Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)

1951-08-04 / 180. szám

4 N ftPtO till AÜGCSZTTS 1 Az asyaslsteékcssagi mozgalom kiszélesítése ma már országunk min- den gyárában, minden üzemében és min dien ütt, ahol termelőmunka fo­lyik, központi k ét des. Nemcsak a mennyiségi termelés fokozására, a selejt csőkekntésére, hanem az anyag­takar ék osságra is nagy figyelmet kell fordítaná. Ha megnézzük azt, hogy az anyagitakarékosságí mozgalom or szagos viszonylatban is milyen óriási jelentőséggel bír és milyen hatalmas eredményekéi hozott eddig is nem­zetgazdasági életünk megjavítására, könnyen megállapíthatjuk azt, hogy eredményeinket nem tudtuk volna megvalósítani, elérni, ha nem vá't volna intézményessé, a dolgozók leg" személyesebb magánügyévé az anyag­takarékossági mozgalom. fi dolgozók százezrei kemény ps szívós harcot folytatnak az anyagtakarékosságért. Hogy van­nak eredmények, azt bizonyítja az a műszak, az a sokszáz megtett kiló- méter, amelyet a vasút, a MÁVAU1 dolgozói megtakarított anyagból ér­nek el, Természetesen ugyanez vo­natkozik az. üzemekre, gyárakra is. Országunk területén számos olyan cAniinek nem szabadna lenni A megyei tárnics sajtóosztálya július 28-án jelentésében azt írta, hogy Szekszárd város 107.1 százalékra teljesítette másod növényvetési tervét, A megyei tanács sajtóosztályának jelentéséből tehát az tűnik ki. hogy egyes helyeken nein, hogy növelnék a másodvetésű növénnyel bevetett terü­letet, hanem még az-elvetett területből is „kiszedik" a magol. Azt pedig senki sem tudja elképzelni, hogy akármelyik termelőcsoport, vagy egyéni dolgozó paraszt az elvetett magot leiszedegesse, csak azért, hogy kisebb legyen a má­sodvetésű területe. Azt azonban bárki is jogosan elképzelheti, mindezek után, hogy a sajtóosztály a jelentések összesítésénél egyes esetekben „hasra, üt" és nem ellenőrzi azok valódiságát. Kistakács elvtárs, az osztály vezető­je ezentúl nagyobb gonddal ügyeljen a jelentések kiadásánál. * .As n?sóhidvésri állami gazdaságban folyik ugyan a verseny és van fa- liujságtábla, de azokon cikk, vagy a jó eredményt elérő dolgozók nevei nin­csenek. Ez főleg a versenybizottság ha nyagságát mutatja, de ugyanakkor hí­ven visszatükrözi azt is, hogy az alsó hídvégi állami gazdaságban nem nagy súlyt fektetnek a verseny mozgalom egészséges irányban való szélesítésére. Ugyancsak nagy hiányosság van a gazdaság üzemi konyhája körül is. A tisztaságnak alig van valami nyoma. Úgy látszik, hogy nem gondolnak arra az alsóhidvégi állami gazdaságüzemi konyhájának dolgozói, hogy a „tisztaság fél egészség" és nekik a tiszta ételkészítéssel, az ízes főzéssel kell elsősorban elősegíteni a nyári megőgazdasági munkálatok sikeréért folytatott harcot. * Mucii liftstiéfr tanácsa a sajtó jelentés megindulása óta még egy esetben sem küldött felsőbb szerveinek sajtójelentést. Ezért elsősorban személysze- ríni maga a tanács elnöke felelős. Neki kell szigorúan felelősségre vonni a ta­kácsnak azt a dolgozóját, aki elmulasztotta ezeknek az igen fontos jelentések­nek a beküldését. Vájjon hogyan