Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-04-29 / 99. szám
r> m \ ^ A ' Vl jO TO&MAK MII. ÉVFOLYAM, IMI. SZÁM VILÁG PRO LEJ ÁRJAI EGYESÜLJ LTEK! Éljen népünk vezetője, ^ a Magyar Dolgozók Pártja! ;::" '«H? y^lfeHAt4E^íll P^jZTBIZQtTJ^^KÄK I rajért a magyar nép első békeharcosa, szeretett vezérünk, Rákosi Máty ás ! i ARA 30 FILLER VASÁRNAP, IUr.1 ÁPRILIS 2!l Az imperialisták, hogy életüket meghosszabbíthassák, keleten már nyílt provokációt kezdtek. Truman és cinkostársaik azt szeretnék, ha szerte a világon vértengerben gázolhatnának és az elesettek hozzátartozóinak milliói sírnának és len. nének földönfutóvá. Koreához ha. sonló tömegmészárlást szeretnének folytatni Európában is a békésen dolgozó népek között. A nyugati imperialisták a búsás hasznon kívül a válság elkerülését is egy újabb háború kirobbantásában vélik megoldani. A kapitalizmus bomlását azonban semmiféle eszközökkel nem tudják megakadályozni. A világ dolgozói egyre nagyobb erővel folytatják harcukat a béke megvédéséért. Egy célért, a szabadságjogok el. tiprása ellen és a békés építő mun- t*a érdekében harcol a világ ösz- szes dolgozója, élükön a harcban megedzett kommunistákkal. Koreában fegyverrel. Amerikában és a többi kapitalista államokban sztráj. kokkal, a demokratikus országok, ban pedig az emberek jólétét szolgáló tervek megvalósításával harcolnak a dolgozók száz- és százez. rei a kizsákmányoló kapitalista tö. rekvés meggátolása érdekében. Mintha csak egy szájból jönne az a hang, amit a világ dolgozói kiáltanak: békét akarunk és ha kell, fegyverrel is megvédjük. A koreai ak fegyverrel harcolnak, mi ugyan, akkor új gyárak, új utak, iskolák és egyéb békés célt szolgáló építmények létesítésével harcolunk a békéért. Eredményeink fokozásával erősítjük meg a békeívek aláírása által megnyilvánult békeakaratun. kát, A mi országunkban minden jól elvégzett munka békés célt szolgál, mert azáltal nő a dolgozóR keresete, életszínvonala és erősödik szocializmust épiiő országunk. A Szovjetunió-vezette béketábornak még erősebb támaszpontjává akarunk válni, mert féltjük újjáépített országunkat egy újabb háború pusztításától. Ezért épül Du- napentele, ezért épül a földalatti gyorsvasút és az inotai erőmű, ezért kap mezőgazdaságunk is egyre több korszerű gépet. Az ipar példája nyomán mezőgazdaságunk dolgozói is olyan munkát igyekeznek végezni, hogy az feltétlenül a béke megőrzésének ügyét szolgál, ja. — Tudom, hogy jó munkámmal a bé^e megvédéséi is elősegítem és ezért mindenkinek saját érdeke, hogy többet termeljen — mondotta Tóth Sándor faddi dolgozó paraszt. Szavai szinte me. gyénk összes dolgozójának véleményét képviseli. Képviseli a többi között a kalaznói, szakadáti, bc- lecskai és diósberényi dolgozó parasztok meglátását is. akik már áp. rílis 25-én jelentették, hogy bevégezték a tavasziak elvetését, A ten- gelici Petőfi termelőcsoport április 2Q-ra végzett a gyapot kivételével minden tavaszi elvetésével. Szinte vég nélkül sorolhatnánk azoknak a gépállomásoknak a neveit, akik munkájuk jó elvégzésével ígyekez. nek utat törni a béke megvédése felé. További feladatainkat Pártunk és a termelésben eddig elért eredmé nyeink mutatják. Nem lehet eredményes a béke megvédése érdeké ben folytatott harcunk, ha csak kampányszerűen folytatjuk azt. de akkor sem, ha elért eredményeinkből megelégednénk és a maradiság ütné lel a fejét. A tavaszi munkák kellő; időbeni elvégzésével a nagyobb terméseredményeknek vet jük meg az alapjait. A termésered. mények fokozásához azonban szükséges, hogy minden növényápolási és egyéb mezőgazdasági munkát kellő időben és minőségben elvégezzünk. így szükséges az is, hogy a tavasziak elvetése után soronlé- vő növényápolási munkákat is kel lö időben, kellő minőségben elvégezzük. A békealáírásgyüjtéssel kapcsolatban folytatott agitáció erősen kihatott megyénk mezőgazdaságában is az eredmények fokozására. Az