Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-05-13 / 110. szám

I TOINAI VILA10 PHOLE1ARJAI EGYESÜLJETEK; r A MAI SZÁMBAN; \ termelésben legtöbben kitűnt dolgozókkal erősítsük pártsaerr ez eleinket (2. o.) — Nagyobb termeié« ered­ményekért indítanak harcot a biritói állami gazdaság dolgozói (3, o.) — Rendelet az állattenyésztésben kiváló dolgozók kitüntetéséről (5. o.) — Pincehely három szia hánovistája (7. o.) — A csibráki Viharsarok tagjai újabb felajánlásokat tettek (7. o.) — A versenyben a legfonto­sabb a tömegek kezdeményezése (7. o.) J 33HE232ZZ vilii, évfoly;- ; no. szám AKA F ILLEK VASÁRNAP, 1951 MÁJUS 13 Előre a jó növényápolásért, termelőszövetkezeti csoportjaink megerősítéséért A iztaliánowiiták feladata : segíteni gyengébb ma n ka társai ka á Növök György né fiatal sztahanovista 143 százalékos eredményt ért el A múlt év tapasztalatai, vala­mint az elmúlt évek általában be­bizonyították. hogy a korai vetés bő termést hoz, de a korai vetés elvég zéséhez szükséges, hogy dolgozó parasztságunk minden munkát idő­ben elvégezzen, mert csak ezen ke­resztül lesz biztosítva a nagyobb terméseredmény. Tolna megye dolgozó parasztsága megértette a Párt útmutatását a lo­vászi vetést befejezte. Csupán a do hány kiültetése van folyamatban, da dolgozó parasztságunk lendületes munkája révén május 20-ig ez is be lesz fejezve. Az a megértés, amely megnyilvánult a dolgozó pa rasztság részéről a tavaszi munká­latok terén, valamint a munkaver­seny kiszélesítésében, még soha nem volt tapasztalható. Község, községgel, dűlő, a dűlővel állt egy­mással versenyben. A verseny fo lyamán a megye dolgozó paraszt­sága élén a dombóvári járás ha­ladt. ezt követte a gyönki járás dől gozó parasztsága, majd a tamási járás, bonyhádi járás, paksi és a szekszárdi járás. Dolgozó paraszt­ságunk a tavaszi vetések során ál­talában jó munkát végzett, amit konkrétan bizonyít az, hogy május 1, a világ dolgozóinak nagy ünne­pére megyénk 92 községe fejezte be tavaszi vetését. Ugyanakkor ál lami gazdaságaink 100 százaléko­sait, a termelőszövetkezeti csoport­jaink pedig a 167 termelőcsoport hói 142, 25 termelőcsoport pedig 90 százalékon felül • teljesítette a tavaszi vetést. • Ezek mellett az eredmények mel­lett voltak komoly hiányosságok is. Ezek a hiányosságok legtöbb eset­ben a rossz munkaszervezésben és a kulákság ellenséges agitációjában nyilvánultak meg. Ha megnézzük az egyes növények vetésének tervtelje .sítését, akkor megállapíthatjuk, azt, hogy valamennyi növény vetéstervéi sikerült globálisan befejezni. Az évelő növények, a lucerna, a vörös here és a baltacím takarmány nö vény féleségeknél volt a legnagyobb hiányosság. Hiányosság volt ezen a téren az is, hogy egyes földműves szövetkezeteink vezetői nem tartót ták szívügyüknek a termelés kérdé­sét, azaz nem rendelték meg, vagy ha megrendelték, nem bocsátották rendelkezésükre a dolgozó paraszt­ságnak a takarmány-féleség vető­magot, mint konkréten az őcsényi főldmüvesszövetkezet vezetősége, vagy a bölcskeí földművesszövetke- *et, vagy pedig a gyönki földműves- szövetkezet vezetősége. Ezen a té- em is a hiányosságot sikerült meg­felelő intézkedés során