Tolnai Napló, 1951. július-december (8. évfolyam, 151-304. szám)
1951-07-28 / 174. szám
NAPLÓ 1981 JULIUS 28 3 A cséplési versenyben a sárpilisi gépállomás halad az élen Békearatásunk sikeres befejezése után dolgozd parasztságunk megkezdte a gazgdag termés betakarítását. Békearafásunk sikeres befejezéséhez hozzájárult gépállomásaink segítsége, ami megkönnyítette az aratás menetét. Az aratás időbeni befejezéséhez nagyban hozzájárult a versenymozgalom kiszélesedése, melyben gépállomásaink is nagyszerűen megadták a helyüket. Gépállomásaink között folyó versenymozgalom- ban az aratásban a sárpilisi gépállomás került ki győztesen a legutóbbi kiértékelés szerint aratási idénytervét 223 százalékra' teljesítette messze maga mögött hagyva a többi gépállomásokat. Eredményeit a munka jó megszervezésével és a jó politikai felvilágosító munkán keresztül érte, el. Az aratási versenyben a bölcskei gépállomást, találjuk a második helyen, ami ritka példa, és ajánlatos volna, ha a verseny menetét tovább szélesítenék a csépiési és talajművelési munkálatokra, valamint a szerződéskötésekre és az üzemanyagfogyasztás csökkentésére is. A cséplés ben a leggyengébb eredményt a varsáéi gépállomás érte el, idénytervének 55 százalékos teljesítésével se reghajtóként zárja a sort. A cséplési versenyben a júliusi 21-i kimutatás szerint ugyancsak a sárpiiisi gépállomást találjuk az élen, idénytervének 29 százalékos teljesítésével, második a pincehelyi, amely cséplési előirányzatának 21 százalékát végezte el. Melléje szorosan felzárkózik a bonyhádi is 19.2 százalékát csépelte el előirányzott gabonamennyiségének. A cséplési versenyben az utolsók között találjuk a nagykónyi gépállomást, amely cséplési előirányzatából csak 7 százalékot teljesített, az aratási munkálatokba pedig be sem kapcsolódott. Sereghajtónak azonban a bölcskei gépállomást találjuk, cséplési előirányzatának 2.7 százalékát teljesítette. A talaj művelésben a legjobb eredményt, a • dun.aszent- györgyi gépállomás érte el az előirányzott tarlóbuktatásának 23 százalékát végezte el., A leveli gépállomás 21 százalékát buktatta meg az előirányzott területének, az iregszem- csei pedig 20 százalékát. Legnagyobb lemaradás a nagykónyi gépállomásnál mutatkozik, mert előirányzatának mindössze 5 százalékát végezte el, ami arra enged következtetni, hogy a két műszak nincs kellően megszervezve. a szerződéskötés terén is gyenge eredmények -mutatkoznak. Legjobb eredményt a teveli gépállomás. érte el, előirányzatának 97 százalékát teljesítette, melléje szorosan fe'zárkózik a sárpilisi, amely előirányzatának 95 százalékára kötött szerződést. Legnagyobb lemaradás a dunaszentgyörgyinél van, szerződés- kötési előirányzatának 4 százalékát teljesítette. Az üzemanyag- fogyasztásnál legjobb eredményt a pincehelyi gépállomás érte el, amely eddigi munkálatait 94 százalékos üzemanyagfogyasztással teljesítette. A dalmandi 97, a bonyhádi pedig 99 százalékos üzemanyagfogyasztással végezte el eddigi munkálatait. Legnagyobb az üzemanyagfogyasztás a bölcskei gépállomáson, munkálatainak eddigi elvégzését 191 százalékos üzemanyag- fogyasztással teljesítette. Aminek nem szabadna lenni. . . Mot vni Jóxaefné a Tolnai Selyemgyár dolgozója az elmúlt hónapban leesett a padlásról és eltörte a Iából. Azonnal orvost hívlak. De