Tolnai Napló, 1951. január-június (8. évfolyam, 1-150. szám)

1951-01-27 / 22. szám

NAPLÓ 1W1 JANUÁR n. Msciihoner befejeÉle kmlsi rolni i'iilladt euró()ai köriiíjái thsrÍ! Zlsukov, « Pravda párizsi tu- áósstéra írj* a. lap pénteki szársábau: Eisenhower, az amerikaiak Hely- tart őf a befejezte botrányos európai körútját. Zsukov rámutat, hogy min­denütt, ahol Eisenhower megfordult,- a néptömegek változatlanul ezzei a felkiáltással fogadták: „Eisenhower menjen haza". A néptőmegek egyáltalában nem kétértelmű módon tudomásukra hozták az amerikai gyarmatosí­tóknak, hogy határozottan sikra- szállnak a háborús uszítok tervei ellen. A tudósító részletesen leírja az Eisenhower ottartózkpdása, Nyugat ­A szekszárdi Garay-téri fiúiskola diákjainak káliéi,tiv mozilátogatása A vzok.-zárdi Garay-tér általános fiúiskola felső tagozata kollektív rnozüátoga tá-1 rendezett. A , mozi láto­gatáson 100 százalékig részeveitek az iskolások. .Már az előtte v;*!ó napo­kon nagy örömmel beszélgették, hogy milyen is leire!- a ..lTítko-s meg­bízatás“ című film. Az hfkola hall­gatóinak végre valóra '"ált a kíván­ságuk. Az iskolafolyovón gyülekeztek és ■porban mentek át a mwzihelyiség- be. Moziban az igazgató elvtársnő. IjászkV; Jánosné iv-mertette a -szovjet film jelentő-égét i‘s ti Ián« Szászvári József út:óm beszédc íkövetkezett. Beszédében kihangsúlyozfa a film­művészet és a békcvi.'ijelcm közti kapcsolatot. - Ma a Jilmmüvészet nem az cmber.hutiiá‘S es'/jltöze. hanem a fejlődés egyik fontom alapja. — mondotta. — Ma a fiItmművészet a béke megvédést! szolgálja, nem úgy. mint a nyugati államokban a művé- f.zet- minden ágát- háborús propagan­dára használják. A béke megvédése számunkra legnagvobb feladat, vagy­is nekünk úttörőknek ás 'szilárdan kell kiállni a béke .megvédésében, hogv :a nyuga ti. nupei'ia),i*st ák ne tud­janak egy harmadik háborút kirob­bantani. Ezt úgy tudjak megakadá­lyozni. ha az iskola IVigyelvnét meg- ftllárd;-jak. tanulási eredményünket, növeljük. Hogy mi a háborús ve- fczéívt le tudjuk küzdeni. ahhoz szük. fé.ge- a Párt és a .Szovjetunió irá­nyítása. E filmben láthatjuk a 'Szov­jet emberek pé’dá'nujűa-tó magatartá­sát és láthatjuk, hogy semmiféle ne­hézségektől nem riadnak vissza, há­nem győzelemre viszik a reájuk .bí­zott feladatokat. A beszéd után az úttörők a Béke­indulót énekelték el utána hatalmas tapssál éltették a Pártot és nagy ve­zéreinket. Ezek a fiatalok megértet­ték a béke megvédésének nagy jelen­tőségét és azt is tudják, hogy a békét csak a nagy Szovjetunió, a Párt ve­zetésével lehet megvédeni. Ezek a fiatalok már a szocialista szellemben nevelkednek és így tisztán látják a reájuk háruló békefeladatokat. Az is­kola fiataljai átérzik a Szovjetunió­vezette béketábor jelentőségét és minden munkájukat a béke megvédé- be állítják. A fiatalok nemcsak a szovjet film jelenttőségét érezték át. hanem a Pártkongresszus hatalmas jelentőségét is, ezért vállalták a Garnp-térí általános fiúiskola hallgatói, hogy a félévi bizonyítványukat megjavítják, az iskolafegyelmet megszilárdítják és a fizikai-kör versenyre hívta a megye összes fizikai-köreit. A Garay-téri iskola fiataljai megér­tették a Pártkongresszus