Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1914–1915. évi közigazgatás
— 301 a mult év( állapottal összehasonlítva, 122 kor. 31 fill. gyarapodást mutat. Barlangligeten úgy az 1913., mint 1914. évi idény folyamán a fürdői vendégek igen csekély száma miatt csak egy-egy istenitisztelet tartatott Péter-Pál napján Tarczay Andor sörkúti és Ratzenberger Ferenez szepesbélai lelkészek közreműködése mellett. Bevétel volt 124 kor. 93 fill.; kiadás 03 kor. 60 fill. A tőke-vagyon jelenleg 2821 kor. 27 fillért tesz s így 61 kor. 33 fillérrel gyarapodott. Feketehegyen az 1914. évi június 30-ikán megejtett számadás a teljesen felépült és magasztos rendeltetésének ünnepélyesen immár átadott kápolna építési költségeiből eredő 2146 kor. 80 fill. hiányt állapított meg. Ennek fedezésére az építő-bizottság a tiszáninneni ref. egyházkerülettől és a mi egyházkerületünktől 1000 - 1000 kor. kamatmentes kölcsönt 5 évi visszafizetési kötelezettség mellett kért és nyert is. A kerületünkiől felvett kölcsönért a merényi egyházközségen kívül még Bolla Mihály min. tanácsos mint az építő-bizottság elnöke egyénileg is jótállást vállalt, s püspök űr őméltóságához intézett levelében kijelentette, hogy ezen kölcsön 5 éven belül évenként — mindig augusztus havában — 200 — 200 kor. visszafizetéssel fog törlesztetni. A fürdői vendégek ismételt kérelmére a merényi egyházközség elfogadta ugyan a telek és imaház tulajdonjogát, azonban kifejezetten minden anyagi kötelezettség nélkül. Szemben az 1913. évi egyházkerületi közgyűlésünk kifejezett óhajával, hogy az istenitiszteletek itt is ne vasárnaponként felváltva tartassanak, hanem egyik évben ág. hitv. evang., a másik évben református istenitisztelet tartassék az egész idény alatt, a tiszáninneni ref. egyházkerület 1914. évi közgyűlése kimondotta, hogy a templomi szolgálat rendje tekintetében legnagyobb sajnálattal nem járulhat hozzá kerületünk ezen kifejezett óhajához, hanem ragaszkodik a közös-bizottság azon határozatához, melynek értelmében július utolsóelőtti és augusztus első vasárnapján református, július utolsó vasárnapján pedig evangélikus istenitisztelet tartassék.