Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930
1928. május, szeptember
- 24 - . Ezen megállapítás után f. é. április hó 20-án püspök eljárt a nagymélt. vallás- és közoktat, kormánynál a 7.000 pengő évi építkezési államsegélynek lehetőleg évi 12,000 pengőre való emelése céljából. Majd az ott nyert felvilágosítások figyelembevételével kérvényt is szerkesztett ugyanezen célból, amelyet a közgyűléstől nyerendő felhatalmazás esetén szándékozik benyújtani. A kérvény várható sorsa szempontjából püspök jelenti, hogy annak kedvező elintézése a f. évre már semmikép sem, de a 1929/30 költségvetési évtől kezdődőleg minden valószínűség szerint remélhető, ugy, hogy ha az egyházkerületi közgyűlés bölcsesége elrendelné az építkezés foganatosítását, a f. évre és az 1929 év első felében feltétlenül számolni kell azzal, hogy a fedezetlen hiány kamatterhét az egyházkérületi pénztárnak kell viselnie és gondoskodnia arról, hogy ez a fedezetlen hiány is kölcsön felvétele utján nyerjen fedezetet. Az egész építkezésre felveendő kölcsön másként nem biztositható, mint ha az uj épület telkének tulajdonjoga telekkönyvileg a miskolci egyház ingatlanaként lesz lajstromozva, a kölcsönt az államsegélynek e célra leendő lekötése mellett az egyházközség veszi fel és bocsátja az egyházkerület rendelkezésére, viszont az egyházközség kötelezi magát, hogy ezt a telket és a rajta megépítendő épületet, nemkülönben a templom udvarán lévő s eleddig is a tanitóképző-intézet által használt épület a tanitóképző-intézet által leendő használatra minden dij és térítés nélkül átengedi és amennyiben a tanitóképző-intézet Miskolcról máshová helyeztetnék, a hátralékos törlesztési részleteket saját pénztárából fedezi. Az egyházkerületi közgyűlés az elnökség jelentéséből hálásan értesül a megértő jóindulatról és támogató készségről, melyben a nehéz viszonyok közé jutott menekült tanintézetet vég-