hatalmas je­lentőségét és ők is, mint az üzemi és termelőszövetkezeti csoportok dolgo­zói vállalást tettek a Pártkongresszus tiszteletére, ezzel a vállalásukkal ün­nepük február 24-ét. Ezek az eredmé­nyek úgy tudtak megszületni, hogy a pedagógusok a szocialista nevelés módszerét használják, és a szovjet pedagógusok példáján haladnak. tüntetésre felhívó kiáltvány.ok o-sztxj. íratása miatt tartóztattak íe. A béke- harcosok-a) csődületre való provo­káció'*- írd vádol/ák. A tárgyalás vitán a ha!igatóság tüntetett béke-’ harcosok mellett. A párisi büntetőbíróság pénteken 22 másik békehareoss ügyét tárgyalja, akik szintén röpeédnlaterjesztés miatt kerülnek az imperialista bíróság elé. Számos demokratikus szervezet éle­sen tiltakozott a békeharcosok élté­in megtorló intézkedések miatt. Felvétel kétéves bentlakásos ápolónőképző isko 1 ákra Az egészségügyi minisztérium két­éves. bentlakásos ápolónőképző iskolá­ira felvételi pályázatot hirdet. Kérvé­nyükéi benyújthat jók azok a 18—30 ■éves nők. .okig az általános iskola legalább hat osztóinál elvégezte.];. A I'elvé teli kérvényhez csatolni kell: részletes, sn jáíkezüieg írt életrajzot, születési anyakönyvi kivonatol, utol­só iskolai bizonyítványt, valamint ha­tósági orvosi bizonyítványt arról, hogy a pályázó alkalmas-e ápolónői pályá­ra. A kérvényeket 1951 február 15-ig a következő iskolákba lehet benyúj­tani: Állami Ápolónőképző iskola Bu­dapest, Délibáb-u'. 27., Puskinu. 44.. Atkótás-u- 48.. Szombabthely. Köz­kórház, Szentes, Szeged, Kálvária u !. Kaposvár. Közkórház. Myugat-Mémelorszásban két milliárd márkával emelték az adókat A 1 ASZSZ-iroda jelentése szerint Schaeffer, a bonni ..kormány' pénz­ügyminisztere. az adótételei; több. mint kétmilliárd márkás emelését jelentette be. Az adóbevételi többíet- r e Ny ug at -N érne t o réz á g r ©m Ilit a r i z á _ lá-sán-ak fedezése miatt volt ■szükség1. Ä palsi j lóiig kerti 1 a Megyei Párföizotlság „fi is saitóMkáéíi“ vsfiiarzssz'ója Droight Dávid Eisenhower egyszerű családból szár­mazik. apja gyár igazgató volt és az anyja az apjának cl felesége. A kis Dé-Dé hamar kitűnt, lassú [elfogó képességével és a szobatisztaság hiányával.. Rakoncát­lan. büdös kis kölyök volt. annyi szent. Ebből az apja azt a - követkéz!elést vonla le. hogy gyakorlati pályára kell adni. Így lelt hát a kis Dé-Dé Eisenhower banirár- tánonc Heti 4.ÖV0 dollár fizetéssel, plusz három dollár nyelv koptatást díjjal. Eiseiihowerre még nem. bíztak komoly munkát; mind­össze csak a páncélszekrényekben és -séfekben söpör­gette ti. és a lectu.lt dollártrötegehet lapáttal lelhúnyta. Eközben egyízben ráesett egy nagyobb pénzeszsák. Bánkárjá fogadott egy jelenlévő lőzsdéssel, hogy az a zsák p/nz nem fejre eset!. Weg is nyerte a fogadási, meri a tőzsdes is elismerte, hogy azt. ami Eisenhowei nydimtn van, nem lehet fejnek nevezni. Egyszer éppen vette a partvist, hogy bemenjen a pénzszekrénybe, amikor betoppan/ egy nadrágtartó ügy_ nők és nyakába sózott 100 dollárért egy nadrágtartót. Már ki alrarta fizetni, amikor az ügynök azt mondta: — Adjon csak ötven dollárt. — Miért? — kérdezte Dé-Dé csodálkozva. 