Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-08-05 / 181. szám
1951 AUGUSZTUS 5 n apló 7 A szekszárdi állami gazdaság kocafelfuttatási tervét 214 százalékra teljesítette Kétéves állattenyésztési tervünk sikeres megvalósításának érdekében szükséges, hogy mindem becsületes dolgozó paraszt felismerje uz állat- tenyésztés jelentőségét. 1 ermelőszó- vetkezeti csoportjainknak sem s/afv.d ruegfeledkezníök állatálltvr.nnviink fe; liszteséről. Különösen nagy súlyt kell fektetniük a meglévő állatállományunk szaporulatának feljavítására és arra, hogy azok jó takarmányértékesitők le gyenek. Hogy ezt valóra tudjuk váltani, szükséges, hogy nagy súlyt íok tessünk az anyakocák kiválasztására és arra, hogy állatállományunk az eddiginél sokkal jobb gondozásban részesüljön. állami gazdaságban a göbölyösök az állattartók etetéséhez szükséges pácot 24 órával előbb elkészítették, mint ahogy az etetés megkezdődött. Ezáltal a takarmány, kissé megpuhult és ízletesebbé vált az állatok számára. Állami gazdaságainktól példát lehet venni a kocafelfuttatás és a szaporulati terv teljesítéséről is. A kocafelfuttatásban a legjobb eredményt a szekszárdi állami gazdaság érte el. Első félévi tervét 214 százalékra teljesítette, míg a tolnaszigeti állami gazdaság 122 százalékra. A szaporulati terv teljesítésében a szekszárdi állami gazdaság mutat jó példát, tervét 345 százalékra teljesítette. A tolnaszigeti is jó eredmény ért el első félévi tervének 188 százalékos teljesítésével. Ezek az eredmények világosan megmutatják, hogy állami gazdaságaink valóban példát mutatnak termelőszövetkezeti csoportjaink és egyéni dolgozó parasztságunk felé. Ahhoz azonban, hogy ezt a tervet még sikeresebben tudjuk végrehajtani, szükséges, hogy termelőcsoportjaink és egyéni dolgozó parasztságunk kövesse a jó példát és az állami gazdaságok tapasztalatai nyomán alkalmazzák az új, szakszerű, egyedi takarmányozást. Termelőszövetkezeti csoportjainknak és egyéni dolgozó parasztságunknak nagy gondot kell fordítaniok az állatok szakszerű takarmányozására, mind a szarvasmarha, mind pedig a sertésállományunknál. Az állatállományunk feljavításához elengedhetetlenül szükséges az elavult takarmányozási módszerek felszámolása és az i egyedi takarmányozás bevezetése. mert az egyedi takarmányozáson ke- . resztül tudjuk kiértékelni állatállományunk termelőképességét. A szakszerű takarmányozás ered ményeit számtalan példa mutatja. A : juhéi állami gazdaságban is a szak- ; szerű takarmányozásnak lett az eredménye, hogy a göbölyösök a hizlalásnál 120 de- kagrammos napi súlygyarapodást érték el. A szakszerű takarmányozás mellett elengedhetetlenül szükséges az állatok pontos itatása és tisztántartása is. A takarmányozás pontos betartásának lett az eredménye az is, hogy az al- sóleperdí állami gazdaságban a sertés- hizlalásnál 27 százalékos daraértékesítést értek el. A gazdaság ezzel az eredménnyel az első félévi tervét 102 százalékra teljesítette. Az alsóhídvégi állami gazdaságban is 24.1 százalékos daraértékesítést értek el. A gazdaság els’ő félévi tervét 100 százalékra teljesítette. Ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárult az is, hogy az állatgondozók a takarmányelőkészítésre nagy súlyt fektettek, A . juhéi Legalább 300 százalékra teljesítjük eséplési idénytervünket KEDVES ELVTÁRSAK! Én, mint a dalmaudí gépállomás egyik cséplőgépfelelőse, a eséplési idényterv mielőbbi teljesítésére és túlteljesítésére hívom fel megyénk gépállomásainak cséplőgépvezetőít. Az én gépem 9Q0-as, de már 2000 mázsa nál tartunk a cséplésnél. Előirányzatom 1970 mázsa volt, amit ezeksze, rínt már túlteljesítettünk. De nem az a cél áll előttem, hogy a tervet pár százalékai túlteljesítsük, hanem az, hogy legalább 300 százalékra teljesítsem. az előirányzatomat. Erre vonatkozólag már meg is tettem az előkészületeket, A gép munkásaivíil minden nap, a reggeli idő alatt kis megbeszéléseket tartunk, Ez azt az eredményt hozta, hogy már július elején versenyre hívtuk ki Farkas Imre gépét, A későbbi kísgyűléscínken elhatároztuk, hogy hajnali. 