Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)
1951-01-05 / 3. szám
ÜÄPLO MSI JAJOft» 9 8 Többezer látogató nézte meg Szekszárdon a Munkásmozgalmi Képkiál ítást A mözsí termeiőcsoport a kommuűísták ve készül Pártunk V. Kongresszusára ^Í5*5 község Úttörő. termclőszövet- pez*ti csoportja nem régen, 1949 vérén *taknH és máris szép fejlődést ud felmutatni. A fejlődés főleg az lto'bbi idők ben toH nagymértékű. Alakuláskor alig volt állatállomá- iv-tik és a földterületük is kicsi voll, k -fejlődés során azonban elérlek azt, tiogy nagymértékben megszaporodott pz állatállományuk. Jelenleg 150 darab sertést hizlalnak, Wrhízlaíás fői-májában, szarvasmarha. állományuk i lehén-lörzzsel szaporodót! és ugyanilyen növekedés muiat- líozik a többi állatfajoknál is. Az elnök, Jaksa József elvlárs elmondja, "hogy mórt fognak vásárolni egy 200 darabből álló tyúktenyészelet is, amit a tavasszal még 500 darab naposcsir_ késel fognak felszaporítani. A* id ei jó munkájukat tükrözi | Hisz* a zárszámadásuk eredménye is, .. Egy munkaegységre több, mint 17 forintot tudnak számolni. Jk zárszámadás nemcsak a csoport ésszes munkáját, hanem az egyes csoporttagok munkáját is mutatja. A a csoportba egy korszerűen berendezett baromfiól éptilt. a', fejlődő baromfitenyésztésünk követélményeinek teljesítése érdekében. A csoport belső rendjében is változások vannak, mert a környezel .sokkal rcn dezctlebh. . Az új . vezetőségnek, a tagsággal karöltve készített tervei arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a csoport az elkövetkezendő időkben még sokkal nagyobb eredményeket fog felmutatni. Célul tűzték ki például, hogy a tavasszal öntözéses kertészetet létesítenek. A csoport üzemi pártszervezte 19 taggal működik. Működéséről ózonban nem lehel elmondani, hogy feladata magaslatán áll. Nem érvényesült eddig a csoportban, hogy az ételei adó motor itt is a pártszervezet. A titkár clviár.snő vegyen példái azoktól az elvlár.snőktől, akik a szocialista termelésben a legöntudató- sabb és politikai vonalon is legnagyobb teljesítményt elérő férfiak munkateljesítményei mellett is megállják a helyüket. A esoport tagsága az V. Páríktm- resszus tiszteletére az eredmények fokozásával készül. Vállalták, hogy az üzemi pártszervezete! megerősítik, amely feladat főleg a párttagokra hárul- Megszilárdítják a munkafegyelmet és a csoport tagságát megtanítják a munkaegységgel való számolásra. , A csoport tagsága, miután elég ko- moUy felajánlásokat tett a kongresz- szus tiszteletére, tartsa állandóan szem előtt azt, hogy nem elég az, ha a felajánlást megtette, hanem szükséges,. hogy azok teljesítést is nyerjenek. Szocializmusunk építésében tettekre van szükség. Ne álljanak meg az eddigi eredményeiknél, hanem jó munkájukkal hassanak oda. hogy a jövőben még nagyobb eredményeket érhessenek el és a következő zárszámadásnál az egy munkaegység értéke jóval felülmúlja az ideit. Eredményeik fokozásában súlypontként szerepeljen a taglétszám növelése. Pótolják a hiányosságokat ezen a téren is, mert az eredményük jelentős tagszaporulát nélkül nem teljes. Végezzenek kitartó agitációs. munkát a dolgozó parasztok körében és ezzel igyekezzenek azt elérni, hogy a zárszámadás Után belépett Papp Sándor 8 holdas dolgozó paraszt példáját egvre. többén kövessék. V.