akarja a mucsi tanác9 elősegíteni, hogy megyénk nyerje meg a Baranya megyével folytatott párosversenyt, amikor nem végzik el be­csületesen feladatukat, nem segítik hozzá felsőbb szerveiket a jó irányításhoz. Ha nagyobb segítséget adnának például a járási tanácsnak, jelentéseiken ke­resztül, akkor az is nagyobb segítséget tudna nekik nyújtani feladataik elvég­zéséhez. Z­Dßbrdköx mintegy 3 héttel ezelőtt versenyre hívta Dombóvári a be­gyűjtéssel és egyéb feladatok sikeres elvégzésével kapcsolatban. A dombóvári tanács azonban még annyi fáradságot sem veit magának, hogy értesítette volna a döbroközi tanácsot, hogy a versenyt elfogadja-e, vagy nem. Mi ez, ha nem a versenymozgalom lebecsülése. Pártunk útmutatása kbvetégénck megta­gadása és bizonyíték arra, hogy nem tesznek meg mindent a so róni év ő munká­latok sikere érdekében­Úgy látszik, hogy a dombóvári tanácsnak sok a munkája és azért, nem ér rá kötelességét végrehajtani: minen eszközzel elősegíteni a begyűjtés és a többi feladatok végrehajtásának sikerét. Pedig egyik legfontosabb feladatuk a begyűjtés sikerének elősegítése és ezzel kapcsolatban a versenymozgalom ki­szélesítése. * A hotfyisxlói földművesszövetkezetnél előfordult, hogy mintegy 500 mázsa gabona nem volt levételijegyezve. Ez‘azt mutatja, hogy itt felelőtle­nül szervezték meg a gabonabcgyüjtés kapcsolatos adminisztrációt. Az ilyen mulasztásokkal nemhogy segítenék, hanem akadályozzák a begyűjtés sikerét. teljesítése nemzetgazdaságunk szá mára 55.000 forintot jelentett. A most kiértékelt vállalásuk, az egész csákozó osztályt értékel­ve, majdnem 70,000 forintos meg­takarítást jelent. Ezek az eredmények egyetlen alka­lommal sem születtek önmáguklól. Kemény és szívós harc eredménye ez a kimagasló, eredmény, a legtaka. Mínden dolgozó előtt áll a lehetőség a takarékosságra, az észszerű anyag­felhasználására, melynek eredménye népgazdaságunk számára döntőjelen­tőségű, s amely segíti a nehézségek leküzdését, nagy feladataink idő- előtti megvalósítását. Minden dolgo­zónak adva vannak a. feltételek és minden dolgozó elnyerheti munkája méltó jutalmát, mint Scherf János j5s Tészás József, akik a legtakaré­kosabb dolgozó cím mellett sztaha­novista kitüntetésben részesültek. Horváth József * l SZOMBAT, AUGUSZTUS \ ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: (1/1. sz. All. gyógyszertár. NÉVNAP; Domokos: _ IDŐJÁRÁS JELENTÉS; Várható időjárás szombat estig: Vál­tozó felhőzet, nyugaton' esetleg zápor, zivatar. Mérsékelt, helyenként meg­élénkülő szél, A meleg nyugaton kissé csökken. Várható hőmérsékleti érté­kek az ország területére szombat reg­gel nyugaton: 14—17/ keleten 17—20, délben nyugaton 25—28, keleten 29-- 32 fok közöli. — Horváth Józsefné ozorai 25 hol­das kuláík 403 darab tojás bcszolgák tatási kötelezettségét elszabotálta. A férje hasonló szábotálásért tölti a büntetését. Most pedig feleségét a tamási járásbíróság büntető tanácsa l o j á sb e s zo 1 g á It atá s e 1 sz ab o t á 1 á s a miatt 6 hónapi börönbüntetésre, 2000 forint értékű vagyonelkobzásra és 1000 forint