Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1914–1915. évi közigazgatás
— 308 Ezen megbízás azonban a közbejött háborús bonyodalmak miatt mindeddig nem volt teljesíthető. A közgyűlés felhívja a brassói főesperest, hogy a brassói egyházmegye 1914. évi 22. sz. alatt hozott határozatának figyelemmel tartásával a háborús akadályok megszűnése s a kedvező lehetőség beállása után tegyen eleget a kerület megbízásának, s a szervezés előkészítésének, i 40. (K G.) A jövő évi egyházkerületi közgyűlés helyének kitűzésére vonatkozólag elnökség jelenti, hogy a kassai I. egyház felügyelőjétől kapott magánértesülés szerint az egyházkerületet, a jövő évben templomavatásának 100-ik évfordulóját ünneplő kassai egyház óhajtja meghívni. A közgyűlés a kassai I. egyház felügyelőjének bejelentett és a kassai II. egyház lelkészének a közgyűlés szine előtt előszóval kifejezett meghívásáról örömmel értesül és a jövő évi egyházkerületi közgyűlés helyének kitűzését — a körülmények alakulása szerint — az elnökségre bízza. 41. (Sz.J.) Egyházkerületi levéltáros jelenti, hogy az elmúlt két közigazgatási évben a levéltár négyszer lett megkeresve. A püspöki hivatal által beadott egyéb okmányokon kívül más anyag vagy adomány nem érkezett. A kerületek jegyzőkönyvei, intézetek értesítői beköttetnek s az évenként bejövő anyag iktatóba, illetve katalógusba került. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. 42. (D. E.) Kapcsolatosan az 1913. évi közgyűlés 67-ik jegyzőkönyvi pontjával, jelenti az előadó, hogy az ifjúsági és népkönyvtárak létesítése tárgyában hozott határozat folyományakép Brassó, Hegyalja és a szepesi városi egyházmegye küldte be jelentését a népkönyvtárak felállítására vonatkozólag; az 50-filléres beiratási díj felhasználásával létesített vagy létesítendő ifjúsági könyvtárak érdekében tett intézkedéséről, illetőleg az 1913. évi köz-