Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 98 - . névsorát minden év április hó l-ig terjesszék be két példányban az illetékes esperesi hivatalhoz. 46. (V) Tárgyaltatott a hegyaljai egyházmegye f. évi közgyűlésében 13. jkvi pont alatt hozott, Pazár István diósgyőri egyházfelügyelőnek az egyházközségi számadá­sok egyöntetű és helyes elkészítését célzó beadványára vonatkozó határozata, amely szerint azt — már csak azért is, mert kettős könyvitelen alapuló számadási formát kiván kötelezővé tenni, ami a számadóknál föltétlen több szám­viteli ismeretet feltételez, — a maga részéről gyakorlatilag megvalósíthatatlannak találja; méltányolja a javaslattevő egyházfelügyelő ügybuzgóságát s egyben elrendeli, hogy egy vagyonkataszter fektettessék fel, amely a gyülekezetek és alkalmazottaik anyagi helyzetét világosan feltüntető szükséges adatokat tartalmazza. A közgyűlés magáévá teszi a heggyaljai egy­házmegye határozatát s elismeréssel adózva a javaslattevő egyházfelügyelő önzetlen munkájáért, — kimondja, hogy beadványát, mert azt gyakor­latilag keresztülvihetetlennek látja, az egyetemes egyházhoz föl nem terjeszti, ellenben megkeresi az egyházegyetemet aziránt, hogy az egyetemes számvevőszék javaslata alapján egy minden egyházközségre kötelező érvénnyel biró, az egy­szerű könyvvitel szabályain alapuló helyes szám­adási forma megállapításáról gondoskodni szíves­kedjék. Elrendeli a közgyűlés, hogy a vagyon-, illetve javadalmi katasztert mindkét egyházmegye elkészítse s annak 1 — 1 eredeti példányát az egyházkerületi elnökséghez felterjessze. 47. (V.) A hegyaljai egyházmegye f. é. közgyűlése (jkv 16. b. p.) felhívja az egyházkerületi közgyűlés figyel­mét a kultuszminisztérium azon rendeletének aggályos

Next

/
Thumbnails
Contents