Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-14 / 11. szám
o NAPLÓ 1951 JANUAR 14 NAP A f KÜLPOLITIKÁBAN of'elül kell vizsgálni az amerikai külpolitikái— ezt a mondatot tucatjával írták le a napokban az amerikai ujságck és mondta néhány amerikai politikus. Amint a Pravda newyorki (tudósítói mcg- áll&plfcották a „Torzsalkodások az Egyesült Államok kormányköreiben” című cikkben: az amerikai, külpolitika most minden eresztékében recseg-ropog. Ez a recsegés-ropog'ás kísérőzenéje a „különböző” politikai csoportok marakodásának. A különböző politikai csoportok annyiban különbözők, hogy mögöttük különböző monopóliumok és (trösztök állnak, de a marakodó csoportok egyike mögött sem áll se. amerikai do gozó nép. Egy Wisconsin! anya, lehelet írta The Worker című lapban Truman elnökhöz: „Azt mondja ön, hogy a nép ön mögött van ebben a háborúban (Koreáról van szó). Megkér- dezté-e ön az amerikai munkásokat és parasztokat, az átlagembert, miiként gondolkodnak a háborít felől? Sok emberrel beszéltem, városban és falun, de még egytől sem hallottam, hogy együtt érez koreai intervenciónkkal. Elnök úr, mi, a város és a falu népe békét akarunk, békét, még pedig most.” Ez a wiseonsini asszony és az a sokmillió amerikai ember, akit jelképez, nem áll Hoover és Taft szenátorok mögött sem. akik most a demokrata pártihoz hasonlóan reakciós köztársasági párt nevében támadják Truman politikáját. Legutóbb Taft szenátor az amerikai szenátusban mondott beszédében kijelentette: Truman egyszerűen hatalmat bitorolt és megsértette az alkotmányt, amikor csapatókat küldött Koreába. Truman a Itongresszus felhatalmazása és törvényes jog nélkül amerikai csapatokat küldött Koreába... nem is közölte velünk, hogy háború folyik.” Taft a továbbiakban azt mondotta, hogy az amerikai katonai politikának ..Amerika védelmén” kell alapulnia,, majd kirohanásokat intézett a bélke.abor ellen és rátéri beszéde lényegére. Sürgette, hogy militarizá'ják Japánt, segítsék tovább Csang Kai Sek-et és cinikusan kijelentette: „Az USA háborúd is üzenhetne Kínának. Az ilyen háború természetesen nem követeli meg feltétlenül az amerikai csapatok Kínába való benyomulását és nem kerülne nagyobb emberveszteségünkbe, sem több dollárunkba, mint a mostani koreai háború.” Taft papírt vesz elő és ceruzát ' és számol. A továbbiakban különösen a hadi- tengerészet és légierő fejlesztésének fokozását sürgette a szárazföldi hadsereggel szemben. Erről sokat és hosszan beszélt. Feltehető, hogy ezt a részt is kiszámolta előzőleg papíron, ceruzával. Szó sincs arról, hegy Hoover, vagy Taft valamiféle „elkülönülés- párti” irányt képviselnek, ők éppúgy az agresszív, .világuralomra törő imperializmus apostolai, mindössze annyiban különböznek Truman tói, hogy >más tőkeérdekeltséghez tartoznak és ezéi’t a koreai kudarcért a felelősséget teljes mértekben Truman nyakába varrják. A New York Times a Taft- beszéd visszhangjáról azt írta: ..Taft szenátor beszéde aláhúzza, az Európában már érezhető tendenciát, hogy nem, lehet bízni az USA-ban és Európa számára a semlegesség lenne a legjobbÉs a New York Journal and American: „Az amerikai népnek és kongresszusnak meg keli akadályoznia a washingtoni ,,ostoba emberkéket” abban, hogy olyan jogokat bitoroljanak, amelyekkel áz alkotmány nem ruházza fél őket.” A Taft-beszéd után Trüinan újabb üzenetet küldött a szenátushoz a fegyverkezés fokozásáról, de ebben az üzenetében főként a szárazföldi hadsereg felfegyverzéséről van szó. Tehát a sok beszéd arra jó, hogy a fegyverkezési hajszát tovább fokozzák, pedig az amerikai hadiköltségvetés máris 30 milliárd dollárral több, mint a koreai háború kitörése előtt volt és háromszor akkora, mint Hitleré 1939-ben. Ebbőil is meglátszik, hogy igazat írt az U. S. News and World Report: „A koreai háborúi, mintha csak megrendelésre következett volna