Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1927–1930
1928. május, szeptember
- 18 - . vallás- és közokt. miniszter úrhoz az átmeneti időre fokozatosan csökkenő államsegély biztosítása és folyósítása tárgyában intézendő kérvény felterjesztése eredménnyel nem járna, és a földbirtokbérlet utján csak némileg is elfogadható mértékben hasznosítható nem volna, felhatalmazza az egyházkerületi elnökséget, hogy a birtoknak a püspök által leendő házi kezelésbe vétele céljából a földbirtok által jelzálogilag biztosított 100.000 pengő törlesztéses kölcsönt kifejezetten és leltár által igazoltan, a földbirtok megfelelő élő és holt felszerelések való ellátása céljából felvehessen, melynek az instrukcióra eső része az indokolás szerint törlesztendő. Egyben az esetben, ha a mutatkozó fejleményekhez képest, a fentiekben elhatározott törlesztéses kölcsön vétetik igénybe, a püspök hivatali utódainak jogos érdekeire való tekintettel már most kimondja az egyházkerület, hogy az egyházkerület egy megbízott gazdasági szakértőjéből és egyházkerületi ellenőrből álló, az egyházkerületi felügyelő elnöklete alatt működő leltári bizottságot alakit, amelynek feladata lesz évenkénti helyszíni szemle utján meggyőződést szerezni s a mindenkori egyházkerületi közgyűlésnek jelentést tenni arról, hogy a földbirtok élő és holt felszerelésének érték állagában változás állott-e be, az ezen értékállagon felüli évi növedékkel való szabad rendelkezés természetszerülep a mindenkori haszonélvező püspöknek tartatván fenn. 4/a. A felvenni szándékoló törlesztéses kölcsönügy részletére nézve folytatólag előadja : „Püspök űr Őméltósága folyó évi április hó 3-án 313—918. szám alatt