Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-03-18 / 65. szám

2 NAPLÓ 1951 MÁRCIUS IS PÁR1 ÉS P ÁRTÉP IT ÉS Feladataink megvalósításának alapvető feltétele Pártunk szakadatlan erősítése Rákosi elv társ Pártnak II. Kon- jrre&szusáh megállapította: „Amit eb ériünk: ci magyar 'népi demokrácia gazdasági és szociális feletnaHíeclese. síkor' ht*' a kulidra Urán. belépés o s: a '"•rí uánnch k .megbecsült család jóba -- tidiii. ■ sorban uc/gy Pártunk^ a - Magyar hol gőz ók Pált fa jó Hiú it va­jának köszönhető, Maglók az ered- méllyel;, amelyeket Fúrtunk a magyar dolgozók élért kirívóII, de nagyok a feladatok is. amelyek meg megoldás­ra várnak. A további sikerek alap- velő feltétele as, hogy. Pártunkat még erősebbé, fegyelmezettebbe, a dolgo­zó tömegekkel meg inkább összeg var­rottá tegyünk." Rákosi elvtárs hang­súlyozta: ..Megnövekedett « új feladatok áll­nak... Pártunk előtt, melyek meg­oldása csak úgy sikerül, ha megerő- sí t j ii k pártszerve/, e leinket, eni el j ük fegyelmünket, tudásunkat, kapcsola­tainkat a dolgozó tömegek legszéle­sebb rétegeivel. Hogyan is lehetne a dolgozó milliókat csatasorba állítani a béke védelmére, a Béke Yilágtanáos felhívásának aláírása, a felemelt öt­éves terv teljesítésére a gyárakban és a földeken, a mezőgazdaság szo­cialista átalakítására. ha nem a kom­munisták mozgósítanák, szerveznék, lelkesítenék, nevelnék őket ,kitartó, fáradhatatlan munkával? És hogyan tudnánk ezt a nagy munkát elvé­gezni. ha nem erősítenénk napról- napra tovább a Pártot, szocialista fej­lődésünk motorját? A tag- és tagjelöltfelvételi munka-' ban jelentős feladata van az agitá- ciúriak. Xem lehet ölhetett kézzel vár­ni. hogy majd maguktól jönnek fel­vételüket kérők, mert nem mindig éppen azok a legjobbak, akik jelent­keznek. A népnevelő feladata, hogy rendszeresen nevelje, meggyőzze, elő- k'dsziíse felvételre azokat, akik kitűn­tek a termelésben, a munkaverseny- ben. a beszolgáltatásban, az állami kötelezettségek teljesítésében, a tszcs szervezésében. A Pártnak, a dolgozók élcsapatának nem akármiféle tagokra van szüksége. hanem a dolgozók legjobbjaikat kell soraiba tömöríte- nie. így erősíti csak igazán a tag­os tagjelöltfelvétel a Pártot. Világos tehát, hogy a tag- és tag- joiöltfelvételi munkát nem lehet kü­lönválasztani a termelői és politikai feladatok megoldásától. „Meg kell érleni. — mondotta Kádár elvtárs — hogy lehetetlenség vezető pártszerve­ink helyes határozat art a párt építésről meg váló síimü, u Pártot és a tömegek min.den.iwpi tevékenységét képző termelési, tömeg felvilágosító, politikai es kulturális feladatok megoldásától függetlenül és azoktól elválasztva próbálják megoldani.“ A pártonkívüli dolgozók legjobbjait vonjuk be a Párt m a tömegszervezetek munká­jába. A Párt azonban nemcsak új ta­nok felvételével erősödik, hanem az­A ,,Népnevelő ' 1 v51. Januaries kezdődően 48 64 oldal terjedelem­ben kartontedéüel havonta kétszer jelenik meg. Az egyes szám ára: 30 fillér, előfizetési díj havonta 50 fillér, negyedévre 1-50 forint. Egyéni és csoportos előfizetés az alapszervezet népnevelőíelelö- sénél, vagy a .Szikra Könyv és Propaganda anyag Terjesztőnél. — Budapest, V. Deák Ferenc u 15.) zal is. hogy mind több pártonkívüli dolgozó támogatja munkájában. Egy­re több olyan, dolgozó, aki ma még nem elég érett arra. hogy felvegyük Itagjelöltjóink közé, de emellett