Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1914–1915. évi közigazgatás

- 29 — fölmentette. Baráth Károly várgedei lelkészt, ki a háború kezdete óta a harctéren teljesített szolgálatot, ismételten is szabadságolni kértem; azonban a kérelem, a honvédelmi miniszternek f. é. január hó 2-án hozzám küldött válasza szerint teljesíthető nem volt. Sebesült és beteg katonáink és a harctéren küzdő hitsorsos katonák lelki ellátása érdekében ismételten intéztem felterjeszté­seket a honvédelmi minisztériumhoz, a közös hadügyminisztéri­umhoz és a hadtestparacsnokságokhoz, megjelölve egyrészről azon nagyobb városi helyeket, a hol tartalékkórházak és igy evang. sebesült és beteg katonák nagyobb számmal vannak, — másrészről azon lelkészeket, a kik szolgálattételre behívhatok vol­nának. Felterjesztéseim alapjáúl az esperes urak azon jelentései szolgáltak, a melyek az ez irányú szükséglet iránt tudakozódó megkereséseimre válaszúi érkeztek; nemkülönben az ügy iránt érdeklődő egyes helyi lelkészek jelentései. Ismételt felterjesztéseim­nek oly eredményével dicsekedhetünk, a mely azt hiszem, párat­lanéi áll az egyházkerületek sorában, mert hiszen a tiszai kerület lelkészi karának több, mint 10%-a teljesít ma katonai lelkészi szolgálatot. Méltó, hogy nevöket emlékezet okáért feljegyezzük. Ezek a hozzám eddig beérkezett értesítések szerint Nikodémusz Károly hosszúfalui, Sexty Kálmán krizbai, Thinnschmidt Sándor szomolnoki, Rátz Ágoston kakaslomnitzi, Jamnitzky János német­lipcsei, Baráth Károly várgedei, Dzurányi Dezső cserepesi, Podhorányi Kálmán svábfalusi, Martincsek Márton kisszebeni, Lukátsik Mihály ránki, Kirnbauer Gyula ménhárdi, Klauser László tapolyhanusfalvi, Margócsy Aladár ungvári, Csók György mis­kolci, Schwartz Mátyás topporczi lelkész, Matyuga Kamill püspöki missiói lelkész, Fábry Ernő iglói segédlelkész, és ideiglenesen a Tátraházán üdülő sebesülteket ellátó Holkó Mihály rókusi lelkész. Jelentkezett még a katonai szolgálatra Hajsó Gusztáv svedléri lelkész — s ezen kivül a honv. miniszter megkeresése alapján most van épen folyamatban azon tartalékos honvéd- és közös hadsereg­beli lelkészek újbóli összeírása, a kik, mint egyházközségeikben nélkülözhetők, tábori szolgálatra behívhatók volnának. Fájdalom­mal kell megemlékeznem Lukátsik Mihály ránki lelkész haláláról, a ki a harctéren szerzett betegsége következtében oly korán fejezte be áldásos lelkipásztori működését. Sírjára küldjük el mindannyian a jó lelkipásztort megillető hálás kegyelet és részvétteljes meg­emlékezés könnyeit! Magunk pedig ne tagadjuk meg magunktól azt a jóleső érzést, hogy ha a harctéri és a tartalékkórházi lelkészi szolgálat munkájából az összes magyarországi egy­házkerületek lelkészi kara oly arányokban vette volna ki részét, mint kezdettől fogva kivette részét egyházkerületünk

Next

/
Thumbnails
Contents