ipari dolgozók példája nyomán mezőgazdaságunkban is egyre szélesedő verseny a vetési munkálatokról fokozatosan áttér a növényápolási munkálatokra. Egyes helyeken még vetik a gyapotot, vagy kukoricát, de legtöbb helyen már vidáman versenyeznek a dolgozók a növényápolási munkálatok sikeres elvégzése érdekében. Szabó Katalin. a gerjeni állami gazdaság dolgozója versenyre hívta Szili Ju. Hannát és vállalta, hogy a borsó, takarmányrépa, cukorrépa és dugványrépa kapálásánál 180 százalékra teljesíti normáját. Szili Julianna a kihívást elfogadta. A tamási állami gazdaságban is megkezdődtek a növényápolási munkálatok. Az egyes növények kapálása terén nemcsak teljesítik a dolgozók a normákat, hanem túl is teljesítik. Kun József a borsókapálásnál 145 százalékot, Czimor Erzsébet a karmányrépa kapálásnál 120 száza lékot teljesítettek. A szabatoni állami gazdaságban Szabó István a vetéshengerezésnél ért el kimagasló eredményt, s normáját 225 százalékra tel jesitette. A tavaszi munkák elvégzése terén a termelöcsoportjaink jártak az élen és így legtöbbje már a kukorica és gyapotvetést is befejezte. Ezek közé a termelőcsoportok közé tartozik a gyulají Uj Barázda, dombóvári Vörös Csillag, naki Ut a Szocializmus Felé termelőcsoport is. -— A termelőcsoporioR tagjai felismerték, hogy sajátmaguknak termelnek, mert ah°gyan dolgoznak, úgy veszik hasznát, ha többet termelnek, több lesz a jövedelmük — ez a tudat serkenti termelőcsoportjaink tagjait az elért eredményeik fokozására. A béke szent ügyének elősegítése érdekében leg. többje már teljesítette május 1 tiszteletére tett felajánlását: elvetették a tavasziakat és elkezdték, sőt sok helyen el is végezték az egyes növények első kapálási munkálatait. A zombai Béke, kurdi Vörös Csillag, felsőnyéki Vörös Csillag, már elvégezték a répa első sa. rabolását. A tamási Vörös Szikra és az újiregi Béke termelőcsoportok tagjai is megsarabolták a cukorrépájukat, ami újabb biztosítéka a magasabb termés elérésének. Mivel bármelyik soronlévő mezőgazdasági munka elmulasztása is gátolhatja a magasabb termésered. mények elérését, eredményeinknél nem állhatunk meg. A növényápolási munkálatokat még nagyobb lendülettel kell elvégeznünk, mint a vetési munkálatokat. Tovább kell folyiatnunk a népnevelő munkát, nemcsak a községekben, hanem gépállomásainkon, állami gazdaságainkban és termelőcsoportjainkban is. A népnevelő munka által (<? kell leplezni minden ellenséges hangot és meg kell gyötni a dolgozókat a növény ápolási munkálatok kei lő. időbeni és minőségbeni elvégzésének fontosságáról. ISékeinusxak a Tolnai ^el^eaiigyarlsssas Megyénk üzemeinek tlnlgozái vállalásaik túlteljesítésével üntteplik májas l-et A felszabadulás óta különösen megnőtt május 1 ünnepének jelentősége. Ez a nap, a dolgozó milliók szervezett erejének seregszemléje, új erőt kölcsönzött az ellenség elleni harchoz, új erőt kölcsönzött a termelő- munka hősi erőfeszítéseihez. Ebben az évben ünnepeljük hetedszer szabadon ezt a napot, hetedszer ad új lendületet népünk termelő mun!,újához, hazánk erejének növeléséhez a munkásosztály vezetése alatt szilárd egységbe tömörült nép májusi seregszemléje. Az utóbbi évek folyamán nemcsak nálunk, hanem szerte a világon megnőtt május 1 harci seregszemléjének jelentősége és szélesedett azoknak a tábora, akik ezt a napot a maguk ünnepének tekintik. Megyénk üzemeinek dolgozni is termelésük emelésével, a termelés frontján elért új győzelmekkel köszöntik május 1 -ét. A vállalások ‘és teljesítések élenjárói minden üzemben a kommunisták. így van ez a Furkópusztaí Kenderúvárban is, ahol Papp Antal 56 kilő napi kóc üiolásra 100 kilót vállalt és 108 kilót teljesített. A Simon tornyai Bőrgyárban Mózes István 136, a Tolnai Selyemgyárban Morvái Jó- zsefné 136, a textilgyáriban Z^ídó Teréz 156. a Bonyhádi Zománcgyárban Ritz Márton 138 százalékos teljesítésével jár élen. De hasonlóan kiveszik