Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

- 93 — felhagytak a templomlátogatással és könyörgéssel. Hogy ezen hit­életi elmélyedés tartós lesz-é a többieknél, arra csak a jövő fogja megadni a választ. Örvendetes tünet ezen vészteljes időben az a szamaritanius áldozatkészség, amelyet nemcsak az intelligens középosztályok asz­szonyai és leányai a beteg és sebesült katonák ápolásában és a foglyok ellátásában tanúsítottak, hanem amely áldozatkészségből a köznép asszonyai és leányai is kivették a magok részét. Gyűjté­sek, templomi kegyadományok készpénzben, egyházközségenként tetemesebb összegeket eredményeztek. Azonban sokkal nagyobb értékkel bírtak azok az áldozatok, amelyeket a köznép a kórházak számára ágyneműben, fehérneműben, vajban, tejben, zsiradékban, burgonyában és más adományaiban a vöröskereszt céljaira ismé­telten hozott. Hogy a háború nem minden szívből váltott ki ilyen érzel­meket, azt sajnálattal kell konstatálni. A hadbavonúltak itthon maradt hozzátartozóinak adott államsegély, sok könnyelmű sze­mélynek munkakerülésre adott alkalmat; mások a segélyt lakmá­rozásra, evésre, ivásra, fényűzésre fordították. Az áldozatkészség mellett ott látjuk a fösvénységet, az uzsorát, — a templomlátoga­tás mellett a korcsmázást, — a tiszta, patriarchális erkölcsök mellett a ledérséget; — de ezeket az utóbbiakat inkább a nagyobb gyári városokban, a vidéki központokban. A földmives nép zöme a háborút tekinti a bűnök megérdemelt büntetésének; — az Isten bölcs gondviselésébe vetett megadással viseli nehéz sorsát, na­ponta kéri Istent, hogy vessen már véget ennek a szörnyű, soha azelőtt nem látott mészárlásnak, öldöklésnek, vérontásnak és adja vissza nekünk a békés idők áldásait. Vajha meghallgatná az Úr, megalázott népének ezen szívből jövő fohászát az Ö dicsőségére, drága hazánk üdvére, egyházunk megerősödésére, mindnyájunk boldogúlására ! Sárosi egyházmegye. Egyházlátogatás. Az egyházmegye területére is kiterjedő háborús izgalmak miatt egyházlátogatás nem volt. Ünnepélyek. 1915. július 5-én Ferencz Ferdinánd kir. herceg trónutódnak és nejének emlékére valamennyi egyházközség gyász­istentiszteletet tartott. Az egyházközségekben a szokásos egyházi és nemzeti ünnepélyek megtartattak. Egyházpolitikai törvények hatása. Az egyházmegyében az egyházpolitikai törvények nincsenek káros hatással az egyházi életre. Fontosabb intézkedések. Az egyházközségek püspök utasítása folytán felhívattak, hogy a háborúban a vagyon megmentése és az

Next

/
Thumbnails
Contents