Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1916. augusztus

— 34 ­Intézkedés történt, hogy a lábadozó katonák a nagy hé­ten az uri szent vacsorát vegyék. A lelkész és s. lelkész tartalék és vörös kereszt kórházban szenvedő katonákat ismételten felkeresték, lelki vigasszal el­látták és 3 nyelvű imakönyvekkel s a Luthertársasága berlini «Trostbund», a Tranoscius-társaság, a zürichi «Bodmer» cég által rendelkezésre bocsátott valláserkölcsi olvasmányokkal lát­ták el. Ugyanez történt az egyházbeli hadbavonuló vagy vo­mult hívekkel és azok kívánatára külön uri szent vacsorában részesültek. A gyülekezeti tagok a lelkész felszólítására oly tömege­sen adakoztak komoly olvasmányokat, hogy azokból a hely­beli kórházakon kivül az ungvári és kassai tábori lelkész tár­saknak is küldhetett. A püspöki hivatalnak már becsomagolt küldemény szállítási nehézségek miatt félbe maradt. A fönmaradt uri szent vacsorai bort nehéz betegeknek küldte. Külön egyházi alkalmi gyűjtések e célra nem voltak rendezhetők, mivel a társadalom által s annak különböző alaku­latai által rendezett alkalmak az intelligencia javarészét képező híveinket s azoknak minden dicséreten felüli áldozatkészségét teljesen igénybe vették, még pedig úgy időbelileg, mint anya­gilag. - ­Különösen buzgó tevékenységet fejtett ki a diakonissza nőegyesület. Két diakonissza nővérét állandóan a vöröskereszt és tartalékkórházak rendelkezésére bocsátotta és bocsátja, kik közül az idősebbik mint főápoló, fejt ki áldásos tevékeny­séget. - • • • Mindkettő legfőbb helyről jött kitüntetésben részesült. — Azonkívül a nőegyesület 500—500 koronát adott a szegény­konyha és egyéb, a háborús viszonyokkal összefüggő jó­tékonycélra. Azonkívül tetemes adományokat küldött imakönyvek és ünnepi üdvözleteknek a katonák között való kiosztása céljá­ból. Helyben' 'pjecfig nem egy hadiözvegy és árva pillanatnyi nyomorán enyhített, s most is mindenfelé támogatja őket. Végül megjegyzésre méltó, hogy a gyülekezeti tagok kö­zött nagyobb számban terjesztette a hadigyürüket s női nyak­ékeket, melyeknek tiszta jövedelmét ugyancsak hadiárvákra fordította. Nandrás. A 496. lelket számláló egyházból 90 van kato­nának besorozva, akik közül 70 teljesít katonai szolgálatot, 20 bánya munkára van fölmentve; a bevonultak közül meghalt

Next

/
Thumbnails
Contents