Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1914–1915. évi közigazgatás
— 89 — megnyugvással, zúgolódás nélkül hordozzák a háborús viszonyok nyomasztó terheit s mily erőfeszítéssel hozzák meg áldozataikat a győzelem s a jobb jövő kiküzdése céljából. Sok helyütt behozattak a háborús istentiszteletek, melyeken a nép buzgó áhítattal vesz részt. Kiemelendő a népes Klenóc egyházközségről szóló lelkészi jelentésből, hogy az eddig hadbavonúlt 741 harcos közül egy vaskeresztet, 4 vitézségi érmet, 54 előléptetést kapott, 31 elesett, 59 fogságba jútott, 28 eltűnt és valamennyien lelkesedve indúltak vérüket és életüket áldozni a hazáért. A lelkészek fokozottabb buzgalommal folytatták munkásságukat és gyakorolták a háború folytán különös módon fontossá és kívánatossá lett cura pastorálist. Rimafűrészen a jelentés szerint, a háború lecsendesítette az ottani baptista mozgalmat s Hacsón egyik szóvivőjük halálos ágyán kifejezett kívánságához képest egyházilag a lelkész által temettetett el. Sajnos mozzanatként említendő, hogy Klenóczon az ottani kölcsönös segélyző szövetkezet csődje következtében hitsorsainkat érzékeny anyagi kár érte, sőt maga az egyházközség is 14078 korona betétet veszített. Irodalmi munkásság. Dzurányi Dezső cserepesi lelkész harctéri tapasztalatairól az evang. Őrállóban több cikket közölt. Kemény Lajos osgyáni lelkész háborús imádságokat és költeményeket írt. Liptói egyházmegye. Egyházlátogatást a háborús állapotok miatt a főesperes nem végzett. Ünnepélyek. Azon szörnyű merénylet alkalmából, a melynek az 1914. évi június hó 28-án Serajevóban áldozatul esett a magyar királyi és az osztrák császári korona örököse, Ferencz Ferdinánd és neje Hohenberg Zsófia hercegnő ő fenségeik, az egyházmegye valamennyi egyházában az 1914. évi julius hó 5-ik napján a szentháromság utáni IV-ik vasárnapon gyászistentisztelet volt, a melyen a helyi viszonyok szerint a helybeli, községi, városi, járási, megyei elöljáróságok, hivatalok és különféle testületek is részt vettek. A szokásos reformatiói emlékünnepélyt szintén valamennyi egyház megtartotta. Ezenkívül : Hybbén az esperes a katonai parancsnokság megkeresésére a kivonult katonaság és községi elöljáróság jelenlétében az 1914. évi október hó 4-ik napján, apostoli királyunk ő felségének nevenapja alkalmából istentiszteletet tartott. Nagypalugyán. Az egyház másodfelügyelője : Kutlik Tivadar nyugalmazott lelkész és neje Kratochvil Anna, 1914. évi junius hó