Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1939

1938. október

tárgysorozat - különösen a szabályrendeletek - letárgyalására k sima­sága biztosíttatott. Egyébként ezt a célt szolgálta a püspök által október hó 7-ére, Nyíregyházára egybehívott értekezlet is, mely a szabályrendelet-tervezeteket az előadókkal történt tüzotes és be­ható megvitatás után a közgyűlés által leendő elfogadasra, illetve a felterjesztésre előkészítette. Ugyanez nap délutánján tartotta ülését az egyházkerü ­leti törvényszék; azt követőleg pedig az egyházkerületi gyaminte­zet tartotta meg közgyűlését. Este. 6 órakor gyámintézeti istentisztelet volt a temp­lomban, melyen Csákó Gyula kisvárdai lelkész hirdette az Igét épí­tő hatással.- A közgyűlést megelőző reggeli áhítaton Duszik Lajos egyházkerületi főjegyző tartotta a könyörgést, melyben a 20 eszten­deje tart© keserves, gyötrelmes magyar éjszaka kiha jnalodásának re­ményét és örvendezésre, hálára inditó derengését szőtte foháe zba, majd felolvasta Ezékiel próféta 36. részének napjaink hangulatához találó verseit /25-28/. A közgyűlés megnyitása ünnepélyes hangulatban d.e. 10 órakor a templomban folyt le,amikor is homrogdi Lichtenstein Lász­ló egyházkerületi fölügyelő tartotta meg minden szavával ópitő szellemű és nagy figyelmet és lelkesültséget kiváltó elnöki meg­nyitóját. Annak megtörténte után a közgyűlés szinterét az egyház­kerület tanitóképzőintézetének tornatermébe helyezte át,ahol .is az, délután 2 óráig mindvégig emelkedett szellemben minden vita és zökkenés nélkül lefolyt. Feledhetetlen és megmaradó an emlékezetes mozzanata volt a közgyűlésnek, amikor déli 12 órakor az elnöklő egyházkerületi felügyelő be jelentette,hogy e percekben lépi át a magyar hadsereg a töredező trianoni átok-határt. Közben felbúgtak harangjaink, s ünnepélyes kondulásukba vegyült a püspök könnyes, minden szivet meginditó fohásza, melyben a magyar hálát és örömöt tolmácsolta a nemzetek Ura, a kegyelem Atyja előtt. A közgyűlés tagjait délben villás reggelin látta ven­dégül a miskolci evangélikus nőegylet,amikor is az egyházközség e­meleti tanácstermében a teritett asztal gazdagságában mutatta meg az evangélikus női lélek hittestvóri szeretetét és o testvári ösz­szetartozds fölötti örömét. A dus lakomáért s a benne megnyilatko­zott drága lelki hatásokért Pa s s Lás z ló esperes tolmácsolta a köz­gyűlés tagjainak köszönetét. l.pont. Homrogdi Lichtenstein László egyházkerületi fel­ügyelő a következő beszéddel nyitja meg a közgyűlést. Főtisztelendő Egyházkerületi Közgyűlés! Mai megnyitóm­nak legelső szava,af felé a férfiú geló fordul,aki minden zajon ün­nepléstől elvonulva, ez év június havában érte el életkorának 70. évforduló j át,a kit az egész magyar nemzetnek t£ztelete,hódolata és ragaszkodása vesz körül. Nincs a hálának az a meleg szava,nincs a szeretetnek o­lyan tökéletes és tiszta megnyilatkozása,amellyel a magyarság meg­köszönhetné méltóan, 70 éves kormányzó jának azt,amit 0 a nemzetért tesz és tett, amit egy megcsonkított, romokban hevert országnak új­raépítéséért erőben,felelősségben,akaratban és céltudatosságban ma­gára vállalt. Ázt hiszem,hogy a főtisztelendő Egyházkerület és min­den magyar ember érzelmeivel találkozom akkor,amikor e helyről és e székből, az emiitett évfordulóról tisztelettel megemlékezve azt kívánom,áldja meg a legelső Magyart a Gondviselés áldásainak leg­jobbjaival,áldja meg ós tartsa meg őt, testi ós lelki erejének tel­jes segeben még sokáig,hazánk üdvére ós Isten országának épitésére­dicsosegbon gazdag élete pedig találja meg jutalmát Nagyma^varor-' szágnak mielőbbi feltámadásában!

Next

/
Thumbnails
Contents