az SZTK orvosa minden különösebb vizsgálás nélkül megállapította, hogy „kutya baja“. Sok -fájdalom és után járás után végre sikerüli. elérni, hogy egy Szakszóidról átkerült orvosnő alaposan megvizsgálta és megállapította, hogv eltörött a lába (négy hét után). A törött lábú asszony, amikor Szekszárd- ra jött (férje hozta a hátán), végigjárta az SZTK minden helyiségét, egvik szobából a másikba küldték. Ezek a bürokratikus, aktalo'ogató intézi*edé- sek küldözgetések, úgy látszik', még az OTI-től maradtak emlékbe, amit ,féltve őriznek“ az SZTK dolgozói. Gondollak-e arra. hogy ki lesz a felelős, ha a dolgozó lába nem jól forr össze, hogy nyomorult marad egész életében? Hol itt a dolgozók megbecsülése? Úgy látszik az SZTK-núl nem az ember a legfőbb érték! A Tolnai Texiilgyár üzemi bizottsága, a DISZ,-szét vezet tagjai ál-. landóan azt a nótát tujjcrk, ,.mondd, mikor jössz hozzám?" Kiderült hogy a járási DISZ-től várnak valakit (de úgyláiszik hiába), aki a te merült problémákat, a küldöttekkel és az ajándékkal kapcsolatos dolgokat megbeszélné, vagy utasítást adna. A járási DISZ-aktívái ne csigaháton utazzanak, hanem versenyautón, mert lemaradnak a fejlődés, az események mögött.' Az angol-amerikai haditengerészeti gyakorlatok Szicília déli partvidékén Anconát katonai támasxponttá alakítják át Róma (MTI) Szicíliáiból érkező jelentések szerint Amerika és NagybriUnnia Földközi- tengeri haditengerészeti és légierői nagyszabású gyakorlatokat kezdtek a sziget déli partvidékén, Trapani és Agrigento között. Az északadriai olasz katonai parancsnokság Ancona kikötővárost ka tonai támaszponttá akarja átalakítani. A katonai hatóságok a városban több középületet és lakóházat foglaltak le a katonai berendelések céljára. ,Az anconai munkakamara titkársága a dolgozók nevében tiltakozott a katonai intézkedések ellen A KOMSZOMOL-AGITÁTOR \t, angolok nagySKabású katonai elokészűleíeket tesznek a közel- és kö* épkeleti országokban Kairo (TASZSZ); Az egyiptomi lapok beszámolnak az angol közel- és középkeleti háborús előkészületeikről. A Liva-el-Ekmdid című lap közli, hogy a Szuezi-csatoma övezetében. Fajidban nemrégiben tanácskozást tartottak a középkeleti angol fegyveres erők három fegyvernemének főparancsnokai és elhatározták, hogy Port-Saidot és Port-Fuadot angol haditengerészeti támaszponttá változtatják. Megyei leieteken keresztül mutatja be szekszárdi múzeum a társadalom fejlődését Augusztus 20-án lesz a múzeum ünnepélyes megnyitása A régészeti részben Tolna megyében 1848-ban a Magyar Nemzeti Múzeum mintájára megyei múzeumot akartak létesítem. A Bach-korszakban azonban ezek a tervek meghiúsultak. 1896-ban a szekszárdi iskolában rendeztek be múzeumot, majd 50 évvei ezelőtt, 1901-ben felépítették a megyei múzeumot. A múzeum azonban nem volt. más, csak az érdekességek, természeti rendellenességek tömegének raktára. A múzeummal nem sokat tö- rödtek_ ennek egyik bizonyítéka, hogy most kellett a villanyt is bevezetni a termekbe. Augusztus 20-án ünnepélyesen nyitják meg •a szekszárdi múzeumot, amely megyei leleteken keresztül mutatja be a társadalom fejlődését és a megye néprajzát. A múzeum földszinti folyosóján lesz a lapidárium (kőtár), ahol a római és középkori köteleteket, lehet megtekinteni.' a dunaföldvári lelettel mutatják az