7" : Azért.' mert' ötven ■ cl&llcirérl ■ egy lukkal beljebb húzoj-fi a magay nadrágapjját és akkor már nem is kelt magának a nadrágtartó. ~ mondodw az ügynök és. el­tette az öt,yen dollárt., valamint a nadrágtartót.. Eisenhower nem győzött hálálkodni, ősszel eger.őd - tek: ..Droight Dávid vagyok“ mondta. .Jjary vagyok1' mondta az. ügynök, aki ezentúl mindennap el föd a sz tnetérl.. ami! Dé-Dé kisöpört a kasszából. Így kezdődött Eisenhower és Truman barátsága. " Eiscnhowert azonban főnöke nem szabadított» fel. Wert- mindig összekeverte a centet a dollárral és azért kereken megmondta az apjának: Mister Eisenhower! A maga fia olyun hülve. hogy kénytelen lesz beadni a hadügyminisztériumba. Bizony nem voll más választás“ .és Dé-Dé egyszerű ezredesként kezdte katonai pályafutását. Truman pedig fzem/tl-el. önállósította magát Mty.sc? Cily-b.cn. Eisenhower a hadügyminisztériumban értelmesebb t&afcónak, számítolt, és így bonyolultabb feladatokat is rábíztak, mérni példáni 20 ezer -kalovával megrohamozni 214 szlrájkolót. Rövidítsen bebizonyította- fölényes sirató •jfiaá tudását, amikor a nf rá f kólóknak először a szernél 'veretne ki, hogy ne lássál; az imperializmus további rothadását. Magánélete is példás volt. Mégha szabad­ságon volt, akkor is szerét ejtette, hogy társadalmi műn_ kők végezzen és égy-k/'t néger mi gl In csel ősében részt, vegyen. így leli Eisenhower tábornok. Eiseiifiowernak komoly katonai ambíciói támadt an, szeretett, volna, olyan vezér lenni■ mini. a Führer vagy a Duce. Így azután a háború kitöréseiről■ fanyalogva fogadta a hirt, hogy mintaképei ellen kell harcolnia Azonnal megindította a második frontot, melynek az volt a nevezetessége, hogy seholsem húzódott és mégis a nagyfölre, meg Churchill zsebében éri véget. Eisen­hower] a szenátus a háború alatt többször kitüntette Először, amikor a szovjet csapatok Sztálingrádnál meg­vertek a nácikat, másodszor, amikor Kievnéj, harmad­szor, amikor Szebasztopolnál, majd végül kapott egy bérletet, melynek felmutatásakor rögtön kiadtalc egy rendjelet. Amikor már úgy látszott, hogy a szovjet szövetséges egész puhára verte a nácikat. Eisenhower egy pezsgősüveg dugóját kihúzta és ez a puffanás volt a jel a szicíliai export megkezdésére. Amint az első amerikai katona partralépett Szicíliáiban. Eisen­hower Washingtonból azonnal New-Yorlrba utazott. A?, utazás jó lebonyolításáért kinevezték fővezérnek. A háború végeiéi1' hallóit egy puskalövést, erre azonnal írt barátjának Mucsa Citybe. hogy küldjön ha­mar egy nadrágtartót, de a levél visszajött, hogy ..A címzi1 ll elköltözött“ Truman Hary vett magának Was­hingtonban egy elég jólmenő alelnökséget, majd elha. Iálozás folytán ő lett a góré. Közben, vége lelt. a háborúnál; és a kutya sem vette a hadianyagot. Valamit kelleti csinálni. Elkezdődött a hidegháború és Eisenhower is mondóit egy pár vérga- gyoszló beszédei. Megalakult az atlanti szövetség és ez öreg Churchill sem volt annyira szenilis, hogy amikoi Truman EisenhowerI ajánlotta főve7.érnek, r,e emléke­zeti volna rá. .,Ugve arról van szó — mondta Churchill — aki annyira irigyelte a mi szegény megboldogult Adolfunkat, amikor, bevonult Párisba?" ■,A",-61. arról‘ erősílelle Truman és így máris döntőt lek a.?