Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-01-18 / 14. szám

NAPI 1931 JAKUAR i? Fel kell venni a harcot a lemorzsolódás,, az iskolai fegyelem lazasága ellen .Középiskolák és diákotthonok igazgatóinak értekezlete A Megyei Tanács Oktatási Alosz­tálya, érlckefcl&trp hívta össze a me­gye területűn működő középiskolák és diákotthonok igazgatóit. Az egész, napos értekezlet során Kore ai Árpád középiskolai és B&Ípgh Lajos diákott­honi előadó adták tovább a kultusz, minisztérium Január eleji értekezletért megtárgyalt növelési szempontokat. iskolák és diákotthonok .vezetői­nek együttes Vanáoskozását az is­kola és diákotthon egyre szorosabb viszonya a. közös célok és nevelési feladatok közös végrehajtása, tette indokolná. Az értekezlet igazolta «unok az új , kezdeményezésnek he­lyes voltát, mert,' a vita során ..spk közös szempont vetődött tel s ala­pot adott arra. hogy a két nevelési szektor a jövőben még egybehango.1- ■i abban végezhesse az ifjúság szocia. 11 isi x ne ve lését. Aas előadók az országos ered­mények mellé állították a megyei adatokat s így mód nyílt az ered­mények é« hi á ruy osságok alaposabb ifc-i értéke lésére, fizó esett a lemorzso- itódásrói. a negyedévi eredményekről f rriunt legközelebbi feladatról, a. fél­évi osztályzásról. Megyénk a lemor- rzsolódást illetőleg az "országos átlag- mái rov-zabb eredményt mutat. Kü- Oönösey.. rossz a lemorzsolódási szá­zaiéin a közgazdaság) gimnáziumnál. Bár voltak jó eredmények: be kell vallani, hogy ezen ,,a- téren 'sem az iskola vezetői, sem áz osztály ve zelök nem tettek meg mindent, de néhány kivételtől eltekintve hiányos volt egyes pártfunkcionáriusolc és tö- megszévvezefi vezetők segítsége is. A jövőben irányi kell venni a le- morzsolódás helyi okainak, az ellem séges aknamunkának ■alaposabb fel­derítésére. Mein arról van szó. hogy kötéllel fogjuk, vissza a középisko­lába neon való tanulót, de mindent meg kell tenni az ellenséges befő lyás. sok esetben a. szülői rövidlátás leküzdésére. E téren a pedagógusok­nak szorosabban együtt kell működ- utók a Párttal és a tömegszerveze- tok. elsősorban a DISZ vezetőivel. A negyedévi eredmények megmu­tatják, hogy a tavalyihoz viszonyít­va kevesebb a jeles és több a bu­kott tanuló. Bár az országos átlag­hoz viszonyítva, a megyei eredmény jobb. megás sok hiány osságra muta­tott rá az értekezlet., Főhiba a nagy­mérvű fegyelmezetlenség’, itt; sürgő­sen javítani 'kell. A nevelőnek poli­tizálnia kell áz iskolában és az is­kolán kívül egyaránt. A növendé­kek cs a szülök politikai öntudatának fokozásával együtt, egyre inkább tu­datosítani kell, hogy m iskola is termelő üzem, ahol semminemű lázár Kiösitofták a jufaimakat at gl-aroi gaidaségok legjobb dolgoséinak Állami gazdaságainkban, a jól vég­zett munkák után s-or került a pre­mizálásokra is, Jutalomban részesítet­ték azokat a dolgozókat, akik jó mun­kájukkal kitűntek a termelésben. Me­gyénk állami gazdaságaiban, az állat- tenyésztés terén jó eredményt elért dolgozók részére több. mint 37 ezer forint prémiumot osztottak szét juta­lomként a rendes kereseten felül. A fürgéd! állami gazdaságban Mol­nár Gyula 860 forinton felül, Cseh József 810 forinton felül, Kajtár József 800 forinton felül kaptak prémiumot. Az andráspusztaí állami gazdaságban Fekete Ferenc, Matulka András, Feil János, Papp István állatgondozók íe- jenkint 143.90 forint prémiumot kap­tak. A birítópusztai állami gazdaság­ban Hunyadi László 340 forinton fe­lül, Raráz Pál 290 forinton felül, Ka­nász Antal