emberréváiás folyamatát, valamint az akkori embert körülvevő állatok közül a mammutot láthatjuk, amely ugyancsak dunaföldvári lelet. Az ősközösség bomlása korából egy anyajogú lelet van a múzeumban, amelyet Szekszárd Ágoston-pusztán találtak meg. A következő részben a termelőeszközök fejlődése látható, a. legprimitívebb pattintott kődarabtól a réz- és bronzkor szakon keresztül a vackorig, amely bizonyítja, a magántulajdon hatását a társadalom fejlődésére. A világon egyedülálló lelet a kányái kocsiurna, amelybe az elégetett tetemek hamvait rakták és úgy földelték él. Ennek a fejlődő és a kifejlett rabszolgatartó társadalom eszközeit, termékeit mutatják be, A rómaiak a , húnok, és az avarok , termelőeszközei után a honfoglaló magyarokról ránk- be maradt emlékeket láthatjuk. Megyei leletek alapján tanulmányozhatjuk a hűbérúr 'és a hűbéres , építkezési formáit, amelyeket Simontornyán és Étén (Decs mellett elpusztult község) találtak. • A múzeumban megyei néprajzi gyűjtemény is van. A megyei háziipari termékeken kívül a szőlészet, és a borászat őskorát, majd a fejlődését mutatják be. Sárközben főleg az egykeség miatt nagy szeretettel várják a gyermekeket és nincs nagyobb szomorúság, mint a gyermekhalál. Ezt mutatja be'a sárközi ,.gyermekvárás“ c. rész. Bemutatják a sárközi konyhát, is, amelyben lakodalmi terítés lesz. De ebben a teremben mutatják be aj sárközi hímzést, a sárközi népi vise- j letet is. b.—/. I T enin~Sztálin Pártja a dolgozók körében végzett agitációt, az ideológiai munka legfontosabb területének tekinti. „Minél mélyrehatóbb az az átalakulás, melyet véghez akarunk vinni, annál inkább fel kell kelteni az iránta való érdeklődést és a hozzá való tudatos viszonyt, szükségszerűségből újabb és újabb milliókat és tízmilliókat kell meggyőznünk“ _ tanította Lenin. A Párt a politikai agitáció segítségével emeli a tömegek öntudatát, s vonja be a kommunista társadalom felépítéséért vívott önfeláldozó küz- deiembg a szovjet hazafiságra nevelt városi és falusi dolgozókat. A bolsevik agitáció ereje eszmeiségben, igazságban.. világosságában és harcos támadó jellegében rejlik. Az emberek agyához és szívéhez szól. A népnevelők lelkes és népes serege magyarázza meg a d-o’gozóknak a Párt politikáját, s a döntő napi feladatokat, amivel elősegítik a munka lendületének további fokozódását. A Párt által irányított agitációs munkában a Komszomol tagjai mindenütt résztvesznek. Segítenek az ifjúság politikai nevelésében és a terv teljesítésére való mozgósításában. A komszomol ista agitátorok nemcsak szavaikkal, de péidaadó munkájukkal és tanulásukkal is mély hatást gyakorolnak az ifjúságra. A Komszomol-agitátor mindenben élenjár. Megmagyarázza társainak a napjainkban lejátszódó es^ mények értelmét, , hozzásegít a min dennapi munka és a kommunizmusért vívott harc fontosságának megérté séhez. A komszomolista agitátor szoros kapcsolatot tart a fiatalokkal, ismeri hangulatukat érdeklődési körüket, igényeiket. Nemcsak vezetője és szervezője, de barátja és tanácsadója is az ifjúságnak. Tekintélye van fiatalok előtt. lyen agitátor például Marija Kozlova komszomolka, az ar- changelszki ruhagyár munkásnője Népnevelő munkája úgy kezdődött, hogy ebédszünetben részleteket olvasott fel barátnőinek Ázsájev ,,Távol Moszkvától“ c. könyvéből, majd