Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1916. augusztus

- 81 ­tanfolyam, amelyen a felsőbb osztályok növendékei dicséretes szorgalommal vettek részt s többen hasznot hajtó elhelyezést is nyertek egyes nagyobb gazdaságokban. A várostól használatra átengedett egy hold szántóföld megművelését szintén tanítvá­nyaink végezték. Gondunk volt a hernyószedésre s az ifjúság kertművelő foglalkoztatására is. Iskolai egyesületeink közül a Bessenyei-önképzőkör fejtett ki a háborúval kapcsolatos nagyobb tevékenységet; előadásai, munkálatai nagyobb részben hadi tárgyúak voltak. A háború hatása a tanulmányi előmenetelre, szorgalomra, viseletre, vallásra és erkölcsös érzületre általában véve nem volt kedvezőtlen, mert magának a háborúnak valamennyi együtthatóját is a nevelés céljaira használtuk fel. A változatos események bő­ségesen nyújtottak egyfelől buzdító és lelkesítő, másfelől elriasztó és lehangoló, de mindenesetre tanulságos példát, amelyek mind­megannyi hasznos eszközül kínálkoztak a kötelesség megérteté­sére s a kötelesség teljesítésének hangsúlyozására A helyi társadalom mindenben megértő méltánylással kisérte az intézet működését; a szülők az iskolában épp úgy, mint az iskolán kívül állandó érintkezésben voltak a tanártestülettel gyer­mekeik magaviselete és előmenetele ügyében. Az ifjúság, részben az éber figyelem hátrányára, igen nagy érdeklődést tanúsított a hadi élet mozzanatai iránt. Sokat hallot­tak, sokat olvastak. Számosan vannak köztük, akik nehezen vár­ják azt az időt, amikor rájuk kerül a sor, hogy ők is hadiszol­gálatot teljesíthessenek. A tanulók létszámára alig volt hatással a háború; osztályaink, majdnem egyenletes eloszlatás mellett, most is zsúfoltak voltak. Természetes fogyatkozást csak a felső két osztály tanulóinak száma mutat, viszont emelkedőben van a leány-tanulók száma. Ennek az a magyarázata, hogy helyben nincs magasabb fokú leánynevelő intézet; a hiány kívánatossá teszi, hogy városunk­ban mielőbb leánygimnázium létesíttessék. Még ennél is égetőbb szükségünk van a párhuzamos osz­tályokra, amelyeknek fölállítását évek óta óhajtjuk s a közel jövő legsürgősebb feladatának tartjuk. Az eperjesi polgári leányiskolában: Az iskolába beiratkozott 197 rendes és 16 magántanuló. A rendes tanítás szeptember 6-án vette kezdetét. A nm. vallás és közoktatásügyi minisztérium a tanerők részére 20%-os drágasági pótlékot engedélyezett, az egyházközség pedig Jelenik Emilia tanítónő és Durst Győző igazgató részére 200 -200 K menekülési segélyt, utóbbi részére még külön 200 K. igazgatói pótlékot szavazott meg. A Kárpátok

Next

/
Thumbnails
Contents