állattenyésztési brigád­vezető 480 forinton telid kaptak pré- rr nimot. A fácánkerti állami gazdaságban Kiss József és Ferklert János 621 forint, Nyers István 547.80, Po- tovszkí Iván brígádvezető 900.45 forint prémiumot kapott, A gerjeni állami gazdaságban Miha- lovics Ferenc brigádvezető 803.76 fo­rint, Láng Ferenc 603.50 forint, Dom- sa Ferenc 548.60 forint prémiumot kaptak. A hügyészi állami gazdaság­ban Balázs Menyhért 374.il forint, Polácsik Konrád 288.10 forint. Sza­kácsi István 285,48 forint prémiumot kaptak. A juhepusztai állami gazda­ságban Neicbírkner Márton. Sellei Lajos 366 forint, Kiing Ádám 329,40 forint prémiumot kaptak. A nagytor­mási állami gazdaságban Biesz János, id. Pfaff Lipót, Biesz Mátyás fejen- kínt 183 forint prémiumot kaptak. A rácegresi állami gazdaságban Mészá­ros István, Kaszpari György, Horváth István 174.50 forint prémiumot kap­tak. A szabatoni állami gazdaságban Kmesz János 334 70 forint, Varjú Jó­zsef brigádvezető 291.87 forint, Hein­bucb Konrád 220,20 forint prémiumot kaptak. A fenti dolgozók a prémiu­mot az állattenyésztésnél, a kitűzött norma túlteljesítéséért kapták az 1950-es évre. A gyapottermesztés terén jó ered­ményt elért dolgozók is több, mini 37,600 forint prémiumot kaptak juta­lomként. A rápegresi állami gazdaságban Szilágyi János brigádvezető 770,61 forint, Geier Gizella 481..18 forint, Berta Mária 463,77 forint, Mészáros Éva 462.18 forint prémiumot kaptak, A dunakÖmlődi állami gazdaságban Barabás Mária 416.78 forint, Kemény Anna 421.62, Scbidt Teréz 432.33 fo­rint prémiumot kaptak. A tamási ál­lami gazdaságban Ruzsics Anna bri- gáávezetö, 481.90 forint, Farkas Ka­talin 321.60 forint. Tölgyesi Ilona 308.20 forint prémiumot kaptak, A kajmádi állami gazdaságban Keresz­tes Katalin brígádvezetö 339 forint, Ivanovics Erzsébet 226.28 forint, Rei­ser Erzsébet 224.83 forint prémiumot kaptak. Á cukorrépa átlagtermés túltelje­sítéséért Alsóleperden Nagy II. Sándor 181.78 forint, Perger János 136.20 forint, Szőnyi Géza 121.19 forint prémiumot kaptak, A fentieken kívül még sokan ré­szesültek jutalomban, akik vagy az állattenyésztés, vagy a növényter. mesztés terén jó eredményt értek el és azzal bebizonyították, hogy mun­kájukkal hozzájárulnak szocializmu­sunk építéséhez. Több, mint 360 dol­gozó kapott állattenyésztési prémiu­mot és több, mint 270 dolgozó kapott növénytermesztési prémiumot. Ezek a nagyarányú premizálások egyben visszatükrözik azt is, hogy a mi szocializmust építő országunkban a munkát érdeme szerint megbecsülik, mert Pártunk gondoskodott arról, hogy minden dolgozó a szocialista bé­rezés értelmében a munkája szerint kapja a fizetést és egyéb juttatásokat. ság. késés, indokolatlan mulasztás-, rendetlenség nem lehet. Aki a, tanítás menetét zavarja, az szabotál! .Mind a nevelők, mint- -a DISZ vezetőcég ’ ré­széről fokozottabb a tennivaló e tú­rén, mért az ellenség nem alszik, s most a nívóaüUyesztés&e-i akar ártani ■ néve-lés ügyünknek, miután a tan­könyvhiány és raaximaliimiő kérdé­sében Pártunk ébersége folytán m-es. térkődé,sei kudarcot vallottak'. Az értekezlet foglalkozott az osz­tályozás; 1 szempontokkal (liberális, illetve aláoeztályozás helyett reális osztályzás!), a nevelők továbbképzé­sével. 