elbeszélgetett velük a regény hőseiről és az üzemben folyó munkáról. Ettől kezdve minden nap beszélgetéseket folytatott a fiatal munkásnőkkel, akik kijelentették, hogy ő a gyár legjobb népnevelője., A lányok szeretik és tisztelik Masa Kozlovát, aki jó munkát végez, sokat olvas, szépen énekel és Végrehajtották a szörnyű és szégyenletes ítéletet! Az amerikai nép hű fiait, az Egyesült Államok Kommunista' Pártjának vezetőit börtönrács mögé zárták. Július 8-án reggel bilincsbeverve vitték el a bíróság épületéből Eugene Dennis’, John Williamsont, Jack S'ecjielt, Irving Potasht. John Gat est, Carl Winiert és Benjamin Da- viest, a szövetségi börtönbe. Ugyanekkor parancsot adtak Gus Hall, Gilbert Green, Henry Wintson és Robert Thompson letartóztatására és bebörtö- nözésére, mivel nem jelentek meg a bírósági tárgyaláson. Másnap, július 9-én a Kommunista Párt vezetőinek újabb csoportja állt a bíróság előtt, akiket a szövetségi nyomozóhivatal június 20-án fogott el. A reakciós Smith törvény alapján mindnyájukat „összeesküvéssel“ vádolták, amiért tízévi börtönt és nagy pénzbüntetést szabtak ki rájuk. Június 20-án tartóztatják le őket NewYorkban, Washingtonban és Pittsburgban. Mint a Hearst lapok megjövendölik: „tömeges letartóztatások lesznek Chicagóban, Eos-Ang!esben, San Franciscóban és Philadelphiában is.“ A haladó közvélemény joggal nevezi ezt a hajIMEMZETKOZl KÉRDÉSÉK «sietes cselekedet szát „Truman-Mae Gratli támadásainak.4“ Hoover pribékjei minden eddigi demokráciaellenés tettüket túllicitálták. A Kommunista Párt tagjainak letartóztatását, amit gyakran ietartózfatási végzés nélkül hajtotta végre, kijelentették, hogy „a kommunisták“ mindnyájan elég bűnösök.“ A kommunistákat az amerikai monopóliumok kívánságára veti börtönbe. Ezt a „kívánságot“ a legmesszebbmenő cinizmussal, pimasz arcátlansággá! és a „pénzeszsák'4 nagyképűségével kifejezésre is juttatják. „Szabad hajló- vadászatot kellene indítani a kommunisták és a hozzájuk hasonlók ellen. len.Magas díjat kellene kitűzni ezeknek a kártékony állatoknak a bőrére.4' Ezek a fasizmustól bűzlő, felháborító szavak az USA legnagyobb lexiilgyáro- sainak érdekeltségét védő „Amerikán Woole and Cotton Reporter“ e. folyóiratban jelentek meg. Azt hiheínők, hogy az amerikai reakció már elérte, amit akart: a korrupt sajtó üti a nagydobot és kérkedő pogrom-eikkeket ír. A reakció azonban inkább vereséget szenvedett, mint győzelmet aratott, mikor leleplezte magát az amerikai nép és a haladó emberiség előtt. A világ szemében ismét dühöngő zsandái'oknak, a szabadság elnyomóinak és az igazi demokrácia vérszomjas üldözőinek mutatkoztak. Reveremlás késnek nyes ténykedést, hogy harangok és szentmisék hangjai mellett kémeket toboroztak a szentatyák között. Mivel a zarándokok a világ minden tájáról Rómába özönlöttek, a Vatikánnak nagyszerű lehetősége nyílt arra, hogy felújítsa és kiegészítse ügynökségeit. Montiul kardinális államiminisz* tér, ennek érdekében Jansens jezsuita főnök vezetésével különleges bizottságot szervezett. A papi talárba bujtatott „generális44 fürkészve vizsgálgatta a zarándokokat és különös figyelmet szentelt azoknak, akik Koreából. Indo-Kínábói és Távol- Kelet országaiból érkeztek, ahol már nagyméretű népi felszabadító harcok bontakoztak ki. A tábornok úr seregszemléje után sok zarándok titokzatosan eltűnt, majd új tudománnyal felvértezve, ismét felbukkant. Az amerikai Connecticut államban lévő Stenford város ferencrendi kolostorának főnöke nemrégiben nyilatkozott a Reuter-híriigynökség munkatársának erről a „tudományról“ és az egyház ügynökeinek feladatiról. Elmondotta, hogy a gyámsága alatt álló zarándokok és szerzetesek elvégezték a kémek iskoláját, almi felkészülik arra az esetre, ha „isten4* szétszakítja a ..vasfüggönyt.