3 órakor kezdünk csépelni és kihasználunk minden időt, hogy a cséplés sikerét minél jobban elősegítsük. Eddig vasárnap nem dolgoztunk, de a jó felvilágosító munkának itt is meglett az eredménye. Ezután nem hagyunk egy percet sem kihasználatlanul mert vasárnap is dolgozunk, A reggeli és uzsonnaidőket 15 percre, az ebédidőket 30 percre csökkentettük, A gépápolást is jól megszerveztük. A munkásokkal karöltve vizsgáljuk át esténként a gépet, hogy nincs-e valami hiány. Így sikerült elérnünk, hogy még egy percet sem töltöttünk el tétlenül géphiba miatt. Felvilágosító munkánkat parasztságunk körében is kiterjesztettük. Ennek lett eredménye az is, hogy minden gazda a géptől azonnal beviszi a földművesszövetkezet magtárába a gabonáját ,Ezek a dolgozó parasztok ezáltal hatalmas csapást mérnek a béketábor ellenségeire: az amerikai imperialistákra. Hatalmas csapás ez az ellenségre azért mert mig az ő bérenceik, a títoista fenevadak itt leselkednek országunk határain, várva az amerikai nagytőke parancsát a támadásra, addig mi dolgozunk, termelünk, építjük szocialista hazánkat. Kedves ©Ívtársak! A csépiás sikeres befejezésével ígérjük meg Sztálin elvtársnak, a szovjet népnek, hogy mi is szilárdan kiállunk a béke megvédése mellett: megvédjük népünk szabadságát, megőrizzük a szovjet dolgozókkal és a népi demokráciák országaival barátságunkat, JUHÁSZ PÁL cséplőgépvezető dálmándí gépállomás. Szeptember 1-ig visszatérhetnek munkahelyükre azok az ipari dolgozók, akik a nyári mezőgazdasági munkákban resztvettek Az aratás elvégzése után augusztusban az ország egész területén véget érnek a eséplési és behordási munkálatok is Ezzel egyidejűleg a mezőgazdaságban jelentős számú munkaerő szabadul fel, akiknek további folyamatos munkalehetőségét kormányzatunk biztosítja. A felemelt ötéves terv végrehajtásához; az iparban többszázezer új munkaerőre van szükség és ezért a mezőgazdasági munkálatok elvégzése során felszabadult dolgozóknak az ipar minden területén, de elsősorban az építőiparban és a bányászatban állandó munka lehetőséget és rendes megélhetést nyújt kormányzatunk. Alkotmányunk biztosítja a munkához való jogot, de egyúttal minden dolgozó becsületbeli kötelességévé teszi, hogy résztvegyen az ország épíjegyzik, hogy ,,önkényesen távozott“. Az önkényesen eltávozottak munkát csak közvetítés útján vállalhatnak, megbetegedésük esetén táppénzüknek csak 50 százalékát kaphatják meg, fizetett szabadságidejüket két évig felére csökkentik. Kormányzatunk azonban megértő rendelkezéssel intézkedett arról, hogy ne sújtsák hátrányok azokat az ipari munkahetyükre visszatérő dolgozókatt akik augusztus 8-ig, de legkésőbb szeptember 1-ig elfoglalják eredeti munkahelyüket. Azok a dolgozók, akik csak az aratási munkában vettek részt augusztus 8-ig, akik a csép- lési és betakarítási munkákra is szerződtek, szeptember 1-ig térhetnek vissza következmények nélkül munkahelyükre. Kormányzatunknak ez. a megértő intézkedése j<, híven tükrözi vissza azt a változást, mely a felszabadulás óta hazánkban végbement. Mig a Horthy világban a fegyelem ellen vétők feketelistára kerültek és ezzel is lehetetlenné vált számukra az újabb elhelyezkedés, addig népi demokráciánkban azok a dolgozók, akik