'tapasztalatesérékkel, stb. Különösen súlyponti kérdés volt a Szabadságharcos munka- támogatása (eddig csak. Szekszárdon indult meg) x ebbe a nevelők hatékony bekap- csolódása. A szabadságharcos munka önkéntes munka ©arra kall töreked­ni. hogy ezt a tanulók kitüntetésnek vegyék. Mint Balogh Lajos előadó mondotta.: , „Neveljük if júságunkat áldozatos hazaszeretetre. Láttassuk meg, hogy most olyan hazánk van, ahol valóban, a dolgozó népé a ha­talom, s azért a, hazáért érdemes dől. g óz ni, küzdeni.'' Áz értekezleten sok hozzászó­lásban tisztázódtak a, fölvetett elvi és gyakorlati kérdések. Kár. hogy hiányzott a DÍSZ képviselője. Hiá­nyosságnak mondható az is, hogy a felszólalásokban a Párthoz és á Szovjetunióhoz való viszony >s a bé­kéimre kérdése nem domborodott ki eléggé. Már pedig- elengedhetetlen, hogv minden nevelői munkánkat — még a legapróbbat i-s — kellő per­spektívába állítsuk. Ehhez pedig a Párt irányvonalának állandó szeni- eíőt-t tartása, valamint .a nagyszerű szovjot.padegógia eredményeinek fel­vetése szükséges. Ez a záloga a jö­vőben tartandó pedagógus értekezle­tek még nacvobb eredménvességéL nek. PARTIHK-EK Értesítjük zx elvtársakaL hogy a középfokú káder oktat ásb an résztvevő elv társak részére folyó kő 22-én kon­ferenciát tartunk a járási székhelye­ken a „Szocialista iparosítás elvi kér dései" című anyagból, MDP Toinamegyei Pártbizottság Oktatási alosztály A Dombóvári Postás Sport Egyesület alig 2 éves. de mári« ©zóp eredmé­nyeket -.tud'- felmutatni. Az egyesület öt szakosztályt tart, fenn. u, m. lab­darúgó, asztalitenisz, sakk. teke Vé-s röplabdá «szakosztályokat. Az. egye. sülét, .szociális össze tétele is kiváló. A - fizikai és ‘Szellemi- dolgozók a leg­jobb barátságban vaunak és a kot. lektiv szellem pedig kiváló. 'Az egyesület. még, gyenge -anya», utakban. csak kicsiny . összegű se­gélyt kapnak, az Országos Postás Központtól. Felezorelésbeji elég jói állának, .csak a- pálya . kérdése .a leg­nagyobb kérdőjel minden postás «pörfolónak. Eddig a DVSK pályán bonyolították le a labdarúgó mér­kőzéseket. de cáak a reggeli, vagy a. délelőtti órákban/ így .nézöközöns,ég­re nem igen' számíthat tak, teli át be­vétel sem volt. Most' őszkor .a, gim­náziummal szemben lévő ' területen, kb. 4 katasztralis- holdat kapott- -a községtől á.z egyesültet és a földmun­kákat iá' megkezdték. Eddig több, mint 8 ezer forintot, költöttek cl a földmunkára és 5 ezer forint kellene még a befejezéséhez. Reméli a veze­tőség. hogy a szükséges összeget segélyképpen megkapják és a nyár folyamán a Postás dolgozók a saját pályájukon tudnak majd edzeni. A labdarúgó szakosztály szerepelt ed­dig legjobban. Az ősz folyamán a csapat pontveszteség nélkül nyerte meg a II. osztályú bajnokságot'2ö:9 gólaránnyal. A. futballisták 60 szá­zaléka fizikai dolgozó. A csapatban a. következők játszottak: Kotok, Moó'S'z, Lakatos. Tobak, Osabav^ Csizmadia', Gróf. Varga, líuray, Kiss. Máté, Takács és Slier. Összesen 24 játékos van, de még 12 játékost akarnak. Leigazolni. Lehet, hogy a Postás csapat a tavaszi idényben már az T. osztályban játszik, így megerő­södve akarják fe-lve-nni a harcot a többi tolna-megyei csapattal és tisz­tességes helyezést akarnak .elérni. Az asztalitenisz csapat a múlt év­ben alakult és nagyobb versenyeken még nem vettek részt. Most akarják ■HSíg WIR,V1M> Öcsény szőlőhegy DISZ szerveze­tében a vezetőségválasztó taggyűlési nagy lelkesedéssel tartották meg. A választás után a szervezet munkája megváltozott, a tagtoborzás kérdését sem utolsó rendű munkának tekintik, hanem főfeladatnak. .Ezt bizonyítja, hogy Németh Zsófia, a helyi DISZ- szervezet titkára vállalta, hogy a Pártkongresszus tiszteletére 10 fiatal1 szervez be szervezetükbe. A politikai köröket megszervezik. Ez is bizonyít­ja a vezetőségválasztás