Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

lépés tárgyában. Tudomásul vette a kornádi sérelmek letárgya­lása ügyében tett jelentést, b) Helyeslőleg vette tudomásul, hogy az iskolafenntartók a tanítók helyi készpénzilletményét a m. kir. központi illetményhivatal útján utaltatják ki, de ezt az intézkedést csak az egyházközségek pénztári helyzete nehéz voltának az időtartamán belül tartja fenntartandónak. Lépéseket tesz a tanítói nyugdíjjárulék hátrálékok méltányos rendezése iránt, c) A Dr. Dómján Elek lemondásával megüresedett nyugf­díjintézeti bizottsági tagságra Ligeti Edét, az adóalapi bizott­ságba pedig Margócsy Emilt választotta meg. d) Az egyház­kerületi Ielkészképesítő bizottságot Paulik János, Dr. Dómján Elek, Duszik Lajos és Krieger Mihály tagokból alakítja meg, póttagul pedig Dr. Vietórisz Istvánt és Marcsek Jánost választja meg. e) A liturgia egységesítésére vonatkozó tervezetre nézve kimondta, hqgy azt az egyházmegyei lelkészértekezletek tár­gyalják le s ezek munkálatainak egyeztetésével a kerületek nyilatkozzanak a kérdésben. Egyébként ez az ügy idei köz­gyűlésünk napirendjének a tárgysorozatában is szerepel, i) A vasárnapi munkaszünetre vonatkozólag megjelent a minisz­teri rendelet, amely a kérdést a keresztyén egyházak felter­jesztéseiben foglalt óhajok figyelembevételével szabályozza, g) Felterjesztéssel fordult a kormányhoz a fogházi istentiszte­letek a szükségletnek megfelelő rendszeresítése céljából, h) Kimondta az evang. hitvallási iratok gyűjtemény kiadását, maj­dan, annak megjelenése után a gyülekezetek részéről való kö­telező megszerzését, i) Kezdeményezésünkre felkérte a fakul­tást, hogy a német és tót nyelvnek, nemkülönben a zenének és egyházi éneknek a theologiai hallgatók részére eredményes tanítása tárgyában készítsen javaslatot az idei közgyűlés elé. j) Védelmet és pártfogást kér a minisztertől a természetbeni helyi javadalmakhoz hozzájutni nem tudó tanítók részére, to­vábbá a terményjárandóságok értékegységének leszállítására, a tanítói és kántori s levitái javadalom elkülönítésére, a fele­kezeti tanítóknak a VII. fizetési osztályba való elő­léptetése, a segédtanítói intézmény megszüntetése és a tanítói nyugdíjjáruléknak a politikai községek terhére leendő áthárí­tása, nemkülönben a dologi tandíjkárpótlási segélyek teljes összegű kiutalása tárgyában, k) Kijelenti az egyetemes közgyű­lés, hogy amennyire lehetséges, a szórványokra különös tekin­tettel lesz a közalap jövedelmeinek a felosztásával s egyben felterjesztést intéz a kormányhoz a megszervezett missziói egy­házak államsegélyben való részesítése iránt. Ugyancsak elhatá­rozta, hogy a karitatív valorizációs hadikölcsönsegély rendsze­res folyósítását szorgalmazza. 1. Rendszeres adóalapi segé­lyezésben részesült egyházkerületünkből: Fancsal 625.—, Her­nádvécse 75.—, Tállya 85.-, Kisvárda 395.—, Kornádi 135.—, összegű kiutalása tárgyában, k) Kijelenti az egyetemes közgyü­fennmaradó összegből egyházkerületünknek 2.240.— P jutott, amely összeget az elnökség a nyert felhatalmazásnál fogva a évi szétosztás! arány betartásával osztott szét az egyházközsé-

Next

/
Thumbnails
Contents