kiüszöbölni, A tavaszi vetési kampány ered­ményeiből és hiányosságaiból a ta­nulságot leszűrve, mint harci fel­adatot fogjuk a soronlévő növény­ápolási munkát elvégezni. Ezen a téren is dolgozó parasztságunk megértette a feladat jelentőségét és már hozzáfogott a növényápolás hoz, iletve a kapáláshoz. A minisztertanács határozata megállapítja, hogy a növényter mesztés színvonalának és a termés átlag növelésének leghatékonyabb és legcélravezetőbb eszközei a tu­dományosan megalapozott agro technikai módszerek széleskörű al­kalmazása. Így a növényápolás te­rén is. Növénytermesztésünk szín vonalának emelése érdekében vég zett munkánk újabb szakaszát! értünk. Most a legdöntőbb fel adat a növényápolás és annak helyes megszervezése, valamint időbeni be fej ezése. A tudomány és a jelensé I gek azt mutatják, hogy ez az esz tendő nedves esztendő lesz, ezéri még fokozottabb mértékben kel! felkészülni termelőszövetkezeteink nek. állami gazdaságainknak és dől gozó parasztságunknak a növény- ápolásra, mert szinte minden órát ki kell használni a növényápolás érdekében, hogy a nedves időjárás mellett megfelelően tisztán tudjuk tartani a növényeinket. Mik tehát azok a döntő felada­tok, amelyeket sorrendben kell, hogy elvégezzünk? Május 20-ra a dohány kiültetését befejezzük. A gabona-félék gyomirtási munkáját, ahol még nem fejezték be. sürgősen be kell fejezni. Továbbá búzaveté­seink fontos ápolási munkáját, a rozsolást kell elvégezni, de ezt csak abban az esetben végezzük el, ha a rozskalászok száma néni több, mint 10 százalék. A kukoricát, ahol még nem fogasolták meg, azonnal meg kell fogasolni, majd azt követően kapálni. Ugyancsak a burgonyaka­pálást is, valamint annak töltöge- tését folyamatosan végezni kell. A cukorrépa soronkövetkező munkája az egyelés. Cukorrépáink igen szé­pen fejlődnek. Hogy a' jó. termés- eredményeket biztosítsuk, ahhoz szükséges, hogy május 20-ig feltét­len befejezzük az egyelés munkála­tait és azt követően nyomban meg kell kezdeni a kapálást. A gyapot vetésénél mutatkozó hiányosságokat meg kell szüntetni. Például, ha hiá­nyosan kelt, áztatott maggal pót-Am kell. A pótvetéseket legkésőbb má­jus 15-ig be kell fejezni. Teljes új- raveiést csak májusi 20-ig végezne tünk. A gyapotjaink általában szé­pen kikeltek. Ahol esetleg cserepe­sedés mutatkozik, ott szöges henger­rel kell megszüntetni, ha a talaj cserepesedése a szíkleveleket is be­vonja, a cserepesedést kézi gereb- lyével kell megszüntetni, A gyapot kisorolása után sürgős feladat, hogy a sarabolást minél előbb el­végezzük, majd a talaj állandó tisz­tántartását kell szemelőtt tartani, illetve a talaj állandó porhanyós- ságát kell megőrizni. Ebben a munkában is, mint a ta­vaszi vetés során még eredménye­sebben tudjunk dolgozni, elenged­hetetlenül fontos, hogy egyik köz­ség a másik község dolgozó pa­rasztságával versenyben végezze a növényápolási munkát, A versenyre feltétlen helyes, ha versenyszerző dést kötnek a községek egymással és azt a versenybizottság egymás között rendszeresen kiértékeli, hogy milyen eredményeket értek el és azt a dolgozók között népszerűsítik, illetve tudatosítják, ez még fokozza a további