be”, amint hogy tényleg megrendelésre szállította a MacArthur and Li Szín Man cég a nagytőkének. Kellett ez a háború a tőkés vállalatoknak, mert ennek következtében 1950-ben a tiszta, megmaradt hasznuk 23.4 milliárd dollár volt, míg megelőzőleg a legmagasabb háborús nyereség (1944-ben) csak 10.8 milliárd. Amerikában ezt nem szokták együtt emlegetni, de mi .mégis ideírjuk, hogy az USA-ban. novemberben újabb*félmillióval nőtt a munkanélküliek száma, de a köze1 jő vőben még 300 ezer ember kerül az utcára az autógyártás csökkentése miatt. Mert autót semmiesetre sem fognak gyártani. Most egyelőre azon áll a vita, hogy tankot gyártsanak-e (ahogy Truman mondja), vagybom- bázógépet és hadihajót (ahogy Taft és Hoover javasolja). Ez a vita tárgya és nagyon úgy néz ki a dolog. hogy Truman páncélszekrényében tankgyári, Taftéban és Hoovéré- ben pedig repülő- és hajógyári részvények vannak. Töbéie(e§ vi-szliaog A Brit Szakszervezeti Kongresz- shus nemrégiben hozta nyilvánosságra azt a határozatát, mely megtiltja a szakszervezeteknek, hogy együttműködjenek az angol béke- bizottsággal és aláírják az atomfegyver betiltását követelő felhívást. Ennek a szégyenletes határozatnak. melynek gondolata á béke legdiihödtebb ellenségeitől származott, egyik kezdeményezője Arthur Deakin, a brit szakszervezetek ;főtanácsának tagja és a, legnagyobb angol szakszervezet, a. szállító- és s egédmunkások sza kszerv evetének főtitkára volt. Deakin egy idő óta. az angol reakció és háborús gyújtogatok táborának valóságos kedvence. Legutóbbi provokációs javaslatát. hogy tiltsák be a Kommunista Pártot, szokatlan lelkesedéssel tették magukévá a keményfejű reakciósok a konzervatív párt Blackpoolban leAmerikák a n A kon reggeli órákban érkeztünk meg Pittsburgba, ebbe a hatalmas Ipari Tárosba, A várost körülvevő hegyek ielől beáramló, metsző hideg szél portélből; vert az utcákon. A sűrű porfelhő mögül homályosan látszottak a pisztollyal és gumibottal felszerelt amerikai rendőrök alakjai. A város üzleti negyedében egymás hegyén-hátán állanak bankok és vállalatok felhőkarcolói, A legnagyobb üzemek és vállalatok a Mellon- dinasztia kezében vannak. Egészen más képet mutat a munkásnegyed. Alacsony, düledező fa kunyhók, rozzant téglafalak, lézengő rongyos munkásemberek. Pittsburg az amerikai munkásmozgalom egyik harcos központja. A bá «jászok szinte szünet nélkül sztrájkolnak. 1949 márciusában, júniusában és szeptember első felében, egész október hónapban és november első nyolc napjában leállt a bányaipar. Februárban 400 ezer bányász szüntette be a munkát. Ez a sztrájk 5 hónapig tartott s a bányászok győzelmével végződött Az egyik munkásház előtt két meglehetősen megviselt teherautó állt. Négy-öt munkásruhás ember forgolódik körülöttük. A közeli bányáknak mái második hónapja sztrájkoló dolgozói. Segítséget visznek társaiknak az itteni munkás-segélyszervezettől. Nick Blair, sovány feketehajú fiatalember elmeséli, hogy a sztrájkoló bányászok családjaiknak 8 kilogrammos élelmiszer csomagokat vesznek. Elmondja, hogy szervezetük szerény tagdíjat szed tagjaitól és ezért orvosi ellátásban és munkanélküliség esetében némi pénzbeli támogatásban részesíti őket. A szervezet rendelkezésére álló pénzösszeg azonban alig egy csepp segítség a keserű szükség tengerében. Hiszen mindössze 1100 csomagot tudtak szétosztani, holott ezen a vidéken rendszerint mintegy 200 ezer bányász sztrájkol. Joe Raílly, egy Píttsburg-környéki bányában dolgozott. De már másfél éve áll munkanélkül. A fia tartja el, akit nemrég nagy szerencse ért Felvették utcaseprőnek. Félve néz körül, miközben sanyarú sorsáról beszól. Itt mindenütt kémek és detektívek veszik körül a munkásokat. El mondja, hogy öt 150 társával együtt azért telték feketelistára és bocsátották el, meri elégedetlen volt a bányászok he’yzetével és nyíltan elítélte