—Gy.) Seekszárd dolgozó népe december 30-án a Városházán gyülekezett, hogy megnézze a Munkásmozgalmi Képkiállítást. A megnyitó beszédet Prantnrr József elvtárs. a városi pártbizottság titkára tartotta. Beszédében rávilágított a munkás- mozgalom nagy harcaira. Többek között e mondotta, hogy milyen kemény és szívós harcol folytatott a munkásmozgalom Magyarországon is.. Nem riadt vissza semmi nehézségtől. A Horthy-rendszer aljas terrorja nem tudta megtörni a forradalmárokat. Hiába vetették börtönbe, vagy végezték ki a munkás- mozgalom vezetőit, mégsem tudták eltiporni az igazság eszméit. — E képek — mondotta, — nehéz napokra emlékeztetnek, amelyeket a munkásmozgalom vívott a Horthy- rendszer alatt. De látjuk azokat az eredményeket, is, amelyet a munkásmozgalom elért. Ezeket az eredményeket hosszú harc alatt tudták elérni. Ezekért az eredményekért sok munkásvezető vére folyt. De azért a harcot. nem adták fel, mert tudták, hogy ez az eszme, amely a dolgozókat, védi. egyszer megvalósul. Megvalósult. 1945-ben, amikor a Szovjet Hadsereg felszabadította.. g megtisztította a német, fasisztáktól és a Horthy-pribékek- töl hazánkat. A munkásosztály végre megkezdte országépítő munkáját. De még ezekben az években is voltak árulói a munkásmozgalomnak. Olyan, aki el akarta adni hazánkat, mint Rajk. aki Titoval szövetkezett és a nyugati imperialistákat a dolgozó nép nyakára akarta hozni, vagy Rajk. aki Titova szövetkezett s háborút akart kirobbantani Magyarországon. Ezeket az árulókat a dolgozó nép leleplezte és méltó helyre juUatVa. De ezzel nem szűnt meg a harc, mert. még ma is vannak ellenségeink, akik a béke eben vannak es a háborút akarják. Ezek az ellenségek a falun is támadnak. A ku- lákság terményt,, s élelmiszert nagy- mennyiségben rejíege.t hogy fokozni tudja a háborús propagandát. Az üzemekben a jobboldali szociáldemokraták szabotál ássa', ross?, minőségű munkával gátolják . a béketábor fejlődését. Ezzel támogatják a nyugati imperialisták háborús terveit. * A dolgozók nagy tömege mind a három na.p nagy érdeklődéssel nézte a képkiál M ás sorozatát. Elmondották a dolgozók, hogy ebből a képki ál látásból sokát . tanultak; Megtanulták, hogyan kel', a békéért harcolni. Egy percig sem fognak megállni a békeharcban, hanem győzelemre viszik. A TOLNAI NAPLÓ ♦árrtiámadás irtán nyilvánosságra ju- 1oP. Farkas József és feleségének jó »Hurkája is. Farkas József felesége a ♦«©portban a háztartási munkálatok ♦ÍTégzésp mellett dolgozott és mégis «gyirttesen 5600 forinton felül kerestek. Földesi Károly családja is S és «1 ezer forintot keresett. A tagok a munkaegységük alapján Jlró összegen felül megkapták a told. Járadékot is. Minden tagnak biztosítja van a kenyere és a többi élelem. azt jelenti, hogy kaplak a cso- jportfagök bőven zsírt, cukrot, szalonját, burgonyái és különféle kedvez- tBéá'yes vásárlásban is részesülhettek. 'A szükségletük biztosítása érdekében sertéstenyésztés céljaira kaplak megfelelő mennyiségű tengerit és árpát is. Éjek az adatok azt mutatják, hogy jalébaji jó eredményt égi el a csoport, de ugyanakkor nem jelenti azt, hogy jobb eredményeket nem érhettek volna el. Sokkal nagyobb eredményt is tudtak volna elérni, ha az ficemi pártszervezet és a tagság éberebb és idejében leleplezték volna a ♦ott elnököt, aki cselekedeteivel bebi- *<myítolta, hogy nem tartja szívügyé *eJk- a csoport ügyeit, hanem inkább (itaga is ellene van a fejlődési lehelő- ♦égek kihasználásának. A csoport Ingáig1? kizárta soraiból a volt elnököt és ezzel felhívta a csoportokba befurakodott ellenségek figyelmét, hogy rövidesen nekik is ez lesz a sorsuk. Megtörténi a