Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1940–1952
1941. szeptember
- 6 szágw-Egy&á£ból hozzánk átjtfvff egyházközségekből, valamint a Székelyföldi Misszióból és Nagybányából külön erdélyi egyházmegye szerveztetett. őszinte melegséggel és hittestvéri szeretettel köszöntöm az uj egyházmegyét és visszatért gyülekezeteit, valamint annak kiváló vezetőjét, Járesi Andor kolozsvári lelkész ur személyében. Hóiéval kívánok ezenfelül ez alkalommal megemlékezni a 20 évvel ezelőtt megalakult ötvárosi esperességről is,annak áldozatos egyházi és nemzeti munkásságáról, valamint az esperesság élén állott - az örvendetes változás folytán tisztétől visszavonult - Materny Imre nagyváradi evangélikus lelkész, tb.esperes úrról- Materny Imre tb. esperes ur még a régi Nagymagyarországban a tiszai evangélikus egyházkerületnek egyik legkiválóbb igehirdetője volt, akit még akkori működésének idejéből volt szerencsém személyesen megismerni. A megpróbáltatások 22 évi nehéz ideje alatt is hű maradt önmagához, hű maradt a magyar hazához és akkor is hűségéről tesz tanúbizonyságot, amidőn most is részt kér a maga számára abból a keresztyén munkából,melyet a tiszai egyházkerület megvalósítandó célként maga elé tűzött. Méltóságos és Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés! Napirendünk 5.pontja alatt elnöktársam,a püspök ur őméltósága tesz egyházkerületünk lelki irányításáról és igazgatási ügyeiről részletes j elöntést jvai amint beszámol intézményeink működéséről is. így ezeket mailő zve,csupán azt a sajnálatos tényt kivánom különösebben érinteni, hegy evangélikus egyetemes egyházunk egyetlen fő is kólája,az Eperjesről annak idején Miskolcra menekülni kényszerült és 1531-ben alapitott Ősi evangélikus jogakadémiánk sorsa,sajnos, komoly válságba került és bizonytalan jövőnek néz elébe. ősi akadémiánknak önállóságát ós fennmaradását a múltban a Wesselényi féle összeesküvés után Spankau, másodszor a nemzeti elnyomatás legszomorúbb korszakában Caraffa tábornok, harmadszor pedig II.Rákóczi Ferenc szabadságharcának leveretése után az akkor támadt nemzetellenes reakció, érintette, de mindenkor újból életre kelt az. Tudatában annak a tudományos,kulturális és nemzeti jelentőségnek,melyet nagy történelmi múlttal biró jogi főiskolánk mind nemzetnevelési, mind evangélikus egyházi szempontból j el ent, elnöktársam, a püspök ur őméltóságával egyetértőleg minden lehetőt elkövettünk és el fogunk követni arra nézve,hogy ősi főiskolánk veszélyeztetett további fennmaradását megóvjuk és a lehetőség határain belül megmentsük azt, amire reményt nyújt az a megnyugtató körülmény,hogy habár az 1240. évi ZKVIII-ik tételes törvény már szabályozta a felekezeti jog~ akadémiák ügyét, a törvény végrehajtása azonban egyelőre f el függ e s z t e te 11. Méltóságos és Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés! Hálával és kegyelettel emlékezem meg e helyről és ez alkalommal egyházkerületi felügyelői tisztemben érdemes elődömnek, b.e.Or.Meskó Lászlónak végintézkedéséről,ki 1922ben kelt végrendeletében föléi vagyonát egyházi,kulturális és sztciális célokra hagyta. Inditványozom,hwgy crökittessék meg a nagylelkű örökhagyónak emléke mai közgyűlésünkről felveendő jegyzőkönyvünkben is,ki e tényével is örök példáját adja az önzetlen egyházszer etet nek. Méltóságos és Fő tisztelendő Egyházkerületi Köz-