pénzbüntetésre ítélte. — Kiss Béni bogyiszlói kulák a tarlóhántását teljes egészében elsza­botálta, ezáltal a másodnövények ve­tését sem végezte el. A tarlóhántást és a másodnövények vetését szabo­táló kulák ellen a községi tanács megindított az eljárást. — Varga József 30 holdas mőzsi kulák 570 darab tojásbeadásí kötele­zettségét egyáltalán nem teljesítette, így akarta megátolni az idei begyüj tési tervünk sikeres befejezését. A beszolgáltatást szabotáló kulák ellen a rendőrség megindította az eljárást. — Bencze Konrád ipari tanuló még jobban fokozza a tanulását, mert versenyben áll Fenyvessi Ádámmal és Farkas János ipari tanulókkal a kitűnő tanulási eredmény megtartá­sára A DISZ-ben mint gazdaságfele- lős vállalta, hogy minden hónap 18-ára el fog számolni a járás felé a bélyegekkel.-— Szabó Sándor bátaszéki kulák tarlóhántását teljesen elszabotálta, ezáltal a másodnövények vetését sem végezte el. Ezzel meg akarta akadá­lyozni a kétéves állattenyésztésünk­nek a megfelelő takarmány biztosítá­sát. A tarlóbuktatást és a másodnö­vények vetését szabotáló kulák ellen a községi tanács megindította az el. járást. OLVASÓNK ÍRJA Kultúrotthonaink a szocialista építés szolgálatában yjrlat(ilmas fejlődést mutat kul- tij.rotthonaink kiépülése. 1940-ben csak 74 kultúr otthonunk volt, 1950-ben már közel 600, 1951-ben a kultúr otthonok száma túl fogja haladni az ezret és az ötéves terv végére 630 üzemi és 1850 falusi kút túr otthonunk lesz, vagyis: fal- vaink és üzemeink iöbbségében lesz már kultúrotthon!“ (Révai elvtárs kongresszusi fel­szólalásából.) 'Amit, Pártunk és népünk állama megígért, azt, amint az eddigiekből is láthatjuk, mindenkor teljesítik is. I<fy van ez ebben a kérdésben is: A múlt évben Tolna megyében még csupán, 13 kultúrotthon működött, lib­ben az évben azonban, éppen Pár­tunk II. Kongresszusának iránymutató határozatai nyomán ríjabb 13 kultúr­otthon kezdte meg működését. De itt is megmutaIkozik dolgozó népünk telkes áldozatvállalása, mellyel segí­ti ko itúrforradalmunkat még hatal* 1/ eredmények elérésére, A fel­avatott kultúrotthonok közül. hatot társadalmi munkával építettek fel 35 ezer forint értékben. A megye kultúrotthonaiban 155 szakkör működik, melyek közül kü­lönösen a természettudományi szak­körök örvendenek nagy népszerűség­nek. Ezeken a szakkörökön ismerired- nek meg dolgozó parasztjaink a mi- csurini elmélettel cs a több, jobb ter­més érdekében saját földjükön is igyekeznek a tanultakat alkalmazni. Mezőgazdasági vonalon az otthonok segítik a versenymozgalom kiszélesí­tését is. Závodon Sebestyén János le­maradt az aratásban, ezért a kultúr­otthon faliújságjára került a neve. Sebestyén János erre még éjszaka, te- aralla gabonáját és másnap a kul,túr- otthonban kijelentette: — többet nem leszek az utolsók között. Kisvejkén az asszonyokat és a lá­nyokat a kulákok rémhírterjeszlései egy ideig távpltarlpíták az otthontól. De a kultúrcsoport és az otthon töb­bi aktíváinak ielvilcigosilß munkája nyomán már vegyes énekkart sike­rült felállítani és a kultúrcsoportot női szereplőkkel