Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952
1945. szeptember
teljes egészében át akar térni'a református egyházba. Julius 3-án érkezett jolentés v.Molnár János marosvásárhelyi h.lelkésztől, hogy amikor értesült a zselykiok kitérési szándékáról, fel kereste a zselyki híveket. Május 21-én este érkezett meg s másnap, pünkösd harmadnapján istentiszt eletet tartott, úrvacsora o osztott, keresztelt, esketett és konfirmációt végzett. Gyűlést is tartott, melynek oredményoképen két /reformátusokkal vegyes/család kivételével a többiek mind visszavonták kitérési nyilatkozatukat. Epen az utolsó napon, mert - a román törvények értelmében másnap érvényessé és jogerőssé vált volna a községi jegyző előtt bejelentett áttérési szándék. A zselyki gyülekezet további gondozását v.Molnár János marosvásárhelyi és Kovács László sepsiszentgyörgyi lelkész vállalták. A tiszakerüloti egyházi főhatóság Zselyk, gondozására küldte ki a f.év juniusában Sopronban végzett s lelkésszé szentelt nagyváradi születésű Szedressy Pál s. lelkészt ,azonban közben Nikodómusz János brassói esperes, erdélyi püspökhelyettes Lányi Pál Erdélyben végzett s.lelkészt bizta meg a zselyki gyülekezet gondozásával, minek következtében Szedressy Pál a kolozsvári gyülekezetben nyert szolgálati beosztást. Az erdélyi egyházmegyéből egyébként a postai ós közlekedési nehézségek miatt nagyon kevés' hir érkezett. IX. Gömör-Kishont i egyházmegye: Smid István gömör-kishonti esperes, rozsnyói lelkészt a szlovák hatóságok letartóztatták. Szabadlábra helyezése után kiutasították. Nyugalomba vonult. Jelenleg miskolci lakos. A2 egyházmegye vezetéséről azóta hir nem érkezett. X* Balogpádár . A helyén maradt Bándy György lelkészt teljesen kifosztották s később a szlovák hatóságok letartóztatták. Azóta a szó teljes értelmében fogságban szenved. Az iskolát ágyutalálat érte, a tanítás a paplakon folyik tovább. Perjésén az iskola udvarára esett egy akna,azonban kevés a- . nyagi kért okozott. Göaö rhosszuszó . Palásthy Árpád lelkész a helyén maradt.- A templomot és lelkészi lakást aknatalálat súlyosan megrongálta, ugy hogy lakhatatlanná lett. Az anyakönyvek és jegyzőkönyvek elpusztultak. 3. Gömörpanvit . Solti Károly lelkész a helyén maradt.A haroék alatt a templomban az orgonasipok teljesen tönkrementek.A "lelkészi lakás is megrongálódott. A lelkészt, akit rövid szolgálata alatt a hivek nagyon megszerettek, 1945.május 14-én a szlovák hatóságok kiutasították. Egyideig Tállyán a katonai szolgálatra bevonult 1olkés zt helyettesítette, jelenlog Abaujszántón hely otte»lelkész és Tállyát is gondozza. A mellétci loányogyházközség temploma súlyosan megrongálódott a harGok alatt, A lokenyei leányegyházközség templomának tornyát lelőtték és az orgonát súlyosan megrongálták. Az özörényi iskolát teljesen kifosztották és maga az épület is tanításra teljesen lohotctlen állapotban maradt mog. Jolsva . Baltazár János lelkész a helyén maradt,do később a szlovák hatóságok letartóztatták, majd szabadlábra helyezték. Remote László vt.lelkészt a németek elhurcolták, f.é* júniusában pedig a szlovák hatóságok a feleségét és családját kiutasították. S» Jg l^VAta-polca . ^OffllX~laXké<Na-t.,.^hir szwint- a németek