eze­réit és követi Pártunkat é-s 'Rákosi élvtánsad^ egyetért- politikánkkal és kész tettekkel is segíteni a szociá­lisain- fpi'ését. a béke védelmét. Xé vi ö munkánk egyik fontos cél­ja az. hogy az ilyen dolgozók .szá­mát napról-napra emeljük. Példa erre ^árpilis község párt- szervezete. amely meghallgatta a dol­gozó parasztságot é« figyelembe vet­te az élenjáró dolgozókat és tag- és tagjelölteket vett fel a dolgozó pa­rasztságból. Decs község pártszerve­zete az új tszcs-be beszervezett dol­gozó parasztokból vett fel tag és tagjelölteket. Tengclic község párt- szervezete nem vette figyelembe az élenjáró dolgozó parasztokat, ’ akik szem előtt tartva Pártunk irányítását, végezték el munkájukat és közeled­tek Pártunkhoz'. Itt a pártszervezet­nek sürgősen javítani kell a munká­ján és azokat a jóV- dolgozókat, akik élenjárnak a munkában és Pártunk­hoz közelednek, fel kell venni Pár­tunkba. Fadd községben az alapszer­vezet csak a szövetkezeti dolgozókat vette fel. .az élenjáró dolgozó parasz­tokat elhanyagolták, -nem vették fel Pártunkba. Kongresszusi felszólalásában Kovács elvtárs azt mondotta, hogy ki kell építeni a pártszervezet körül a dol­gozó parasztok aktíváját, melyre Pár­tunk és kormányunk mindenkor szi­lárdan támaszkodhat, olyan aktívá­kat. akik segítik a Pártot feladatának megoldásában. A pártonkívüli aktíva kitűnő összekötő kapocs a Párt és pártonkívüli tömegek között, s érté­kes tartalék, amelyből a Párt szaka­datlanul biztosítja az utánpótlást. -Amit Kovács elvtárs a falura mon­dott, az természetesen ugyan úgy vo­natkozik az üzemre is. Mindenütt ro­konszenvező és aktívan segítő pár- tonkívtiliek széles gyűrűjével vegvük körül pártszervezeteinket. Ezek a pártonkívüli aktivisták Páliunknak azok a hay-zálgyükerei. amelyeket a tömegek mélyébe bocsajt és amelyek jó munkáját, egészséges fejlődését biztosítják. Amikor a Bolsevik Párt vezeuj párt lett. meg kellett látni azt a veszélyt, hogy idegén, ingadozó elemek férkőz­zenek soraiba. V. I. Lenin többízben rámutatott, hogy ..a karrieristák és jött-mentek feltétlenül igyekeznek a kormányzó párthoz csatlakozni.. Üt­ött karrieristái;, kalandorok furakod-' •/fii; közénk, aki./; felvettél; a kommu­nista nevet, és becsapnak minket, ('■kik azért lopakodtak be közéül;, mert a kommunisták most hatalmon A szovjet vizteroművekné! 13 millió köbméter betont használnak fel Moszkva, (TASZSZ) A gigantikus szovjet vízművek és csatornák épí­tésének a betonozását már nagyrészt gépesítették. Az építkezéseknél fél- használandó betonmennyiségre jellemző, hogy a kujbiseví, sztálingrádi és kahevkai vízmüvek építésénél több, mint 13 millió köbméter betonra van szükség. A nagyszabású építkezések színhelyén már hatalmas betongyá­rak muködnek, amelyekben a munkafolyamatokat teljesen automatizálták. . ..........————Hilm» ■■ni—™ i ' ————iim ■ mmmmtimm-. Je’ entös kedvezményeket biztosit kormányzatunk az egyénileg gazdálkodó csoportok tagjainak vannak.“ Az 1.1)19 márciusában lezaj- latt Vili. Pártkongre&szus határoza­ta kimondja: ,,J Párt számszerű nö­vekedése esek -annyiban progresszív, amennyiben a város és á falu. egész: séges proletár elemei .kerül- wk be a: Párt soraiba." A pártonkívüli munkások segítsége — irta Lenin — rendkívül fontos volt a párt szempontjából.