bővítették. Egyúttal a kulákok a nép ellenségeivel szem­beni küzdelemben is csatát nyertek a kisvejkei dolgozók. Leleplezték a kulákokat és bebizonyították, hogy azok nem a dolgozó nép javát akar­ják. i A harmadik negyedévben újabb 25 kultúrotthonavatás lesz a megyében. Az épülő kultúrotthonok egy részét is­mét társadalmi munkával építik fel a dolgozók. Már előre vállalták az ud­variak, a sióagárdiak és a regőlyiek, hogy a társadalmi munkát megszer­vezik községükben. Ezek n nap, mint nap megnyilvá­nuló hatalmas eredmények is fénye­sen bizonyítják népünk szereteti, ve­zérének, Rákosi elvtársnak kon­gresszusi megállapítását: ,. ...dolgo­zó népünk most nyugodtan néz a hol­nap elé s sikeresen, tervszerűen, u jobb jövő biztos tudatában építi szar had, szocialista hazáját.“ KEDVES ELVTÁRSAK! Ezt a levelemet a Mezőgazdasági Akadémia előkészítő tanfolyamáról írom. Örülök, hogy ezen a tanfolyamon résztvehetek. Ezelőtt még csak nem is gondolhattam arra. hogy ilyen magos tanulmányi' lehetőséghez jussak. Nem is mertem gondolni arra, hogy 6 .elemi iskolámmal ilyen magasfokú iskolán vehessek részt. Nagyon örültem, mikor megérkezt cm a tanfolyamra, de, egy kis szorongást, is éreztem, mikor az első nap a tanuláshoz fogtunk. Kishitűség volt tőlünk, de azt mondtuk az cl», társakkal, hogy ezt nem tudjuk megta­nulni és nem tudjuk felfogni a mi ke­vés ip-kolai végzettségünkkel. Ma már azonban látjuk azt, hogy nem is olvan nehéz és csak erős aka­rat kell a tanulásra■ Nem kímélve, ma­gunkat a legnagyobb szorgalommal fa. nuljuk az agrokémiát, mert, ez sziikxé ges, hogy a szocialista nagyüzemi gaz­dálkodást, helyesen tudjuk megoldani. Kedves Elvtársuk! Nagyon jó he­lyünk van, jól is érezzük magánkat Most látom a különbséget igazán a múlt. rendszer sanyargatása és a nép államának szerető gondoskodása kö­zött. Ígérjük is, hogy ezt a szerelő gondoskodást, ezt. a beláthatatlnn le. hét őségét megháláljuk és a legjobban kihasználjuk. Tudjuk, hogy ezzel is a. béketábor nagy ügyet, hazánk erősíté­sét, szocializmusunk építését szolgál­juk. Szabadság! BUJAKI JÓZSEF Á DÉFOSZ megyei titkárságának felhívása az alapszervezetekhez .. egész évi munkánk MOS', amiKOr betakarításával a ga' bonabtíhordás — csépié« és termény- beadással foglalkozunk, nagy felada­tok állnak DÉFOSZszervezcteik előtt, hogy győzelemre vigyük gabonae6atán- ■kat és bebizonyítsuk Pártunknak és szeretett vezérünknek, Rákosi elvtárs­nak, hogy készek vagyunk harcolni az igaz ügyért., amit Pártunk feladatul tű­zött DÉFOSZ-szervezeteink elé. Felada­taink nagyok. Hogy végre tudjuk haj tani, szükséges biztosítanunk minden községben a cséplés jó meg,szervezését. Szervezeteink kövessenek el mindent, hogy dolgozó parasztságunk egymást megsegítve végezze a gabona, behordá- sát. Szervezzék meg a versenyt, hogy szomszéd-szomszéddal, utca pedig ut­cával összefogva végezze a behordást. Dolgozó parasztságunk vegye példaké­pül és kövesse a kiskonda-szarvaspusz- tói DÉFOSZ-szervezet, példáját, ahol a tagok egymással összefogva végezték a hordást és saját munkájuk elvégzése után a DFFOSZ-on