részüket a teljesítésből a szakszervezeti aktívák, az ifik és a sztahánovisták is. Üzemeink dolgozóinak mintegy 85—90 százaléka tett felajánlást május 1 tiszteletére. A termelés emelése, a tervtúlteljesítés, az anyagtakarékosság, a munkamódszerátadás és a minőségjavítás állt a vállalások középpontjában. A minisztertanács határozatának értelmében különösen nagy súlyt helyeztek üzemeink az anyagtakarékossági mozgalom kiszélesítésére és a minőség megjavításáraA Bonyhádi Cipőgyárban a kemény anyaghulladék megtakarításával évi 350.GoO forintra tettek vállalást, ebből május 1-re 47.500 forint megtakarítást tűztek, ki, amelyet április 20-ig teljesítettek. A Domjbóvári Fatelítőnél 30.000 Ft-os vállalást tettek és több, mint 70.000 forintot teljesítettek. Ä Dombóvári Vajgyárnál Bakó Ferenc brigádja észszerű vízfelhasználással 2.121 forint megtakarítást ajánlott fel. Április 20-ig 1.562 forintot teljesített. A dombóvári lütőháznál Berta Vendel mozdonyvezető és Gautner István iőfő 5 százalék szénmeg- takarítást vállaltak május 1 tiszteletére. Vállalásuk 1.731 forintot tesz ki, amelyet már április 20-án teljesítettek. De sorolhatnánk így tovább az eredményeket, amely bizonyítja, hogy megyénk dolgozói nagy lelkesedéssel készülnek május 1-re. Megyénk területén kiszélesedett az üzemek közötti párosverseny is. Egyre több azoknak az üzemeknek száma, amelyek egész évre szóló hosszú- lejáratú versenyben állnak egymással. Például a Símontornyai Bőrgyár a budapesti Táncsics Bőrgyárral áll versenyben és 654.674 forint megtakarítást vállalt. A Dombóvári Malom a Pécsi Malommal áll versenyben és évi 334.000 io- rínt értékű finomliszt megtakarítást vállalt, valamint 64.000 forint értékű szénmegtakarítást. Különösen nagy figyelmet fordi'ottak JÉjmeink az an vaglaknrékossúgra. május 1-i verseny nyilvánosságának biztosítását nem minden üzem tette magáévá. Nem vették figyelembe a kongresszusi versenyben jól bevált falitáblák, csasztuskák, hangos híradó és egyéb jelentős és tapasztalt népszerűsítési formát. Nem kielégítő az üzemen belüli párosverseny eredménye sem. Az üzemi bizottságok, de maga a párt- szervezet sem fordít mindenütt kellő gondot a párosverseny kiértékelésére. Itt mutatkozik meg elsősorban a nyilvános ellenőrzés hiánya. Egyes kis* illemekben idejétmúlt, pókhálós versenyeredmények sárgulnak a táblákon, vagy faliújságon. Ez tapasztalható a Paksi Téglagyárban, a Tolnai Textilgvárban és a Dunaföldvári Kendergyárban is. Ha megnézz.ük május 1 tiszte.etere tett százalékos vállalások arányszámát, megállapíthatjuk, hogy jó ered* mények vannak. A nsuiikavepjieny najiról-napra wzéfeNecük, azonban az a lendület, ami a Kongresszusi Héten volt, különösen az építőiparban, nem tapasztalható. A pártszervezetek és a szakszervezet kövessen el mindent a még hátralévő időben, hogy minden . dolgozó teljesítse vállalását, s eredményeivel erősítse békeharcunkat, a békefront magyarországi bástyáját. A Tolnai Selyemgyárban a dolgozók nagy örömére beindult a béke- műszak. A pártszervezet és a szakszervezet támogatása és segítsége mellett bizonyítják be a dolgozók, hogy nemcsak aláírásukkal harcolnak az imperialisták ellen, hanem a termelő munkában is kiveszik részüket. A békeműszak ideje alatt annyi szenet takarítottak meg, hogy a hét utolsó két napján ellátják vele az üzem szükségleteit. Tudják, hogy többtermeléssel békénket szilárdítják meg. A békeműszak beindítására újabb felajánlást tettek a dolgozók. Ebben a felajánlásban kidomborodik a kommunista példamutatás. A felajánlók 85 százaléka Hrommunista. A dolgozók nem feledkeznek meg májú- ■ 1 nagy ünnepéről és igyekeznek minél ünnepélyesebbé tenni ezt a napot. Az üzemben 2 dekoráló-brigád alakult, s versenyt indítottak a szebb üzemrészi dekorálás érdekében. „A békét jó munkámon kívül, ha kell, fegyverrel is megvédem A mostani május 1. hatalmas jelen, '•őségé éppen a békeharc fokozódásán