“ Megtisztítani a Pártol, számolva a pártonkívüli dolgozók véleményével, nagy dolog, amely komoly eredményeket fog hoz­ni.. Az ilyen párt tisztítás a Pártot az osztálynak, sokkal erősebb élcsa­patává teszi , mint amilyen eddig volt. Olyan élcsapattá, amelyet szorosabb kapcsok fűznek össze az osztállyal, amely jobban mája az osztályt, ren­geteg nehézség és veszély közepette győzelemre vezetni.“ „Ha az agitációt a tömegekkel való nagy beszélgetésnek nevezzük, mondotta Horváth Márton elv táré —- akkor ez a beszélgetés is kétoldalú és fabatkát sem ér a mi mondani­valónk akkor, ha nem halljuk meg azt, amit a tömegek mondanak." Népnevelőink munkája: megmagya­rázni a Párt politikáját, a széles pártonkívüli tömegeknek, felsorakoz­tatni a tömegeket aktív munkára Pártunk zászlaja mögé és ugyanakkor eljuttatni a Párthoz a dolgozó mil­liók hangját — megtisztelő, szép, de nem könnyű feladat. Ez a munka an. nál is inkább nagy követelményeket állít a népnevelők elé. mert nagyok a célok is. amelyeket kongresszusunk kitűzött.. Horváth Márton elvtárs azt mondotta: „Az új ötéves terv minden eddigit felülmúló számaiban benncfoglaltatiI; az egész politikai tömeg munkánk, ne- velőmunkánk hasonló arányú megja­vításánál; követelése is.“. Javítsuk meg tehát népnevelő munkánkat. hogy méltókká legyünk nagy felada­i.iáinkhoz. « hogy kivegyük részünket a második Kongresszus, nagyjelentő­ségű határozatainak eredményes vég­rehajtásából. Ha csak ismertetjük a legfontosabb határozatokat. — már háromnegyed részt nyert ügyünk van. Ha megvilágítjuk a Párt és a kor­mány célkitűzéseit, már magunk mö­ge állítottuk a tömegeket ... A Párt és a kormány a maga határozatait egyedül és kizárólag a nép érdeké­ben hozza. Agitációnk ábécéje a népnevelők, inat múlásának fő tárgya tehát: a „határozatok.“ L. 7 A Népgazdasági. Tanács határozata érceimében • a földinűvesszövcfekezete- ken beliül, a szőlőtermelők csoport­jaihoz hasonlóan egyéb különleges nő vény féleségekre is megalakulnak az egyénileg termelő dolgozó parasz­tok csoportjai. A szőlőtermelők cso­portjának mintájára megalakuló gyü­mölcs, zöldség, dohány, fűszerpapri­ka, hagyma és öntözéses termelőcso­portjaimk egyes mozzanafainak elő- készítése, végrehajtása, a begyűjtés feldolgozás, a tárolás és a közös ér­tékesítés megszervezése útján segít­séget nyújtson a csoport tagjainak. A csoportoknak működésükben elsősor­ban a tagok belső erötaxtalékaira, erőforrásaira kell támaszkodni, ezen túlmenően persze kormányzatunk kedvezményeket biztosít. Gyümölcstermelésnél következők a kedvezmények: a) Az átvevő vállalat' jutalmazza a csoport tagjai által elért magasabb terméseredményt. Ha a csoporttag az általa leszerződött területen iaegysé- génként almánál és körténél 50 kilo­gramm, kajsziéinál 60 kilogramm, szil­vánál 40 kilogramm, cseresznyénél 35 kilogramm, meggynél 15 kilogramm, és ^őszibaracknál 60 kilogramm gyü­mölcsnél többet ad ál a vállalatnak, akkor 1—25 százalékos többlet beadás esetén 2.5 százalék, 25—50 százalékos többlet beadás esetén 5 százalék, 51 százalékútól nagyobb beadás . esetén 7.5 százalék prémium illeti meg a csoporttagot. b) A pótláshoz szükséges facse­meték beszerzésénél a csoport tagjait 10 százalék kedvezmény illeti meg a vételárból. c) A- csoport részére egyes kisebb növényápoló szerek (létrák, szedők, csomagoló edények, slb.) beszerzésé­nél a termeltető vállalat a felügye­lőin keresztül segítséget nyujt. d) A gyümölcsfák védekezési