Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1931–1939
1934. augusztus
vönként két istentisztelet van. Helyettes lelkész még a tanév elején átvette a hitoktatást is,az áll. tahit ó képzőben, gimnáziumban, polgár i leányiskolában és elemiben egyaránt .A hit oktatás bari részesülők száma 27, A szervezés munkáját befejezettnek mondhatjuk. A fiókegyházközséggé alakulást az egyházmegyei közgyűlés is jóváhagyta,Az uj esztendőt költségvetéssel és adókivetéssel kezdte meg a kis gyülekezet,Az adók 100^-igbefolynak. Az adóösszeg egy negyed része az anyaegyházközséget illeti. Szorgalmasan folyik a helyi gyűjtés a leendő templomépítés re is . A gyülekezet megszervezése körül kitűnő munkát végzett Stromp IstVun ny.főhadnagy,gondnok, Kleny ánszky János kereskedő,pénztáros,a notagok közül pedig Nagyszebeni Rudolfné,őrnagyné. III.A szórvány. Még 1932 őszén tervbe vétetett, hogy a h.lelkész mellé egy másik, segédlelkész! áll á.s is szervezte s s ék,tekint et tel a teendők sokaságára s a szervezési munkának a szórványok széttagoltsága miatt való nehézségére.Sajnos,ettő1 a tervtől külső okok miatt el kellett egyelőre tekinteni.E z okok közt a legfontosabb, hogy utazási szabadjegyet a segédlelkésznek biztosítani" nem lehet. Szabad vasúti jegy nélkül pedig a segédlelkész alig jelentene igazi segítséget... A másik,ennél bizonyára még f ontosabb ok a súlyos gazdasági váls ág,amelynek idejére esik a szervezésnek amúgy is nehéz munkája š amely lehetetlenné teszi egy uj állás kreálását ugyanakkor,amikor az első lelkészi állás se végleges, Igy a helyettes lelkész,kinek munkaerejét a másutt külön munkaerőkkel végeztetni szokott hitoktatás amúgy is meglehetősen s zétf orgácsol ja, ismét egymaga volt kénytelen ezt a fontos munkát is végezni. Ehhez járult még a jászberényi egyház megs zervezése ,a hitoktatásnak ottan való átvétele., ami mind ujabb munkatöbbletet jelent. Sajnos,a szórványmunka szempontjából inkább csak a vasárnapok alkalmasak. Havonta négy vasárnap közül kettő S zolnoké,egy Jászberényé.Te hát legfeljebb havonta egyetlen vasárnap délelőtt jut a délutánokon kivül a szórványra,holott vannak helyek, amelyeken egyetlen istentisztelet tartása a hosszú utazási idő miatt pont egy teljes napot vesz igénybe .Mindamellett h. lel kés z, amikor csak tehette, kiút az ott, istent is z teleteket tartott, temetést, esket és t végzett ,urvacs orát osztott s különösen igyekezett megérlelni a nagyobb szórványpontokon a helyzetet arra,hogy fiókegyházközségként önállósul janak «Örömmel jelenthetjük,hogy a református lelkészekkel való viszony is kezd testvériesebb é ' válni . Lelkész úgyszólván a körzet minden re f,templomában prédikált már. Több helyen sikerült az adózus tekintetében is megegyezésre jutni. Igy megvan a remény arra,hogy a szórványgondozás ügye is lassan stabilizálódik s kialakul a végleges állapot. E nnyiben foglalhattam össze az elmúlt esztendőre való jelentésemet tBef e jez és ül hadd mondjak ismét köszönetet az egyetemes egyház f e lügyelő j ének, D,báró • -Radvánszky Albertnek, nemkülömben K uthy Dezső egyetemes főtitkárnál^ kik egyházfelügyelőnkkel,Alexander Imrével és pénztárosunk kai,Tornyos. Ferenccel együtt D r„D 0mján Elek főesperes állandó figyelme mellett mindenkor a legnagyobb érdeklődés-" sei és segítő készséggel támogatták helyettes leikés zt felelőségteljes ,nehéz,de mert a hite szerint nem hiábavaló, azért mindig örömmel végzett munkájában.