Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925
1920–1925. évi összefoglaló
ELŐSZÓ. Magyarország ujabbkori történetének leggyászosabb korszakában, az 1920 — 1925-ik években*) területének Vö-ére, lélekszámának Vo-ára, lelkészi állomásai számának Vio-ére csökkent tiszai ág. h. ev egyházkerületünk anyagi erőforrás hiján nem nyomathatta ki közgyűléseink jegyzőkönyvét. Hiszen ez idő alatt az 1848. XX t.-c. alapján folyósított állami hozzájárulás összege a békebelinek eleinte 5%-át, a legutolsó évben is csak 16%-át tette ki, amiből alig valami tellett a megmaradt kerületi központi igazgatás személyi és dologi költségeinek legszükösebb fedezésére, a másik kertiletfenntanási forrás, az egyházközségek cathedráticuma pedig oly szerény összeget eredményez, hogy még ennek felhasználása sem biztosíthatta volna a szükséges fedezetet. Teljes szövegükben ma sem vagyunk képesek kinyomtattatni a 6 évről elmaradt jegyzőkönyveket. A történelmi folytonosság helyreállítása, fenntartása, és a jövő szempontjából is érdekes, vagy nagyobb jelentőségű anyag megőrzése érdekében tehát legalább a jegyzőkönyvek anyagának összevont formában való kiadását határozta el mult évi közgyűlésünk. Ezt az elég nehéz, felelősségteljes feladatot teljesítettem a kibocsátott füzettel. Leginkább azon anyag közlésére szorítkoztam, amely az előbbi évi állapothoz képest jelentősebb változás képét nyújtja. A többit — Jegyzet. 1919-ben a tanácsköztársaságot felváltó oláh megszállás miatt egyházkerületünk és egyházegyetemünk nem tartottak közgyűléseket. Geduly