vétettek ugyan a munkafegyelem ellen és belátták helytelen viselkedésüket, és fokozottabb munkával igyekeznek azt, kijavítani, újból bekapcsolódhatnak a termelő munkába, részt vehetnek a szocializmus építésében. Hazánk dolgozói az Alkotmány ünnepére munkaversenyben, teljesítményük fokozásával készülnek. Kormányzatunk intézkedése most azok számára, akik munkahelyüket önké- nyesen elhagyták, módot nyújt hibájuk kijavítására. Elkövetett hibájukat tegyék jóvá munkahelyükön való pontos jelentkezéssel és a munkafegyelem fokozott betartásával. AZ IFJÚ BÉKÉM ARCOSOK TALÁLKOZÓJA ELŐTT A világ ifjúsága hatalmas lendülettel készül a berlini VIT-re. A Szovjetunió következetes és őszinte békeharca mellé csatlakoznak a világ do gozói, s a fiatalok hatalmas tömegei szerte az egész világon. A világ ifjúsága nem háborúi, nem az otihonok, üzemek és iskolák lerombolását akarja, hanem dolgozni akar, a békés életet, a jövőt akarja építeni. 1949 augusztusában Budapesten a VIT záróünnepélyén a fiatalok esküvel fogadták; hogy tántoríthatatlan, hü.harcosai lesznek a béke szent ügyének. A világ ifjúsága meg is tartotta esküjét és most újabb és újabb békeharcosok százezreivel erősítve sorait, készül a berlini VIT-re. Hatalmas jelemőségp van ennek a találkozónak a békéért vívott harcban Elsösorba-a azért, mert ott lesznek a VIT-en a szovjet fiatalok legjobbjai, akik a békeharc legelső soraiban haladnak és már a kommunizmus hatalmas művét építik. Ott lesznek a munka ifjú hősei ,a mi Dunai Vasműnk építői közül, a Nowa-huta építői Lengyelországból, a bolgár Dimitrov- grád nagyszerű ifjúsági brigádjai, a Dúna-feketetengeri csatorna építésén dolgozó román fiatalok. Részt vesznek hős koreai ifjú békeharcosok, kik újabb és újabb hatalmas csapásokat mérnek a betolakodó ellenségre. Az imperialista országok békeszerető fiataljai, akik szilárdan harcolnak a békéért és elmondják, hogy az imperialista rabságban sínylődő fiatalok megtagadják a katonai behívásról szóló parancs teljesítését, A berlini VIT-en a világ legjobb békeharcosai vesznek részt. Ez a találkozó hatalmas seregszemléje lesz a békéért harcoló, ifjúságnak. Ezen a találkozón több, mint 25.000 külföldi fiatal, több, mint 2,000.000 német fiatal vesz részt. Elindultak megyénk legjobb fiataljai is a berlini VIT-re, hogy elmondják azokat az eredményeket amit elértünk ezidádg a szocializmus építésében és hogy a magyar ifjúság is szilárdan harcol a békéért. Trolim megye küldöttei között találjuk Buzi István elvtársat, aki úgy készült a VJ.T-re, hogy 200 százalékra teljesítette normáját. Zörényi János elvtársat, a várszegi DISZ szervezet tagját, aki az aratási és behordási munka mielőbbi elvégzésére készült. Matus Lajos elvtárs a paradicsompusztai tszcs DISZ szervezet tagja jó munkájával érdemelte ki azt, hogy résztvegven a VIT-en. — Szabó László elvtársat. k{ szüleivel 140 százalékra teljesítette terménybe- adási kötelezettségüket. Küldöttelink között találjuk Bíró Mihály DISZ me- I gyei titkár elvtársat, Bálint László és I Kiss Lajos elvtársat Paksról. Eosnyák I ónál Sióagárdról és Sándor Sándor elvtársat a bonyhádi járás küldöttét. Megyénk küldöttei elviszik több, mint 20.000 becsületes fiatal harcos üdvözletét az ifjú harcosok Béketaiáíkozg- jára. Egyre növekszik és erősödik a béke védelméért harcbaszáiló ifjak se- rsge az egész világon. Mi, magyar fiatalok is ebbe a hatalmas seregbe tartozunk. Erről fesz bizonyságot az, hogy megyénkből a nyári szünidők folyamán 100 tanuló fiatal ment a Dunai Vasműhöz, hazánk büszkeségéhez kéthetes munkára. Ebben a. munkában kiváló eredményeket ért el a dombóvári pedagógus gimnázium