Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1929. szeptember

- 33 ­előmunkálatok még ebben az évben befejezést nyernek, s e részben a zsinat megtartása elöl elhárul minden akadály. Ab­ban azonban, vájjon a zsinat megtartása időszerü-e, s ha meg is tartatik, milyen körű legyen a törvényhozói feladata, neve­zetesen tisztán novelláris jellegű-e, vagy a szervezet lénye­gébe és a területi változtatásokba is belenyúló, az egyházegye­tem közvéleménye még nem mondható kialakultnak. A közgyűlés az elnökségnek a jelentését azzal veszi tudomásul, hogy véleménye szerint a zsinat megtartása még mindig nem időszerű, s ha meg is tar­tatnék, mást, mint novelláris jellegű törvényalkotást, nem kívánatos végeznie. 14. (M.) A lelkészképző szeminárium megnyitása és ideig­lenes szervezete ügyében az elnökség jelenti, hogy a múlt évi egyetemes közgyűlés 60. sz. jegyzőkönyvi határozatta/ a du­nántúli kerület ama javaslatával szemben, hogy a gyakorlati lelkészképzés feladatai a Sopronban felállítandó Tlieológus­Ottlion külső és belső keretei között oldassanak meg, kimon­dotta, hogy a szeminárium felállítására elsősorban Budapestet tartja alkalmasnak, a felállítás tervezetének kidolgozására bi­zottságot küld ki és felhatalmazta az egyetemes elnökséget a szemináriumnak, lehetőség szerint, már a folyó év szeptember elsejével való megnyitását. A bizottsági előmunkálatok és az ezekről szóló jelentés figyelembe vételével az egyetemes elnök­ség el is rendelte a szemináriumnak a jelzett időben Budapes­ten, a Deák-téri egyházközség középiskolai internátusi épüle­tének átengedett helyiségeiben való megnyitását és gondosko­dott arról, hogy a szemináriumnak dr. Raffay Sándor püspök igazgatása mellett megfelelő szakelőadók álljanak rendelke­zésre. Időközben azonban megállapíttatván, hogy a végzett hallgatók jelentékeny részének külföldre, vagy segédlelkészi állásba menetele következtében e tanévben a szeminárium hall­gatóinak létszáma legfeljebeb öt főre volna tehető, ami a költ­ségesebb elhelyezkedést és fenntartást indokolttá nem teszi, az egyetemes egyház Üllői-úti bérházának egyik, november hó el­3

Next

/
Thumbnails
Contents