Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 103 - . az érvényesülést tekintve még azok a fizetési osztályok sincsenek előttük megnyitva, amelyeket köztudomás sze­rint a kisebb képesítéssel biró, bár szintén fontos munkát teljesítő elemi iskolai tanítóság is elérhet. Fájlalja a hit­oktatói kar, hogy sérelmei az egyházegyetem többizbeni állásfoglalása dacára sem orvosoltattak. Egyházkerületi közgyűlés az önálló állami hitoktatók súlyos sérelmeit a legnagyobb meg­értéssel magáévá teszi és tisztelettel felkéri a f. évi egyetemes közgyűlést, hogy a magas kor­mánynál ezek sürgős orvoslása érdekében ujabb lépéseket tenni szíveskedjék, kérve a kormányt, hogy az önálló állami hitoktatók részére, — ha főiskolai képesítéssel birnak, — a középiskolai tanárok jövedelmét biztosítsa s őket az orszá­gos tanári nyudíjintézet kötelezett tagjai közé be­sorozza. 54. (M.) A hegyaljai egyházmegye f. évi aug. 8-án tartott közgyűléséből, 26 jkvi pont alatt hozott határozattal, arra kéri az egyházkerületet, miszerint tekintettel arra, hogy a törvénykezési költségek az egyházmegyei pénztárból az ügyek végleges elintézését megelőzőleg folyósítandók, s erre az egyházmegyei pénztár fedezettel nem rendelkezik, az egyházkerület kamatmentesen előlegezze a megfelelő összegeket. Az egyházmegye kérelme véleményes javas­lattétel végett az egyházkerületi jogügyi bizott­ságnak kiadatik. 55. (M.) A hegyaljai egyházmegye f. évi aug. hó 8*án tartott közgyűléséből, 26. jkvi pont alatt hozott határozattal, megkeresi az egyházkerületet aziránt, miszerint tekintettel arra, hogy betegség, érdekeltség, stb. következtében az egyházi alkotmány 335. §-a által engedélyezett egyház­f

Next

/
Thumbnails
Contents