leány brigádja. Koszla Hajnal brigádvezető jó példával járt a fiatalok előtt, s példáját követte Mihály fi Teréz Holló Rózsa, és Mészáros Teréz elv társnők, akik a 2 hetes munkaidejük alatt 114 százalékos eredményt értek el. Szita László elvtárs a bonyhádi iskola DISZ szervezet tanulója, aki 150 százalékos eredményt ért el és jó munkájával kiérdemelte azt, hogy a Dunai Vasmű építésében 4 hétig részt vehetett. Ü zemi, fiataljaink a termelés növelésével, anyagtakaréko5sag- gal, a munkafegyelem megszilárdításával készülnek a berlini VIT-re. — Orbán Ferenc elvlárs a Dombóvári Lenüzem ifjúmunkása 316 százalékot, Ács Dezső 160 százalékot, Seffer Róza elvtársnő 150 százalékos eredményeket értek el. A Dombóvári Talpfa- telítő DISZ szervezet tagjai között különösen jó eredményt ért el a verseny során Lukács János elvtárs 160 százalékkal és Lukács Paula 150 százalékkal. a DISZ-szervezet kullúrbri- gádja a dombóvári járásban kultúrműsorral szórakoztatja a jól begyűjtő gazdákat. A Simontornyai Bőrgyár fiataljai kihívták versenyre a Bonyhádi Cipőgyár ifjúmunkásait a termelés növelésére, s a selejt csökkenté* sére. Megyénk üzemi fiataljai vállalták, hogy ~á VIT műszak ideje alatt tudásuk legjavát adják munkájukban. T\ olgozó parasztfiataljaink a be- ^ gyűjtési munkák fokozásával készülnek a VIT-re. DISZ-tagj'aink mutassanak példát a beadás teljesítésével és győzzék meg szüleiket a beadás jelentőségéről, hogy egész családjuk példásan teljesítse beadási kötelezettségét. Ezt kívánja tőlünk a haza iránti szeretet s a dolgozó nép államának fegyelme .Dolgozó paraszt- fiataljaink kövessétek Szabó László nagydorogi fiatalt, ki szüleivel együtt 140 százalékra teljesítette a beadási kötelezettségét. Rúzsa János DISZ megyei hl titkár. KÜLFÖLDI FILMHIREK A Szovjeiszkoje Iszkusztvo vezércikkben foglalkozik a gyermekek számára készült filníek jelentőségével a nevelésben. Rávilágít arra, hogy a gyermeknevelésben milyen döntő szerepet játszanak a dokumenifilmek. A Filmügyi Minisztérium a kérdés fontosságára való lekin.1 eltel körrendeletben írta elő a gyermekek részére rendezed filmelőadások szaporítását a szünidő alatt. * A Moszkvai Központi Dokumentum- fümstudió Pártszervezete külön értekezleten foglalkozott a fiatal művészgárda nevelésének problémáival. A stúdió együttese halározafilag kimondta, hogy a fiatalságot ezentúl még felelősségteljesebb feladatokkal bízzák meg. * A Pravda varsói tudósítója beszámol arról, hogy a lengyel népi demokrácia mennyire szívén viseli a falusi film- hálózat fejlesztését. Ezidőszerint több mint 650 állandó falusi mozival rendelkezik az ország, ami 3 millió ember filmmel való ellátásál jelenti. fésében és betartsa a szocialista munkafegyelmet. Az aratási, eséplési munkák elvégzésére május 15-e után számos ipari dolgozó hagyta el önkénye- sen munkahelyét. A munkatörvénykönyve végrehajtási utasítása kimondja, hogy az.K, akik önként hagyják el munkahelyüket, kiteszik magukat annak, hogy munkaköriyvükbe beMEGJELENT KÖNYVALAKBAN Gr ősz József és társai bíínperének anyaga A tárgyalás gyorsírás] jegyzőkönyve alapján készült könyv ismer-, teli a hazaáruló kémbanda perének anyagát a vádirattól az ítéletig. A kötet közli a bizonyítási eljárás során ismerteiéit eredeti dokumeV.umokat és a tárgyaláson készült fényképeket. Szikra kiadás. 