a háborús propagandát. Abban a bányában, ahol ő dolgozott« elég erős volt a szakszervezel. A főnök látta, hogy nem boldogul velük, hát amolyan „lock-aut‘‘-ot rendezett, Kijelentette, hogy eladja a bányát. Természete ;«» előbb az összes munkásokat az utcára tette. A következő hónapban már új munkásokat vett fel. A szakszervezeti vezetőség pedig nem segít rajiunk, hiszen egy húron pendül a bányavezetőséggel. Beszélgetés közben autónk Unionlown bányavárosba érkezett. Azon wal szemünkbe ötlik a Mellon-bankház fiókja, a bíróság épülete, melyet ftsdett folyosó köt össze a börtönnel. Az utcákon rengeteg rongyos, őgyelgő «anber. Munkanélküliek. Azonnal fel lehet ismerni őket beesett arcukról, gyulladt, lázasan csillogó szemükről. Robert Clark 52 éves. 27 évig dolgozott a bányában, most öregségére kirakták. Kiderül, hogy feleségével együtt abból a havi 35 dollárból él, Műit hősi halált halt fiúk után kapnak. A „lakásért“ és az utcán levő vízcsapért havi 12 dollárt fizetnek. A többiből „élnek.“ Ahogy lakása felé tartunk, találkozunk Peter Rossal. Peter dolgozik, de milyen körülmények között! Évente löbb ezer baleset van a bányában« legtöbb halállal végződik. Hogy mernek-e szólni ellene? Hiszen az a$ő •zóra kiraknák őket! ... A bányászok még azt sem tehetik meg, hogy a -,Daily Worker ‘-t, vagy más haladó lapot járassanak, mert a posta azonnal f*len.ti n gyárvezelöségnek és a munkás máris az utcán találja magát. Mikor elbúcsúztunk Peter Rosstól, szomorúan kezet nyújtott, és csak annyit mondott: — Hat így élünk mi, amerikai bányászok. Ne {elejtsék cl, amil Iáitok, »ÜgJm látnak még ehhez foghatót. A S x o rj e t u n i ó h a n Andrej Gyenyiszovics Liszicin háza udvarán ült. Az öreg bányászt unokáinak vidám serege vette körül. A magaslaton épült ház udvaráról az újjászületett Donyec-medence gyönyörű látképe tárult a szeme elé. Andrej Gyenyiszovics hosszasan szemléli a tájékot, majd az Artyom- bánya felé mutatva, így szól unokáihoz: — Ott, négyszáz méter mélyen, apáitok most szenet bányásznak. Nagyon sok van a fekete kincsből ott a bányában. Én magam is majd egy félévszázadot dolgoztam ott. A forradalom előtt fejtőkalapáccsal termeltük ki a szenet. Ma már azonban kombájnok dolgoznak a bányákban. Mire ti felnőttök, még ennél is nagyszerűbb gépek lesznek, a mi dicső Donyec- medencénkben. Estefelé feljönnek a bányából Andrej Gyenyiszovics fiai. Mikor végigmennek az utcán, a bányászvároska lakói tiszteletteljesen fordulnak feléjük. Itt mennek a Liszicin bányászdinasztia legfiatalabbjai! Dmitrij, Aíanaszij és Fjodor egyaránt vájárok. Nikolaj, a legfiatalabb fiú mint villanyszerelő dolgozik a bányában, a lányok közül pedig az egyik. Plaszkovja, a földalatti szállításnál, a másik, Marija pedig a bányafa továbbításánál dolgozik. Andrej Gyenyiszovics fiai és lányai a szénbányászat élenjáró mesterei. Fjodor Afanaszijt és Dmitrijt az „érdemes bányász" megtisztelő címével tüntették ki. Az ötéves terv kezdete óta mintegy 150 ezer tonna szenet termeltek ki és 10-—12 év feladatát teljesítették. Olykor előfordult már az is, hogy hármasban, egy műszak alatt a kombájnnal 4 ezer tonna szenet is fejtettek. Nevüket beírták a bányászok díszkönyvébe is. — Gyermekeim fizetése havonta több, mint 20 ezer rpbelt tesz ki — mondja Jekatyerina Danyilovna büszke örömmel, majd csendesen hozzáteszi: — No, meg aztán mi is kapunk az öreggel segítséget az államtól. A férjem a bányában végzett sokesztendős munkájáért nyugdíjat, én pedig mint sokgyermekes anya, segélyt kapok. A szovjet állam bőkezűen julalmazza a bányászok munkáját. A Liszi- cin;család valamennyi dolgozó tagja szolgálati idejének megfelelően minden évben külön jutalmat is kap, amit a bányászok „Sztálin ajándékának" neveznek. Andrej Liszicin fiai és lányai szépen berendezett lakásokban élnek. Valamennyi Liszicin a bánya