kérésziül világító fáklyaként mulatja meg, hogy a béketábor egyre erősödik, míg a háborús uszítok és csatlósaik fokozatosan gyengülnek. A május H tavaszi szél mindenütt 'lengetni fogja a diadalmas vörös zászlókat, elviszi a világ minden szögletébe a munka és szabadság dalait. Ezek a dalok messze hirdetik, hogy a békealáírásokkal vállalt köt eíezeltségek tní'litelj esi lésé vei szilárdam áll és erősödik a hatalmas Szovjetunió vezette béketábor a világ népeinek békéje felett. Ez a tudni! fokozza a mi becsületes dolgozóink erejét is, hogy a békeívek aláírásánál vál- la"J'i jobb- és tóbhiermeJésscl méltóképpen vegyünk részt a világ békeharcosainak hatalmas seregszemléjén. A munka minden területén elért' egyre nagyobb eredmények lesznek bizonyítékai harcos békeakamtunknak. Ezek az eredmények egyre nagyobb csapások a 1 iá borús gyújtogaíókra. Ez a lelkes, törhet etilen békeakarat abból fakad, hogy dolgozóink tudják kinek köszönhetjük május 1. szabad megünneplését. Tudják, hogy a Szovjetunió áldó zaftos harca és ásítandó segítsége, Pártunk vezetése nélkül ma is e lm vom ott ki zsá k ni á nyolt, h a za i 1 a n o k volnánk, akiknek csak nyomorúság a sorsuk. Számtalan példából IáIhatijuK, hogy dolgozóink tisztában vannak azzal. menuvi re luegviidtozolit a fe.eza- badulással sorsuk, kengyel dános pin. cehelyi 7 holdas dolgoz1* paraszt szavai is ezt n döntő tényt támasztják •alá, mikor az aláírásnál így beszél: —- Megértein 7f> évet de az alatt az idő alatt nem értem annyi jót, mint most a felszabadulás óta. Hat év óta tudom mi a szabad, boldog élei. — Ennek az egyre szebbé váló éleinek érdekében termelnek dolgozó munkásaink és parasztjaink többet , jobba1;, amelynek legfőbb célja a béke biztosítása. A 1 >ékét akaró emberek ezzel a Indukál fokozzák vállalásaikon keresztül a termelési és így válnak igazán hékehareosokká. Az egész ország do gozó népe egy emberként kiállja az agresszoi’ok Iádé bugyi Mihály a béke ív aláírásánál mondott szavait: — Ezzel az aláírásommal vállalom, hogy a békét jó munkámon kívül, ha kell fegyverrel is megvédem. így teljesedik be az igazi hazaíiság elmélyülése, ha, szabadságunkért, hazánk függetlenségéért készek vagyunk életünket is áldozni. Ezért mondja Süvegjárló György és Marton János dolgozó paraszt, akik most mennek tartanékos »tiszti tanfolyamra: — Eleiünkben még ilyen buldogok soha nem voltunk. Itt van előttünk dolgozó népünk államának. és Pártunknak dia dala és igazsága. A mi Alkotmányunk biztosítja ezt és Pártunk segítségével minden ‘ehetőség meg van adva, hogy gyakorlatilag is keresz'tüívihessük. Míg a tőkés országokban csak papíron van joga a munkásnak és ezek gyakorlására nem adják meg a tehetőséget, sőt elfojtják. Ezért védik elszántan szabadságukat. függetlenségüket a béketábor harcosai'. A lenini-sztálini tudománnyal felszerelt kommunistáink kimagaslóan élenjárnak ebben a harcban, ők a biztosítékai, hogy ez a csata, az élet csatája, a Szovjetunió és a Kommunista Pártok vezetésével győzelemre viszi a béke ügyét. Az lesz bennünket erőssé, hogy megszámiáühata'tilan és egyre növekszik azoknak a száma, akik mint Pintér József elvLárs így nyilatkoznak a békeív aláírásánál!: — ígérem, hogy kommunista példamutatással fogom a Póriunk által elém tűzött feladatokat végrehajtani. Munkámban úgy dolgozom, hogy elősegíiisefii a szocializmus építését és a béketábor magyarországi frontjának megerősítése t. . Ezek a vállalások, nyilatkozatok erősítik a békéért folyó harcul és amint eddig tapasztaltuk ezekre a szavakra építeni lehet. Most, amikor május .1- nagy seregszemléjére készülünk, a béke minden igaz hívét át kéül, hogy hassa az a tudat, hogy ez a nagy és kemény küzdelem. amelyben mi a szovjet nép vezetésével a béke híveinek sokszaz.mil" iü)s bíborával együtt veszünk részi, mint korunk legyözhelelleii mozgalma g\ űzni fog. Növényápolási munkálatokkal a magasabb termésért