336 oldal. ÁRA 6 FORINT Kapható minden állami könyvesboltban és az üzemi könyvpropagaml istáknál. Tavaly' októberben, mikor Lí Szin- Man amerikai zsoldban álló banditái betörtek ÉszakKanvon tartományba, a hazafiasszellemű vonszaní dokkmunkások, a Munkapárt é.s Szakszervezet vezetésével 150 tagú partízáncsoportol alakítottak, mely együtt a Néphad sereggel, kitartóan védelmezte Von- szant és a javítódokkokat, A partizánok között voltak párttagok, pár- tonkívülíek és szakszervezeti aktívák, Mikor a Néphadsereg, stratégia! meggondolások miatt, kivonult Észak Kanvon tartományból, az új helyzetnek megfelelően szervezték át a par tíz áncsapat okát. P art iz án - z á s z 1 ó aljat alakítottak, melynek parancsnoka szoros kapcsolatot tartott a harci, operatív és felderítő osztagok parancsnokaival, A zászlóaljat három századra, a száza, dókat szakaszokra, a szakaszokat osztagokra osztották fel. A partízáncsa- pat szilárd harciegységet jelentett. A 150 emberből álló vonszaní par- tízáncsapat, melyet Lí Hen-Szur elvtárs, a szakszervezeti titkár vezetett, összesen 19 puskával, 4 gránáttal és 520 patronnal rendelkezett, esküvel fogadta, hogy utolsó csepp véréig haT. NEMZETKÖZI KÉRDÉSEK A 'KHtiiani doklí(rmnká<>oli hőd paríizániuiFca colní fag a nép szabadságáért, függetlenségéért és boldogságáért, A Néphadsereg visszavonulásakor újabb 100 ember csatlakozott a hős partizánokhoz, akik a Vonszan felé vezető úton megsemmisítették az áruló szervezeteket („Társadalmi Nyugalom Csapata“, „Kommusítákat Irtó Csapat”, „Nagy Korea Ifjúságának Szövetsége" alakulatait). Minden nap újabb területeket szabadítottak fel. Több, mint ötvenszer szálltak harcba ellenséges csapatokkal, miközben 500 katonát semmisítettek meg, 300 at ejtettek fogságba, több, mint 500 puskát, néhány ágyút és 100 ezer patront z sákmány olt ak. A hátországban számos hidat és utat robbantottak szét, közben harcra lelkesítő propagandát fejtettek ki a lakosság körében és leleplezték a líszínmanísta árulókat. Leszámoltak a gyilkosokkal, rablókkal, spekulánsokkal, akiknek vagyonát szétosztották a nép között. Kiszabadították a ha. lábra íélt hazafiakat és megvédték a hátország Lakosságát. Sok partizán tűnt ki példátlan hősiességével. így a 21 éves To Bejs-Cíu elvtárs, aki megszállás előtt, misst a vonszaní dokk élmunkása 180 százalékra teljesítette f.ervéí. To Ben Ciu az ellenség betörése után azonnal jelentkezett partizánnak, majd egy különleges csapat parancsnoka lett. Tizenkét ütközetben vett részt, egyízben íelderítőível együtt behatolt egy el, lenséges hadoszály hadtápterülstére, ahol fegyvereket és foglyokat zsákmányolt. November 23-án 13 árutót ejtett fogságba, majd Színjaa falucskában elfogta az áruló kerületi bízal mit, akinek gabonakészletét szétosztotta a lakosság között. Decemberben 9 társával együtt 163 ellenséges katonát fogott el, 1 golyószórőt, 12 géppisztolyt, 50 puskát, 7 géppisztolyt és nagymennyiségű lövedéket zsákmányolt. Hvan Szón ír, 36 éves élmunkás, a Munkapárt tagja, aki 280 százalékra teljesítette normáját, az ellenség betörése után csatlakozott a partizánokhoz, November 10-ének éjjelén osztagával együtt megtámadott egy falut, ahol a „Társadalmi Nyugalom Csapata“ tartózkodott, elfogta annak vezetőjét 13 emberével együtt és 3 árulót elpusztított. November 18-án, amikor a felderítő csapat parancsnokával, Szék Szon Hunnal, fényes nappal betörtek Szín Mo körzetbe, elfogták a „Társadalmi Nyugalom Csapatának” 13 emberét és 13 puskát zsákmányoltak. Harc közben 6 amerikai katnát megöltek és több mint 100 ellenséges katonát megfutamítotiak, A vonszaní partizánok a Néphad' sereg katonáival együtt 1951. január 3-án Vonszanban, majd a többi felszabadított területeken helyreállították a népi hatalom összes szerveit. Sok munkás, munkapárti tag és szakszervezeti aktíva tűnt ki hősiességével a partízánharcokban, A vonszaní dokk nagyszerű partizánjai mindenkor példamutatóan teljesítették ■ harci feladataikat. i