Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952

1950. július

tétellé számukra az anyagi javakról való lemondást, ha he akarnak kerülni Isten országába /"Könnyebb a tevének a tü fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." Mt.l9:24«/ Az evangéliumot is a szegényeknek hirdette, /Lk,4,18./. Isten országának az "eljövetelével" vagyis Isten uralmának a megvalósulásával" elengedhetetlenül összetartózónák tekintette

? hogy az elsők utolsókká és az utolsók elsőkké legyenek. A bibliából való a sokszor;-.c; hangoztatott forradalmi ielszó is: "...ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék." /II.Theas.3:10./ Ennyi is bőven elég annak az igazolására, hogy a theokrácia, az Isten valóságos uralma e világi," politikai sikban semmiképen sem jelenthet mást, mint a nép uralmát, ha ugyan ott, ahol akár a theokrácia, akár a demokrácia valósággá lesz. lehet egyáltalán szó bárkinek az uralmáról

, "he ne igy legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy aüar lenni, legyen ti szolgátok. "/Mt. 20.26./. Az már, ami ezzel látszólag ellentétben van a* bibliában /"Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; inert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: ós amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek." Rónul3:l/, aligha más ideiglenes érfényü gyakorlati kompromisszumnál.. Nyilvánvaló tehát, hogy a theológia nyelvén a demokrácia szekularizált theokrácia, vagyis világi sikban jelentkező Istenuralom. Sokat gúnyolódtak a felett a régi megállapítás felett papi körökben is a letűnt antidemokratikus rendszerek idején, hogy a nép szava Isten.szava

. Holott ennek nagyon is meg van a bibliai kinyilatkoztatás belí alapja:."mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istcnt

f akit nem lát?" /I.

Ján.4:20./. A legfurcsább, hogy azt meg a fenti bibliai helyek ellenőr

o se kifogásolták, hogy a Hatalom monarchikus birtokosait, a legnagyobb zsarnokokat is Isten kegyelméből való"királyoknak nevezték. A nem demokrata keresztyén - fából vaskarika, s az ilyen jelenség csak ott fordulhat elő, ahol a keresztyénség letért krisztusi alapjáról. Annak tehát,.aki nem demokrata, aki nem akarja, nem szereti és nem támogatja a demokráciát, aki nem akar osztálynélküli társadalmat, annak pontosan ugyanugy kell gyűlölnie á keresztyénséget is, mint ahogy Nietzsche mind a kettőt egyformán f

yülölte és megvetette, hiszen ő a keresztyénséget is éppen azérf ámadta olyan elkeseredett dühvel és maró gúnnyal, mert Denne látta a demokrácia /"a kis ember", a nyárspolgár uralmának/ végső forrását. A keresztyénség eltévelyedésének és erőtlenségének egyi'legmegdöbbentőbb jele éppen az, hogy antidemokratikus rendszereket tudott és tud támogatni, sőt maga is antidemokratikus, klerikális és hierarchikus, magyarul papuralmi formát tudott magára ölteni. Az a feszültség és Harc, amely a keresztyénség és a demokrácia között fennáll, elsősorban nem a demokrácia hibája tehát, hanem nyílegyenesen következik abból, hogv a keresztyénség meghamisította önmagát és ha emiatt korunk na súlyos csapásokat mér az egyházakra, az éppen ebben leli végső magyarázatát; theológiai ^zem-" pont

bol pedig nem más ez, mint Isten ítélő* e a megromlott, önmagához hűtlen, igazán megtérni nem akaró keresztyénsegen. Ha a keresztyénség hü lett volna az igéhez, elképzelhetetlen, hogy demokratikus, szocialista és kommunista mozgalmakra egyáltalán sor került volna az emberiség történetéhen. ' Nem opportunizmusból született meg tehát a magyar protestantizmusban a jelszó, hogy nekünk bibliai alapon álló keresztyéneknek a lehető legélesebben el kell határolnunk magunk

at a kleri-" kaliznusto

i s annale minden csokevó.ny^tfiltdp ly Vn l Knn^Ari n ^f h^boru között sainos evangélikus egvháaunlrm is ránvmtn a 19, UPB