Tiszai Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1914–1925

1917. július

— 127 — elnökét és utódait, a nevelés és közokt., a politika és közigazgatás terén, évtizedeken át szerzett kiváló szol­gálataiért, «zakaméni» előnévvel, magyar bárói rangra emelte, mint iskoláink egykori jóindulatu és nemes párt­fogóját, melegen üdvözölte. Ugyancsak ezen üléséből melegen ^üdvözöl te fieves­sy Bertalan és Kozma Ferenc iskolaszéki tagokat, azon alkalomból, hogy az előbbi a Vaskorona rend III. osz­tályával, az utóbbi ellenben, a Ferencz József rend ke­resztjével lett kitüntetve. 9. Jelentem, miszerint Szent Iványi József, iskola­széki taggá történt megválasztása és helyfoglalása al­kalmából, a korábbi 100 koronával megkezdett alapít­ványát, 1000 koronával, 1100 koronára nevelte. 10. Jelentem, hogy az iskolaszék, az intézet azon tanítónői érdekében, akik részére a korpótlék még eddig folyósítható nem volt, felszólamlással élt és a korpótlék tárgyában, az egyházkerületi közgyűléshez felirt. 11. Jelentem végül, hogy az iskolaszék, 1917. évi évi julius 9-én tartott számvizsgáló .ülésében, amely al­kalommal kitűnt, hogy a mult internátusi évet ismétel­ten 2000 koronát megh/Jadó deficittel végeztük és zár­tuk be, a bentlakó növendékek tartásösszege fejében, az előbb kilátásba helyezett régi dijakat, melyeket az «Ér­tesítődben, további intézkedésig, fenntartani igért, az élelmiszerek mindenképzeletet felülmúló és rohamosan fokozódó drágasága miatt, kénytelen volt felemelni, s a lelkész, tanár és tanitó leányok tartás diját 900, a töb­bieket pedig 1200 koronában állapította meg. Ezt az in­tézkedést, a szülékkel még az iskolai év megkezdése e­lőtt, a jelentkezés sorrendjében az igazgatónő közölni fogja. Ezeknek előadása után, a m. t. egyházkerületi köz­gyűlést, tisztelettel kérem: 1. Méltóztassék az iskola benyújtott számadásait, 4

Next

/
Thumbnails
Contents