Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930
1930. szeptember
- 20 tekintettel arra, hogy az építkezési kölcsönök annuitásaival szemben azt mégsem lehetett keresztülvinni, egyes, főkép középiskolai és tanítóképezdei címleteken a leszállítás eléri a v. javaslat. 10—15 százalékot is. Javaslom, méltóztassék ezen, az egyház és iskolánk életét súlyosan érintő, megbénító intézkedés ellen az egyetemes egyházhoz s ennek az útján a magas kormányhoz oly értelmű felterjesztéssel élni, hogy a földi javakkal igen szerény mértékben megáldott protestáns egyházakkal szemben ez a leszállítás nélkülözi az osztó igazság szempontjának az alkalmazását, s azért azt annál is inkább kérjük megváltoztatni, mert az eddigi államsegély sem közelítette meg az egyházi céljainkra a békebeli időben juttatott segélyt, továbbá, mert az 1848. XX. t-c. kifejezett rendelkezései értelmében, mielőtt e téren a kormány ilyen jelentősen hátrányos változtatásba akarna belemenni, meg kell hallgatnia egyházunk képviseletét — s végül, mert megvagyunk győződve róla, hogy a kormánynak olyirányu elhatározása, hogy a végeredményben utolsó fillérig a magyar közművelődés előmozdítására fordított prot. államsegélyekkel szemben nem szándékozik élni a leszállítással, az egész magyar közvélemény osztatlan helyeslésével és támogatásával találkoznék. — Reánk nézve jelentős határozata az egyet, közgyűlésnek, hogy Komádit a mi egyházkerületünk területéhez tartozónak ismerte el és gondozásunkba átadta. Az átvételről és annak folyamányairól alább leszek bátor beszámolni. — Elfogadta az egyetemes közgyűlés azon javaslatunkat, amely az érvényben lévő szabályrendeletek öszszegyüjtésére és kiadására irányult. A címadományozás tekintetében Duszik Lajos egyházkerületi főjegyzőnk indítványa kapcsán a zsinat intézkedéséig átmenetileg szabályozta az eljárást, elvileg elfogadva a címekkel való kitüntetés gondolatát. A takarékossági napnak okt. 31-érői más időpontra való áthelyezése érdekében felterjesztéssel fordul a kormányhoz. A liturgia egységesítése tárgyában kimondotta, hogy egyelőre egyházkerületenként kellene összegyűjteni a tényleges gyakorlatot feltáró adatokat és kidolgozni egy egységes javaslatot, azután ezeket összegyűjteni és megszerkeszteni az egyetemesen kötelező eljárást, — a gyakorlati életben való keresztülvitele megkönnyítése érdekében pedig — a tiszai kerület felterjesztésének elfogadásával kimondotta, hogy az egyetemesen kötelező agenda, énekes- és chorálkönyv kiadását munkába veszi. Kimondotta az egyetemes közgyűlés a Kis Luther-naptár kiadását.