lendületet a munkában. A tavaszi vetés során termelőszö­vetkezeteink élenjártak a községi dolgozó parasztság, illetve az egyé­nileg gazdálkodók előtt, amit Jen dületesen követtek dolgozó paraszt­jaink. Termelőszövetkezeteitek mát a növényápolás során is pározver- senyben végzik munkájukat, a ma­gasabb terméseredmény eléréséért. Ilyen például Fadd, dornbori Sza­badság Földje', amely versenyre hívta a fácánkerti Vörös Hajnal ter­melőszövetkezeti csoportot, mind a növényápolás, mind a magasabb ter­méseredmény eléréséért. A versenyszempontok a követke­zők: Vállalták, hogy időközönként az eredményeket és hiányosságokat kiértékelik és azt megfelelő módon népszerűsítik, illetve tudatosítják. Vállalták búzából 15 mázsa átlag­termés, rozsból 15 mázsa, ösziárpá- ból 18 mázsa, kukoricából 30 má­zsa. burgonyából 80 mázsa, és gya­potból 6 mázsa átlagtermést fognak elérni. Ezt az eredményt jó munka- szervezéssel brigádban és azon be­lül munkacsapatokban és munkacsa­patokon belüli munkamegosztással, jó növényápolással, a kukoricát négyszeri kapálással, a többi nö­vényféleséget, ahányszor megkíván­ja, annyiszor fogják gyomtalanítani, A Bonyhádi Zbmáncgyár dolgozói a munkaversenyt kiszélesítik, hogy (amijeiét adják a béke megvédésének. A jó politikai munka eredménye, hogy a munkaverseny során több kiváló dolgozó kapta meg a sztahanovista oklevelet. A fiatal sztahanovisták nem pihennek meg a babérjaikon, ezt bizonyítja .Novak Gvörgyné, aki 143 százalékos eredményt ért el, vagy Dobsi Lajos, aki 228, Haldcnger József 183, Gyenge János 142, Városi Aidái 183, Sándor József 142 százalékos ered­ményt értek el a május 1-i munka- verseny továbbvitelével. Vidám a munka a zománcozó műhelyben. A zománcozó kád ellőtt Bíró Antal dol­gozik, ügyesen mártogatja az edénye­ket a zománcba, majd egy leány viszi a zománcozott edényt. A másik olda­lon ,,szabad egy kis utat“ kiáltás hal­latszik, Taut Magda Segédmunkás szólt, mert elállta az útját valaki. Az edényeket hordja Bíró Antalnak. Ö az iizem DlSZ-titkára és példamutatá­sával győzi meg a fiatalokat a több­termelés jelentőségéről. A péremezö műhelyben szorgal­mas asszonyok dolgoznak, akik­nek átlagos teljesítményük 124 százalék. Az üzemben nemcsak a fiatalok ér­nek él szép termelési eredményt, ha­nem a nők is. A női munkaerő épp olyan értékes, mint a férfi. A kapita­lista országokban a fiataloka1! és a nőket alacsonyabbrendíí lényeknek te­kintették, hogy ezzel még jobban ki tudják zsákmányolni. A népi demo­kráciában a nők egyenjogot élveznek a férfiakkal. Az üzemben dolgozó nők munkapadjuknál bizonyítják be, hogy ugyanazt a munkát el tudják végezni, mink egy férfi. A Zománcgyár dolgozói nemrég 4 új sztahánovis'.