Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1915. július

— 103 — vagy lebontására hivta fel az egyházi hatóságot. Mivel az eperjesi m. kir. államépitészeti hivatal azt a szakértői véleményt adta, hogy amennyiben a templom ajtaja kellően elzáratik, az elbontás szük­ség esetén még egy-két évi halasztást szenvedhet, az egyházköz­ség a templom ajtajának kellően leendő elzárására intézkedett. Kisszeben I. A lelkész a levéltárt és könyvtárt a beszerzett új szekrényben rendezte. A nőegylet népkönyvtárt létesített. Kisszeben II. Az Orkutai leányegyház 1914. május hó 10-én elhatározta, hogy vasárnap és ünnepnapokon délutánonként az idősebb korú és betegeskedő, templomot nem látogatható hivek bevonásával az állami iskolában ifjúsági istentiszteleteket tart, ha ez akadályokba ütköznék, imaházat épit. A leányegyház a hívek között való szétosztásra egyházi lapokat rendelt. Kükemező. Adósságtörlesztésre, az állami adó alapján 50% egyházi adót vetett ki. Lakos. Uj papi lak építését határozta el 10.000 K költséggel. Margonya A hankvágási leányegyház 1914. március 25-én oltáregyletet alapított, amelynek célja az, hogy a reformáció 400 éves évfordulójáig templomot építsen. Palonca. Harangozási dijakból harangjavitási alapot létesít. Helyi gyámintézetet alakitott. Sárosófalu. Az egyházközség 1914. április 19-én a lelkészlak, az iskola és a tanitó magtárjának a tatarozását elhatározta Vörös­vágás kútat ásott. Tapolyhanusfalva. Az anyaegyházkőzség 1914. január 1-től elkölthetetlen egyházfenntartási alaptőkét létesített. 5400 koronáért iskolaépítésre alkalmas telket vásárolt s azon egy-két tantermes iskolát épit. Felsőfeketepataka iskoláját átalakíttatja. Tapolybeszterce fiókegyház 2520 koronáért iskolaépítésre beltelket vásárolt s elhatározta, hogy amennyiben a vallás és köz­oktatásügyi miniszter az alkalmazandó tanitó fizetéskiegészitésére államsegélyt engedélyez, iskolát épit. Hivatalbeli változások. Az egyházmegyében: Lehoczky Egyed eperjesi segédlelkész az egyházkerületi tanitóképző-intézeti tanárává választatván, 1913 szeptember 30-án állásáról lemondott. Az egyház­felügyelők közül leköszönt Budaméren Ujházy László, megválaszta­tott Dr. Oszvald Tivadar. A lelkészi karban leköszönt: Nudzik # György Kükemezőn. Megválasztattak: Kapinémetfalván Nudzik György, Kükemezőn Krcsméry Gyula, Palonczán Izsó Sándor. Az eperjesi I. egyházközség lelkésze 1914. évi április hó 1-től Dr. Deák Jánost segédlelkésznek alkalmazta.

Next

/
Thumbnails
Contents