mun­kái jobb végrehajtása érdekében, ahol szükséges, a rendelkezésre álló keretből indokolt esetben kijavítást, vagy új kút ásását lehet végrehajta­ni. A kutépítéshez vagy helyreállítá­sához az OSZI1 megiclelö beruházás összegét bocsájl a. termeltető váiPlát rendelkezésére, amelyet főegység, vagy terület arányában a termelőkre bontanak szét. Az OSZH-hitel három­éves lejáratú. Zöldségíermclésuél következő « kedvezménv: Mexiijrttzdusági híradó Dombóvár községben élenjárnak a begyűjtés terén: íd. Kun Imre 8 hol­das dolgozó paraszt 320 százalékra teljesítette a beadási kötelezettségét és ezen felül is 4 mázsát adott le C jegyre. Balogh Pál Imre 9 holdas dolgozó paraszt is 300 százalékra tel­jesítette a beadási kötelezettségét és C jegyre is leadott 3 mázsa kenyér- gabonát. Ezek a dolgozó parasztok nem tagjai Pártunknak, de magukévá tették annak útmutatását. Megértet­ték, hogy a béke megvédésének ügye | nemcsak a párttagok, hanem minden j dolgozó parasztnak az ügye. t'uncpé/ycs keretei; között mit ál; 'íl a pincehelyi földmű vessző ved h ezt legjobb dolgozójának és üicinágáitah a MÉSZÖV vándorzászlójál. A leg­jobb szövői kezeli dolgozó éhnél Ti- I bore Ho'álla. a termény felelős kapta, meg, aki a szerződéses termelés meg- szervesem és a hulladék gyűjtés terén, kimagasló eredményeket ért cl. Hul­ladékgyűjtési előirányzatát 1143 szá­zalékra' teljesítette. A ..legjobb üzem- ág“ ahnet, és a vándor zászlót n II. számú bolt dolgozói kaptát;. Ezt a, kit Unt cl ást a pontos és gyors kiszol­gálással, a vevőkkel való elő -.ékeliy es Hitvallás báná.s/uóo'a'(él és eredmé­nyes áru forgatási munka j ni; had érde­mellek ki. A kit ául cl est Török Isi­vén/ ügyvezető adta ál a győztesek­nek. akik ígéretet tettek arra. hogy eredményeikkel nem elégszenek meg, hanem tovább is fokozzák. hogy a vándorzászló ne csak ideiglenesen, hanem állandóan birtokukban marad, jón. A jutalomál adási ünnepély után a szövetkezet újonnan alakult ’kul­túr górd úja műsorral szórakoztatta a közönséget. Megyénk járásai között a tejbe- gyíijtés terén élenjár a dombóvári járás. Kimagasló eredményt Gyulaj község dolgozói értek el, ahol 150 százalékra teljesítették az előirány­zatukat, Dicséretet érdemel Kiss Já­nos, akinek egy tehene van és az előirányzott 60 liter helyett 308 litert adott be 1 hónap alatt. Somogyi Ist­ván 10 holdas dolgozó paraszt, az előirányzott 60 liter tej helyett 218 litert adott be 1 hónap alatt. Szép eredményeket érlek el az ön­költségcsökkentés terén a nagytor­mási állami gazdaságban. Kerekes Béla traktoros brigádja 5 hét alatt az iizemanyagfogyasztás lecsökkentése által mintegy 3200 forintot takarított meg. Iker József, a gazdaság ónánai üzemegységének traktorosa a darálót és a morzsolót 1 gépre kapcsolta össze és ezáltal 7 hét alatt 300 forint megtakarítást ért el. a) Amennyiben a csoport tagjai közös paiáníást létesítenek,- a meleg­ágyak felállításához szükséges üvege­ket készpénzfizetés ellenében a megyei tanács mezőgazdasági osztály kiutalja. b) A csoport á.Mal a tagok részére közösen bérelt terület haszonbérből a tagokat, kedvezmény illeti meg. . c) A térmelésj szerződéssel lekötött zöldsógmcnnyiségen felül átadott tér mcs után a szállítás befejezésekor az átvevő vállalat 3 százalékos árkiegé­szítést ad a csoport tagjainak. Dohánytermelésnél következő a kedvezménv : A használaton kívülálló dohánvpaj- iák