kívülálló dolgozó parasztoknak is segítettek. Annak érdekében, bogy a eséplési munkálatainkat augusztus 15-ig be tud­juk fejezni, szervezzék meg a korareg­geltől késő estig való cs éplést és vilá­gosítsák fel a cséplőmunkásokat a va­sárnapi cséplés jelentőségéről is. A cséplőgépeknél kijelölt népnevelők vé­gezzenek felvilágosító munkát a dol­gozó parasztság között, világosítsák fel őket a beadási kötelezettség teljesíté­sének jelentőségéről, hogy ezen keresz­tül elősegítsék a begyűjtés időbeni túl­teljesítését. A begyűjtés sikerének ér­dekében fontos, hogy DÉFOSZ-szerve­zeteink vezetői és tagjai példát mutas­sanak a szervezeten kívülálló dolgozó parasztoknak beadási kötelezettségük túlteljesítésével. A 'u . ,í mellett nem szabad peluamutafas megfeledkezni a dolgozó parasztság felvilágosításáról sem, hogy ők is a cséplőgép alól a be- gyűjtőhelyre szállítsák terményüket. Hogy munkájuk eredményesebb legyen, tartsanak kisgyűléscket, ahol ismertes­sék a minisztertanács határozatát. Hív­ják fel a dolgozó parasztság figyelmét a jutalomra, amelyben kormányzatunk a jólteljesítő gazdákat- részesíti. A gyű­lések alkalmával mondják el a dolgo­zó parasztoknak, hogy a terménybe gyűjtés törvény és azt minden dolgozó parasztnak teljesítem« Szervezzék meg a vensenytáblákaü amire az élenjáró dolgozók neveit ír­ják fel és, hogy hány százalékra telje­sítette beadási kötelezettségét. Ha jól visszük ezt a munkát sikerrel hajtjuk végre feladatainkat, saját magunk és családunk életszínvonalát emeljük, a béketábort erősítjük, meggyorsítjuk öt­éves tervünk sikeres befejezését és gyengítjük az imperialisták táborát, A nrrnM megyei titkársága dícsér UClUuL rétben részesíti azokat, a funkcionáriusokat és tagokat, akik be­adási kötelezettségük teljesítésével pél­dát mutattak a dolgozó parasztság fe­lé. Megdicséri ifj. Molnár József ka­kaséi DÉFOSZ-elnököt, Örzsik József kétyi DÉFOSZ-iitkárt, Szabó János kétyi DÉFOSZ-tngot, Bogdán Lajos oárdombi és Horváth József alsónyéki fogókat, Rossz példaként állítja Falu­közi László duzsi DÉFOSZ-titkárt. akf 40 százalékra teljesítette beadási köte­lezettségét. Egyed Vilmos felsönyékí DÉFOSZ-títkár is, akj csak 80 száza­lékra teljesítette beadási kötelezettsé­gét. Ezek a szaktársak vegyenek pél­dát az élenjáróktól és igyekezzenek be­adási kötelezettségüket DÉFOSZtag- hoz méltóan, példásan teljesíteni. DÉFOSZ Megyei Titkársága Dunaföldvár—Bp. 72. sz. Posta 9:4 (4:1) Dunaföldvár, 700 néző. Vezette; Bucsi, Dunaföldvár; Szauter — Fogarasi, Gazsó, Takács — Császár, Horváth — Szeder, Szigeti, Szigeti II, Farkas, Flamm. — Postás: Tóth — Békés, Misek, Horváth — Szabó, Czigány — Beke, Agios, Matís, Füredy, Hoil. Az első 10 percben csak tapogatózó játék alakul ki. A 13, percben Szi­geti I. Flamm beadásával megugrik és a kapu balsarkába vágja a labdát, 1:0. Ezután mezőnyjáték alakul ki újra, Takács és Szeder jó helyzetből mellé lőnek. A' 24. percben Gazsó le­adását Szigeti I, kapja, aki a kapus mellett a hálóba küldi a labdát, 2:0. A 33. percben Szeder Szigeti I. összjá.tékából Szigeti