Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935
1935. szeptember
rok felé, vagyis új területeknek a lelki gondozás és lelkipásztori munka számára való meghódítása által a gyülekezetekbe szervezett s gondozott evangélikusok száma kezdi megközelíteni az illető területeken élő, a statisztika által kimutatott evangélikusok számát. Bármennyire örvendetes ez, mégis meg kell említenem azt a tényt, hogy a két számadat között sajnos, még mindig igen nagy a különbség: 1807 lélek, amely szám oly nagy gyülekezet népét jelenti, amelynél nagyobb az egész kerületben csak három van. Az 1934-ik év végén tehát 1807 olyan szórványban élő evangélikus volt egyházkerületünk területén, akikkel szemben egyházközségük azt sem tette meg, hogy mint evangélikusokat tartotta volna őket nyilván. Nyomatékosan kérem lelkésztársaimat, hogy szórványhíveik meglátogatásával legalább személyi kapcsolat létesítése által igyekezzenek szórványhíveiket az egyházhoz kapcsolni s őket mint evangélikus tagokat nyilvántartani, mert különben minden belmissziói munkánk hiábavaló s az áttéréseknél esetleg mutatkozó nyereségünket elveszítjük a gondozatlanul hagyott szórványhívek elmorzsolódásával. Itt kérem még a lelkésztestvéreket arra is, hogy a püspöki jelentés számára kért statisztikai és népmozgalmi adatok benyújtásánál az adatszerű hűséget a legkomolyabban vegyék. Az adatok megbízhatatlansága hiábavalóvá teszi az egyházkerület adatainak feldolgozásával járó tetemes munkát, s egyben nem teszi lehetővé, hogy való helyzetünkkel komolyan szembenézzünk. b) A keresztelések száma 1934-ben 830 volt, ami a megelőző esztendővel szemben 21 főnyi emelkedést jelent. — Ha a keresztelések, illetve születések számával mindjárt egybevetem az elhaltak számát: 527, ami a megelőző évvel szemben 25 főnyi csökkenést jelent, kitűnik, hogy az egyházkerületben a természetes szaporulat 303 lélek, ami megfeleí 8.8o/ 0 o-nek. c) Az 1934. évben történt 295 esketés, 63-mal több, mint az előző évben. Ebből 173 tiszta és 122 vegyes pár volt. A tiszta páros száma örvendetes módon 54-el, a vegyes pároké csak 9-el volt több, mint a megelőző évben. d) Ennél meglepőbb és szomorúbb azonban az a kép, samit a reverzálisok tárnak elénk. Reverzálist adtak a javunkra 61, a kárunkra 59 esetben. Ez ugyan még mindig két reverzálist jelent a javunkra, de a javunkra és kárunkra adott reverzálisok arányában mutatkozik a megelőző év adataihoz képest nagy visszaesés, amennyiben 1934-ben a javunkra adott reverzálisok száma 9-el, a kárunkra adottaké pedig 21-el több a megelőző évinél. Még világosabban látszik a visszaesés, ha százalékokban kifejezve nézzük meg az adatokat. A házasságkötések száma 27o/ 0-kal emelkedett s ezzel együtt a javunkra adott reverzálisok száma 17o/ 0-os, a kárunkra adottaké ellenben 55%-os emelkedést mutat. A reverzális-mérleg az egyes egyházközségek kebelén belül különösen kedvező Diósgyőrött, Arnóton, Debrecenben és Sajókazán, míg különösen kedvezőtlen Nyíregyházán és a Délszabolcsi Missziói egyházközségben. A rever-