Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

- 32 — zölni falujok népével; rákerül a sor a vallásos élet felől szerzett tapasztalatokra is; összehasonlítások indúlnak meg; a rk. tábori lelkész ezt meg ezt tette, az evang. egyház így meg igy viselkedett szegény elhagyott beteg, sebesült katonáival szemben stb. stb. Kétségtelen, hogy itt nem szabad visszariadni sem az anyagi, sem a morális támogatásban nyilvánúló áldozatoktól. Ennek fel­ismerése vezetett engem arra, hogy az „Evang Örállóban" felhívást tegyek közé, a melyben egyfelől kérem a beteg és sebesült kato­nák kórházaiban és a harctéren működő tábori lelkészeket, közöl­jék velem, kinek milyen nyelvű, milyen irányú és mennyi vallásos olvasmányra van szüksége, másfelől kérem mindazon lelkész, felügyelő, tanár- és tanitó urakat, a kiknek ilyen természetű nél­külözhető könyveik és füzeteik vannak, küldjék el azokat hozzám, akár a kerület költségén is, hogy én aztán azokat az erre reáútalt szegény katonáinknak elküldhessem. Őszinte hálával a nemeslelkü adakozók iránt jelenthetem, hogy az ország számos helyéről érke­zett hozzánk ilyen könyv- és füzetküldemény. A küldők nevei a következők: Kübecher Albert főesperes, leibici lelkész, Belák Géza csabdi lelkész, Poputh Viktor dobsinai lelkész, Kapi Béla körmendi lelkész, több ízben nagyobb külde­ményeket is, dr. Walser Gyula iglói lelkész két ízben is, Czékus László abaujszántói lelkész, Saskó István lestinei lelkész, Vietórisz László pürkereci lelkész, Simkovic János hibbei lelkész-főesperes, Pásztor Mihály rozsnyói főgimnáziumi tanár, Janoska György liptószentmiklósi lelkész a saját és a Tranoscius egylet részéről 3 ízben is, Kozlay József pazdicsi lelkész 3 ízben is, Hajdú János zsegnyei lelkész, Majba Vilmos pesti lelkész, a Luther Társaság ismételten is igen értékes adományokkal, a Zpevnik bizottság Körmöczbányáról két ízben is, Krupecz István hontudvarnoki lel­kész, Zettl József csikostöttősi lelkész, Kiss Béla bácsfalui lelkész saját szerzeményű értékes kiadványainak nagy számával, Czipott Géza szentgotthárdi lelkész, Hoffmann Károly gölniczbányai lelkész, Faix Mihály nagyszalóki lelkész, Kailing Hugó kislomniczi lelkész, Jeszenszky János báti lelkész, Pieler Mátyás kaboldi lelkész, Rédei Károly nagykárolyi lelkész, Linczényi Lajos nagyveszverési lelkész, Szekerka Pál hlubokai lelkész-főesperes, Varga Márton tokaji lelkész. Az ekként küldött, s azonkívül a kerület pénztára terhére általam közel 400 K értékben rendelt olvasmányokat a következő helyekre küldtem szét, mint a honnan hozzám az ez irányú kérés megnyilvánult — és pedig Materny Lajos debreceni főesperes-

Next

/
Thumbnails
Contents