- atlanti szövetség fővezérének személyében é>, állomáshelyé >.:n. Dé Dó elutazása élőt! megkapta Trianontól a. lőve.- térségi recept könyvel. a fontosabb dolgokat a man? séf* Iájára Ht% és utazás közben is olvasgatta: ..Ke1 feléh fél térdeitekről óh európai népek, elég volt a hódolat­ból, én csak egyszerűen, mint mindannyiatol; télj hal la-lmú parancsolója jöttem, nem vagyok én semmi más.“ Ezt. akarta mondani, miután elvonul n pária diadalív alatt. Azonban apróbb hibák voltai; a szervizésben. Bál a diadalív a kelvén állt. de Eisenhowert annyiul meg­dobállak a repülőtéren záptojással, hogy nem India el. olvasni a párisi házak falára írt feliratokat, pedig azok pontosan megmondták, hogy hová menjen. A: győri ki járási sajtóbizottság kap­ta meg a ' Tain nine gyei Pártbizottság sajtóbizottságának „A jó sáftömun- káért” vándor-zászlóját. Mintegy- 850. népnevelő ment . ■ <r dplgozó paraszt sághoz és- az üzemek .dolgozóihoz, hogy meggyőzzék őket arról, mit ie- ent a Szabad Nép az ő életűkbe*}, miként segíti a munkájukban, hogyan küzd a béketábor a világ dolgozóinak békéjéért. . A Szabad Nép kampánv alatt a' gyönki .járásban eddig 8 Sza­bad Nép baráti Kör . alakult. . 1 auszik Arnoldné kolesdi dedgozo parasztasszony 11 e őfizeiőt gyűjtött. Kezében a Szabad Néppel, elment a dolgozó parasztokhoz és abból cik­keket olvasott, fel. Azok a cikkek ? nemzetközi helyzettel. a .béketábor erősödését igazolták. Ezután meg is beszélték .a cikkeket. A béke megvé­désének kérdését összekapcsolta a termelés kérdésével.' A szab atone ál­lami gazdaságban , Molnár István H hasonló módszerrel győzte meg a dolgozókat, hogy a Szabad Nép min­den dolgozónak kenyere. Ő 10 előfi­zetőt gyűjtött.. Pincehelyen Stern Antal népne­velő 21 előfizetőt gyüjíött. ü az imperialisták provokációját vi­tatta meg a dolgozókkal. Rámutatott a koreai helyzetre, s megmutatta, mi­ként küzd a Szabad Nép a dolgozó nép békéjéért. A dolgozók megértették a Szabad Nép jelentőségét és újabb vállaláso­kat tettek. így például Varró és Far­kas János hőgvészi népnevelők 10-10 előfizetőt szerveztek be. A postás dolgozók is komo.y munkát végeztek a Szabad Nép terjesztésével. Á megye minden területén jól dolgoztak, de egyes helyeken ki­magasló eredményeket értek el a levélhordók. Ők napróbnapra a dolgozókkal be­szélnek, s így kihasználva ezt, azok­nak a Szabad Nép jelentőségét mél­tatják. A tolnanémedi kendergyárban 10 főről már 22 főre emelkedett az elő­fizetők száma. A gyönki járás sajtóbizottságának versenykihívása minden járásban fel­lendítette a népnevelők munkáját. Mindegyik járás a magáénak akarta tudni a Megyei Pártbizottság sajtó- bizottságának vándorzászlóját. Tolna megyében a január 23-i adatok szerint 1.175 előfizetőt gyűjtöttek a népnevelők. Első helyre a paksi járás került, megelőzte a gyönki járást, így „A jó sajtómunkáért" vándorzászlót a paksi járási pártbizottság sajtóbizottsága nyerte el. Január 25-én a gyönki já­rási pártbizottságon átvették a pak­siak a vándorzászlót, A megyei sajtóbizottság nevében Kontra Sándor elvtárs mondott be­szédet. Beszámolt az eddigi eredmé­nyekről, rámutatott arra: „Döntő, hogy minden dolgozó asz­talán ott legyen a