcsönt. A mözsi gépállomáson Farkas Ferenc ÜB-ti tikár példamutatóan 1.050 forintot jegyzett, de ezt is 'túlhaladta Köles zár János trakMegyénk DISZ-fiatáljai is' példamutatóan bekapcsolódtak a Második Békekölcsönjegyzés sikeréért vívott harcba. A koppányszántói DISZ-szervezet kihívta versenyre a földműves szövetkezetét, már az eddig,i eredmény is azt mutatja, hogy ezek a DlSZJiata- Iok jól dolgozlak, mert eddigi eredményük 3.500 forint a szövetkezet 450 forintjával szemben. Most azon dolgoznak, hogy jó népnevelő munkával segítséget, adnak a íöklműves- szövetkezetnek, de az egész falunak is, hogy ne maradjanak le a béke erősítéséből. Példamutatóan jegyzett a koppányszántói DÍSZ-titkár, Gyónis János 1100 forintot. E példamutatás lelkesítette a többi fiatalokat is, mint például Tobak Józsefet 1.000. Sarok Ferencet 200. Bilecz Ilonát 400 forint jegyzésével. A jegyzéskor elmondották, hogy azért jegyeznek, mert ezt magukért teszik, a boldog szocialista jövőért, mert ezeket az összegeket már visszakapták, hisz most lesz kész az új kul i úrház is. toros, aki 1.700 forinttal járult hozzá országunk építéséhez és békén!-: megvédéséhez. Az alsóbidvégi állami gazdaságban Pintér Józsefné 1000 forintot jegyzett, Rizner Erzsébet 800 forintjával is a békét védi. Halász Ferenc is 500 forintot jegyzett, de emellett egy újítást is bevezetett, amivel szintén ötéves tervünk mielőbbi befejezését segíti elő. Egy erőgép meghajtással két síló- töltőt hajlat meg, amivel a, gazdaságnak 8.000 forintot takarít, meg. Felhívja a többi állami gazdaság dolgozóit is, hogy ezt az újítást vegyék át. mert ezen keresztül több erőgép végezhet la- lajmunkát és jelentős űzernanyagmeg- takarítást is jelent népgazdaságinknak. Dolgozó parasztságunk is megértette pártunk és népünk államának felhívását, a Második Békekölcsön jegyzésére és az őszi munkák sikeres elvégzésére. Bálaszék községben Mezei Ambrus DÉFOSZ-íag 1000 forintot jegyzett, Horváth Jánosné 7 családos dolgozó parasztasszony 500 forintot, Baka Fc- rencné 500 forintot. A tamási gépállomás DISZ-litkára, Fülöp Gyula 600 forintos jegYzé$e is példamutató volt és így köveitek a többiek is. Bujtás Ibolya 600 forintos fizetése mellett 700 forintot. A még nem DISZ-tag hegykő József 2.000 forintot jegyzett. De követték a DISZ_ tagok az ír eg szervesei gépállomás DlSZ-szerveZeténck titkáról is. aki 600 forintos jegyzésével mutatott példát a fiataloknak. A tüskepusztai DISZ-fiatalok munkája is példamutató a többi községek DISZ-fiataljai számára. Érzik, hogy ez a.z ország nekik épül <s szépül. Az ö életük Ies7 a Második Békekölcsönnel egyre boldogabb. Egyre több iskola, kit-l túrház, mozi, könyvtár, áll majd tudásuk fejlesztésének szolgálatába, egyre többen mehetnek szak. érettségis tanfolyamra, lehetnek mérnökök. orvosok, katonatisztek éa minden helyet, elfoglalhatnak ebben az országban a termelés emelése, a fejlődés szolgáíatábain, amelyből a régi úri rendszerben teljesen ki voltak. zárva. OlApi'uik állama iqij aeqUi a . . . A Tolnamegyei Újság 1931 március 25-i számában közli az alispáné jelentést, amelyben kiemelkedik, hogy ,.a kiadott záróra engedmények után szedett díjakból olyan jelentős összeg áll rendelkezésre, -hogy abból a vármegye területén lakó egyetemi hallgatók és egyéb iskolai tanulók segélyezése lehetővé válik, a folyó iskolai évben mintegy 50 hallgatót részesített eddig 50—80 pengő félévi tanulmányi segélyben, ami állal igen sok nehéz anyagi viszonyok között lévő szülő gondjain segített“. Azt nem írták bele az újságba, de mi tudjuk, hisz saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy bizony e között az ■50 hallgató közölt is keresve sem találtunk volna sze- génypa.raszt. vagy munkás gyermekét. Nézzük mi-g inost, mikor a dolgozó nép kezébe vette a hatalmat ás terveinkén, békekölcsönjegyzéseinken keresztül, he.ijyan változott meg ez a helyzet adoL gozó nép számára. Az idén a lolnamegyei tanulók közül 82 általános iskolai és 314 középiskolai tanuló részesül kollégiumi ellátásban. Rajtuk kívül a kollégiumi ellátásért 157 tanuló havi 50, 94 tanuló havi 100 és 62 tanuló havi 150 forintot fizet. Vannak olyan tanulók is. akii,‘nek kedvezőbb körülményt tud biztosítani népünk állama az iskolában a tanuláshoz, mint otthon. Ezek a tanulók ebédet kapnak és délután tanári felügyelet mellett tanári szobában I on u ihatnak. A 150 tanuló közül 56 teljetaji ingyen vészesül az ebéd- és tanulószoba juttatásban, a többiek pedig csak 30—50 forintot fizetne!,' havonta érte. A Megyei Tanács oktatási osztálya gondoskodott arról is, hogy a •vidékről bejáró tanulók az utazási kedvezményen isiül útiköltségtérítési is kapjanak. 150 tanuló egy évben fejenként 250 forint útiköltségvisszatérítést kap. Tolna megyéhez Icözellévö megyékben ezenkívül még 100 lolnamegyei fiatal tanul hasonló körülmények között. Húsz évvel ezelőtt To'na megyében csak 50 tanulót láttak el tanulmányi segéllyel és azok sem a dolgozók gyermekeiből' kerültek ki, ma pedig 1110 általános isko- laJ. középiskplai tanuló kap segélyt. Az egyetemi és főiskoláéi tanulók, akik Tolna megyén kívül folytatják tanulmányaikat, az említett kedvezményeken felül kapnak tanulmányi segélyt. Ezt a különbséget jelentette a hala’mas Szovjetunió felszabadító harca és pártunk irányítása számunkra. Ezeket az adatokat minden dolgozónak ismernie kell és ha hozzávesszük azt, hogy mindezeket a háborús uszító imperialisták és hazai ügynökei meg akarják semmisíteni, akkor mindnyájunk számára világossá válik, hogy ötéves tervünket idő előtt meg kell valósíianunk. Termelésünket állandóan növelni kell és a Második Békekölcsönjegyzés silcerrevitelével keményen harcolnunk kell pártunk vezetésével a békéért. A koppá nyszánlói DISZ versenyben a Békekölcsönért