Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

ápoljuk szívünkben ezt a reményt, akihez naponként hitteljes szívvel fohászkodunk: „Miatyánk,... jöjjön el a Te országod," — a béke, a szeretet, a világosság és igazság országa. Az út ennek az országnak a kapujáig — rögökön, szenvedéseken, megpróbáltatásokon át vezet. Szenved, gyötrődik, fájdalmas sebek között vonaglik szegény hazánk népe is. De abban a kapuban már ott vár reá a diadal, a megdicsőülés cserkoszorúja. S ha szörnyű próbák után hazánk népe valóban a béke, a szeretet, a világosság és igazság útjaira tér, lehetetlen, hogy még ezredéves dicsőséges múltjánál is szebb, dicsőségesebb jövendő ne várjon reá. Ebben a felemelő hitben és reményben igyekezett egyházkerületünk közélete is alkalmazkodni a nemzeti életerők dicsőséges próbájának, küzdelmes erőfeszítésének nagy munkájához. Az egyházközségi valláserkölcsi élet külső képe látszólag kedvezőtlen tüneteket mutatott. A nép súlyos megpróbáltatása, a kereső korbeliek túlnyomó részének harctérre vonulása, a mérhetetlen drágaság, a munkáskéz hiánya, a harctéren hősi halált halt katonáink eleste miatt oly sokfelé megsokasodó gyász, az elhagyott otthonban kesergő anyák és gyermekek, Sáros, Zemplén, Máramaros és Ungvármegye területén levő gyülekezeteinknek vagy híveinknek az orosz betörés következtében szenvedett súlyos veszteségei a gyülekezeti hitélet békés áldó fejlődésére természetesen csak károsan hathattak. Súlyos, bár felséges feladat várt lelkészeinkre. Nehezítette a helyzetet, hogy iskoláink sok helyütt tanító, — egyházaink kántor, sőt lelkész nélkül maradtak és esupán a szomszédos lelkészek bármily készséges, ám az egyöntetű, nyugodt egyházközségi élet szempontjából mégsem teljesen kielégítő gondozására voltak utalva. Mindezeknek, s az ezekhez járúló módfelett nehéz közlekedési és létfenntartási viszonyoknak következménye jelentkezett abban is, hogy egyházaink és iskoláink élete nélkülözte a külső sollemnitás ragyogóbb ünnepélyességeit. Sok helyütt maradtak el eredetileg tervbevett nyilvános jellegű jubiláris ünnepségek, amelyek máskor oly meleg alkalmat nyújtottak a testvéries érzület, az elismerés és hála lélekemelő megnyilvánulására. Hogy tovább ne menjek, maga az egyházkerület által tervezett 300 éves szepesváraljai zsinati jubiláris ünnepély, amelyet a siker legteljesebb reményével igazán Az egyházi élet kUlső képe