Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935
1935. szeptember
Sajnos, a lelkészi kongruát eddig még nem sikerült kieszközölni s így az anyásodási akció még egyelőre befejezetlen., i) Egyrészről a debreceni egyházközség, illetve annakegyes tagjai, másrészről Dr. Dómján Elek főesperes által egymás ellen kölcsönösen tett panaszfeljelentéseket a két fél egyidejűleg adott nyilatkozattal visszavonta s így áz évek óta húzódó ügy, hála Margócsy Emil nyíregyházi egyházfelügyelő közvetítő fáradozásának és az egy ideig egymással szemben állott felek evangéliumi szellemű jobb meggyőződésének, az egyház javára megnyugtató békés befejezést nyert. k) A kornádi egyházközség anyagi zavaraiból való kibontakozás céljából a főesperes fáradhatatlanul folytatja a hitelező pénzintézet és az érdekelt egyháztagok közötti tárgyalásokat. Van reá remény, hogy azok megnyugtató befejezéshez jutnak. Ugyanezen egyházközségnek az ottani ref. egyházközséggel szemben felmerült sérelmei ügyében a vegyes bizottság még mindig nem jött össze tárgyalásra, dacára annak, hogy részünkről* megtörténtek a megfelelő kezdeményező lépések. A mai helyzet képe egyébként reményt nyújt arra, hogy ez a sérelmi anyag rövidesen lekerülhet közgyűléseink napirendjéről. 1) Értekezletet tartottam a nyíregyházi két középiskola tanári karával a középiskolai törvény tárgyában, — a nyíregyházi leánygimnázium tanári karával az egységes testületi szellem biztosítása érdekében, a nyíregyházi egyház lelkészi karával és diakonisszáival, ez utóbbiak munkabeosztása kérdésében, — a a délszabolcsi misszió érdekelt tényezőivel és a főesperessel a missziói munkaterületek közelebbi elhatárolása ügyében, — a miskolci és diósgyőri egyház lelkészeivel és vallástanáraival a vallástanítási feladatoknak területi megosztása érdekében stb. A inult évi egyházkerületi közgyűlésnek azon határozatait azonban, hogy a szórványterületek újabb felosztása és a presbiteri és ifjúsági konferenciák rendszeresítése tárgyában értekezletet tartsunk és javaslatainkat az ez évi közgyűlés elé terjesszük, elnöktársam elhalálozása és közbejött hosszas betegségem miatt teljesíteni nem tudtam s így a teljesítésre kérem a jövő évi közgyűlésig szíves halasztás engedélyezését. ! m) Az egyetemes felügyelő kérelmére kifejtettem véleményemet az evangélikus középiskolákban működő ref. tanerők jogi helyzete, — a Prot. Tanítói Internátusok Alapjából, a svéd és dán hittestvérek adományából kiosztandó segélyek, a hercegprímás házasságügyi törvénytervezete, a közoktatásügyi igazgatás rendezéséről szóló törvényjavaslat, az új középiskolai törvény végrehajtási utasítás tervezete, végül a segédlelkészi és segédlelkésztartási kongruasegélyek kiosztásának új alapokra való fektetése tárgyában. n) Néhány személyi természetű, közérdekű mozzanatot említek fel a 'következőkben: 1. A tiszántúli ref. egyházkerület közgyűlése jegyzőkönyvi kivonaton fejezte ki részvétét Dr. Zelenka Lajos egyházkerületi felügyelő elhunyta alkalmából. 2. Dr. Mayer Endre ny. theol. dékán köszönetet nyilvánított a