Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1929. szeptember

- 40 ­hogy a lelkészválasztási bizottság hatásköre túlságosan nagy és szükségesnek tartják, hogv döntése ellen legalább egyszeri jogorvoslatra mód nyújtassák. A közgyűlés a tervezetet, — amennyiben az érvé­nyesíteni törekszik azokat a szempontokat, amelye­ket mult évi határozatában is megjelölt, — örömmel fogadja s a két egyházmegyének rávonatkozó helyes észrevételeit azzal terjeszti fel az egyetemes egyház­hoz, hogy azokat a szabályrendelet végleges megálla­pításánál figyelembe venni sziveskedjék. 23. (V.) Az előadó jelenti, hogy a zalaegerszegi ev. egyház elnöksége komoly aggodalmakat keltő beadvánnyal fordult az egyet, egyházhoz és a 4 egyházkerülethez. A beadvány szerint Zalaegerszegen mostanáig mindenféle állami iskola volt, me­lyekben az ev. gyermekek sérelem nélkül tanulhattak. 1928-ban építeni kezdtek — jórészt a magyar állam pénzén — zárdaépü­letet, mely a Notre Dame-apácák kezében lesz és polg. leány­iskolát is foglal magában, noha a városnak a tanulók létszámá­nak megfelelő, hivatása magaslatán álló polg. leányiskolája van. A millenium évében pedig Csáky Albin miniszter áll. reál­gimnáziumot létesített, hogy a r. k. jellegű gimnáziumok mel­lett legyen egy állami is. Ezt pedig most a Ferenc-rendiek­nek akarják átadni. Ezen áll. intézet megszüntetése veszteség a protestánsokra, mert áll. intézetben még sem nevelik szer­zetesi szellemben a gyermekeket. Sociális szempontból'is hát­rány, mert 15 tanárcsalád veszti kenyerét; megszüntetése, ill. átadása semmiképen sem indokolt. Javasolja az előadó, liogv amennyiben a beadványban foglalt panasz igaz, az egyház­kerületi közgyűlés az egyetemes egyh. elnökségét kérje föl a miniszternél való közbenjárásra, hogy hagyná meg azt az áll. reálgimnáziumot, nehogy ilyen intézkedésekkel a felekezetek közötti ellentét még jobban fokozódjék. Közgyűlés előadó javaslatát elfogadja s ilyen ér­telemben az egyet, egyház elnökségét megkeresi.

Next

/
Thumbnails
Contents