Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

-100­49. (V.) Előadó jelenti, hogy a Kormányzó úr Őfő­méltósága a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz legmagasabb leiratot intézett, melyben arra szólítja fel, hogy az elemi népiskolák 8 osztályúvá fejlesztése tárgyában törvényjavaslatot kidolgozni szíveskedjék. Közgyűlés — a két egyházmegye egybe­hangzó felterjesztését magáévá téve — ezt a gondolatot nagy örömmel, megértéssel fogadja, hiszen ennek megvalósításától népünk kultúr­fölényének emelkedése, erkölcsi megizmosodása és nemzeti szellemben való megerősödése függ ; de ugyanakkor elengedhetetlenül szükségesnek tartja felhívni az egyetemes közgyűlést arra, hogy a magas kormányt — a nemzet jövőjébe vágó nagyszabású reformja megvalósításával kapcso­latban — a majd jelentkező ujabb szükségletek, (uj tanítói állomások szervezése és uj iskolai épületek építése) mérvéhez képest, egyházunknak megfelelő anyagi támogatás nyújtására kérje, mert egyházunk a jelenlegi terhek alatt is való­sággal roskadozik. 50. (V.) Előadó ismerteti a hegyaljai egyházmegye felterjesztését (21. jkvi pont) s javasolja: irjon fel az egyházkerületi közgyűlés az egyetemes közgyűléshez, hogy a lelkészi kar alapfizetésének felemelését, a családi és korpótlék teljes valorizálását, úgyszintén a féláru utazásra jogosító vasúti arcképes igazolvány megadását feliratban kérje a magas kormánytól. Ha a kisebb képesítéssel biró tanítói kar előtt már nyitva van a VII. fiz. osztály is, méltányos, hogy a ma­gasabb képesítéssel biró lelkészi kar kezdő fizetése elérje az állami tisztviselők által a IX. fizetési osztály 3. foko­zatában élvezett jövedelmet.

Next

/
Thumbnails
Contents