könyvtárának állandó olvasója. A család tagjai nagy lendülettel tanulnak. Fjodor nemrégiben végezte el a bányatechnikusok tanfolyamát. Nikolaj az ipariskolát és készül beiratkozni a bányászati főiskolára. Marija most fejezi be a munkásifjúság esti középiskoláját. — Máskép nem is . lehet, — szokta mondani Fjodor, — picrt a bánvásznak állandóan tanulni kell. A Bolsevik Párt és a szovjet kormány állandóan újabb és újabb technikai eszközöket juttatnak számunkra. Nekünk is folytonosan tökéletesíteni kell tudásunkat, hogy sikeresen tudjuk azt a termelésben felhasználni. Szabadságidejük alatt a család tagjai minden évben más és más üdülőhelyre utaznak, a bánya szakszervezeti bizottságának beutalásával. A nyaralási költségeknek csak 30 százalékát fizetik ők, a többiről gondoskodnak az illetékes szervek. . A Liszicin-család dolgozó tagjainak löbbscgét a bányában végzett munkájáért kormány-kitüntetéssel jutalmazták. Az Artyom-bányábán sokan vannak ilyen kitüntetettek. Hatvan bányász a Lenin-rend tulajdonosa, öt- venkilec a Munka Vörös Zászló-rendjét kapta, száztízen haliam más érdemrendeket. A bányának negyvenkét érdemes bányásza van. Ringyin vaja, és Akimeno részlegfönök a Szocialista Munka Hősének kitüntető címét viseli. A bányászokat jól ellátják öregkorukra is. A megélhetéshez elegendő nyugdíjat kapnak. A bányászati főiskolákon a bányászok gyermekei 50 százalékos tandíjkedvezményben részesülnek. Minden bányász tudja, hogy mindezt a szovjet hatalomnak, a Kommunáin Pártnak és a szeretett Sztálin elvtarsnnk köszönhetik. zajlott kongresszusán. Az anyu monopol töke lapjai zajos reklámot csapnak körülötte. A nagytőke londoni lapjaiban gyakran jelenik meg ennek az elhájatSodott szakszervezeti bürokratának tokás, húsos orrú, ravasz, ap- rószemű képe. Deakin. népszerű- séghajhdszó, köpönyeg - forgató ember, aki cseppet éem váljogatós az eszközök tekintetében. Szakszervezet. ének végrehajtóbizottságá- ban és a. brit szakszervezetek kongresszusának főtanácsában valósággal diktátor i magatartást tanúsít, nem tűri. hogy e ti en t mondj ana k neki, és könyörtelenül üldözi azokat, akiknek eszébe jut, hogy útját, állják valamiben. A gyűlések ' és konferenciák alkalmával azonban puha. édeskés, behízelgő módon szokott szónokolni, miközben szavai ütemére gesztikulál, előre betanult hatásos mozdulatokat téve jobb kezével. A szállító és segédmunkások szakszervezetét egyébként úgy tekinti, mint a maga tulajdonát. saját portáját, aho7 kizárólag ö az úr. Most, hogy az amerikai imperializmus nyíltan áttért az a.gresz~ issiós tettek mezejére, Deakin is veszettül csörteti a fegyvert.. A Brit Szakszervezeti Kongresszus Főtanácsa és a sárga, szakszervezetek nemzetközi szövetsége az ö közvetlen részvétele mellett olyan határozatot hozott, melyben, helyesli az amerikai imperialisták koreai agresszióját. Wall-streeti gazdáinak parancsa értelmében Deakin most a szovjetellenes rágalmak területére specializálja magát. Az angol jobboldali .,munkáspárti” vezetők a Béke Hívei II. Vi- I ágkongresszusa összeh ivásána k napjaiban újra bebizonyították magukról. hogy a háborús gyújtogatok segéderői. Deakin egyike volt azoknak, akik a legdühödtebben ellenezték, hogy Shef fiel db en legyen a Békevilágkongresszus és a legtöbbet tettek azért, hogy meg is akadá'yozzák azt. Most, hogy a Békevilágkongresszus mégis csak megvolt, a Varsóból visszatérő angol békeküldötteken tölti ki fl dühét. A „munkáspárti’ vezető- klikk végkép leleplezte nvagát a becsületes emberek szemében. Angin és az egész világ egyszerű emberei megvetéssel fordulnak el Arthur Deakintől és klikkjétől. Népnevelők. Darf bizalmiak, Pártmunkások! Népnevelőzsebtérkép jelent meg! A* MDP Központi Vezetősége aeritáeiós osztálya szerkeszté seben 31 oldal, ára 2 forint. Kapható: MDP pártszervezetekben. EGY ÁRULÓ KARRIERJE BÁN YÁ SZÓIK ÉLETE