“ A ferencrendi szerzetesek tehát ..ugrásra készen“, de nem tétlenül várják a „csodát.“ résztvesz a kai’.túrcsoport munkájában. Masa, mikor értesült Lidia Korabe!- nyikova kezdeményezésérő1, azt ajánlotta társainak, hogy kövessék példáját, s havonta egy műszakon út ők is megtakarított anyagot dolgozzanak fel. A iányok mindenkor bizalommal fordulnak hozzá, mesélitek neki terveikről, elmondják örömüket, bánatukat és kikérik tanácsait. Masa mindenben szívesen áll rendelkezésükre. A Komszomolnak sok ilyen fáradhatatlan,. harcos népnevelője van, akik a pártszervezetek irányításával harco.nak az élenjáró munkamódszerek bevezetéséért, bátran feltárják, s megbírálják a fogyatékosságokat és magukkal ragadják a lemaradókat. Hozzáértően és szé’es körben* kell felhasználni azt a nagy erőt, amit a Komszomoi-népnevelők képviselnek. A Komszomol népnevelőit azonban nemcsak politikai kampányok idején kell mozgósítani, hanem állandóan tanítani kel'- a bolsevik agitáció művészetére, hiszen az agitátorok a Komszomol~bizottság legfőbb segítőtársai a politikai oktatás, a Szocialista munkaverseny és a kulturális lő- megmunka megszervezése terén. F okozni kell a népnevelőknek az ifjúság körében végzett munkáját és emelni kell előadásaik színvonalát. Az ifjú szovjet népnevelők gazdag agitációs anyagot talárnak a háború utáni ötéves terv eredményeiben, a szovjet népgazdaság és kultúra újabb sikereiben, a kommunizmus nagy építkezéseiben, a békeharcban, a vállalatok, kolhozok gépállomások mindennapi életében. A fiatal agitátornak fel kell fegyverkeznie a napiiapok, folyóiratok, könyvek, rádióhírek, faliújságok és „villámok“ anyagával, hogy bármikor felhasználhassa feladata teljesítése . közben. A Komszomol-agitátor Lenin—Sztálin eszméit terjeszti és harci feladata, hogy a fiatalságot a Párt utasításainak teljesítésére, szta- hánovii=ja munkára és a kommunizmus győzelmének kivívására ösztönözze. íz aiDpf munlásárn ók sorra fálogalják Utol London (MTI). A jobboldali szociáldemokraták és a Tito-fasiszták nyílt együttműködésének újabb kifejezői az angol munkásárulóknak a Tito-fasisztáknál tett ..látogatásai.“ Az Evening Standard szerint Davies külügyi államtitkár augusztusban három hetet Jugoszláviában tölt. A Daily Express szerint Bevan, volt munkaügyi miniszter és Lee munkáspárti képviselőnő. Bevan felesége Tito személyes vendégeként csütörtökön Jugoszláviába repül. Később más munkáspárti képviselők is Jugoszláviába látogatnak —, köztük Castle képviselőnő és Grossman. Váltson mozibérletet SZEKSZARDON DOMBÓVÁRON BONYHÁDON. Kapható a tömegszervi és üzemi filmpropagandistánál. U23M1S13S$SIBBMCS A katolikus egyház szentévnek nyilvánította az 1950-cs esztendőt. Ebből az alkalomból pompás ünnepségeket rendeztek a Vatikánban, melyekkel el lehetett kendőzni azt a fontos, de ké- {i