nagy jelentő­ségét, mert a régi vezetők közöt;, voltak, akik nem tettek vállalást, de a -tagságtól megkívánták, vagyis köve­telték. Nem véleteníil támadott erő­sen az ellenség a vezetöségválasztó taggyűléseken, nem véletlenül pró­bálta az ifiket lebeszélni, hogy belépjenek a DlSZszervezetbe. Ez az aljas munkájuk nem sikerült, mert a vezetöségválasztás eredményesen zajlott le, és a tagtoborzás is fokozot­tabb munkával folyik. A NAPOKBAN JELENIK MEG LENIN ELV TÁRS ÖSSZES MÜVEI MAGYAR­NYELVŰ KIADÁSÁNAK ELSŐ KÖTETE fr V. I. LENIN MÜVEI t. KÖTET (189J?~~fl894) 574 QUPAÁ ARA DÍSZeS eCÉSZVÁSZONKÖTÉSBEN IS.- FT HŐÜrGYEZHeTCÍ: AZ ÜZEM! KÖNYVTERJESZTŐKNÉL, A FIÓKJAIBAN SZIKRA KIADAS SZIKRA ES A KÖNYVESBOLT V. JANUÁR 18. CSÜTÖRTÖK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR: Zalai gyógyszertár. — NÉVNAP; Piroska. ' — IDŐ JÁRÁSJELENTÉS: Várható időjárás csütörtök estig: Fcihöátvonulások, csütörtökön a nyu­gati megyékben már újból lehet né­hány helyén havaseső, cső. Helyen­ként reggeli köd. Az élénk északi szél mérséklődve nyugati-délnyugati­ra fordul, áitalá.ban. gyenge, keleten mérsékelt éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet nyugaton kissé emelke­dik, keleten aiig változik. —- A dombóvári járás DlSZ-bizott- ság a Pártkongresszus járási küldött- választó konferenciája tiszteletére if­júsági táncmulatságot rendezett va­sárnap este. A mulatság is elevenen tükrözte vissza ifjúságunk szeretetét Pártunk irányában. — Mözs község énekcsoportja lá­zasan készül az énekelöadásra. Rövi­desen az egész ország dolgozó ncpe fogja hallani előadásukat. Mözs község énekcsoportja megérdemli, hogy a Rádióban, az ország dolgozó népe előtt bizonyítsák be népi demo­kráciánkban a kultúra nagy fejlődé­sét. A Tolnamegyei Állafíorgalmi Iroda dolgozói megszívlelték a kriti­kát cs a hibákat kijavítva tovább dolgoznak az ötéves terv idődét ti be fejezésén. Somfai Henrik vállaíaíve zetö icivtárs rávilágított a többi dol­gozók hibáira. Ezek a dolgozók meg­értették a kritika nagy jelentőségét ég azt. is .magukévá tették, hogy a kritika kommunista nevelési módszer a szocializmus építésében. — Zomba községben a legutóbbi Szabad Föld Téli Estéle előadása után dia-film előadás szórakoztatta a dol­gozókat. A filmek címe: „Paraszt- küldöttség a Szovjetunióban" és „A szovjet kolhoz kulturális élete’ . Eze­ket a .filmeket a dolgozó parasztság azért kedveli és szereti, mert az ő problémáikkal foglalkozik. A. filmve tités után a hozzászólásokban a dol­gozó parasztság kidomborította a fej­lett szovjet kultúrát és a mezőgaz­daság hatalmas fejlődését. í öbbek között azt mondták, hogy mezőgaz­daságunk azért tud ily rohamosan fejlődni, mert a Szovjetunió példáján halad. — Varsád községben január 16-án tartották meg a Szabad Föld Téli Esi előadását. Ezt az előadást a dolgozó parasztság nngy örömmel fogadta, Az előadás után keskenyfiliu szórakoz­tatta a megjelent dolgozókat. A Ilimnek a címe: „Szabóné". Ezt a filmet a dolgozók szeles tömege azért kedveli és szereti, mert ebben a Hímben kidomborodik a szovjet em­berek példamutató magul tartása.. a, _ városi bajnokságot megrendezni. mint, Szék?zárd váróé 6a ifit fognak nyilvánosan először szerepelni. Az asz t ali tenisz ezők a Postás kultúrte­remben szoktak edzeni. — A csapat-' különben már ©zere-pelt egy ízben,- a, szekszárdi vitásokkal mérték, öeszc erejüket, de 18:0 arányban aá'ulm-a. radtak. A sakkszakosztály még «. tavasz folyamán 'megrendezi a házi bajnok­ságot. A megyei bajnokságban i* í-.'zere-pélni