Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1915. július

— 112 — ugy, hogy a templom minden alkalommal zsúfolásig telve volt. Nagykárolyban vallásos esték tartattak a reformátusokkal együtt. Ezen estélyeken az evangélikus elemi iskolai tanulók és a főgimn. tanulók is szavaltak, a lelkész pedig több esetben felolvasást, szabadelőadást és két emlékbeszédet tartott. Az esték iránt a közönség nagy érdeklődést tanúsított. A tiszavidéki egyházmegyei lelkészegyesület közgyűlését junius 3-án itt tartotta, mely alkalom­mal az orgonaalap javára fényesen sikerült estély rendeztetett, melynek tiszta jövedelme 300 korona volt Az egyházközség 110 év óta fennállott felekezeti elemi népiskoláját, a felsőbb egyház­hatóságok jóváhagyása mellett 1913. évi szeptember hó 1-én megszüntette. Nagyvárad a reformáció 400-as emlékét három harang beszerzése s a szegények részére egy szeretetház létesítésével óhajtja megünnepelni. Nyárasdomb adósságtörlesztésre 280 koronát forditott. Nyíregyházán az adventi és böjti időszakban hetenként kétszer esti 6 órától esti istentiszteleteket tartottak a templomban a hivek folytonosan fokozódó érdeklődése mellett. — Ezenkívül minden pénteken bibliai órák tartattak a központi iskola díszter­mében. 1913 évi december utolsó vasárnapján orgonahangverseny volt a templomban. A tanítók fizetése és lakásbére az 1913. XV. t.-c. értelmében rendezve lett. Pazdicson karácsony estélyén Szirmay Izabella urnő 67 iskolás gyermeknek ruhaneműt és könyvajándéko­kat osztott ki. Sátoraljaújhelyben 1914. évi március hó 7-én Evangélikus Nőegylet alakult, melynek célja az egyházkörén belül az együvétartozandóság érzetének ápolása, felebaráti szeretettől áthatott munkás hitélet fejlesztése, a szegények és árváknak segítése és támogatása, a templom belső berendezéséről és díszítéséről való gondoskodás. E sikeres alakuláshoz az egyház közönsége nagy reményeket füz. Szatmárnémetiben az egyház a város által templom­épitésre ajándékozott telekre vonatkozó ajándékozási szerződést elfogadta. A templomra engedélyezett országos gyűjtést befejezte. Az egyház kebelében szép sikerrel működő Templomegyesület által rendezett estélyek 1830 koronát eredményeztek a templomalapnak. Tokaj. A lelkész a szórványban lakó híveket látogatta meg. Az egyházközség adóságából 500 koronát törlesztett. Ungváron advent­ben és böjtben hetenként kétszer esti istentiszteletet tartott a lelkész, a téli hónapokban a református lelkésszel karöltve 6 vallásos estély volt, mely estélyeken nagyszámú közönség jelent meg s melyek mindkét egyház híveinél jótékony hatást gyakoroltak. Az egyház­község elhatározta, hogy az 1914. év nyarán megkezdi a 48,000 koronára tervezett templom felépítését. Irodalmi működés. Révész János nagybányai lelkész 1891. év óta szerkeszti a „Nagybánya és Vidéke" cimü társadalmi lapot s

Next

/
Thumbnails
Contents