Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935
1935. szeptember
37 Járiossy Miklós egyháztanácsosnak, minden egyházi ügy lelkes, áldozatkész barátjának korán megnyílt sírját. A tiszavidéki egyházmegye és egyházkerületünk közéletének során ugyancsak nehezen pótolható veszteséget jelent Dr. IJubassy Bélának. a tokaji egyház egyik missziói körzetében buzgólkodó s minden közegyházi megmozdulásban élénken résztvevő tanácsosának elhunyta. Fájdalommal láttuk elköltözni az élők sorából Harsányi Istvánt, a máramarosszigeti missziói egyházközség egykori, hazafiságáért a megszálló oláh hatalom részéről mártiromságot is szenvedett buzgó lelkészét, továbbá Dr. Körtvélyessy Pált y az eperjesi collégium egykori buzgó magántanárát, Dr. Bánó Árpádot, a sárosi egyházmegye és az eperjesi collégium feledhetetlen emlékű, buzgó, időrendben utolsó felügyelőjét, Dr. Maiéter Istvánt, az eperjesi collégiumi jogakadémia egykori kiváló tanárát, Blatniczky Pált, a pestmegyei esperesség egyetemes egyházi közéletünkben is áldásosán működő esperesét, — és Juhász Lászlót, a gömörótornai ref. egyházmegye esperesét, az ORLE alelnökét, egyházunk törekvéseinek megértő lelkű, testvéri szellemű hű barátját. Megilletődéssel vettük hírül magyarhoni evang. egyházegyetemünk nesztora, kimagasló tekintélyű örökös tiszteletbeli felügyelője, Báró Prónay Dezső feleségének elhúnytát. Mindezen gyászesetekben, valamint a velem közölt többi, egyházi hátterű gyászhír közlése után nem késlekedtem egyházkerületünk, illetve a magam részvétnyilvánítását kifejezni. Mély tisztelettel hozom javaslatba, méltóztassék az elhunytak emlékét jegyzőkönyvünk lapjain megörökíteni, s a dunántúli ref. egyházkerületnek Dr. Antal Géza püspök, özv. Dr. Bencs Kálmánnénak és özv. Dr. Maiéter Istvánnénak férjük elhunyta alkalmából jegyzőkönyvi kivonaton kifejezni közgyűlésünk őszinte részvétét. Viszont a személyi változások örvendetes oldalán is van többrendbeli kedves feljegyezni valónk. így mindenekelőtt az az örvendetes tény, hogy a tiszavidéki egyházmegye minden szavazatra jogosult testülete egyhangú lelkesedéssel választotta meg felügyelőjévé Dr. Streicher Andor kölesei egyházfelügyelőt, aki minden egyházi törekvésünk iránt eddig is tanúsított odaadó, nemes érdeklődésével, komoly huzgóságával és az egyházmegyei felügyelő-helyettes tiszt teendőinek hosszú időn át teljesített önzetlen ellátásával méltán rászolgált egyházmegyéje osztatlan bizalmára. Továbbá, hogy Nyíregyháza városa impozáns bizalomnyilvánítással hívta meg az elárvult polgármesteri székbe Szohor Pál egyházmegyei főjegyzőt, a leánygimnázium buzgó felügyelőjét, egyházkerületünk egyik jegyzőjét, — a nyíregyházi egyházközség pedig a megürült egyházfelügyelői tisztséget Margócsy EmV c. főigazgató, egyházmegyei számvevőszéki és egyházközségi pénzügyi bizottsági elnök személyében oly férfiúval töltötte be, akinek a felelős állásban való működése úgy az egyházközség anyagi ügyeinek rendéV. Javaslat.