át avatlak, akiknek fel­adatuk segíteni a gyengébben dolgo­zókat és munkamódszerüket átadni. A fiatal sztahanovistáknak nagy gon­dok kell fordítani á Sztahánov-moz- galom kiszélesítésére, nem szabad, hogy megtörténjen az a dolog, hogy a sztahanovisták tapasztalatukat ma­gukban tartják. A jó tapasztalatokat tovább kell adni. hogy az üzem dol­gozói megismerjék és munkájukban felhasznlják. A munka észszerüsí'ése. és továbbvitele minden dolgozó ügye. Felemelt népgazdasági lenünk vegr le­hajlásában döntő szerepe vau a mun­kafegyelemnek.. Laza munkategyo’.cm- mel nem lehet tervet megvalósítani. Az üzem DISZ-szervezetének veze­tőségére nagy feladat vár Meg kell szervezni a fémgyü.j’ö brigádokat. A fémgyűjtésben a DISZ fiain­knak kell élenjárni. hogy bebizonyítsák, minden munká­ban a lenini Komszomolt követik. t DISZ-szervezet vezetőségének feladat mozgósítani a fiatalokat, felvilágosí­tani, hogy ezzel a gyűjtéssel nép­gazdaságunk fejlődését segítsük elő. \ fémgyűjtésre nemcsak az üzem DISZ fiataljai készülődnek, hanem ti tanuló fi«'!a.k>k is. A tanulási időn kívül vég­zik el gyűjtési munkájukul. Május 20-án. a fém gyűjtési hét utolsó nap­ján egész napon ál gyűjtik majd a fémet, hogy ők is jó eredménnyel já­rulhassanak a fém gyűjtési- bél sike­réhez. „Mi, a simoniornyai Alkotmány taglal, versenyre a toinanémedi Felszabadulás tagjait“ ..<4% aratás utóit 7 napon belül elvégezzük a tarlóhántást“ Pártunk il. Kongresszusa minden termelőcsoportot a verseny mozgalom kiszélesítésére és ezen keresztül az eredményeik fokozására mozgósított. Vállalásaik teljesítésével és túlteljesiT tűsével igyekeztek ter.melöcsoport jaink tagjai hálájukat és szereteteket kife­jezni Pártunk iránt. Ennek a versenymozgalomnak kö­szönhetjük. hogy lerméiőcsoportjaink időben elvégezték a vetési munkálato­kat és ezzel lerakták az alapjait a magasabb termésnek. A ..május Ere minden talpalatnyi földet bevetünk“ mozgalomhoz, minden termelőcsoport csatlakozott. Ezt a vállalását számos csoport túlteljesítette, mert több nap­pal május i előtt befejezte a tavasziak' elvetését.. Egyik helyen inpg vetettek, a másik helyen már a növényápolási munkálatokat végezték. A növényápo­lási munkálatok kellő időbeni és minőségbeni elvégzésére újabb felaján­lásokat tesznek termelőcsoportjaink tagjai. Vállalják, hogy az ütemtervük­ben előirányzott termésátlagukat tűi. teljesítik, a minisztertanács határo­zata értelmében elvégeznek minden növényápolása munkálatot és nagy­mértékben növelik a tagság létszámát. Termelőc-oportjaink a Vállalásaik si­keresebb teljesítésére versenyre hívják . tagja! is ..versen-A Hn sá-Uy r.- .< í*'.-*/ egymást, A simontornyai Alkotmány | meg eredményeik tokozását. Verseny k ihí vasukban vállalták : „Mi, a simontornyai Alkotmány termelőcsoport tagjai a béke meg. védése és ötéves tervünk sikere érdekében versenyre hívjuk a tolnán érned t Felszabadulás tagjait az alábbi szempontok szerint: 1. Vállaljuk, hogy búzából 12 mázsás átlagtermést érünk el. Ennek érdekében a legfejlettebb agrotechnikai módszereket alkalmazzuk. A rozso­lást a kalászok kinövése után azonnal elvégezzük. 2. Jó növényápolással a tengeriből 25 mázsás, burgonyából 60 mázsát, kenderből 30 mázsás, kertidohányból 9 mázsás, zabból 12 máztár hold ön­kin fi átlagtermést érünk el. 3. A betakarítási munkálatokat a legrövidebb időre szorítjuk le. Emuk érdekében a tagok összes családtagjait bevonjuk a munkába, mert ezáltal a szemveszteséget is legkisebbre tudjuk csökkenteni. 4. Az aratás után legkésőbb 7 napon belül a tarlóhántást elvégezzük és a takqrmánybiztositás érdekében a kalászosok területén legalább 40 száza­lékban másodnövényként takarmánynövényt termesztünk és a ten gr i szár mintegy 50 százalékú1 lesilózzuk. 