csoportban a vezetőség *3já választása is, mire a fejlődés fokozása érdekében migv szükség volt. Az új vezetőségtől a tagság elvárja, hogy a volt vezetőség működésén okulva, még nagyobb mértékben vezessék a csoportot a fejlődés útján, és onég nagyobb mértékben képviseljék a tagok ügyeit. Az új vezetőség rövid működésével! Ív art bizonyítói la be, hogy megfogja állni helyét a tagok állal reájuk bízott feladatok teljesítésében. Ezt bizonyítja az is, hogy rövid működésük. alatt TA P ISZ TA L A TCSER E R O VA TA Tolna megyében is, mint az egész ország területén az újítómozgalom kampányszerűsége kiküszöbölésével most az üzemeknél je'entős javul,'c, állott be. Az üzenek dolgozói megértették Pártuns. útmutatását és szemelőtt tartva népgazdaságunk haalmas fejlődését, a jobb ötletekkel. jó main ka mód szerátadással egyszerűsítik és fokozzák munkájukat. A Magasépítési Vállalatnál napról napra nagy fejlődés mutatkozik az újítóknál. A Szovjetunió sztahanovistái példái nyomán észszorűsítik tapasztalataikat és az újítási mozgalmat. Most közöljük három dolgozó újítását, amely gyorsabb, és több munkamegtakarítást eredményez. fldemik Mátyás kovács Az ácskapcsok sarokmerevítése ezideig aránytalanul több idővel hosszabbította meg az elkészítési időt. Amellett a sarkok erőssége is bizonytalan volt. — Ezeken segítettem üílőbrtétle1, amellyel nemcsak, hogy az előkészítést időt lényegesen megrövidítettem és így többet termelhettem, de a sarok szilárdságát is biztosítottam. Az üllőbetét anyaga szívós szerszám, acél, bemar ásókkal a sarkain. Ezen betétei naponta 60 darabbal többet termeltem, mint azelőtt, nélküle. _ Az újítás várható gazdasági ered- ménya az előkalkuláció alapján évi 4.863.48 forint. Giíld József íiíimbvaseovennelő. Vállalatunknál betongömb vas egyengeíésnél igen sok hulladék volt, mivel egyengető gép nincsen, az egyengetést csőrlővel végeztük. 50 kilogrammos tekercsből 8 méter hulladék volt, ami a csörlőhöz való kötésből keletkezett. Most egy olyan szerszámot készítettem, mellyel egyszerr 5—6 szál 8 miliméteres vasat, tudunk egyengetni. minden kötözés nélkül. Előállítása olcsó és az egyengeíésnél semmi hulladék nincs. 100 százalékos ha 11 adékmegtakarítás van. Az eddigi módszerrel egy mázsa 8 milliméteres vasnál 5. 811 kilogramm hulladék, naponta 29.68 kilogramm hulladék volt. Egy év alatt a nor- m,akönyv úttal megadott mennyiségü egyengetés ;folytán 74.79 mázsa 8 milliméteres vas veszett kárba. A fenti szerszámmal 100 százalékosan megtakaríthatjuk ezt. a hulladékot. Ezen újítás várható gazdasági eredménye' az előkalkuláció alapján évi 2049.25 forint. Baíiz Ferenc újító. Lakatosok, gépszerelők, műszerészek, villanyszerelők rengeteg időt elpocsékoltak nehezebben hozzáférhető csavarok elhelyezésével. Minden olyan csavar elhe yezése, amelyhez kézzel nem lehet hozzáférni, csak többszöri próbálgatás, és ami még kellemetlen, többszöri ieejtésk« csavar keresgélés után sikerült a helyére becsavarni. Ennek elkerülésére készült az újítónk csavarhúzó- ja, melynek szára két darabból készült és mint egy csipesz fogja át a csavar fejét. A zár egyik része valamivel erősebb, ez kerül a csavarfej bevágásába, a másik valamivel vékonyabb, bár olyan hosszúi, ugyanúgy van kiképezve, mint a másik. Ebbe a csavarfej szélessége szőrű1 fel. Hogy ne kelljen n két ágat kézzel szorítani, egyik hús hüvely lehúzásával, fixáljuk a 'szorítást, így a csavar bármilyen irányban könnyen mozgatható, anélkül, hogy