Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930

1928. május, szeptember

- 21 - . nem fogja lekötni, ez tetemes költségmegtakarítást jelent, de egyúttal az egyházkerület erkölcsi szavatosságának is kétségtelen honorálása. Ily körülmények között az egyházkerületnek jól fel­fogott érdekében javaslata ez : „határozza el az egyház­kerületi közgyűlés névszerinti szavazással a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesülettől a szóban forgó 100.000 pengő (18.000 dollár) kamatozó kötvénykölcsönnek a be­mutatandó részletek szerinti felvételét, de egyben hatal­mazza fel ezen határozattal az egyházkerület elnökségét arra is, hogy az esetre, ha az egyházi kölcsönök megol­dására irányuló mozgalom sikerrel fog járni és a Protestáns Központi Hiteliroda révén az egyházkerület kellő időben kedvezőbb feltételű kölcsönhöz juthatna, azt a kerület pénzügyi bizottságának hozzájárulásával felvehesse, mely esetre kötelező a kerületre nézve a Protestáns Központi Hitelirodával szemben is a mai közgyűlés által e tárgy­ban hozott általános jellegű határozatok." Kérem javaslataimnak elfogadását. (Határozathozatal előtt a P. H. E. T. E. kétrendbeli levelének és közjegyzői okirat mintájának bemutatása.) Az előterjesztett határozati javaslat meghall­gatása után elnökség névszerinti szavazást rendel el, melynek eredményeként — miután a jelen­lévő és illetékes kgyi tagok valamennyien „igen"­nel szavaztak — elhatározza, hogy kgy. a püspöki birtok beinstruállására 100.000 pengő kölcsönt vesz fel a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egye­sülettől, de felhatalmazza az Elnökségét arra, hogy — ha a Prot. Központi Hiteliroda részéről kellő időben kedvezőbb feltételű kölcsönhöz juthatna ­azt a nevezett hitelirodától felvehesse fennállván az e tárgyban hozott általános jellegű határozatok. A kölcsön folyósításának részleteiről szóló

Next

/
Thumbnails
Contents