kivárinak. A teke-szakosztály résztvet.t a dom­bóváriak versenyém és «• 4. helyezést érték el. A Vándorkupát a. kereske­dők nyerték meg. Röplabdacsapat már van, de pálya niég nines. így . a gimrt. udvarán szo­kott a csap at cd zen i. A Postás SE, mint látjuk, most kezel .terebélyesedni. Két év egy ■sportegyesület életében bizony még nem sok. de a lelkes sportszerető ve­zetőség mindent megtesz annak, ér­dekében, hogy a dolgozók kedvük szerint, sportolhassanak. Ha, az egye­sületnek meg lesz a saját sporttelepe, bizonyára több szakosztály fog mű­ködni a egyesület kebelében és szá­most sikert, fog aratni. Az AilIK terén közepes eredményt értek el. fiók dolgozó vidéken telje­sített szolgálatot egész héten át és ez nx oka annak, hogy lemaradás mutatkozott. A dolgozókat nem vilá­gosították fel. hogy lehet más helyen is próbáznL nem • szükséges a jelent, •kezű helyen próbáani. E hibát a postásoknak a jövőben ki kell kü­szöbölni! A dombóvári dolgozók boldogok lehetnek, hogy van két spor-legyesü- letiik. és számos szakosztályban spor ­tolhatnak. A megyei bajnokságok során bizonyos, hogy sok dombóvári dolgozó fogja a dicső bajnoki címet magáénak vallani. JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTO-RA Siófoki Építők—BDOSZ Húsos: A siófokiak feljebb jutása függ a mér­kőzéstől. A. Húsos csak úgy kerülhet feljebb, ha nagygóiajá-nyú győzelmet ér el. 1. x — Kézi labdamerkő zések: Postás—Vörös Meteor női: Szpros küzdelem,- bármelyik, győzhet, 2, 1~~ Honvéd—Csepeli Vasas női: Igen j jól kezdeti, a Honvéd, de a, csepeli I gárda tapasztaltabb, 1.2 — Dózsa— Kistext férfi: A Dózsa sokat javult tavaly óta, a Kislext viszont vissza­esett. ezért a lilák győzelme várható. 1. 1 — Ganz Villany—BDOSZ Ka­lász férfi: Egyenlő erők küzdelme, a Kalász egyenletesebben szerepel, 2. x -—- Honvéd—Elektromos: A Ho. véd támadósora áfiitőbb, bár nine? •sok különbség a két csapat között. inkább a Honvéd -Játszik erélyesebb­nek. 1, .1 — Kosárlabda mérkőzések; KASÉ—-Előre férfi: A bajnokságban ;t KASÉ játszott jobban, de az Előre a- KASÉ ellen mindig jól sze­rep cl. ezért mindkét eredménnyel számolni kell, í, 2 — Vörös Meteor tí-p. Gyár építők férfi: A bajnokság­ban a .Meteor volt- a- jobb, de azóta meggyengült, a Gyá: építők is gyén- gültek. így a mérkőzés nyílt, 1, 2 — BSE—Élőre női: A két. csapát találkozásán mindig az Előre győ­zött, így most w az ő győzelmükkel lehet 'Számolni, 2, 1. — Yizilabdamér- közés: Elektromos—MJVÄG: A gép­gyáriak jobbak, biztosan gr'öznek. 2. 2 — Művészeti DSE—M.-iVAG Vasas: A MA VÁG látszik összeszo- kofctabbnak. 2. 2 — Bp. Gyárépítő MTE—Meteor Nemzeti Bank: A bankosoknál valamivel jobb játéko­sok szerepelnek, győzelmük valószí­nű. 2. 1 — Tétmérkőzések: Vörös Meteor—Bp. DTfiZ FSE női: Két egyenlő erejű csapat, az utóbbi idők­ben a Meteor sokat javult 1. 2 — X. kér. EDOfiX—Csepeli Vasa« női: A csepeliek jobbak. 2, T — EfiE— Ganz Vasas női: Itt a BSE a jobbik, 1. t — Postás —MÁVAG Vasas női: A Postás az esélyes. 1, 1. A második hétért a i2 találalos íippszelvény forintot míg a 1 I ialálatos tipp­szel vények egyenként 15.02<t forintot nyertek a TOTO N TOLNAI NAPLÓ felelős S2eritefet6; li lUO lS'J VAt> Felelős kiadó: UHUI? USUO Szerkesztőség: és kladóhive tál: ekszárd, Széchenyi-otc» 5** lel.í 22-t* fos tat a k a re k n c nztnrl csekks/ámluuSto: 2W.1W Előfizetési dtji havi ti— fortut Pécsi Szikra ujoajda Péoa, ituakácí.y Mihály a tea 10. « Telefont Ctt-ar A nyomdái rí fatel: GáHDQSt JOŐSW,

Next

/
Thumbnails
Contents