Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952

1948. november

«a» ^ fc» ra az évtizedekre gondolok vissza hálával.melyekben Eperjesen és Miskolcon intézetünk falai közt a nemzetnevelők egész sere­f ét nevelte,hanem különösképen gondolok azokra az utolsó esz­endőkre,amelyekben igazgatói minőségben élére állott a hábo­rús cselekmények alatt rendkivül sokat szenvedett intézetnek s rátermettségével.pontosságával,'hűsegével s a növendékek iránt megmutatott atyai szeretetével újra Jeaetővé tette az intézet működését. Iskoláink államositása után történt ugyan már,de még áz állami tanév megkezdése előtt,hogy a minisztérium nyugalom­ba helyezte dr. Schar bert Ármint, a nyiregyházi Kossuth Lajos gimnázium igazgatóiát is. Hosszú tanári pályáján sohasem akart más lenni,mint tanár. Izig-verig pedagógus. Mikor a háborús cselekmények forgatagában vezető nélkül maradt intézet élére került, a lényétől idegen szervezési»közigazgatási és anyagi " feladatokkal is ugy birkózott meg,mintha'kezdettől fogva isko­laigazgatási ember lett volna. Szeretetreméltó egyénisége, ki­egyensúlyozó természete tanítványaiban, tanártársaiban s egy­házkerületünkben is mély nyomokat hagy maga után. Itt emlitem meg,hogy nyugdijba került Fábián Pál, a nyiregyházi Kossuth Lnjos gimnázium altisztje is. A legöregebb diákok is majdnem mina ugy emlékeznek reá,mint aki hozzátarto­zik a gimnáziumhoz. Hosszú hűséges szolgálata után fenntartó • hatóságának és sokezer diáknak áldása kíséri nyugalma éveiben;* A távozó igazgatók helyére ujak léptek. A leánygimná­ziumban is megtörtént a régebb idő óta üresedésben álló igazga­tói szék betöltése. Dr. Benkő László soproni liceumi tanárt vá­lasztotta meg e tisztre a fenntartó hatáság,A tanitoképzőinté­zetnél Lehoczky Egyed felszentelt lelkész, tanitóképzőintézeti tanár lett az uj igazgató. Működésűkre Isten áldáfó* kértem*-" Itt emlitem mog, hogy Vnlent József, Kgssuth gimnáziumi taná­runkat az egyetemes felügyelő igazgatói eimmel tüntette ki. , , ' Ui tanárok lettek: a jogakadémián dr.Horváth Róbert es dr. Várhegyi Miklós; a tani t óképző-nn Lé se tben gyakorló isko­lai tanitó lett Strauch Friderika cs Gyimesi István. A tanitói karban: nyugalomba vonult Kemény Péter és id.Prékopa István, nyíregyházi igazgató. A városi általános iskola igazgatója lett Korényi Gyula , a tanyai általános iskolák igazgatásúval megbi­zatott ífl.Prékopa István. uj tanitó lett Nikodémusz Jánosné Kollárik .Inna Kölesé Az_ébrodés szolgálat ában. Hazánkban is sokat beszélnek arról s külföldön is az a hirünk van,hogy ébredés van a magyarországi evangolikus egyház­ban. Tudom jól,hogy vannak, kik az uj élet megnyilatkozásának " jeleit meg nem hajlandók ébredésnek elismerni* Akik igy gondol­kodnak, azoknak numerikus ébredési fogalmuk van. Azt gondolják, hogy a szám teszi az ébredést és ezért csak ott lehet ébredesrő beszélni,ahol nagy tömegek tolonganak az ige körül és jutnak hi re. Ilyen volt Keresztelj János ébredés-fogalma is a bortönben. Mivel nem találta elég nagynak a Jézus körül tolongó sokaságot,

Next

/
Thumbnails
Contents