5. Beadási kötelezettségünknek a kenyérgabona csoportnál alakulásunk 1 'éves évfordulójára, alkotmányunk ünnepére 100 százalékban eleget te. ■szűrik. 6. Állattenyésztésünknél a meglévő mangalica sertéstörzsnél vállaljuk anyánkint 8 malac felnevelését. 7. Istállóinkat a betegségek megelőzése végett állandóan tisztán tartjuk. 8- Minden taggal állandóan ismer teljük a Szovjetunió élenjáró mezőgaz_ dóságának tapasztalatait, hogy ezáltal fejlődésünket előresegít, síik. A munkaegység-számolást tagjainkkal gyakoroltatjuk, hogy az egyéni dolgozó parasztság felé eszel is szemléltetően mutassunk a nagyüzemi gazdálkodás előnyeit. 9. Vállaljuk, hogy tagságunk létszámát az évi leszámolási 50 százalék kai növeljük. Kovács János Sommer Károly Herceg István elnök verseny felelős in!, biz. tag Továbbá vállalták, hogy a búzát, viaszérésben fogják learatni. Ennek érdekében minden erőt mozgósíta­nak, hogy az aratás legrövidebb időn belül befejeződjék. Az 195.1—52 fejési idény alatt 3.200 liter tejet fognak fejni tehe­nenként. Ezt helyes és szakszerű gondozással, az egyedi takarmányo­zás bevezetésével a zöldtakarmány állandó biztosítása mellett, vala­mint megfelelő mennyiségű síié ta­karmány biztosítása mellett fogják elérni. Termelőszövetkezeti csoportjaink megértették a Párt útmutatását és ennek nyomán világosan látják, ha jó munkát végeznek, saját maguk­nak biztosítják a nagyobb termés- eredményt, a nagyobb jövedelmet és ezen keresztül hozzájárulnak a béke megvédésének ügyéhez, az öt­éves tervünk teljesítéséhez. Tér­melöcsoportjaink jó munkája és eredménye folytán a megyében lt termelőszövetkezeti csoport kérte termelőszövetkezetté való átalakí­tását. Ezek a termelőszövetkezeti csoportok mind politikailag, mind gazdaságilag megerősödve, példa­mutató munkájukkal a dolgozó pa­rasztság felé nagy érdeklődést kel tettek az egész megye területén. Az új belépési nyilatkozat alapján szá­mos dolgozó paraszt kérte felvéte­lét. Különösen szép eredményt ért el ezen a területen a németkéri Ságvári és a pári Béke termelő­csoport. A termelöcsoportok átala­kulásának gyűlésére, amely ünnepé­lyes keretek között fog lezajlani, meg fogják hívni a községek élen­járó dolgozóit, egybekötik kultúr­műsorral, hogy ezen ■ keresztül isi megvilágítsák az egyéni dolgozók előtt, azaz elmondják eddig végzett 1 munkájukat és bebizonyítják a nagyüzemi gazdálkodás fölényét az egyéni gazdaság fölött. Az új tagok felvétele során, akik az új belépési nyilatkozat szerint lépnek be az állataikat, földjeiket csak aratás után kell. hogy bevi gyek, azonban amikor a taggyűlés felvette, attól a pillanattól kezdve részt vehet a közös munkában. Termelőszövetkezeti csoportjaink minden erejüket latba vetik, hogy — ahogyan a tavaszi vetést siker rel befejezték — a növényápolást is az ellenséggel vívott kíméletlen és következetes harc árán meg va­lósítsák, Előre a növényápolás sikeres be­fejezéséért, termelőszövetkezeti cso­portjaink megerősítéséért, a mező- gazdaságban a szocializmus lelépi léséért. Kiss Antal

Next

/
Thumbnails
Contents