Szabad Nép. Szükséges azonban az is, hogy ne csak előfizetőket szervezzünk, hanem olvasókat is. Bizonyos időközönként látogasák meg a népnevelők az új előfizetőt, beszélgessenek el vele a Szabad Nép cikkeiről. Minden előfi zető egyben olvasó is :egyen . A be széde további részében elmondotta, hogy a Szabad Nép kampány máso­dik periódusában megerősítjük a népnevelőinket: a sajtóankétokkal, a Szabad Nép terjesztésével foglalkozó színdarabokat játszunk a dolgozók­nak, a népnevelők átcsoportosítását is végrehajtjuk, a népnevelők között tapasztalatcserét indítunk be. „A paksi járás nemcsak azért nVerte meg a vándorzászlót, meri több előfizetőt güjtött a többi (áras­nál. —■' mondotta Kontra elvtárs a továbbiakban — hanem azért is, meri éppen a dolgozó parasztság között végzett kiváló munkát. X 291 előfizető 75 százaléka dol­gozó paraszt.“ Kontra elvtárs foglalkozott a tszcs- nél mutatkozó hiányosságokkal. A íszcs-kben aránylag gyengék az ered­mények. Fokozottabban kell foglal­koznunk a tszcs-tagok politikai fej­lődésével. „Nekünk sajtóbizottságok­nak az a feladatunk, hogy a Szabna Nép terjesztésével segítsük elő dol­gozó parasztságunk fejlődését. Ezután Körtés István, a gyönki já­rási sajtóbizottság titkára acita at Gyurica Istvánnak a paksi lárási sajtóbizottság titkárának a vándor- zászlót. Körtés István elmondotta: „Elindí­tottuk a versenvt a járások között Ti megnyertétek a vándorzászlót, de mi sem vesztettünk, mert ver­senyünknek a dolgozó nép látta hasznát. Mi ennek örülünk. A lemaradásunk oka elsősorban adminisztráció miatt volt. A népnevelők nem számolnak le naponta, nem fizetik be. a postára haját!ék nélkül a begyűjtött összegei. Néhány, napi késés okozta a lemara­dást;“ Gyurica István átveszi a ■ vándor- zászlót. Majd elmondja: ,,A paksi járás mindenben az utol­sók'.között volt. Nem mertem elhin­ni. hogy a Szabad Nép terjesztésében elsők legyünk. Ez azonban már ko­moly fejlődést jelent. Nem volt köny- nyü feladatunk nekünk sem, hogyan vigyük a dolgozó parasztság felé a Szabad Népet. Több napon keresztül dolgoztunk a terven. Végül is a leg­egyszerűbb formáját találtuk meg az agitáeiós munkának. Beszéljenek a dolgozó parasztok a társaiknak arról, hegy mit je­lent az ö számukra a Szabad Nép, Ezért olyan dolgozó paraszt népne­velőket állítottunk be, akik előfize­tői a Szabad Népnek. Ezeken kívül természetesen a pártonkívüli népne­velőket is bevontuk a munkába. Mun­kánknak meg is volt az eredménye, mert a 291 előfizető 75 százaléka dol­gozó paraszt." Ezután további jó munkát kíván a gyönki járási sajtó- bizottságnak a következő szavakkal: „Dolgozzatok elvtársak úgy, hogy elnyerjétek tőlünk a vándorzászlót, mi pedig úgy dolgozunk, hogy nem adjuk ki a kezünkből." Kiküldött munkatársunknak el­mondotta még Gyurica elvtárs, hogy a paksi járásban a tanulók levelet írnak a szüleiknek: „Édesapám, ren­delje meg a Szabad Népet.” A dol­gozó parasztokat tehát saját gyerme­keik is kérik a Szabad Nép előfize­tésére. Á paksi járás községei szép ered­ményeket értek el. tz élen Paks van, ahol 23-ára már 130 előfizetőt szerveztek be. Utána Dunaföldvár következik, ahol 20 fővel teljesítették túl vállalásukat. Vannak azonban a paksi járásban is olyan helyek, ahol 23-ig egyetlen előfizető-t sem gyűjtöttek. így pl. Pusztahencsén maga a párttitkár, Herceg János, a tanács VB einöke, Csécsi Gáspárné és a VB titkára. Szabó Mihály azon a véleményen vol­tak, hogy elegendő, ha a tanácshoz jár egv Szabad Ncp, azt mindannyian el tudjak olvasni — mondotta Gyuri­ca István, a paksi járási sajtóbizott­ság titkára. A paksi járás elnyerte a gyönkiek- töl a vándorzászlót. