Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 17 - . vek nagy adóterheire való tekintettel igazán égetően szükséges. A lelkészképző szeminárium létesítése céljaira ugyan a vall. és közoktatásügyi miniszter úr most már leirattal biztosított az egyetemes egyháznak évi 16.000 P. költségvetési államsegélyt, ez az összeg azonban még az évi fenntartás céljaira sem ele­gendő, annál kevésbé nyújt fedezetet a létesítéssel egyidejűleg feltétlenül szükséges építkezésre. A theol. fakultás központi épületének Sopronban való megépítésére a kormány 700.000 P.-t vett fel a költségvetésbe, úgy, hogy az jövőre felépülhet. A lel­készi korpótlék 50°/o-os valorizátiójának emelését ugyancsak megsürgette az egyetemes egyház, sajnos, mindeddig eredmény nélkül. Az új egyetemes névtár elkészítése folyamatban van. A Luther Otthon beváltotta az új igazgató személyéhez fűzött várakozásokat A Lutherszövetség pedig a hivatalos egyházzal karöltve egy országos evangelikus nap megrendezését vette programmjába. Az 1848. XX. t.-c. végleges végrehajtásával az egyetemes egyház kapcsolatosan regnikoláris bizottság kikül­dését látja szükségesnek s a maga részéről e célra külön elő­készítő bizottságot szervez. Egyházkerületünk külön fölterjesztései közül teljesült a földbirtokjuttatás ügyében intézett kérésünk, amennyiben annak intencióit az egyetemes közgyűlés magáévá tette s az O. F. B.-hoz e tárgyban felterjesztéssel fordult. A jogakadémiai ügyben in. tézett felterjesztésünk sorsáról már megemlékeztem. A rendes lelkészeken kivül a többi lelkészeknek és vallástanároknak korpótlékban való részesítése tárgyában ugyancsak hozzájáruló határozatot hozott az egyet- közgyűlés. Ellenben az egyetemes belmissziói előadó választására vonatkozó felterjesztéshez nem járult hozzá. A tanügyi jelentések és statisztikai adatoknak 2 héttel a ker. közgyűlés után az egyet, tanügyi előadóhoz való bekül­dését kölelezőleg mondja ki az egyet, közgyűlés. Kimondja, hogy az iskolákban csupán az egyet- közgyűlés által engedé­lyezett tankönyvek használhatók. Felhívja a gyülekezeteket, hogy az egyházmegyei és egyházkerületi tanítói gyűléseken résztvevő tanítóknak útiköltséget és napidijat adjanak és elrendeli, hogy az .Ev. Népiskolára" iskolánként előfizessenek. Tudomásul veszi a „Középisk. Rendtartás" elkészültét s azt kötelező ha­tállyal bevezeti, egyben bizottságot alakit a középiskolai tanárok pragmatikájának elkészítésére- Rendezi a kántorok képesítésé­nek az ügyét- Uj felterjesztést intéz a kormányhoz a tandíj­2

Next

/
Thumbnails
Contents