I. lábáról ismét a hálóba pördül a labda ,3:0*<,A 40. percben a pesti csapat támacfsís Be­ke nehéz szögből megszerzi az első gólt csapatának, 3:1. Következő percben Takács növeli csapatának góljait, 4:1. Szünet után a pesti osapat mintha javítana az iramon. A 2. percben gólt érnek el Füredy révén, 4:2. A 3. Váltsa be mozibérlet szelvényeit SZEKSZARDON DOMBÓVÁRON, BONYHADQN. percben Szigeti I. kicselezi a vedel* met, máris gól, 5:2. A 10. percben a pestiek lábróHábra adogatják a láb. dát és megszületik a harmadik gól, 5:3. A földváriak sarokrúgást érnek el, Takács beadását Gazsó fejeli be, 6:3. Három perc múlva újra a pestiek érnek el gólt, 6:4. A további 10 perc­ben Fogarasi, Szigeti I. és Gazsó ér­nek el gólt és így végeredményben 9:4 arányban győznek a földváriak. Bírálat; Á pesti csapat a lesre-^ állítással akarta a mérkőzést meg­nyerni. Az' első félidőben úgyszólván egyetlen játékosuk sem ment át a sa­ját térfelükre. A dunaiöldvári csa­pat kezd formába jönni és javul a kollektív szellem is, DUNAFÖLDVÁRI CIPÉSZEK- ASZTALOSOK 0:0. A visszavágó mérkőzés döntetlen eredményt hozott. Mindkét csapat­ban a játékosok korukat meghazud­toló iramban játszottak, különösen az első lélidőben. A fordulatokban gaz* dag és változatos játék a kapu előtt mindkét csapat részéről eredményte­len maradt. Jók; Söi*ős, Szeleczky, Juhász, Horváth, Ul. Flamm, Jákhalmi, Bálint, F'ilus. A MOZI MŰSORA; Szabad Ifjúság: SZABAD NÉMET IFJÚSÁG, Akciós jegy érvényes! Előadások: vasár- és ünnepnap fél 5, fél Z, fél 0. Hétköznap: fél Z, fél 9 órakor. TOLNAI NAPLÓ Felelős szerkesztő: GÁL PÁL Felelős k^adó: KIRÁLY LÁSZLÓ Szerkesztőség telofonszárna« E2-IG. Kiadóhivatal telcfonszáma: 20-10. M. N. B. Egyszámlns/árn: 936.57t— 50 »*. Előfizetést dijt havi ti —- forint. Fépf, Munkácsy Mihály-utea tO, »i, Péeiit Szikra nTamda Telefoot 20-27. A *yom<?áért Welt GARDOSJ JÓZSEF. * Scherf János és Tésxás József 70.000 forint értékű anvaaot takarítottak meg a Bonyhádi Cipőgyárban gyár van, ahol az egcsz hónapban megtakarított, szén, vas és egyéb anyagokból 24 órás ,,békeműszakot" rendeznek. Ezek az eredmények is a dolgozók békeszeretetét, áldozatvál­lalását, lelkes odaadó munkáját bizo­nyítják. A Bonyhádi Cipőgyár dolgo­zói is szép eredményeket értek el az anyagtakarékosság területen. Külö­nösen sokat segített a takarékossági mozgalom kiszélesedésében az ilyen irányban megkötött versenyszerződé- sek mozgató ereje. Azonban voltak ezen a téren is hibák és vannak még most is, mert nem mindig tudják ki­hozni az eredményeket, mert nine/ kiértékelés, nem tudják .feltárni a hibákat .így nem kerülnek felszínre a fogyatékosságok, a hibák, a mu­lasztások. A takarékos dolgozó kimagasló példáját szolgálja a Cipő­gyár két kiváló dolgozója: Scherf János és Tészás József, akik egymás­sal hosszúlejáratú versenyszerződést kötöttek és mint rendkívül értékes anyaggal dolgozók, vállalták az anya gkih asznál ásón keresztül ' a még fokozottabb megtakarítást. Ennek a vállalásnak még minden alkalommal ! eleget tettek. A májusi vállalásuk

Next

/
Thumbnails
Contents