Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1916. augusztus
— 42 — katonák karácsonyfájára, közel 20 ezer korona hadikölcsönt jegyeztek. A hivek hitélete megfelelő' volt. A harctérről rövid időre szabadságoltak hazaérkezésük alkalmával kivétel nélkül mindnyájan éltek az Urnák szent vacsorájával. A harctérről hivei 250 koronát küldtek zsoldjukból az egyház szükségleteire. — Uj belmissiói intézmények nem létesültek. Abos — úgy, mint a múlt évben. Girált. Lelkész lelkipásztori hivatásának igyekezett mindenben eleget tenni, amiért is hiveit gyakran felkereste, hogy őket a háboruadta nehéz kereszt hordozásában erősítse és gyárnolitsa. Különféle bajok elhárításában híveinek segítségül volt. Minden igyekezete odairányult, hogy a nép nemcsak papot lásson benne, hanem vele érző és érte mindenre kész lelkipásztort. A templomban szem előtt tartotta a háborús viszonyokat Az evangyéliumi perikopákat a háborús viszonyokhoz alkalmazva vasárnapról-vasárnapra kidolgozta. Nem a háborúról, hanem a háború által agyongyötört népnek beszélt. Az ifjúsággal külön is foglalkozott az ádventi és bőjii istentiszteletek után. És ugyancsak ádventben és bőbben esteli istentiszteleteket is tartott hetenként kétszer, melyeken folytatólag magyarázta János evangyéliomát. A templom minden alkalomból igen látogatott volt és szívesen jöttek oda hozzánk a szomszédos egyházközségekből is, hogy velünk együtt dicsérjék az Urat! Bártfa /. Az egyház és a lelkész belmissiói munkája a mult évivel azonos volt, s mindarra kiterjedett, a mit a lelkész a megelőzé három évi jelentésében részletesen kifejtett. Bártfa II. A lelkész úgy az anyaegyház, mint a 6 leányegyház és a 2 fiókegyház hiveit alkalomadtán látogatta; ügyesbajos dolgaikban eljárt; a hadikölcsön jegyzésénél szép eredményt ért el ; az iskolákat és a tanítók működését ellenőrizte. Erdővágáson a hadba vonult tanító helyett a vallástani tárgyakat Soltész János a lelkész felügyelete alatt tanította. Oda minden hónap első vasárnapján — az anyaegyházban elvégzett islenitisztelet után — anélkül, hogy arra köteles lett volna, kijárt és az istenitiszteletet elvégezte s az úrvacsorát 3-szor kiosztotta. Egyes elesettek vagy katonai kórházban meghalt hősök emlékére gyászistenitiszteletet tartott mégpedig az anyaegyház templomában 5-ször, Erdővágáson 3-szor. Vallásos tartalmú könyvecskéket több izben hozatott és a hivek között kiosztotta. Összesen 235 korona értékű könyvet vásároltak ily módon az egyház tagjai. Az évi ünnepeken kívül Husz János halálának évfordulóját Péter-Pál napján megünnepelték, a midőn a vértanú életrajzából 150 drb kelt el. Az ifjú-