igénybevételénél a csoporuagokai sorrendi, előny illeti meg. A használa­ton kívülálló pajtatérbő'l mimegy 3000 hold dohánytermés befogadására ele­gendő dohánypajták kijavításáról o termeltető vállalat saját terhére gon­doskodik. A helyreállított pajtákat minimális bérért a csoporllagok ren­delkezésére bocsátják. lűsserpaprika termelésénél következő a kedvezménv: a) A fűszerpaprika ültetésének ide­jén a termeltető vállalat biztosítja a hordótöltő állomások felállítását. Az öntözéshez szükséges vízmennyiséget a csoporttagok kedvezményesen kap­ják. b) A Népgazdasági Tanács határo­zata biztosítja, hogy a csoportok tag­jai termésüket kikészíthessék és azt fél-termék, vagy őrlemény formájá­ban adhassák át a feldolgozó válla­latnak. A kikészítést engedély kérés esetén a vállalat -a termelők teljes ter­ménymennyiségére biztosítja azoknak a tagoknak, akik az 1950-es évi ál- adásnál nem követtek el szabályta­lanságokat. Azok a csoporl.tagok. akik a termésátadási kötelezettségüknek nem tettek eleget az elmúlt, évben, vagy más szabálytalanságot követtek el, csak a. vállalat felügyelője és a csoport intézőbizottságának közös ha­tározata alapján adható meg a kiké szítési engedély. c) A feldolgozó vállalatok a ren­delkezésre álló lehetőségek .figyelem­bevételével bérszállitást kötelesek el­végezni a csoport tagjai számára, vagy pedig a csoport kívánságára a szárításhoz tűzifát kötelesek biztosíta­ni. .A termeltető vállalat a feldolgozó teleptől távolabb lévő termelési he­lyeken megszervezi a ' csoporltagoh részére a termés helyi átvételét. IlagyitiateciiieiéMiiéi követkeső a kedvezmény: a.) Az átvevő vállalat 2 mázsa sze­nei és 4 mázsa tűzifát biztosít egy ka- tasztrális hold beültetéséhez szüksé­ges dughagyma megszáritásához kész- pénzíizetés ellenében. b) Az átvevő vállalat a helyi kö­rülmények figyelembevételével köz­ponti dug hagymaszántó üzemel léte­sít .és azt megfelelő jelentkezés ece­tén bérszárítás útján — kedvezmé­nyes dí j ellenében — a termelők ren­delkezésére bocsátja. c) A beadási kötelezettségen felül átadott hagymám ennyi ség után a. cso­port tagjai a termelőszövetkezetek ré­szére biztosított felár 75 százalékát kapják. c) A. csoport állal, a tagok részé­re közösen bérelt terület haszonbéré­ből a tagokat kedvezmény illeti meg. Öntözéses termelésnél a cso­porttá gok részére a következő kedvez­mények vannak: A csoport tagok ré- -zére biztosítva van a termelőszöve'- kozetek részére nyújtott \í'díjked- veziw'ry 50 százaléka. A termeli erő vállalat már a meglévő és a kötendő szerződéseknél a vízdijat termelési hitelként előlegezi. Az új öntözöterü- leiek beállítása a csoportlapok részé­re műszaki segítséget és katasztrális holdanként 350 forint hároméves lejá­ratéi hitelt biztosít. A már meglévő öntözhető területek esetleges müsza lei. hiányosságainak kijavításához mű­szaki segítséget és k'atasztrálj^ holdan­ként 200 forint hároméves lejáratú hitelt kapnak. * A fentieken túlmenően a csoport tagjai részére az egyéni dolgozó pa­rasztok számára megállapított gép munkadíjból a már megadott kedvc.t- mények mellett további 10 százalék kedvezményt ad a gépállomás. A gép­állomás kisgépeinek üzemeltetésénél, valamint a termeléshez szükséges kü­lönféle anyagok beszerzésénél, jutta­tásánál a termelőszövetkezetek után sorrendi előny illeti meg a csoport-ta­gokat

Next

/
Thumbnails
Contents