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy minden vonalon jó munkát végeztek. A munkát to­vább kell fokozniok. Nem szabad szem elől téveszteniük, hogy célunk nemcsak az, hogy előfizetőket tobo­rozzunk, hanem olvasókká is legye­nek az új előfizetők. fi járások közöli kialakult verseny állása a következő: első a paksi járás 291, második helyen a g\önkiek vannak 257, a harmadik helyen a szekszárdi já­rás van 228, utána a bonyhádi járás következik 177, ötödik a dombóvári járás 155 cs a hatodik a tamási járás, ahol eddig csak 67 új előfizetőt toboroztak. A tamásiak most megkezdték a le­maradás behozását. A népnevelők munkájától függ, hogy milyen ered­ményeket érnek el a következő ki­értékelésre. „A jó sajtómunkáért" vándorzászló most a második helyen van. Kell, hogv a többi járás is a io munkával küzdjön azért. Tegye min­den sajtóbizottság magáévá a gyönki- ek jelszavát: ..A vándorzászló a mi­enk lesz." (B. — 1.) Sárszentlörinc község kultúr csoportja a főpróbáját 1951 január 27-én tartja. A tánccsoport is nagy lelkesedéssel készül a járási ku túr­versenyre. Ez a tánccsoport nemrég alakult meg. kevés működésük alatt szép eredményt tudnak felmutatni. Á járási bemutatóra is benevezlek. — Ifjú Kiss István iilsúnyéki kuiák IejI>eszo 1 gú11aiási kö!e 1 cze1.1sf*gét elha- nyago'lla. vagyis elszabotálta. Ezt a cselekményt azért követte el. hogv mállón tudja kiszolgálni a nyugfl'i imperialisla gazdái*. Ebben is láthat­juk, hogy n kuláksúg nemcsak a kai­mra leréu támadja a dolgozó parasz­tokai, hanem mindent megragad, hogy gyengíteni tudja a nép állama'. Ez i kulák azzal akarta gyengíteni a béke tábori, bogy a : e jbeszolgá t alási kü- leleze'Iségének nem lesz eleget, in­kább az' a tejmennyiségei az állatai­val eleli IVI. Ez.ér a híinesclekedeié- érl a szekszárdi járásbíróságon fog felelni. Németország újrafegy vérzésé ellen irányuló párizsi tüntetést. Hiába kísérelte meg a . kormány megfélemlíteni a párisíakat — írja — sok-sokezer párisi meg tudta mondani Eisenhowernek azt., amit a francia dolgozók róla és védelmezőiről gon­dolnak : , Békét akarunk, Eisenhower ta­karodjék Franciaországból.“ I 1'am‘ia dvmokraSikii"> suzcrrrzHclt élesén 1 Itakoy.ua*4 a iiékelmiTosok elleni nn j;torló infcKkedések inia; . A párisi büntetőbíróság esütülnökön tárgyalta 25 békeharcos ügyét. aki-., két az. Eisenhower ellen irányuló Eisenhower nem tagadhatja le azt a nyilvánvaló tényt, hogy a szó szó ros értelmében minden fővárosban ezzel a' felkiáltással fogadták: ,,Hord ja el magát!" ' Nyugat-Európa népei nem akarnak az amerikai beavatkozók -ágyútölfejé■ kei lenni. Mint a Reuter jeteríti, Eisenhower csütörtökön délben az izlandi rejkjá- yíki repülőtérre érkezeik

Next

/
Thumbnails
Contents