leesne. Érhető, hogy ezzel sak időt takarítunk meg. Ezen újítás v álható gazdasági eredménye az előkalkuláció alapján évi 23.598.76 forint. A szekszárdi nyomdai dolgozók megtartották 195-0—1951. évi terverte- kezle tűket. Az 1950, évi tervet 111 százalékban teljesítenék. Az előirányzóit havi 20 kilogram papír meg takarításból 1950. évi tervből októbertől december 16-ig 16 és fél kilogram papírt takarítottak meg" a könyvkötészet dolgozói. Ezt úgy tudták elérni, hogy Pártunk útmutatását magukévá tették é* szemelőtt tartották az anyagtakarékosságot, a munka pontos elvégzését. Az 1951. évi tervet 15 százalékkal túl fogjuk teljesíteni, hogy ezzel is népi demokráciánknak gazdasági téren még jobban segítségére tegyünk, hogy ötéves tervünk második évének sikeres -befejezésének mi is ver.zesej lehessünk — mondják a nyomda dolgozói. A hosszúlejáratú verseny szerződ és kötése mo-st van folyamatban. Idáig időbérben dolgozlak, csak nemrégen vezették be a normát. A nagyszerű eredmények mellett vannak hibák is, A pártmunkában van lazaság, nem végzik el a népnevelő munkát. Nem vésznek részt a po li titkai oktatásban. Áz üzemi párttítkár és a népnevelöfelelös, nem tart rendszeresen népnevelő értekezletet, ezért történik meg az, hogy a politikai iskoláknál lemorzsolódások vannak. Megkérdezzük a dolgozókat. Taksonyi Mihályné elvtársnő, aki a gépteremben dolgozik, elmondja, hogy alapfokú iskolái a iár és ö tudja is, hogy miért kell ezt elvégezni. — Ha politikailag nem képezem magam, akkor lemaradok politikailag és a munkámTamásiban n kulákség azt a rémhírl terjeszti, hogy csak egy- pár napra lesz cukor és ezért nagy-, mennyiségben vásárolják. Ezt a i ém- hirt a dolgozó parasztság cgyrésze A elhitte. Az üzletek előtt a sorbanáttágl lokozzák. Három-négy órán keresztül, állnak sorba és akadályozzák a becsületes dolgozókat, akik más árút is akarnak vásárolni. Azok, akik az üzletek elöli sorbanállnak, támogatják a nyugati imperialisták háborús terveit. A népnevelők az ilyen kulák támadási azonnal leplezzék le és a kezdemé nyezöt juttassák megfelelő helyre tamási község népnevelői nagyobb gondot fordítsanak a népnevelő munkára és jobban világosítsák fel a dolgozó parasztságot. Ha ezt meglő szik. akkor nem lesznek sorbanállók és a kulákság /iropagandájrít i$ idő ben vissza tudják verni. 111 százalékban teljesítették 1950.évi tervüket a szekszárdi nyomda dolgozói Az oprrn kedvelői nagt/ örömmel fogadták a film vásznán megjelenő ismert operrkat ezt bizonyítja or ismeri Mozart opera, a ..Figaró Házassága'' című operafihn sikere is. .1 „Trubadúr“ a legnagyobb olasz zeneszerző; Verdi hallhatatlan alkotása. Gyönyörű dallamai rendkívül elterjedlek. Az opera törten ele maya is ■érdekes■ Egy spanyol író (Antonio Gutierrez) fedezte fel egy XI. százalbeli spanyol krónikában ezt a romantikus történetet. Ennek a krónikának étlapján írta meg El Tro- vador című elbeszélő költeményét. Ebből készült — (.a ntmnramí szövegkönyve 'lapján — Verdi operája. Az öreg Jutna gróf, az urci- góniai udvar jönni máglyára ve! egy eiyányasszonyt, akii azzal vádol, hogy varázslat óival beteggé tette kisfiát Azuccnu., a cigányasszony hínya bosszút jogod ártottaTRUBADÚR ban is. fái tunk megadta azt a lehetőséget, hogy gyermekeimet taníttat halom A Horthy-rendszerben el. voltunk nyomva, nem taníttathattuk gyermekeinket es’ mi dolgozók sem képezhettük magunkat. De most szabadok vagyunk <s száladon gondolkozhatunk. Studer Maria elvtársnö , elmondja, hogyan készül az V. Pártkongresszusra,. — Meg /abban fokozom a munkámat, tovább fejlesztem a tudásom- Ezt úgy tudom elérni, ha politikailag képezem magom, Erre meg ixrn a lehetőség, én ír nagy örömmel vettem tudomásul, hogy középfokú politikai iskolára oszlattak be. Tanulhatok és tovább képezhetem magam, hogy még jobb népnevelő munkával harcolhassak a békéértVannak dc/gozók, akik megértették Pártunk útmutatását, akik nyítpit szemmel járnák az üzemben. Most s% a feladar., lu.^y tanuljanak, képezzék magúkat. PoPr,kai fejlődésükben, munkájukban lemaradnak, ha nem képezik magukat. Az üzemi párttitkár elvtárs tartson többször népnevelő értekezletet és fog ai kozzon a dolgozókkal, oktassa és ne\elje őket. Van a nyomdai üzemben egy kuliárterem, azon ban elhanyagol jak a kultúrái izgalma l. A kullúrfelelős még s népnevelési bizottság felhívását sem vette figyelembe. Elhanyagolják P kullúnnozgaimat és egyáltalán nem foglal koznak u kuttúrcsoporl fejlődésével 'Ebben az üzemi partszervezet » hibás mert nem elltenörizlo a munkát, lássanak fezzé a hibák legsürgősebb kijavításához begv az V. Pártkongresszusra lavulá; álljon be a szék-, szH’-di nyomdai üzem munkájában ft. • nuJ megölt anyjáért és dra balja Lima gróf kisfiái i Ugyanazt a halált szánja ne ki, amit anyja kapni! rt gráf lói- De végzetes levédés áldó zulu lesz: a gyerekek játékba ruhát cseréd lek és cí saját gyermekéi dobja a tűzbe. kévék lelnek eb Manrieo neu tudja, hogy Azucena a mosta haanyja, Szívében alt ég a alllmtathrn gyűlölet Lima gró és csalárdja iránt. Ezt a gyűlő letet Azucena ültette szívébe Mumien, aki ügyesen folyatta a kántól, megszerzi t lovagi rángni■ Beleszeret t gyönyörű Leonórádra, az Ara goniie-Iuíz kegyeltjébe, akinél az ifjú Lima gráf udvara, Mcinrico, a trubadúr és a fia tál gróf nem tudják egymás ró!, hogy testvéridEgy éj szala< mikor Manrieo szere nádat ad Lcanórának, a gró párbajra hívja. Manrieo le■ a- győzi testvérét:, de az utolsó it. pilla máiban nem bírja mcc/öl- c- ni. Leonóra a trubadúrt sze- f- réti és mikor meghallja a un- 3- lótlun hírt, hogy Manrieo ól meghalt, zárdába vonul. r,! Manrieo seregével kiszabadítja Leonórát, de Lima gróf m t örbeesa!ja. Azúrénál is elfog0- jóik és Innia gróf elé viszik- rz Leonóra csak azzal az ige rét- ->f lel tudja Lima gróftól' kisza- )- hódítani szerelmeséi, hogy az c. övé lesz, de inkább mérget r- vesz be, semhogy hűtlen leli gyen Manricoboz. Mikor ezt ii megtudja. ' szavát megszegve. 1- lefejezteti Manricot. Abbém a k pillanatban, mikor lesújt a ű bétád. Azucena elárulja, hagy ír. a kivégzett Manrieo nem SOS'-' jót fia, hanem Lnne gráf j- édeslest vére voll. ...Anyám ineyboszultalak!“ — k óált ja s >f megszakad (t szive. ?- .4 film vagyon szép. Verdi örökbecsű dallamai sokáig zengnek*-/ölünkben. Verdi zenéjét nagyszerűen tolmácsol- ■ 1 ja a B6 mai Operához egy üt■ leseÉrdekessége a filmnek. ’ hogy a szerepekéi nem azok a színészek játszók, akiknek a hangiét halijuk, kivéve a . cigány-asszony és Lima gróf ' szerepét. A többi szerepeknél , külön vették fel a hangot és ■ külön á képet, de — a nagy. . szerű rendezés folytán — a ■ néző ebből semmit nem vesz ■ észre. f .4 film alkotói az operái ■ egészen filmszerűvé telték. Ezért az eredeti operán kívül ■ felhasználtak részieteket az eredeti XI. száizadbeli spanyol i krónikából és Gutierrez költeményéből. * A ..Trnbailur"-t január -5 tS-ig mulatja he a szekszárdi ..Szabad Ifjúság'' filmszínház,